4. fejezet

Vasárnap, ahogy ígértem, ötre már ott voltam Anettnál, ezt a másfél napot is nehéz volt kibírnom nélküle. Ő is örült nekem, már az előszobában alig bírtunk leszállni egymásról, de aztán megemlítettem:

- Még mielőtt őrülten egymásnak esnénk, szerintem tedd be a hűtőbe a sört, amit hoztam – mondtam, azzal levettem a hátizsákom, és átnyújtottam neki két üveg sört.

- Hmm, Heineken már megint – mosolygott, aztán kiment a konyhába.

- Ja, egyszer már szerencsét hozott – mondtam, azzal levettem a cipőmet. Amikor visszajött, elővettem a táskámból egy csomag óvszert is, és a kezébe nyomtam. – Ja, ezt majd elfelejtettem.

- Kösz – vigyorgott. – Te vagy álmaim pasija, sört meg óvszert hozol nekem, te aztán tudod, mire indulnak be a nők.

- Igen, tudtam, hogy tetszeni fog.

- Persze, hogy tetszik – azzal jobban szemügyre vette a dobozt. – Ez teljesen jó, és szerencsére olyat választottál, amiben jó sok van, ezt értékelem.

- Ja, hát nem hagyom, hogy unatkozz itt nekem éjjel, csak mert elfogyott a gumi – azzal átöleltem, és tovább csókolóztunk.

Most már végre nem kellett megállni, bementünk a hálószobába és hosszan, érzékien szeretkeztünk. Láttam rajta, hogy ő is ugyanolyan nehezen bírta nélkülem ezt az időt, de nem hagytam neki, hogy elsiesse a dolgokat, és végül nem is bánta meg…

***

Ezután már volt ahhoz is kedvem, hogy jobban szétnézzek a lakásban. Modern hely volt jó bútorokkal, konyhával, fürdőszobával, amiben volt egy normális méretű kád; a hálószobához meg tartozott egy kisebb erkély, ami az utcára nézett, de mégsem szűrődött be a zaj.

Anett éppen pakolászott a hálószobában, kipakolt az utazótáskájából, amíg én kérdezgettem őt a nappaliból:

- Ugye a tévét meg a hangfalat nem te választottad ki?

- Nem, a bátyám, miért? – kérdezett vissza.

- Mert túl jók, és általában a csajok nem értenek hozzá, hogy ezekből a dolgokból megtalálják a legjobbat.

- Ja, értem, kösz az általánosítást. De amúgy igazad van, én maximum laptopot meg kocsit tudnék magamnak választani, máshoz nem nagyon értek.

Bementem hozzá a hálószobába és leültem mellé az ágyra, éppen képeket nézegetett, amit a táskájából szedett elő.

- Amúgy tetszik a lakás, jó választás volt.

- Köszi. Szerintem is elég jó.

A tekintetem a képekre tévedt, amiket a kezében tartott, A4-es papírok voltak, az első egy hegyes-dombos tájat ábrázolt, érdekesen volt megcsinálva, ceruzával megrajzolták a körvonalát, és festékkel volt kiszínezve; nagyon jól mutatott.

- Ezt te csináltad? – kérdeztem.

- Aha, most találtam meg otthon a padláson, és inkább elhoztam magammal, mielőtt anya véletlenül eltüzelné őket, mint apa egy-két kedvenc könyvét.

Megnézegettem az összeset, mindegyik Egerről készül, a várról, a főtérről, a várost átszelő patakról, az erdőről, hegyekről…

- Nagyon jók, szoktál még festeni?

- Á, nem – mondta. – Ezeket akkor csináltam, amikor Fruzsi meghalt; valamivel muszáj volt elfoglalnom magam, hogy meg ne kattanjak. Jártam egyedül a várost, megrajzoltam ami megtetszett, otthon meg kifestettem olyan színekkel, amilyen hangulatban éppen voltam. Ez a szobám ablakából a kilátás – mutatott rá az egyik képre.

A kertvárost, és mögötte a hegyeket ábrázolta. Hát igen, szép környék, jó lehetett ott felnőni, biztos jobb, mint nekem a betondzsungelben.

- Na ja, jobb hogy ezekkel foglaltad le magad, minthogy drogozz vagy igyál – mondtam.

- Az biztos… Majd kiragasztgatom őket, ezért hoztam el otthonról.

- Segítsek ragasztgatni? – kérdeztem.

- Aha, köszi. Utána meg felmehetnénk a tetőre meginni a sört.

- Miért, van tető is?

- Igen, de ezt mondtam neked pénteken, nem figyeltél?

- Mikor mondtad? – kérdeztem.

- Amikor jöttünk haza.

- Ja, igen, hát akkor már semmire sem tudtam figyelni, amit mondtál, mert az kötött le inkább, hogy milyen jó lesz majd megdugni téged – mondtam, ő meg elnevette magát.

- Jó, így mindjárt más… - mondta, majd nemsokára így szólt: - Amúgy tetszenek a tetkóid.

- Igen?

- Aha, tök jó mind a kettő. Régen én is akartam, de aztán ez is a feledés homályába veszett, mint sok minden más.

- Még lehet, ha szeretnél.

- Szerintem az irodában nem díjaznák.

- Nem kell látható helyre rakni.

- Tudom, de én a karomra akartam; mert ha már rajtam van, én is hagy nézegessem már, amikor csak szeretném. Ha a szüleim gyógyszertárában dolgoztam volna, nem is lett volna gáz, de így most már letettem róla.

- Hát te tudod, bébi… Na és amúgy hogy tetszik álmaid munkája? Még nem is meséltél erről.

- Nem akartalak ezzel untatni – mondta.

- Most untathatsz vele nyugodtan – vigyorogtam.

- Hát jó, te akartad… Mivel még csak egy hete vagyok itthon, ezért még nem tudom, pontosan milyen lesz a munka, de ismerem az embereket, akik a csapatot fogják alkotni és szerintem jó lesz majd minden. Ez egyébként egy teljesen új csoport, olyan emberekből állnak akik tudnak spanyolul. Egyelőre nyolcan vagyunk, de úgy tervezik, hogy a franciás csoportot is összevonják majd a miénkkel, mert az ő vezetőjük elmegy a cégtől, szóval akkor már tizennyolcan leszünk.

- Akkor ezt jól megkaptad a nyakadba így kezdésnek.

- Hát igen, jobb lett volna, ha csak a spanyolosokkal lettem volna, mert a franciások már nyilván egy jól megszokott rendszer szerint dolgoznak, és nem biztos, hogy el fogják fogadni az én ötleteimet. De nem baj, majd kialakul a dolog.

- És jó döntés volt így belevágni ebbe az egészbe? – kérdeztem.

- Persze, eddig tetszik a dolog, meg ez nagyon jó lehetőség.

- Jobb, mint kint lenni külföldön?

- Én sosem akartam véglegesen külföldön lenni, és szerintem a magyar lehetőségekhez képest az én munkám egész jó. És te gondoltál már rá, hogy kimennél külföldre?

- Nem, maximum csak annyi időre, mint te. Én szeretek itt lenni.

- Igen, én is…

Nemsokára kitettük a képeket a lakásban, aztán felmentünk a tetőre, vittük a sört is meg a cigit is. Én félmeztelenül voltam, ő is csak pólót meg egy sortot vett fel. Szerencsére nem volt fent rajtunk kívül senki, nyugodtan lehetett nézelődni és beszélgetni. Nagyon szép volt a kilátás innen fentről, látszott a fél város, a Budai hegyek, a Gellérthegy, Parlament…

- Egy nehéz nap után biztos jó lehet feljönni ide és csak bámészkodni egy kicsit – mondtam.

- Hát igen, ráadásul amikor kivettem a lakást, nem is tudtam még, hogy ide fel lehet jönni, csak pár nappal utána mondta a főbérlő.

Felbontottuk a söröket, majd így szóltam:

- Boldog szülinapot, tegnapelőtt elfelejtettem mondani.

- Ja, köszönöm. Én meg köszönöm szépen a vacsorát, nagyon kedves volt tőled – mosolygott, aztán megcsókoltuk egymást.

- Nagyon szívesen – mondtam, majd kis idő után megkérdeztem: - Akkor most együtt vagyunk, ugye?

- Miért, ezt szeretnéd? – kérdezett vissza.

- Persze – vágtam rá. – Miért, mit gondoltál?

- Csak kérdeztem, mégis csak érdekel, hogy szeretnél-e rendes kapcsolatot.

- Igen, szeretném, ha mellettem lennél, és hozzám tartoznál. Ismered a körülményeimet, nem vagyok gazdag gyerek, de azt látom, hogy jól érzed magad velem.

- Persze, meg engem nem érdekel a pénz ilyen szempontból. Csak az a gond, hogy sokszor éreztem azt, hogyha együtt vagyok valakivel, hogy a másik megfojt az elvárásaival. Például hogy ne dolgozzak olyan sokat, meg megmondták, hogy hogyan kéne viselkednem, mit kéne tennem.

- Én is ezt éreztem abban az egy kapcsolatomban, ami volt nekem – mondtam. – A csaj nyávogott, ha elmentem a haverokkal bulizni, ha kimentem a meccsre, ha egyedül akartam deszkázni, vagy ha Playstationözni akartam egész nap. Szóval ha attól félsz, hogy rád fogok telepedni, akkor nem kell félned, nekem is megvannak a magam dolgai.

- Tudom, és látom is. Csak lehet, hogy lesznek olyan napok, amikor semmire sem lesz időm, örülök, ha este kilencre hazaérek, és tudok egy kicsit pihenni másnap reggelig. És ilyenkor nem szeretem, ha még cseszegetnek, hogy használhatatlan vagyok, vagy ilyesmi.

- Nem foglak cseszegetni. És heti hányszor akarsz találkozni átlagban?

- Ezt így nem tudom, ha szeretnéd, gyakran együtt aludhatunk, csak ne gondold azt, milyen önző vagyok, ha úgy érzed elhanyagollak, mert más dolgom van. Én sem akarlak kisajátítani, nem fogok kiakadni, ha elmész bulizni a haverjaiddal.

- Jó, nekem ez jól hangzik. Akkor ennyi, megnyugodtál? – kérdeztem.

- Eddig sem voltam nyugtalan, csak gondoltam jobb ha ezeket megbeszéljük az elején.

- Rendben, meg van beszélve – mondtam.

Ezután másról beszélgettünk, csodálkoztam, hogy nem jött szóba, hogy gond lenne, hogy én öt évvel fiatalabb vagyok, meg hogy nincs érettségim, és hogy csak egy kisboltban dolgozom. Ő amiatt parázott, hogy nem fogom békén hagyni… ettől meg biztosan nem kellett tartania, mert megvannak nekem a magam elfoglaltságai, sosem voltam egy szánalmas puhapöcs, akinek csak a csaja létezik, semmi más. Persze, akkor még el sem tudtam képzelni, hogy mennyire fontos lesz nekem, és mennyire egy nagy nullának érzem majd magam nélküle.

***

Tehát Anettel összejöttünk, négy hónapot voltunk együtt, és nyugodtan kijelenthetem, hogy ez volt a legjobb időszak az életemben. Ha össze akarnám foglalni ezeket a hónapokat, elég lenne, ha bevágnék egy csomó nyálas képkockát, ami a romantikus filmekben szokott lenni, amikor azt akarják éreztetni, hogy milyen jól megvannak együtt a szereplők, mielőtt kitörne a nagy balhé.

Mi is ezt a balhé előtti időszakunkat éltük, és tényleg jól éreztük magunkat együtt. Anett nem dolgozott olyan vészesen sokat, mint ahogy előrevetítette, és én sem lógtam annyit a haverokkal, mint gondoltam. Hetente legalább négyszer nála voltam esténként, filmet néztünk, beszélgettünk, néha főztünk valamit. Ő nem aludt nálam gyakran, mert mégis csak figyelembe kellett venni, hogy nekem van egy lakótársam; de mivel én közelebb laktam Anett munkahelyéhez, ezért előfordult, hogy reggel tőlem ment dolgozni. Hétvégén nem csak otthon döglöttünk együtt, hanem elmentünk kirándulni, sétálni, kajálni, fagyizni, meg strandra, amíg jó idő volt. Jókat beszélgettünk, sosem játszotta nekem az agyát, a megnyilvánulásai mindig is őszinték voltak, nem nyávogott, nem hisztizett. Örültem, hogy végre egy érett nővel vagyok, aki nem mindig arra vár, hogy oldjam meg helyette az életét, hanem van kialakult véleménye, céljai, és sok mindenre tudja a megoldást; nem terhel engem felesleges hülyeségekkel.

Az viszont tényleg úgy volt nála, ahogy mondta, hogy szereti, ha a kapcsolatban a férfi irányít, tehát nem szokott engem lerohanni, meg rám erőltetni az akaratát. Szóval általában mindig én vetettem fel, hogy mikor mit csináljunk, és el is fogadta a véleményem. Engem ez nem zavart, nem éreztem tehernek. Hiába volt ő öt évvel idősebb, azt éreztem, hogy fel tud rám nézni, mint párjára; fel sem merült, hogy zavarná, hogy fiatalabb vagyok. Ezt egyébként egy kicsit furcsának tartottam, hogy egy darabig meg sem említette a köztünk lévő korkülönbséget, de nem foglalkoztam vele, hiszen minek parázzunk felesleges dolgokon.

A kapcsolatunk tehát egyáltalán nem csak a szexről szólt, de persze mondanom sem kell, nagyon jó volt vele a szex. Továbbra is ugyanannyira kívánt engem, mint az első alkalommal, én meg el sem hittem, hogy mekkora szerencsém volt, hogy egy ilyen jó csaj velem akarta kiélni a vágyait. De már az önmagában tök jó volt, hogy végre rendszeres és nagyon jó minőségű szexuális életem volt. Azelőtt ha jó szexben volt részem, az egyéjszakás kalandok alkalmával történt, nem tartós kapcsolatban; szóval nem volt még olyan velem, hogy rendszeresen ilyen jó lett volna a szex.

Egyelőre nem mondtam meg neki, hogy szerettem őt, de a tetteimből úgyis érezhette ezt; úgy éreztem, még nem jött el a megfelelő pillanat.

***

Egy nyár végi estén kimentem a Deákra deszkázni, hogy találkozzak Bencéékkel. Ekkor egy hónapja voltunk együtt Anettel, és egy kicsit elhanyagoltam a deszkázást, és most úgy voltam vele, ez az este a haveroké és a deszkázásé. Bence, Laci és Dani már ott voltak, egyedül csak Bence deszkázott, a másik kettő a padon ült és cigizett.

Én Bencéhez csatlakoztam, mentem pár kört a pályán. Egy idő után melegem lett, levettem a pólómat, majd előkerestem az mp3-amat, feltettem a fejhallgatómat és így folytattam tovább. Laci és Dani nem is deszkáztak, csak a lábukkal játszottak a deszkákkal, közben láttam, hogy csatlakozott hozzájuk két csaj, és inkább velük foglalkoztak. Bence is odament hozzájuk később, aztán én is mentem, de elsősorban azért, hogy igyak egy kis vizet.

Láttam, hogy a két lány nagyon megnéz engem, de nem foglalkoztam velük. Nem azért, mert volt barátnőm, hanem egyébként sem foglalkoztam már minden egyes pinával, aki megbámult, nem voltam már tizenhat éves.

A csajok Lacit és Danit fűzték, hogy hova kéne menni este bulizni, de aztán az egyik lányt felhívta az apja, hogy haza kell mennie, így fogták magukat, és mindkét csaj elhúzott. Laci és Dani kegyetlenül kiröhögték őket, én leszartam, inkább elszívtam egy cigit.

- Hát mit vártok elsős gimnazistáktól? – kérdezte Bence, közben nekiállt cigit csinálni a padon.

- Ezek tuti nem elsősök voltak – mondta Dani. – Ilyen melle meg segge minimum egy tizenhét évesnek van.

Dani szőke szeplős, elálló fülű srác volt, gyakran hordott ő is sapkát, de neki csak egy volt, egy kék színű semmilyen baseballsapka; és szerintem csak azért használta, hogy eltakarja igénytelen frizuráját.

- Mondjuk attól még lehet elsős gimis, nem voltak a topon agyilag – röhögött tovább Laci.

Laci barna hajú, barna szemű, viszonylag jóképű gyerek volt, csak nem tudott csajozni, mindig elijesztette a nőket a gyerekes stílusával.

- Nyomorékok vagytok, nem ilyenekkel kell kezdeni – folytatta Bence. – Nemrég voltam egy tizennyolc évessel, az már tudja, hogyan kell bánni a fasszal, és nem is hívta fel közben a faterja.

- Akkor add már nekem kölcsön egy kicsit, Beni – kérte Dani.

- Oh, faszom, hát már régen elhajtottam – mondta Bence.

- Miért, kellene neked olyan csaj, akit Beni már felpróbált? – kérdeztem. – Akkor már elég nagy gáz lehet.

- Na jó, ezt tényleg nem gondoltam át, de nincs gáz, nyugi – mondta Dani, aztán Laci megkérdezte:

- Na és te, Norbi, el vagy látva nőkkel?

- Persze – mondtam. – Csak tudod, én nem dumálok róla, hanem csinálom.

Erre Bence elröhögte magát, Laci és Dani jobbnak látták, ha inkább nem szólnak semmit. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ebben a csapatban mindig is én és Bence voltunk azok, akik jók voltunk a nőknél, Laci és Dani kezdőknek számítottak hozzánk képest. Én egyértelműen a külsőmnek és a stílusomnak köszönhettem a sikert, viszont Bence nem nézett ki olyan jól, az volt a titka, hogy nem verte a nyálát a nőkre, így azok tapadtak rá. A közömbös, majdhogynem lenéző tekintetével megmozgatta a csajok fantáziáját. Laci és Dani meg ahogy megláttak egy-egy jó nőt,azonnal futottak utánuk, ezért a csajok rendszerint csak húzták az agyukat, amíg meg nem vettek nekik pár italt az én lúzer haverjaim. Nem az én dolgom volt, hogy kioktassam őket csajozás terén, ezért inkább kussoltam; ha akarnak valamit kérdezni, úgyis megkérdezik…

Mivel már este tíz volt, és nekem és Bencének másnap munka volt, így javasoltam, hogy indulhatnánk haza. Laci és Dani még maradni akartak, mert nekik még tartott az utolsó, érettségi előtti nyári szünet, ezért Bencével elköszöntünk tőlük, és indultunk. Természetesen deszkával mentünk, pedig nem volt kis távolság a Deák tér és a tizenhárom szíve között, ráadásul Bence még ezen is túl, Újpesten lakott; de mi már csak így csináljuk…

Amikor a Lehel tér környékén jártunk, megálltunk cigizni egyet, így addig gyalog folytattuk az utunkat a Váci úton. Szerettem itt sétálni, igaz, a Váci út útteste még éjfél körül is nagyon forgalmas volt, de a járda jó széles volt, és ilyenkor fél tíz körül már nem sokan mászkálnak errefelé, legalább ilyenkor lehet nyugodtan deszkázni anélkül, hogy a nénik ránk ordítanának.

- El vagy tűnve mostanában – jegyezte meg Bence.

- Ja, jól elvagyok most – mondtam.

- Nő van a dologban, ugye? – nézett rám mindent tudóan, én visszakérdeztem:

- Miből gondolod?

Bence vállat vont, majd kifújta a cigi füstöt.

- Ez már csak így van, mindenkinek vannak ilyen időszakai, gondoltam, hogy neked is eljön majd ez a korszak, amikor a csaj a legfontosabb.

- Az túlzás, hogy ő lenne a legfontosabb, egyszerűen csak lefoglal – mormogtam.

- Jól van, engem nem érdekel, nekem elmondhatod, mi van.

Ezt én is tudtam, hogy ő sokkal jobban megérti ezeket a témákat, mint Miksa, akinek egy szót sem szóltam még Anettről.

-  Nagyon nincs semmi, egy hónapja összejöttem egy csajjal, sokat vagyunk együtt – mondtam.

- És rendesen összejöttetek, tehát rendesen a csajod? – faggatott tovább Bence, és mivel láttam rajta az őszinte érdeklődést, válaszoltam neki:

- Igen, elég rendesen a csajom – vigyorogtam.

- Pedig azt hittem Laura után nem nagyon vágsz bele ebbe a „komoly kapcsolat” nevű szarakodásba – mondta, inkább meglepett volt a hangja, mintsem szemrehányó, így szívesen meséltem neki.

- Igen, de Laurával tényleg szarakodás volt az egész, viszont ezzel a csajjal most egész könnyen mennek a dolgok, nem bonyolítja az életemet. Van neki saját élete, nem unatkozik, nem csinál nekem felesleges gondokat.

- Jól hangzik, maradjon is így – mondta Bence. – Na, ha már ilyen komoly a dolog, akkor beszélj róla, hogy hívják, hány éves, mit csinál…

- Dolgozik, egy cégnél csoportvezető, amúgy huszonöt éves és Anettnak hívják.

Gondolom ezek közül az információk közül nem az lepte meg legjobban hogy hogy hívják a nőmet, hanem a másik kettő.

- Na ne bassz! Anyám, és egy ilyen csaj leáll veled?

- Hát látod – vigyorogtam tovább.

- Na jó, haver, de biztos nem százas a csaj, ha nem a saját korosztályából válogat… miért egy húszéves csávó kell neki? Ráadásul így, hogy elvileg komolyan együtt vagytok, nem csak kefélésre. Mi lesz ebből? – kérdezte értetlenül, én meg elröhögtem magam.

- Mi az hogy mi lesz ebből? – kérdeztem vissza. – Talán az anyám lettél? Vagy lány vagy? Azok aggódnak így. Együtt vagyunk, nem foglalkozom vele, hogy mi lesz, eddig minden oké.

- Hát jó, de akkor is furcsa ez nekem.

- Miért? Mert nem egy harmincéves unalmas kocka balfaszt választott magának?

- Hát biztos van valamilyen komplexusa, ha veled állt le, az tuti – mondta még mindig hitetlenkedve.

- Nem úgy tűnik nekem, hogy lenne bármilyen gondja, nekem teljesen normálisnak tűnik – mondtam.

- Na jól van, Norbikám, én elhiszem neked, végül is te vagy vele. Meg elhiszem azt is, hogy jó dolog lehet egy huszonöt éves nőt kúrogatni.

- Hát persze, de mondom, ez nem csak erről szól – mondtam.

- De most mennyire komoly a dolog? – kérdezgetet tovább Bence. Sosem érdekelte őt ilyen részletesen a magánéletem, általában szart rá, hogy ki milyen nővel volt éppen együtt; a Laurával való kapcsolatom se érdekelte, ezért egy kicsit mégis csak fura volt most ez a túlzott érdeklődés.

- Miért foglalkoztat ez ennyire?

- Csak érdekel, mert te sosem kötötted le magad egy csaj mellett sem, egyáltalán nem érdekeltek téged a nők hülyeségei.

- Na ez az, de ő nem is fáraszt a hülyeségeivel – mondtam. – Meg nem unatkozom mellette, nem veszi olyan komolyan a dolgokat, sokat viccelődik, meg sokat nevetünk együtt. És úgy érzem, hogy fontos vagyok neki, érted? De nem tapad rám, meg nem hisztizik, ha nem érek rá; hanem normális és természetes módon mutatja ki, hogy kötődik hozzám.

- Hogyan? Nem fárad el gyorsan szopás közben? – vigyorgott Bence.

- Nagyon vicces faszfej vagy – mormogtam. – Nem baszd meg, hanem amíg vele vagyok, odafigyel, hogy mit beszélek, gyakran megölel, és nem utólag hívogat, hogy azonnal találkozzak vele különben szakít velem.

- És ez miért olyan nagy dolog? Ha ez nem alap dolog egy nőnél, akkor már el is hajtom.

- Igen, és nincs is gyakran csajod, szóval sajnos nem természetes dolog ez – mondtam. – Meg különben is, mi Anettel passzolunk egymáshoz, és nem is kell nagyon megmagyaráznom, hogy miért, egyszerűen ez van.

- Jól van – bólintott Bence. - Szeretném megismerni, bemutatsz majd neki?

- Persze, de miért olyan fontos ez?

- Csak nagyon kíváncsi vagyok arra a csajra, aki így elvette a haverom eszét, ennyi – mosolygott Bence.

- Ne parázz, nagyon is a helyén van az eszem – morogtam.

- Jó, nekem nem kell ezt magyaráznod Norbi, felőlem azt csinálsz, amit akarsz. Két hét múlva lesz Takács Robiéknál egy buli, gyertek el együtt.

- És hol a picsában lesz az? Sosem voltam még náluk.

- Hol lenne, hát Újpesten… Van egy fasza két emeletes kertes házuk, egész éjjel csapathatjuk.

- Oké, még meglátom – mondtam.

Nem rajongtam túlságosan az ötletért, hogy Anettet ilyen társaságba vigyem, de majd megkérdezem, van-e kedve jönni. A Bence-féle haveri kör sokkal normálisabb volt mindig is, mint Miksáék, tehát nem gondoltam, hogy végül is bármi gond lenne, ha megismerné őket. Miksáéknak is be akartam mutatni Anettet, de semmiképpen nem buliban akartam, hogy találkozzanak. Mivel Miksáék gyakran kijárnak Újpest meccsekre, és Anettet amúgy is ki akartam vinni meccsre, ott majd össze tudunk futni velük. Biztos nem lesz jó neki azt hallani, ahogy Miksa szidja a bíró meg az ellenfél teljes csapatának az anyját, de még mindig jobb, mint amikor részegen üvölt a bulikban.

- Na, menjünk, így sosem érünk haza – javasoltam Bencének, közben eldobtam az elszívott cigi csikket.

- Menjünk – mondta Bence, azzal gurultunk tovább a pesti éjszakába.

***

Hétvégén Anettel elmentünk a budai hegyekbe kirándulni; nagyon sablonos helyet választottam, a János-hegyi kilátót, de neki újdonság volt, mert nem nagyon kirándult még Budapesten. A Normafa felől mentünk, tehát sokat kellett menni, amíg odaértünk a kilátóhoz.

Én a korlátnak támaszkodtam, és unottan nézelődtem, egy idő után inkább a táj helyett Anettet néztem, ahogy mosolyogva bámészkodik. Én régen sokszor jártam ide kirándulni a családdal, nekem már semmi újat nem mutatott ez a hely, de azért jó volt ide feljönni, nyugisabb volt, mint a város. Szeptember eleje lévén sajnos voltak bőven emberek errefelé, de a jó idő meg a friss levegő miatt azért megérte itt lenni.

- Ezek az illatok és a nyár végi napfény arra emlékeztet, amikor Eger környékén kirándultam a hegyekben. Nem volt olyan régen, csak pár éve, de mégis annyira távolinak tűnik – mondta Anett.

- Ja, biztos jó lehetett – mormogtam.

- Az volt, neked is el kéne jönnöd Egerbe, akkor értékelnéd – nézett rám.

- Feltétlenül el fogok menni – bólogattam.

- És voltál már egyáltalán?

- Egerben? Nem – mondtam.

- Akkor egyszer gyere velem haza hétvégén.

- Oké, egyszer, majd megyek – mondtam.

Szerencsére nem feszegette tovább a témát, hiszen a kicsivel több, mint egy hónap együtt járás után nem az volt a legfőbb vágyam, hogy elmenjek Egerbe a barátnőm családjához jópofizni.

- Este látszanak itt a csillagok? – kérdezte Anett.

- Ja, biztos látszanak. Miért, szereted bámulni a végtelen csillagos eget? – kérdeztem.

- Régen gyakran csináltam, főleg otthon, szerintem itt Pesten sosem láttam még a csillagokat.

- Igen, bent a városban sajnos tényleg nem látszanak – mondtam.

- Pedig jó dolog néha felnézni az égre és csak úgy nézni ki a fejedből – magyarázta lelkesen. – Mert amikor rájössz, hogy mennyire hatalmas az univerzum, és mi mennyire jelentéktelenek vagyunk ehhez képest, akkor minden gond és probléma mintha egy kicsit megszűnne. Megkérdezem magamtól, hogy minek idegeskedek, hiszen nem számít az egész.

- És megvan még az a visszatérő álmod a futásról? – kérdeztem.

- Most hogy mondod, már régen nem álmodtam ezt, szóval már nincs. De nem is gondoltam rá.

- Na és amúgy mitől félsz a legjobban? – néztem rá.

- Nem is tudom… - mondta. – Talán, hogy sosem sikerül elérni azt, hogy minden rendben legyen. Ha vannak is nyugis időszakok, valami hülyeség mindig van.

- Igen, de a teljes béke állapotát nem lehet elérni – mondtam.

- Na látod, ez a gond.

- Az a te bajod, hogy meg akarod váltani a világot – mosolyogtam, ő csak vállat vont.

- Igen, arról tényleg én tehetek, hogy egy kicsit túlgondolok mindent – mondta, majd megkérdezte: - És te mitől félsz?

Ezen el kellett gondolkodnom. Sok minden eszembe jutott; például hogy egyszer visszaüt a sok lazaság, és hogy semmi eredménye nem lesz annak, hogy most sokat dolgozom; hogy az apámmal sosem lesz már rendes a kapcsolatom; hogy ha majd lesz gyerekem, őt sem akarja majd látni; hogy sosem tudok kitörni innen és ennek útjába csak saját magam gördítek akadályt.

- Azt hiszem én is ettől, hogy sosem lesz egy nyugis percem, amikor csak úgy letehetem a fejem és azt érezzem, minden rendben van, és nem jár azon az agyam, hogy menni kell előre, és intéznem kell az életem.

Ez így is volt, összefoglalta az összes problémámat és a zűrös életemet.

- Akkor jók vagyunk mindketten – mondta Anett.

- Próbálok nem sokat agyalni, mert fáj. Tizenöt évesen, amikor még naiv kissrác voltam, imádtam gondolkodni mindenféle elméletről és helyzetről; de amikor már a valóságban belekerülsz a szarba, akkor már kár sokat filózni, mert csak rosszabb lesz.

- Hát igen. Amikor hirtelen véget ért a gyerekkorom, már nem volt idő elmélkedni a jövőről, meg amúgy a dolgokról, mert arra kellett figyelni, hogy a napi problémákat megoldjam. Miután feljöttem Pestre, két évig hihetetlenül be voltam fásulva, nem érdekelt semmi sem. Mindig csak a hétköznapi problémákra koncentráltam, hogy megfeleljek a munkahelyen, sikerüljenek a vizsgák, és ezen felül már nem maradt energiám semmire. És természetesen az is szar volt, hogy nem volt egy igaz barátom sem, az összes emberi kapcsolatom tök felszínes volt.

- És mi volt a pasikkal? – kérdeztem.

- Hát egyik „sikersztori” követte a másikat – mosolygott.

- Nekem amúgy még nem volt olyan időszakom, hogy ne legyen kedvem semmihez. Amikor apám nem szólt hozzám és még otthon laktam egy hónapig, az nehéz volt, de akkor sem ment el az életkedvem.

- Az jó, ne is legyen ilyen élményed, ezt senkinek sem kívánom – mondta, közben engem méregetett, majd így szólt: - Amikor megismertelek, akkor nem gondoltam, hogy ebből kapcsolat lesz.

Engem meglepett ez a kijelentés, ő folytatta:

- Azt hittem, hogy azért vagy olyan jófej velem, mert le akarsz velem feküdni, de amikor láttam, hogy hét hónapig kitartó vagy, akkor sejtettem, hogy nem csak szexet akarsz.

Szívesen mondtam volna, hogy „Igen, mert te vagy az egyetlen nő, akibe valaha beleszerettem, aki különleges, akivel jó lenni, stb.”, de nem tudtam kimondani, mert még sosem mondtam ilyet senkinek.

- És eleinte te mit akartál tőlem? – kérdeztem.

- Hát mondom, mivel azt hittem, hogy csak a szexre mész, ezért úgy voltam vele, hogy nem lenne ellenemre.

- Komolyan? És már elsőre benne lettél volna? – kérdeztem.

- Nem, de másodszorra már simán.

- Érdekes, én nem is gondoltam rá, mert annyira szarul érintett, hogy kimész Angliába – mondtam.

- Igen, láttam rajtad, hogy nem vagy jó passzban; de ha kezdeményeztél volna, biztosan nem tiltakoztam volna. Pedig egyébként nem szoktam ilyesmit csinálni – mosolygott.

- Én azért nem bánom, hogy csak akkor történt meg, amikor hazajöttél, mert akkor már legalább nem kellett hosszabb időre elválni.

- Igen, én is nagyon örülök, hogy így alakult.

Én is elmosolyodtam.

- Tényleg jó, hogy így történt… Eddig nem volt még normális, érett kapcsolatom, de nem baj, mert nem is lett volna kivel – mondtam, ezzel azért félig-meddig bevallottam neki, hogy különleges számomra.

Átöleltem őt hátulról, elsimítottam a haját, éreztem milyen finom illata volt, erre a szívem hevesebben kezdett verni. Sajnáltam, hogy ilyen gyáva vagyok, hogy nem mertem neki megmondani, hogy szeretem, de úgy voltam vele, ráérek még ezzel. Inkább örültem, hogy milyen jó, hogy vagyunk egymásnak; most hazamegyünk, kajálunk, aztán tévézünk és szeretkezünk, és ez teljesen kielégített minden téren.

3. fejezet

A január és február telt a legrosszabbul, mert állandóan fáztam az autószerelő műhelyben, ráadásul Sanyi sem volt olyan türelmes, mint egyébként. Az autók, amiket behoztak, nagyon problémásak voltak; az összes a hideg okozta nem megfelelő karbantartás miatt ment tönkre, mi meg végeztük a piszkos munkát. Mindegy, legalább volt munkám, így volt pénzem is. Ahhoz képest, hogy fűtésszezon volt, egész sokat tudtam félrerakni, akkor már négyszázezernél jártam, reméltem, hogy nyár környékére elérem a hatszázat is, abból már lehet venni egy elég rendes autót.

Március környékén meguntam Sanyi barátomat, mert nagyon nagy lett az arca, lekezelően beszélt velem, ezért fogtam magam, és leléptem a műhelyéből. Ha nem is voltam egy tehetős csávó, de büszkeségem az volt, és nem szerettem, ha valaki a seggtörlő papírjának nézett engem. Ennek ellenére nem váltunk el haraggal Sanyival, csak megmondtam neki, hogy többé nem akarok vele dolgozni.

Ezután segédmunkásként dolgoztam egy szobafestővel, aki egy középkorú csávó volt, Gézának hívták. Jártuk a várost a szakadt Volkswagen Golfjával, néha még vezethettem is; házról házra jártunk, és festettük a lakásokat. Jó meló volt, Géza is jófej volt, de aztán ezt is meguntam.

Mire eljött a július közepe, akkor éppen egy Feri nevű csávónál dolgoztam egy újpesti kisboltban raktárosként meg eladóként, éppen mit kellett csinálni. Feri nagyon rendes volt, reggel nyolctól ötig kellett csak dolgozni, hétvégén nem is kellett mennem, és havi százötvenet fizetett nekem zsebbe. Ez nekem nagyon jó fizetés volt, persze, Ferinek is megérte, hiszen nem kellett engem bejelentenie. Már három hónapja melóztam ott, és mindenki meg volt elégedve, én is, Feri is, a vevők is, ment a bolt, stb… A hat kiló végre összegyűlt, de mivel nehezen hoztam össze, nem akartam rögtön autót venni, még akartam várni, meg gyűjteni, de úgy határoztam, hogy bármi lesz is, ősz végére megveszem a kocsit. Az már sokszor kisegített, hogy volt tartalék pénzem, ezért sem akartam azonnal elkölteni az összeset, hiszen jöhetnek még rossz napok.

Anett persze sokkal jobban állt, mint én, de nem is akartam vele versenyezni. Május környékén mondta, hogy megtudta, hogy megüresedik az egyik csoportvezetői állás Budapesten a cégen belül, és neki arra mindenképpen jelentkeznie kell. Júniusban, amikor lehetett, jelentkezett is, és mivel ő Angliában volt, telefonon zavarták le az interjút. Június végén aztán felhívott engem, hogy ő kapta meg a munkát július közepétől, pont, amikor lejár a hét hónap Angliában. Mondtam neki, hogy örülök, hogy teljesült ez az álma, és reméltem, hogy jó lesz majd neki így. Mondta, hogy ennél jobban nem is alakulhatott volna, hogy már azonnal csoportvezető lehet, amint hazajön. Én persze inkább azt akartam, hogy velem foglalkozzon, amint hazajön, ezért mondtam, hogy meghívom egy étterembe vacsorázni, ő bele is egyezett, tehát valahogy így álltunk.

Egyébként sokszor beszélgettünk, néha felhívtuk egymást Skype-on; volt, hogy egy óránál is többet beszéltünk. Sokat megtudtunk egymásról, én elmeséltem neki a családommal való zűrös kapcsolatomat. Ő is mesélt egy kicsit a családjáról, mondta, hogy a bátyjával egész jóban van; meg mesélt magáról is sokat, például, hogy a gimi alatt végig kézilabdázott a suli csapatban, meg Pesten azért vették fel a céghez mert az angol mellett spanyolul is tudott.

Egyszer, amikor csak írogattunk egymásnak, akkor valahogy szóba került, hogy hiányzik neki a szex, én meg mondtam, hogy bírja még ki ezt a kis időt, ha már én is kibírtam. Ő csodálkozott rajta, hogy nem voltam senkivel, aztán mondta, hogy nyilván ki fogja bírni, csak nehéz. Megírtam neki, hogy hát még nekem milyen nehéz…

Egyébként nem egészen úgy terveztem, hogy nem fogok lefeküdni senkivel ez idő alatt, de egyszerűen így jött ki a lépés. Nem kezdeményeztem senkinél, nem is nagyon néztem a nőket, mert Anetten kívül nem érdekelt senki. Jó, hozzátartozik az igazsághoz, hogy egyszer lett volna lehetőségem szexre, de akkor olyan részeg voltam, hogy végül nem jött össze, de ezen kívül nem volt semmi. Ez volt az első ilyen időszak az életemben, amikor nem hajtottam a csajokat, de egész jól elvoltam így, dolgoztam, haverokkal lógtam, deszkáztam, elfoglaltam magam… Anettra sem úgy gondoltam elsősorban, hogy mennyire meg akarom dugni, hanem inkább reménykedtem, hogy ha hazajön, akkor még mindig velem akar lenni.

Amikor amiatt hívott, hogy felvették csoportvezetőnek, szintén egy órát beszélgettünk; megkérdeztem tőle, hogy szokott-e gondolni rám, ő visszakérdezett kis gúnnyal a hangjában, hogy „Szerinted, ha nem gondolnék rád, írnék neked szinte minden nap?” Így egyértelmű volt számomra a válasz, már alig vártam, hogy hazajöjjön, és újra találkozzunk. Csodálkoztam magamon, hogy így vágytam egyetlen nőre, és hogy vajon miért olyan különleges számomra. Nem arról volt szó, hogy tetszik nekem, ha egy nő független, megáll a lábán, ráadásul sokkal szexibbnek találtam a kortársaimnál; hanem egyszerűen csak kellett nekem, és ezt semmivel nem tudtam megmagyarázni, de nem is akartam.

A találkozó sajnos eltolódott egy kicsit, fel is hívott, mielőtt indult Angliából, hogy előreláthatóan egy hétig minden este kell csinálnia valamit, mert albérletet keres, költözködik, vagy csak szimplán este kilencig fog bent maradni a munkahelyen, így nem sok esély van arra, hogy rendesen együtt tudjunk lenni. Egyébként simán azt hittem volna, hogy le akar rázni, ha ezt írásban adja elő nekem; de mivel felhívott, így hallottam a hangján, hogy komolyan beszél, és kérte, adjak neki egy kis időt, amíg itthon újra rendeződik az élete, és hogy egyáltalán kiderüljön, hol fog lakni.

Én megértettem, persze, de amikor már tudtam, hogy öt napja itthon van, nem bírtam ki, és felhívtam, hogy másnap találkozzunk. Csütörtök volt, egy meleg júliusi este, a szobám ablakán bámultam kifelé; a gyomrom görcsben volt, és vártam, hogy vegye fel a telefont. Már úgy voltam vele, hogy ha kell, odamegyek most azonnal a háza elé, hogy legalább egy fél órára találkozzunk; de egy percig sem akartam könyörögni neki, ezért reméltem, ő is benne lesz, hogy végre összefussunk.

- Szia Norbi – köszönt vidáman.

- Hellóka – mondtam, majd a lényegre is tértem: - Na, mikor találkozunk?

- Én a vasárnap estére gondoltam, akkor jövök haza Egerből – mondta.

- Miért, most Egerben vagy? – kérdeztem, igyekeztem nem kimutatni, hogy mennyire csalódott vagyok.

- Nem, szombat reggel indulok. Most még dolgozom, de már itthon vagyok, szerintem holnap este is kéne valamennyit dolgozni, aztán szombaton Egerben leszek, vasárnap délután jövök haza.

- Ez nem hangzik túl jól. Mi lenne, ha holnap este velem lennél?

- Hát… - kezdett bele bizonytalanul, de aztán kimondta: - Jó, rendben, találkozhatunk.

Én majdnem kiugrottam a bőrömből örömömben, de csak ennyit mondtam:

- Oké, örülök.

- Az a helyzet, hogy holnap van a szülinapom, és igazából tök jó, hogy hívtál, mert képes lettem volna az egész estét a gép előtt tölteni és dolgozni – mondta.

- Igen? Na, akkor most jobb programod lesz, az biztos. Elviszlek vacsorázni az étterembe, ahogy megbeszéltük.

- Jaj, nem kell, ne hülyéskedj; nem ezért mondtam, hogy szülinapom van… - szabadkozott, de én rögtön közbevágtam:

- Egyébként is el akartalak vinni, nekem aztán tök mindegy, hogy szülinapod van-e vagy sem – mondtam határozottan, így nem is vitatkozott velem, én megkérdeztem: - De amúgy miért merült fel benned, hogy a szülinapodon otthon ülj, és dolgozz? Ilyenkor bulizni kell, vagy ünnepelni.

- Hát ezért megyek majd haza szombat reggel Egerbe, pénteken én már nem akartam utazgatni. Szombaton megünnepeljük családi körben, nekem ez elég… Tudom, amúgy szánalmasan hangzik, hogy dolgozni akartam, de nagy felfordulás van most minden téren. Képzeld, hétfőn találtam is egy lakást itt a tizenharmadik kerületben, szerdán már be is költöztem, egész éjjel pakoltam, és nagyjából kész is lett minden. Szóval gondolhatod, hogy milyen fáradtan mentem ma be dolgozni, nem tudtam haladni semmivel.

- Hát miért nem szóltál, hogy segítsek pakolni meg költözködni? Tudod, én is itt lakom a tizenháromban.

- Persze, több mint fél év után először találkozunk, és rögtön ugráltatnálak… Amúgy is a bátyám hozta Egerből a cuccaimat, szóval megoldottam.

- Igen, látom, hogy megoldod az életed. Na, majd holnap találkozunk, és mesélj, hogy mi volt még. Akkor hánytól érsz rá?

- Szerintem hétre megbeszélhetünk valamit.

Meg is beszéltük, hogy hétkor találkozunk egy tizenharmadik kerületi étterem előtt, aztán elköszöntünk. Hallottam a hangján, hogy szeretne már velem lenni, de abban biztos voltam, hogy nálam jobban biztos nem várja a találkozót. Örültem, hogy még azelőtt láthatom, hogy lement volna Egerbe, vasárnapig már nehezen bírtam volna ki.

***

A péntek esti találkozó kárpótolt mindenért, amit az elmúlt hónapokban nélkülöznöm kellett, szép és nagyon tartalmas estét töltöttünk együtt.

Hét után pár perccel értem oda az étteremhez, nem vittem túlzásba az öltözködésre való odafigyelést, hiszen úgysem elegáns helyre mentünk. A farmer rövidgatyámhoz azért felvettem egy laza fekete inget, pár gombját szabadon hagytam a nyakánál, az ujjait meg feltűrtem. A hátracsapott baseballsapka sem hiányozhatott a fejemről, tudtam, hogy Anett nem szereti a sapkáimat, de leszartam; szerintem így is jól járt velem, mert igazán jó lett az összhatás.

Ő már ott volt az étterem előtt, rám mosolygott, amint meglátott. Még mindig ugyanúgy nézett rám, mint amikor utoljára találkoztunk, és ami annyira hiányzott. Nagyon dögösen nézett ki, egy piros nyári ruha volt rajta; látszott, hogy a hajával is foglalkozott, hosszú szőkésbarna tincsei hullámokban omlottak a vállára; nagyon szexi volt.

- Na szia… - mosolygott, amikor odaértem elé.

Én nem is tudtam mit mondani, egyszerűen megcsókoltam. Ennyi idő után már végre érezni akartam őt, birtoklóan átöleltem a derekát, másik kezemmel megfogtam az arcát, simogatni kezdtem, majd áttértem a hajára és a nyakára is. Ő átölelte a vállamat és szorosan hozzám simult, ugyanolyan vággyal csókolt vissza, mint amit én éreztem iránta. A szívem őrült módon vert, egyszerűen elvesztem az érzésben; annyira örültem, hogy újra itt van.

Amikor elengedtük egymást és egymásra néztünk, annyira szépnek láttam őt; csodáltam a vágytól ködös zöld szemét, kipirult arcát és a csóktól duzzadt ajkát. Ő is hasonló vágyakozó tekintettel méregetett engem, aztán elvigyorodott és megkérdezte:

- Biztos, hogy be akarsz még menni?

- Hát, ja, megígértem – mosolyogtam. – Meg nem rohanunk sehova, nem?

Ő csak mosolygott, aztán megkérdeztem tőle:

- Ugye többé nem lépsz le külföldre?

- Nem hiszem – nevette el magát, aztán bementünk az étterembe.

Ez egy olyan hely volt, hogy egy bizonyos összegért korlátlanul lehetett kajálni és piálni, mi főleg inkább ittunk. Éreztem, hogy a pia most segít egy kicsit feloldani a gátlásaimat; igaz, eddig sosem voltak ilyen gondjaim, ha egy csaj társaságában voltam, de most jól jött, mert teljesen felszabadultan beszélgettünk. Egymással szemben ültünk egy kis asztalnál, már elfogyott pár koktél meg pár üveg Heineken, úgyhogy ment a röhögés, meg a sztorizgatások. Az ott töltött időről mesélt, mert erről a Skype-os beszélgetéseink alatt nem ejtettünk sok szót.

- … Birminghamben egy lengyel családdal laktam egy házban, enyém volt a fölső szint, övék meg az alsó – mondta Anett. – Ők egyáltalán nem tudtak angolul, én kérdeztem tőlük valamit, ők meg válaszoltak nekem lengyelül, és olyan természetességgel mondták, hogy tökre azt várták, hogy megértsem. Végül már a hat éves kisfiúkkal jobban eltársalogtam angolul, mint velük. Amikor eljöttem, akkor is lengyelül köszöntek el, biztos sok szép dolgot mondtak nekem, mert nagyon mosolyogtak.

- Jófejek – mondtam. – Na és amúgy tényleg nem kellett sokat dolgoznod?

- Szerencsére nem olyan sokat, mint itthon. Alapjába véve nagyon jó volt az egész, de főleg külföldiekkel lógtam a cégen belül, az angolokkal nem nagyon kerültem közelebbi kapcsolatba. Volt egy szlovén és horvát csaj a cégnél, főleg velük mentem külön programokra; az angolokkal ennyi idő alatt csak kb. háromszor voltunk bulizni.

- És sokat buliztatok? Felfedeztétek az éjszakát? – kérdeztem.

- Nem buliztunk olyan sokat, de mondjuk egyszer-kétszer jól berúgtunk, mert jók az angol italok, szóval nem volt nehéz összehozni. De amúgy inkább kirándultunk, várost néztünk. Szinte minden hétvégén mentünk valahova, felfedeztük Anglia egész déli részét, egyszer meg átmentünk Skóciába is a hegyekbe. Igazából elköltöttem az összes pénzemet, amit kint kerestem, mert drága a vonatjegy, pláne, ha ennyit utazik az ember. De nagyon megérte, mert ha már kimentem, legalább kihoztam belőle a legtöbbet, dolgoztam és bejártam a fél országot.

- Voltál focimeccsen? Az angolok nagyon lelkesek ha fociról van szó, én tuti kimentem volna egy jó meccsre.

- Hát, nem mentem, a másik két csajt nem érdekelte a foci, én meg egyedül nem akartam, különben is drága volt a jegy.

- Hát sajnálhatod, hogy nem mentél, de majd én elviszlek itt egy Újpest meccsre, pont a múlt héten kezdődött az idény.

- Jó, felőlem menjünk – mondta. – Amúgy engem nem nagyon érdekel a foci; ha már fiús hobbikról van szó, akkor engem régen az autók érdekeltek meg a motorok.

- Na, hát ezt nem is mondtad még… – néztem rá csodálkozva, ez a téma már érdekesebb volt számomra. – Tudsz is vezetni?

- Igen, van jogsim mindkettőre, de sosem motoroztam a forgalmi vizsga óta, ami már elég rég volt, tizennyolc éves voltam.

- Csonti haverom, a lakótársam is nagy motoros… vagyis az lenne, ha az anyja engedné.

- Miért, nem engedi az anyja? Hány éves a srác?

- Annyi mint én, húsz. Ja igen, időközben betöltöttem a húszat, csak megjegyzem, már nem vagyok olyan fiatal.

- Jól van, örülök – mosolygott Anett.

- Na ja, tehát Csonti nem motorozhat, az anyja nagyon félti mindentől – tértem vissza a témához. – Ő nagyon jó srác, csak az anyja elrontja; sokkal tökösebb gyerek is lehetne, ehelyett meg folyton otthon ül, tanul, még életében nem dolgozott. Szóval ő álmodozik róla néha, hogy motoros lesz, de amíg él az anyja, Csonti szerintem a motor közelébe sem mehet.

- Hát, valamilyen szinten megértem, hogy félti az anyja a motortól, de az ilyen szintű rátelepedést már nem tudnám tolerálni. A bátyám és az apám is motorosok, anyám félti is őket, de esze ágában sincs eltiltani őket, vagy ilyesmi…

- Ja, akkor te egy ilyen motoros családból származol? Ezért csináltad meg a jogsit?

- Igen, és régen szerettem is ezt az egészet, de miután meghalt Fruzsi, már elment a kedvem mindenféle jármű vezetésétől. Addigra az autós jogsim már kész volt, a motoros éppen folyamatban volt, ezért megcsináltam, de azóta nem vezettem motort.

- De miért, félsz tőle? – kérdeztem.

- Hát igen, félek, hogy elüt valaki, amikor nem figyelek oda. Pedig legszívesebben egy 600-as sportmotorral mászkálnék, de a motor a férfiak játékszere, ezt meghagyom nekik. A nők, vagyis legalábbis én, nem tudok annyira egyetlen dologra koncentrálni, és attól tartok, hogy elgondolkodom vezetés közben, és nem veszem észre, ha valaki hirtelen felbukkan és nekem jön.

- Ja, vagyis akkor nem bízol a képességeidben.

- Így is mondhatjuk, de inkább csak nem akarok kockáztatni.

- Hát ezzel megleptél, hogy tudsz motort vezetni… Én is próbáltam párszor, de maradok az autónál.

- Miért, nem tetszett a motor?

- Inkább fárasztó volt… télen próbálkoztam vezetni, sikerült is, tehát nem voltam béna, de a beöltözés előtte… a sok védőruha, aztán arra is oda kellett figyelni, hogy ne fázzak, a bukósisak üvege meg bepárásodott. Akkor mondtam, hogy ez nem nekem való. Nyáron biztos jobb, de akkor meg rengetegen vannak az utakon.

- Igen, ez egy ilyen dolog. Apáméknak is már annyi motoros ruhájuk van, hogy külön kéne neki egy szekrény, van téli kabát, nyári kabát, már követni sem tudom…

- Mit is mondtál, mennyi idős a bátyád? – kérdeztem.

- Három évvel idősebb mint én, huszonnyolc éves. Egyedül lakik, nincs barátnője, hétvégenként motoros túrákra meg találkozókra jár, ebben éli ki magát. Ő is Egerben lakik, asztalosként dolgozik.

- Akkor belőle nem akartak gyógyszerészt csinálni a szüleid?

- Nem, hamar lemondtak róla, mivel utált tanulni, ezért csak reménykedtek benne, hogy legalább egy szakmát hajlandó lesz megcsinálni… Meg ott volt a kis Anett, aki nagyon jó tanuló volt, tehát majd szépen ráerőltetjük az álmainkat – mormogta.

- Hát te sem váltottad be a reményeiket – vigyorogtam.

- Igen, kaptam is miatta a fejemre – mondta. – Apám azt mondta, amikor bejelentettem, hogy otthagyom az egyetemet, hogy nem hiszi el, hogy miért nem szeretnék egy hagyományos normális foglalkozást csinálni és ehelyett miért akarok egy multi rabszolgája lenni. De én azt mondom, ha már dolgozom, úgyis elmegy a munkával a fél életem, akkor legalább hagy válasszam meg én, hogy mit szeretnék csinálni. És inkább választottam azt, amit szerettem és amiért meg is fizettek.

- Hát igen. Na és most örülsz, hogy megkaptad végre ezt a csoportvezetői melót? – kérdeztem.

- Persze, hogy örülök, már régóta ez volt a terv – mondta.

- És álmodod még azt, hogy futsz, de nem haladsz? – kérdeztem, erre komollyá vált az arca.

- Igen, pont tegnap álmodtam ezt, furcsa volt, nem értem, hogy miért – mondta bizonytalanul.

- Azért, mert nem ez az, amire igazán vágysz, ez csak egy illúzió, amibe kapaszkodsz – mondtam magabiztosan.

- Majd idővel kiderül – mondta, azzal témát váltott: - De most mondj inkább te valamit, eddig csak én beszéltem.

- Nem baj, hogy te beszéltél, hallgatlak én téged a végtelenségig – mosolyogtam rá, közben persze inkább mást csináltam volna vele a végtelenségig…

- Norbi, tényleg mondj valamit – kérte Anett. – Mi van az autószerelő műhellyel, előléptettek már?

Erre elnevettem magam.

- Előléptettek? Ez nem multinacionális vállalat, cica, ez csak egy szaros koszos műhely, ahol feketén dolgoztam. Amúgy otthagytam a picsába, most egy kisboltban dolgozom, az én körülményeimhez képest jól keresek, tudok félretenni…

- És ott sem bejelentve dolgozol? – kérdezte, de láttam rajta, hogy tudja a választ.

- Nem – mormogtam.

- Hát de így nem lesz nyugdíjad, előbb utóbb kéne már egy rendes bejelentet munka is…

- Figyelj, én szarok a nyugdíjra, addig még kell negyven évet dolgoznom, azalatt még biztosan fogok bejelentve is dolgozni. Különben meg nem akarok örökre így dolgozni, szeretnék jobban élni ennél, szóval nem lesz ez mindig így.

- Na és mik a nagy terveid? – nézett rám kíváncsian, én meg rájöttem, hogy cseszettül nincs semmilyen tervem.

Hát igen, neki könnyű volt, évek óta ugyanabban az elzárt környezetben dolgozik ahol nem volt nehéz az előrelépés, mindig pontosan kirajzolódtak a célok, amit szeretne elérni. Nekem viszont csak az maradt, hogy jártam az utcát, néztem a lehetőségeket, de nagy előrelépést sosem sikerült elérnem. Ezért kamuztam valamit, ami eszembe jutott:

- Majd szeretnék egy saját vállalkozást.

- És mivel kapcsolatban? – kérdezte Anett mit sem sejtően.

- Hát, imádom az autókat, úgyhogy valami autóval kapcsolatos dolog lesz – mondtam, pedig nem is imádtam az autókat, csak szerettem vezetni, ismertem őket mint a rossz pénzt, értettem is a szereléshez, de sosem gondoltam rá, hogy nekem autókkal kéne foglalkozni. – Még van időm kitalálni, kicsim, úgyhogy ne beszéljünk most erről…

- Hát jó… akkor mesélj, hogy telt a huszadik szülinapod?

Megint egy nagyon jó kérdés… Az volt az az emlékezetes buli, aminek majdnem szex lett a vége. Konkrétan az történt, hogy Miksáék szerveztek nekem egy bulit valami távoli haver alagsori lakásában, és ott kegyetlenül bebasztunk. Hajnalban egyszerre két csaj is rám startolt, szobára akartak menni; hát mentünk is, de én bealudtam az ágyon, mert olyan részeg voltam, tehát nem történt semmi. Most ezt a szánalmas sztorit meséljem el a csajnak, akire mindenkinél jobban vágytam, és akinek a nyomába sem ért a két tinipicsa, aki rám mászott? Meg meséljem el azt is, hogy apám fel sem köszöntött, és hogy anyámmal is csak három nappal a szülinapom után tudtam találkozni az utcán, hogy ideadja az ajándékom? Eközben meg Anett hazamegy, és holnap rendesen megünnepli a családja… Nagyjából már ismeri a családi hátteremet, szóval ezért sem akartam elrontani a hangulatot ezzel a sztorival.

- Nem történt semmi különös, csak összejöttünk pár baráttal – mondtam.

- Nem vagy túl bőbeszédű.

Hát te is elhallgattál, amikor kényes téma volt terítéken – legszívesebben ezzel vágtam volna vissza, de nem tettem. Inkább így szóltam:

- Nem eszünk végre valamit? Nekem kevés volt ez a sonkatekercs vagy mi a franc, így előételnek.

- Jó, ehetünk… - mondta.

Kipróbáltunk mindenféle kaját, mindenből szedtünk egy keveset, aztán megint megittunk pár üveg sört. Végül már többet smároltunk, mint beszélgettünk, úgyhogy úgy döntöttünk, inkább távozunk, mielőtt kidobnak minket.

Az utcán újra mellbevágott a meleg levegő, egy pillanatra ki is józanodtam. Szerencsére nem kellett sokat gondolkodnom, hogy hogyan vezessem fel, hogy szeretnék felmenni hozzá, ő megoldotta helyettem:

- Csak pár sarokra lakom innen, szerintem gyalog is mehetnénk.

- Jól van – mosolyogtam, átöleltem a vállát, ő meg a derekamat, és elindultunk.

Mesélt egy kicsit a lakásról, hogy csak nemrég pakolt ki, és hogy még van egy kis rendetlenség, de nem is bírtam odafigyelni, hogy mit mond, mert csak az járt a fejemben, hogy végre dugni fogunk.

Már a liftben egymásnak estünk; annyira belelendültünk, hogy azt hittem, már az előszobában megtörténik minden, de amint odaértünk, így szólt:

- Figyelj, bemegyek egy kicsit a fürdőszobába…

- Neee… - mormogtam, éppen a falhoz szorítottam őt, és a hajában turkáltam.

- Deee… - utánzott. – Na, jövök mindjárt – mosolygott, aztán már itt sem volt.

Én leforrázva álltam ott, aztán feltaláltam magam, levettem a cipőmet, és bementem a nappaliba. Egyébként nagyon tetszett a lakás, mert modern stílusa volt, hiszen újépítésű házról volt szó. Körülnéztem a nappaliban, láttam, hogy a hangfal és a tévé eléggé minőségi cuccok voltak, de igazából nem volt lélekjelenlétem értékelni ezeket a dolgokat. Nem értettem, mi volt velem, ilyen kevés piától nem rúghattam be… persze tudtam, hogy Anett miatt vagyok ilyen; az egekig fokozta bennem a vágyakozást, aztán meg itthagyott. Levettem a baseball sapkámat, felborzoltam a hajamat, aztán leültem a kanapéra és vártam…

Szerencsére nem telt el sok idő, és Anett végre előkerült a fürdőszobából, nem is akárhogyan… már nem volt rajta semmi, kivéve egy fehér csipkés melltartót és bugyit.

- Hmm, nem rossz – néztem végig rajta elismerően.

Ő odalépett elém, beletúrt a hajamba, és így szólt:

- Ja, végre levetted a sapkát, ez sem rossz – mosolygott.

Én végigsimítottam a hátán, majd a fenekén és a combján, végül az ölembe ült szemből és csókolózni kezdtünk, és innentől nem volt megállás, már nem tudtuk visszafogni magunkat. Mindketten nagyon régen vártunk erre, ez minden mozdulatunkból érződött. Eleinte nagyon hevesek és türelmetlenek voltunk, letepertem őt a szőnyegre, láttam rajta, hogy ő is szeretné, hogy minél hamarabb dugjam meg; így egy rövid, vad szeretkezés lett a dologból. Meg is lepődtem, hogy milyen hamar elélvezett, aztán már én sem bírtam sokáig, maximum azért vártam volna még, hogy minél tovább élvezhessem…

Ezután már több időt tudtunk arra fordítani, hogy jobban felfedezzük egymás testét, ezzel nagyon jól elvoltunk hajnalig. Életem legjobb éjszakája volt; gátlástalanul és önfeledten adtuk át magunkat egymásnak. Nagyon jól megvolt közöttünk az összhang, és nagyon különleges élményt nyújtott, hogy végre olyan lánnyal voltam, akit szerettem. Teljesen belefeledkeztünk egymásba, vadul, szenvedélyesen keféltünk; isteni érzés volt látni, érezni, hogy kielégül. A nyelvemmel is párszor a csúcsra juttattam, meg ő is nagyon jól használta a száját; láttam rajta, hogy imádja csinálni, aminek nagyon örültem, mert nem sok olyan nővel találkoztam, akik igazán jók voltak ebben, az exem meg soha nem is csinálta egyáltalán… Szóval bőven tudott nekem újat mutatni, de úgy láttam, én is neki, mert ő is nagyon élvezte a velem való együttlétet. Teljesen odavoltam, sosem éreztem még ennyire teljesnek egy szexszel eltöltött éjszakát, az eddigi futó kalandok nevetségeseknek tűntek, hogy azok közül sokról azt gondoltam, hogy ilyen a jó szex.

Az iránta érzett hosszú vágyakozás most átalakult valami sokkal mélyebb érzéssé, nagyon jó volt, hogy végre a valóságban is ott tartunk, ahol mindig is tartani akartam. Úgy éreztem, hogy komolyan belészerettem.

Hajnalban aludtunk el, de nem tudtam sokat pihenni, mert Anett kora reggel felébresztett. Egész frissnek tűnt, én még alig bírtam kinyitni a szemem.

- Na miért keltél fel? – mormogtam, közben megsimogattam az arcát, persze a tekintetéből már tudtam, hogy miért ébresztett fel.

- Hát, arra gondoltam, hogy mielőtt végleg felkelnénk, még csinálhatnánk egyszer…

Odahajoltam hozzá és megcsókoltam, majd mosolyogva megkérdeztem:

- Miért, hát nem volt elég négy-öt orgazmus, ilyen telhetetlen vagy?

- Most nem az orgazmus érdekel… csak tudom, hogy két napig nem látlak, és érezni akarom még egyszer a farkadat.

Ettől a mondattól, és attól, ahogy rám nézett, már tudtam, hogy lőttek a további pihenésemnek; egy pillanatig sem tudtam neki ellenállni.

***

Fél órát még tudtam aludni, mert Anett még összepakolta pár cuccát, amit visz magával Egerbe, de aztán fel kellett kelni sajnos. Arra még volt idő, hogy igyunk egy kávét a konyhában; aztán bementünk a fürdőszobába fogat mosni, keresett valahonnan egy bontatlan fogkefét, és azt ideadta nekem.

Utána átöleltem őt hátulról, megpusziltam az arcát, majd végignéztem magunkon a tükörben. Rajta egy póló és bugyi volt, rajtam meg csak egy alsónadrág, de egyébként jól néztünk ki együtt, szerintem nagyon illettünk egymáshoz. Újra megpusziltam az arcát ő meg megfordult, átkarolta a nyakamat és megcsókolt. Én rögtön megtaláltam a nyelvét; aztán a derekát kezdtem simogatni, majd áttértem a fenekére, újra egészen belefeledkeztem az érzésbe.

- Muszáj elérned azt a buszt, nem tudsz később menni? – kérdeztem.

- Ja, mennem kéne. De értékelem, hogy ennyire nem akarsz elválni – vigyorgott.

- Hát nem akarok… főleg ezek után, ahogy felébresztettél. Meg amúgy is tetszett, hogy ennyire ki voltál rám éhezve.

- Mint ahogy te is rám… - mondta csillogó tekintettel. – Meg is lepődtem, hogy milyen jó volt. Nem akarlak túldicsérni, hogy ne bízd el magad, de basszus, nem hittem volna, hogy húsz éves létedre ennyire jó vagy.

- Miért, mit hittél? Hogy tanítgatni kell engem? – mormogtam, de persze nagyon büszke voltam magamra, hogy ezt gondolja rólam.

- Hát reméltem, hogy nem.

- Na és miért voltam jó? – kérdeztem.

- Ezt nyilván te is tudod, hogy miért… mert odafigyeltél rám. De amúgy nem tudom megmagyarázni, egyszerűen csak nagyon jó volt.

Én elmosolyodtam, aztán megcsókoltam.

- Nekem is nagyon jó volt.

- Pedig gondolom voltak felém elvárásaid… főleg így, hogy ilyen sokat vártál rám – nézett a szemembe.

- Hát igen, de a valóság sokkal jobb volt, mint ahogy elképzeltem. És nem túlzás, ha azt mondom, hogy veled volt a legjobb.

- Jól van, ennek örülök – mosolygott, aztán újra csókolózni kezdtünk.

Nem bántam meg, hogy megmondtam ezt neki, mivel így is volt, sőt ezzel nem is nagyon fejeztem ki, hogy mennyire különleges és jó élmény volt nekem ez az éjszaka. Végig éreztette velem, hogy mennyire vágyik rám, szenvedélyes volt és odaadó, nekem meg nagyon jó volt úgy megdugni és kielégíteni őt, hogy szerelmes voltam belé.

- Hát amúgy meg természetes, hogy odafigyeltem rád, mert teljesen beléd vagyok zúgva… - mormogtam.

- Tényleg belém vagy zúgva? – nézett rám érdeklődve, én meg kicsit megbántam, hogy ezt ilyen hamar kimondtam, de kissé el voltam varázsolva.

- Hát, öhm, igen, azt hiszem – mondtam.

- Jól van, majd elhiszem, ha már biztos leszel benne – mosolygott, azzal tovább csókolóztunk.

Nem akartam neki semmit sem bizonygatni, itt azért még nem tartottunk, és örültem, hogy ő sem feszegette a témát. Igaz, hogy már biztosan tudtam, hogy szerettem őt, de nem most akartam tudatni vele.

Egyre jobban belemerültünk a csókolózásba, a hátát és a fenekét simogattam, ő meg beletúrt a hajamba. Minden fáradság ellenére újra megkívántam őt, így szóltam:

- Hmm, ha most lenne időnk, felültetnélek a mosógépre, és még egyszer jól megdugnálak.

Ő elmosolyodott, láttam rajta, hogy benne lenne.

- Igen, csak sajnos se időnk, se mosógép.

- Mi, tényleg nincs mosógép? – néztem szét csodálkozva a fürdőszobában, tényleg nem volt.

- Nincs, majd jövő héten hoz a főbérlő. Úgyhogy mivel nem az enyém, sajnos vigyázni kell majd rá.

- Na, de azért egyszer kipróbálhatnánk.

- Persze, ennyi kockázat még belefér – mondta mosolyogva, aztán elengedtük egymást, elindult a hálószobába, én meg követtem.

A szekrényéhez lépett, hogy válasszon magának valami ruhát, én is felkaptam a székről a tegnapi cuccaimat.

- Meg majd kipróbálhatnánk a konyhaasztalt, a kanapét még párszor, a fürdőkádat, meg ha bevállalós vagy, az erkélyt is – folytatta a témát Anett, erre elvigyorodtam.

- Persze, bevállalom az erkélyt, akár most is – mondtam.

- Lehet, hogy a szomszédok nem díjaznák – mosolygott.

Sajnos tényleg menni kellett, mondtam, hogy kikísérem őt a buszhoz, így metróztam én is egyet a Stadionokhoz ezen a szép szombat reggelen.

Amikor odaértünk, még volt tizenöt perc az indulásig, addig elszívtam egy cigit, és egy kicsit beszélgettünk.

- Ha már vasárnap amúgy is velem akartál lenni, akkor találkozunk vasárnap délután?

- Igen, találkozhatunk. És mit szeretnél csinálni? – kérdezte olyan hangsúllyal, amiből tudtam, hogy ő mit szeretne csinálni.

- Szex előtt vagy után? Majd kitaláljuk… Mikor leszel otthon?

- Öttől már jöhetsz nyugodtan – mondta.

- Jó, akkor ötre ott leszek – mondtam.

El is köszöntünk egymástól, jó utat kívántam neki, meg jó szórakozást a családhoz, aztán hosszan megcsókoltuk egymást, én elindultam haza. Kerestem egy jó számot az mp3-amon, rágyújtottam még egy cigire, aztán gyalog elindultam a Népligethez, hogy onnan mehessek haza a 3-as metróval. Néztem az ébredező várost, még csak reggel kilenc volt, de már sokan voltak az utakon. Csak bámultam össze-vissza mindenfelé, a fejemben csapongtak a gondolatok. Sosem éreztem még ezt, hogy egy nő ennyire boldoggá tudott engem tenni, és hogy még szinte el sem váltunk, de már nagyon hiányzott. Amikor otthon végre le tudtam pihenni; elalvás előtt is csak ő járt a fejemben.