4. fejezet

Vasárnap, ahogy ígértem, ötre már ott voltam Anettnál, ezt a másfél napot is nehéz volt kibírnom nélküle. Ő is örült nekem, már az előszobában alig bírtunk leszállni egymásról, de aztán megemlítettem:

- Még mielőtt őrülten egymásnak esnénk, szerintem tedd be a hűtőbe a sört, amit hoztam – mondtam, azzal levettem a hátizsákom, és átnyújtottam neki két üveg sört.

- Hmm, Heineken már megint – mosolygott, aztán kiment a konyhába.

- Ja, egyszer már szerencsét hozott – mondtam, azzal levettem a cipőmet. Amikor visszajött, elővettem a táskámból egy csomag óvszert is, és a kezébe nyomtam. – Ja, ezt majd elfelejtettem.

- Kösz – vigyorgott. – Te vagy álmaim pasija, sört meg óvszert hozol nekem, te aztán tudod, mire indulnak be a nők.

- Igen, tudtam, hogy tetszeni fog.

- Persze, hogy tetszik – azzal jobban szemügyre vette a dobozt. – Ez teljesen jó, és szerencsére olyat választottál, amiben jó sok van, ezt értékelem.

- Ja, hát nem hagyom, hogy unatkozz itt nekem éjjel, csak mert elfogyott a gumi – azzal átöleltem, és tovább csókolóztunk.

Most már végre nem kellett megállni, bementünk a hálószobába és hosszan, érzékien szeretkeztünk. Láttam rajta, hogy ő is ugyanolyan nehezen bírta nélkülem ezt az időt, de nem hagytam neki, hogy elsiesse a dolgokat, és végül nem is bánta meg…

***

Ezután már volt ahhoz is kedvem, hogy jobban szétnézzek a lakásban. Modern hely volt jó bútorokkal, konyhával, fürdőszobával, amiben volt egy normális méretű kád; a hálószobához meg tartozott egy kisebb erkély, ami az utcára nézett, de mégsem szűrődött be a zaj.

Anett éppen pakolászott a hálószobában, kipakolt az utazótáskájából, amíg én kérdezgettem őt a nappaliból:

- Ugye a tévét meg a hangfalat nem te választottad ki?

- Nem, a bátyám, miért? – kérdezett vissza.

- Mert túl jók, és általában a csajok nem értenek hozzá, hogy ezekből a dolgokból megtalálják a legjobbat.

- Ja, értem, kösz az általánosítást. De amúgy igazad van, én maximum laptopot meg kocsit tudnék magamnak választani, máshoz nem nagyon értek.

Bementem hozzá a hálószobába és leültem mellé az ágyra, éppen képeket nézegetett, amit a táskájából szedett elő.

- Amúgy tetszik a lakás, jó választás volt.

- Köszi. Szerintem is elég jó.

A tekintetem a képekre tévedt, amiket a kezében tartott, A4-es papírok voltak, az első egy hegyes-dombos tájat ábrázolt, érdekesen volt megcsinálva, ceruzával megrajzolták a körvonalát, és festékkel volt kiszínezve; nagyon jól mutatott.

- Ezt te csináltad? – kérdeztem.

- Aha, most találtam meg otthon a padláson, és inkább elhoztam magammal, mielőtt anya véletlenül eltüzelné őket, mint apa egy-két kedvenc könyvét.

Megnézegettem az összeset, mindegyik Egerről készül, a várról, a főtérről, a várost átszelő patakról, az erdőről, hegyekről…

- Nagyon jók, szoktál még festeni?

- Á, nem – mondta. – Ezeket akkor csináltam, amikor Fruzsi meghalt; valamivel muszáj volt elfoglalnom magam, hogy meg ne kattanjak. Jártam egyedül a várost, megrajzoltam ami megtetszett, otthon meg kifestettem olyan színekkel, amilyen hangulatban éppen voltam. Ez a szobám ablakából a kilátás – mutatott rá az egyik képre.

A kertvárost, és mögötte a hegyeket ábrázolta. Hát igen, szép környék, jó lehetett ott felnőni, biztos jobb, mint nekem a betondzsungelben.

- Na ja, jobb hogy ezekkel foglaltad le magad, minthogy drogozz vagy igyál – mondtam.

- Az biztos… Majd kiragasztgatom őket, ezért hoztam el otthonról.

- Segítsek ragasztgatni? – kérdeztem.

- Aha, köszi. Utána meg felmehetnénk a tetőre meginni a sört.

- Miért, van tető is?

- Igen, de ezt mondtam neked pénteken, nem figyeltél?

- Mikor mondtad? – kérdeztem.

- Amikor jöttünk haza.

- Ja, igen, hát akkor már semmire sem tudtam figyelni, amit mondtál, mert az kötött le inkább, hogy milyen jó lesz majd megdugni téged – mondtam, ő meg elnevette magát.

- Jó, így mindjárt más… - mondta, majd nemsokára így szólt: - Amúgy tetszenek a tetkóid.

- Igen?

- Aha, tök jó mind a kettő. Régen én is akartam, de aztán ez is a feledés homályába veszett, mint sok minden más.

- Még lehet, ha szeretnél.

- Szerintem az irodában nem díjaznák.

- Nem kell látható helyre rakni.

- Tudom, de én a karomra akartam; mert ha már rajtam van, én is hagy nézegessem már, amikor csak szeretném. Ha a szüleim gyógyszertárában dolgoztam volna, nem is lett volna gáz, de így most már letettem róla.

- Hát te tudod, bébi… Na és amúgy hogy tetszik álmaid munkája? Még nem is meséltél erről.

- Nem akartalak ezzel untatni – mondta.

- Most untathatsz vele nyugodtan – vigyorogtam.

- Hát jó, te akartad… Mivel még csak egy hete vagyok itthon, ezért még nem tudom, pontosan milyen lesz a munka, de ismerem az embereket, akik a csapatot fogják alkotni és szerintem jó lesz majd minden. Ez egyébként egy teljesen új csoport, olyan emberekből állnak akik tudnak spanyolul. Egyelőre nyolcan vagyunk, de úgy tervezik, hogy a franciás csoportot is összevonják majd a miénkkel, mert az ő vezetőjük elmegy a cégtől, szóval akkor már tizennyolcan leszünk.

- Akkor ezt jól megkaptad a nyakadba így kezdésnek.

- Hát igen, jobb lett volna, ha csak a spanyolosokkal lettem volna, mert a franciások már nyilván egy jól megszokott rendszer szerint dolgoznak, és nem biztos, hogy el fogják fogadni az én ötleteimet. De nem baj, majd kialakul a dolog.

- És jó döntés volt így belevágni ebbe az egészbe? – kérdeztem.

- Persze, eddig tetszik a dolog, meg ez nagyon jó lehetőség.

- Jobb, mint kint lenni külföldön?

- Én sosem akartam véglegesen külföldön lenni, és szerintem a magyar lehetőségekhez képest az én munkám egész jó. És te gondoltál már rá, hogy kimennél külföldre?

- Nem, maximum csak annyi időre, mint te. Én szeretek itt lenni.

- Igen, én is…

Nemsokára kitettük a képeket a lakásban, aztán felmentünk a tetőre, vittük a sört is meg a cigit is. Én félmeztelenül voltam, ő is csak pólót meg egy sortot vett fel. Szerencsére nem volt fent rajtunk kívül senki, nyugodtan lehetett nézelődni és beszélgetni. Nagyon szép volt a kilátás innen fentről, látszott a fél város, a Budai hegyek, a Gellérthegy, Parlament…

- Egy nehéz nap után biztos jó lehet feljönni ide és csak bámészkodni egy kicsit – mondtam.

- Hát igen, ráadásul amikor kivettem a lakást, nem is tudtam még, hogy ide fel lehet jönni, csak pár nappal utána mondta a főbérlő.

Felbontottuk a söröket, majd így szóltam:

- Boldog szülinapot, tegnapelőtt elfelejtettem mondani.

- Ja, köszönöm. Én meg köszönöm szépen a vacsorát, nagyon kedves volt tőled – mosolygott, aztán megcsókoltuk egymást.

- Nagyon szívesen – mondtam, majd kis idő után megkérdeztem: - Akkor most együtt vagyunk, ugye?

- Miért, ezt szeretnéd? – kérdezett vissza.

- Persze – vágtam rá. – Miért, mit gondoltál?

- Csak kérdeztem, mégis csak érdekel, hogy szeretnél-e rendes kapcsolatot.

- Igen, szeretném, ha mellettem lennél, és hozzám tartoznál. Ismered a körülményeimet, nem vagyok gazdag gyerek, de azt látom, hogy jól érzed magad velem.

- Persze, meg engem nem érdekel a pénz ilyen szempontból. Csak az a gond, hogy sokszor éreztem azt, hogyha együtt vagyok valakivel, hogy a másik megfojt az elvárásaival. Például hogy ne dolgozzak olyan sokat, meg megmondták, hogy hogyan kéne viselkednem, mit kéne tennem.

- Én is ezt éreztem abban az egy kapcsolatomban, ami volt nekem – mondtam. – A csaj nyávogott, ha elmentem a haverokkal bulizni, ha kimentem a meccsre, ha egyedül akartam deszkázni, vagy ha Playstationözni akartam egész nap. Szóval ha attól félsz, hogy rád fogok telepedni, akkor nem kell félned, nekem is megvannak a magam dolgai.

- Tudom, és látom is. Csak lehet, hogy lesznek olyan napok, amikor semmire sem lesz időm, örülök, ha este kilencre hazaérek, és tudok egy kicsit pihenni másnap reggelig. És ilyenkor nem szeretem, ha még cseszegetnek, hogy használhatatlan vagyok, vagy ilyesmi.

- Nem foglak cseszegetni. És heti hányszor akarsz találkozni átlagban?

- Ezt így nem tudom, ha szeretnéd, gyakran együtt aludhatunk, csak ne gondold azt, milyen önző vagyok, ha úgy érzed elhanyagollak, mert más dolgom van. Én sem akarlak kisajátítani, nem fogok kiakadni, ha elmész bulizni a haverjaiddal.

- Jó, nekem ez jól hangzik. Akkor ennyi, megnyugodtál? – kérdeztem.

- Eddig sem voltam nyugtalan, csak gondoltam jobb ha ezeket megbeszéljük az elején.

- Rendben, meg van beszélve – mondtam.

Ezután másról beszélgettünk, csodálkoztam, hogy nem jött szóba, hogy gond lenne, hogy én öt évvel fiatalabb vagyok, meg hogy nincs érettségim, és hogy csak egy kisboltban dolgozom. Ő amiatt parázott, hogy nem fogom békén hagyni… ettől meg biztosan nem kellett tartania, mert megvannak nekem a magam elfoglaltságai, sosem voltam egy szánalmas puhapöcs, akinek csak a csaja létezik, semmi más. Persze, akkor még el sem tudtam képzelni, hogy mennyire fontos lesz nekem, és mennyire egy nagy nullának érzem majd magam nélküle.

***

Tehát Anettel összejöttünk, négy hónapot voltunk együtt, és nyugodtan kijelenthetem, hogy ez volt a legjobb időszak az életemben. Ha össze akarnám foglalni ezeket a hónapokat, elég lenne, ha bevágnék egy csomó nyálas képkockát, ami a romantikus filmekben szokott lenni, amikor azt akarják éreztetni, hogy milyen jól megvannak együtt a szereplők, mielőtt kitörne a nagy balhé.

Mi is ezt a balhé előtti időszakunkat éltük, és tényleg jól éreztük magunkat együtt. Anett nem dolgozott olyan vészesen sokat, mint ahogy előrevetítette, és én sem lógtam annyit a haverokkal, mint gondoltam. Hetente legalább négyszer nála voltam esténként, filmet néztünk, beszélgettünk, néha főztünk valamit. Ő nem aludt nálam gyakran, mert mégis csak figyelembe kellett venni, hogy nekem van egy lakótársam; de mivel én közelebb laktam Anett munkahelyéhez, ezért előfordult, hogy reggel tőlem ment dolgozni. Hétvégén nem csak otthon döglöttünk együtt, hanem elmentünk kirándulni, sétálni, kajálni, fagyizni, meg strandra, amíg jó idő volt. Jókat beszélgettünk, sosem játszotta nekem az agyát, a megnyilvánulásai mindig is őszinték voltak, nem nyávogott, nem hisztizett. Örültem, hogy végre egy érett nővel vagyok, aki nem mindig arra vár, hogy oldjam meg helyette az életét, hanem van kialakult véleménye, céljai, és sok mindenre tudja a megoldást; nem terhel engem felesleges hülyeségekkel.

Az viszont tényleg úgy volt nála, ahogy mondta, hogy szereti, ha a kapcsolatban a férfi irányít, tehát nem szokott engem lerohanni, meg rám erőltetni az akaratát. Szóval általában mindig én vetettem fel, hogy mikor mit csináljunk, és el is fogadta a véleményem. Engem ez nem zavart, nem éreztem tehernek. Hiába volt ő öt évvel idősebb, azt éreztem, hogy fel tud rám nézni, mint párjára; fel sem merült, hogy zavarná, hogy fiatalabb vagyok. Ezt egyébként egy kicsit furcsának tartottam, hogy egy darabig meg sem említette a köztünk lévő korkülönbséget, de nem foglalkoztam vele, hiszen minek parázzunk felesleges dolgokon.

A kapcsolatunk tehát egyáltalán nem csak a szexről szólt, de persze mondanom sem kell, nagyon jó volt vele a szex. Továbbra is ugyanannyira kívánt engem, mint az első alkalommal, én meg el sem hittem, hogy mekkora szerencsém volt, hogy egy ilyen jó csaj velem akarta kiélni a vágyait. De már az önmagában tök jó volt, hogy végre rendszeres és nagyon jó minőségű szexuális életem volt. Azelőtt ha jó szexben volt részem, az egyéjszakás kalandok alkalmával történt, nem tartós kapcsolatban; szóval nem volt még olyan velem, hogy rendszeresen ilyen jó lett volna a szex.

Egyelőre nem mondtam meg neki, hogy szerettem őt, de a tetteimből úgyis érezhette ezt; úgy éreztem, még nem jött el a megfelelő pillanat.

***

Egy nyár végi estén kimentem a Deákra deszkázni, hogy találkozzak Bencéékkel. Ekkor egy hónapja voltunk együtt Anettel, és egy kicsit elhanyagoltam a deszkázást, és most úgy voltam vele, ez az este a haveroké és a deszkázásé. Bence, Laci és Dani már ott voltak, egyedül csak Bence deszkázott, a másik kettő a padon ült és cigizett.

Én Bencéhez csatlakoztam, mentem pár kört a pályán. Egy idő után melegem lett, levettem a pólómat, majd előkerestem az mp3-amat, feltettem a fejhallgatómat és így folytattam tovább. Laci és Dani nem is deszkáztak, csak a lábukkal játszottak a deszkákkal, közben láttam, hogy csatlakozott hozzájuk két csaj, és inkább velük foglalkoztak. Bence is odament hozzájuk később, aztán én is mentem, de elsősorban azért, hogy igyak egy kis vizet.

Láttam, hogy a két lány nagyon megnéz engem, de nem foglalkoztam velük. Nem azért, mert volt barátnőm, hanem egyébként sem foglalkoztam már minden egyes pinával, aki megbámult, nem voltam már tizenhat éves.

A csajok Lacit és Danit fűzték, hogy hova kéne menni este bulizni, de aztán az egyik lányt felhívta az apja, hogy haza kell mennie, így fogták magukat, és mindkét csaj elhúzott. Laci és Dani kegyetlenül kiröhögték őket, én leszartam, inkább elszívtam egy cigit.

- Hát mit vártok elsős gimnazistáktól? – kérdezte Bence, közben nekiállt cigit csinálni a padon.

- Ezek tuti nem elsősök voltak – mondta Dani. – Ilyen melle meg segge minimum egy tizenhét évesnek van.

Dani szőke szeplős, elálló fülű srác volt, gyakran hordott ő is sapkát, de neki csak egy volt, egy kék színű semmilyen baseballsapka; és szerintem csak azért használta, hogy eltakarja igénytelen frizuráját.

- Mondjuk attól még lehet elsős gimis, nem voltak a topon agyilag – röhögött tovább Laci.

Laci barna hajú, barna szemű, viszonylag jóképű gyerek volt, csak nem tudott csajozni, mindig elijesztette a nőket a gyerekes stílusával.

- Nyomorékok vagytok, nem ilyenekkel kell kezdeni – folytatta Bence. – Nemrég voltam egy tizennyolc évessel, az már tudja, hogyan kell bánni a fasszal, és nem is hívta fel közben a faterja.

- Akkor add már nekem kölcsön egy kicsit, Beni – kérte Dani.

- Oh, faszom, hát már régen elhajtottam – mondta Bence.

- Miért, kellene neked olyan csaj, akit Beni már felpróbált? – kérdeztem. – Akkor már elég nagy gáz lehet.

- Na jó, ezt tényleg nem gondoltam át, de nincs gáz, nyugi – mondta Dani, aztán Laci megkérdezte:

- Na és te, Norbi, el vagy látva nőkkel?

- Persze – mondtam. – Csak tudod, én nem dumálok róla, hanem csinálom.

Erre Bence elröhögte magát, Laci és Dani jobbnak látták, ha inkább nem szólnak semmit. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ebben a csapatban mindig is én és Bence voltunk azok, akik jók voltunk a nőknél, Laci és Dani kezdőknek számítottak hozzánk képest. Én egyértelműen a külsőmnek és a stílusomnak köszönhettem a sikert, viszont Bence nem nézett ki olyan jól, az volt a titka, hogy nem verte a nyálát a nőkre, így azok tapadtak rá. A közömbös, majdhogynem lenéző tekintetével megmozgatta a csajok fantáziáját. Laci és Dani meg ahogy megláttak egy-egy jó nőt,azonnal futottak utánuk, ezért a csajok rendszerint csak húzták az agyukat, amíg meg nem vettek nekik pár italt az én lúzer haverjaim. Nem az én dolgom volt, hogy kioktassam őket csajozás terén, ezért inkább kussoltam; ha akarnak valamit kérdezni, úgyis megkérdezik…

Mivel már este tíz volt, és nekem és Bencének másnap munka volt, így javasoltam, hogy indulhatnánk haza. Laci és Dani még maradni akartak, mert nekik még tartott az utolsó, érettségi előtti nyári szünet, ezért Bencével elköszöntünk tőlük, és indultunk. Természetesen deszkával mentünk, pedig nem volt kis távolság a Deák tér és a tizenhárom szíve között, ráadásul Bence még ezen is túl, Újpesten lakott; de mi már csak így csináljuk…

Amikor a Lehel tér környékén jártunk, megálltunk cigizni egyet, így addig gyalog folytattuk az utunkat a Váci úton. Szerettem itt sétálni, igaz, a Váci út útteste még éjfél körül is nagyon forgalmas volt, de a járda jó széles volt, és ilyenkor fél tíz körül már nem sokan mászkálnak errefelé, legalább ilyenkor lehet nyugodtan deszkázni anélkül, hogy a nénik ránk ordítanának.

- El vagy tűnve mostanában – jegyezte meg Bence.

- Ja, jól elvagyok most – mondtam.

- Nő van a dologban, ugye? – nézett rám mindent tudóan, én visszakérdeztem:

- Miből gondolod?

Bence vállat vont, majd kifújta a cigi füstöt.

- Ez már csak így van, mindenkinek vannak ilyen időszakai, gondoltam, hogy neked is eljön majd ez a korszak, amikor a csaj a legfontosabb.

- Az túlzás, hogy ő lenne a legfontosabb, egyszerűen csak lefoglal – mormogtam.

- Jól van, engem nem érdekel, nekem elmondhatod, mi van.

Ezt én is tudtam, hogy ő sokkal jobban megérti ezeket a témákat, mint Miksa, akinek egy szót sem szóltam még Anettről.

-  Nagyon nincs semmi, egy hónapja összejöttem egy csajjal, sokat vagyunk együtt – mondtam.

- És rendesen összejöttetek, tehát rendesen a csajod? – faggatott tovább Bence, és mivel láttam rajta az őszinte érdeklődést, válaszoltam neki:

- Igen, elég rendesen a csajom – vigyorogtam.

- Pedig azt hittem Laura után nem nagyon vágsz bele ebbe a „komoly kapcsolat” nevű szarakodásba – mondta, inkább meglepett volt a hangja, mintsem szemrehányó, így szívesen meséltem neki.

- Igen, de Laurával tényleg szarakodás volt az egész, viszont ezzel a csajjal most egész könnyen mennek a dolgok, nem bonyolítja az életemet. Van neki saját élete, nem unatkozik, nem csinál nekem felesleges gondokat.

- Jól hangzik, maradjon is így – mondta Bence. – Na, ha már ilyen komoly a dolog, akkor beszélj róla, hogy hívják, hány éves, mit csinál…

- Dolgozik, egy cégnél csoportvezető, amúgy huszonöt éves és Anettnak hívják.

Gondolom ezek közül az információk közül nem az lepte meg legjobban hogy hogy hívják a nőmet, hanem a másik kettő.

- Na ne bassz! Anyám, és egy ilyen csaj leáll veled?

- Hát látod – vigyorogtam tovább.

- Na jó, haver, de biztos nem százas a csaj, ha nem a saját korosztályából válogat… miért egy húszéves csávó kell neki? Ráadásul így, hogy elvileg komolyan együtt vagytok, nem csak kefélésre. Mi lesz ebből? – kérdezte értetlenül, én meg elröhögtem magam.

- Mi az hogy mi lesz ebből? – kérdeztem vissza. – Talán az anyám lettél? Vagy lány vagy? Azok aggódnak így. Együtt vagyunk, nem foglalkozom vele, hogy mi lesz, eddig minden oké.

- Hát jó, de akkor is furcsa ez nekem.

- Miért? Mert nem egy harmincéves unalmas kocka balfaszt választott magának?

- Hát biztos van valamilyen komplexusa, ha veled állt le, az tuti – mondta még mindig hitetlenkedve.

- Nem úgy tűnik nekem, hogy lenne bármilyen gondja, nekem teljesen normálisnak tűnik – mondtam.

- Na jól van, Norbikám, én elhiszem neked, végül is te vagy vele. Meg elhiszem azt is, hogy jó dolog lehet egy huszonöt éves nőt kúrogatni.

- Hát persze, de mondom, ez nem csak erről szól – mondtam.

- De most mennyire komoly a dolog? – kérdezgetet tovább Bence. Sosem érdekelte őt ilyen részletesen a magánéletem, általában szart rá, hogy ki milyen nővel volt éppen együtt; a Laurával való kapcsolatom se érdekelte, ezért egy kicsit mégis csak fura volt most ez a túlzott érdeklődés.

- Miért foglalkoztat ez ennyire?

- Csak érdekel, mert te sosem kötötted le magad egy csaj mellett sem, egyáltalán nem érdekeltek téged a nők hülyeségei.

- Na ez az, de ő nem is fáraszt a hülyeségeivel – mondtam. – Meg nem unatkozom mellette, nem veszi olyan komolyan a dolgokat, sokat viccelődik, meg sokat nevetünk együtt. És úgy érzem, hogy fontos vagyok neki, érted? De nem tapad rám, meg nem hisztizik, ha nem érek rá; hanem normális és természetes módon mutatja ki, hogy kötődik hozzám.

- Hogyan? Nem fárad el gyorsan szopás közben? – vigyorgott Bence.

- Nagyon vicces faszfej vagy – mormogtam. – Nem baszd meg, hanem amíg vele vagyok, odafigyel, hogy mit beszélek, gyakran megölel, és nem utólag hívogat, hogy azonnal találkozzak vele különben szakít velem.

- És ez miért olyan nagy dolog? Ha ez nem alap dolog egy nőnél, akkor már el is hajtom.

- Igen, és nincs is gyakran csajod, szóval sajnos nem természetes dolog ez – mondtam. – Meg különben is, mi Anettel passzolunk egymáshoz, és nem is kell nagyon megmagyaráznom, hogy miért, egyszerűen ez van.

- Jól van – bólintott Bence. - Szeretném megismerni, bemutatsz majd neki?

- Persze, de miért olyan fontos ez?

- Csak nagyon kíváncsi vagyok arra a csajra, aki így elvette a haverom eszét, ennyi – mosolygott Bence.

- Ne parázz, nagyon is a helyén van az eszem – morogtam.

- Jó, nekem nem kell ezt magyaráznod Norbi, felőlem azt csinálsz, amit akarsz. Két hét múlva lesz Takács Robiéknál egy buli, gyertek el együtt.

- És hol a picsában lesz az? Sosem voltam még náluk.

- Hol lenne, hát Újpesten… Van egy fasza két emeletes kertes házuk, egész éjjel csapathatjuk.

- Oké, még meglátom – mondtam.

Nem rajongtam túlságosan az ötletért, hogy Anettet ilyen társaságba vigyem, de majd megkérdezem, van-e kedve jönni. A Bence-féle haveri kör sokkal normálisabb volt mindig is, mint Miksáék, tehát nem gondoltam, hogy végül is bármi gond lenne, ha megismerné őket. Miksáéknak is be akartam mutatni Anettet, de semmiképpen nem buliban akartam, hogy találkozzanak. Mivel Miksáék gyakran kijárnak Újpest meccsekre, és Anettet amúgy is ki akartam vinni meccsre, ott majd össze tudunk futni velük. Biztos nem lesz jó neki azt hallani, ahogy Miksa szidja a bíró meg az ellenfél teljes csapatának az anyját, de még mindig jobb, mint amikor részegen üvölt a bulikban.

- Na, menjünk, így sosem érünk haza – javasoltam Bencének, közben eldobtam az elszívott cigi csikket.

- Menjünk – mondta Bence, azzal gurultunk tovább a pesti éjszakába.

***

Hétvégén Anettel elmentünk a budai hegyekbe kirándulni; nagyon sablonos helyet választottam, a János-hegyi kilátót, de neki újdonság volt, mert nem nagyon kirándult még Budapesten. A Normafa felől mentünk, tehát sokat kellett menni, amíg odaértünk a kilátóhoz.

Én a korlátnak támaszkodtam, és unottan nézelődtem, egy idő után inkább a táj helyett Anettet néztem, ahogy mosolyogva bámészkodik. Én régen sokszor jártam ide kirándulni a családdal, nekem már semmi újat nem mutatott ez a hely, de azért jó volt ide feljönni, nyugisabb volt, mint a város. Szeptember eleje lévén sajnos voltak bőven emberek errefelé, de a jó idő meg a friss levegő miatt azért megérte itt lenni.

- Ezek az illatok és a nyár végi napfény arra emlékeztet, amikor Eger környékén kirándultam a hegyekben. Nem volt olyan régen, csak pár éve, de mégis annyira távolinak tűnik – mondta Anett.

- Ja, biztos jó lehetett – mormogtam.

- Az volt, neked is el kéne jönnöd Egerbe, akkor értékelnéd – nézett rám.

- Feltétlenül el fogok menni – bólogattam.

- És voltál már egyáltalán?

- Egerben? Nem – mondtam.

- Akkor egyszer gyere velem haza hétvégén.

- Oké, egyszer, majd megyek – mondtam.

Szerencsére nem feszegette tovább a témát, hiszen a kicsivel több, mint egy hónap együtt járás után nem az volt a legfőbb vágyam, hogy elmenjek Egerbe a barátnőm családjához jópofizni.

- Este látszanak itt a csillagok? – kérdezte Anett.

- Ja, biztos látszanak. Miért, szereted bámulni a végtelen csillagos eget? – kérdeztem.

- Régen gyakran csináltam, főleg otthon, szerintem itt Pesten sosem láttam még a csillagokat.

- Igen, bent a városban sajnos tényleg nem látszanak – mondtam.

- Pedig jó dolog néha felnézni az égre és csak úgy nézni ki a fejedből – magyarázta lelkesen. – Mert amikor rájössz, hogy mennyire hatalmas az univerzum, és mi mennyire jelentéktelenek vagyunk ehhez képest, akkor minden gond és probléma mintha egy kicsit megszűnne. Megkérdezem magamtól, hogy minek idegeskedek, hiszen nem számít az egész.

- És megvan még az a visszatérő álmod a futásról? – kérdeztem.

- Most hogy mondod, már régen nem álmodtam ezt, szóval már nincs. De nem is gondoltam rá.

- Na és amúgy mitől félsz a legjobban? – néztem rá.

- Nem is tudom… - mondta. – Talán, hogy sosem sikerül elérni azt, hogy minden rendben legyen. Ha vannak is nyugis időszakok, valami hülyeség mindig van.

- Igen, de a teljes béke állapotát nem lehet elérni – mondtam.

- Na látod, ez a gond.

- Az a te bajod, hogy meg akarod váltani a világot – mosolyogtam, ő csak vállat vont.

- Igen, arról tényleg én tehetek, hogy egy kicsit túlgondolok mindent – mondta, majd megkérdezte: - És te mitől félsz?

Ezen el kellett gondolkodnom. Sok minden eszembe jutott; például hogy egyszer visszaüt a sok lazaság, és hogy semmi eredménye nem lesz annak, hogy most sokat dolgozom; hogy az apámmal sosem lesz már rendes a kapcsolatom; hogy ha majd lesz gyerekem, őt sem akarja majd látni; hogy sosem tudok kitörni innen és ennek útjába csak saját magam gördítek akadályt.

- Azt hiszem én is ettől, hogy sosem lesz egy nyugis percem, amikor csak úgy letehetem a fejem és azt érezzem, minden rendben van, és nem jár azon az agyam, hogy menni kell előre, és intéznem kell az életem.

Ez így is volt, összefoglalta az összes problémámat és a zűrös életemet.

- Akkor jók vagyunk mindketten – mondta Anett.

- Próbálok nem sokat agyalni, mert fáj. Tizenöt évesen, amikor még naiv kissrác voltam, imádtam gondolkodni mindenféle elméletről és helyzetről; de amikor már a valóságban belekerülsz a szarba, akkor már kár sokat filózni, mert csak rosszabb lesz.

- Hát igen. Amikor hirtelen véget ért a gyerekkorom, már nem volt idő elmélkedni a jövőről, meg amúgy a dolgokról, mert arra kellett figyelni, hogy a napi problémákat megoldjam. Miután feljöttem Pestre, két évig hihetetlenül be voltam fásulva, nem érdekelt semmi sem. Mindig csak a hétköznapi problémákra koncentráltam, hogy megfeleljek a munkahelyen, sikerüljenek a vizsgák, és ezen felül már nem maradt energiám semmire. És természetesen az is szar volt, hogy nem volt egy igaz barátom sem, az összes emberi kapcsolatom tök felszínes volt.

- És mi volt a pasikkal? – kérdeztem.

- Hát egyik „sikersztori” követte a másikat – mosolygott.

- Nekem amúgy még nem volt olyan időszakom, hogy ne legyen kedvem semmihez. Amikor apám nem szólt hozzám és még otthon laktam egy hónapig, az nehéz volt, de akkor sem ment el az életkedvem.

- Az jó, ne is legyen ilyen élményed, ezt senkinek sem kívánom – mondta, közben engem méregetett, majd így szólt: - Amikor megismertelek, akkor nem gondoltam, hogy ebből kapcsolat lesz.

Engem meglepett ez a kijelentés, ő folytatta:

- Azt hittem, hogy azért vagy olyan jófej velem, mert le akarsz velem feküdni, de amikor láttam, hogy hét hónapig kitartó vagy, akkor sejtettem, hogy nem csak szexet akarsz.

Szívesen mondtam volna, hogy „Igen, mert te vagy az egyetlen nő, akibe valaha beleszerettem, aki különleges, akivel jó lenni, stb.”, de nem tudtam kimondani, mert még sosem mondtam ilyet senkinek.

- És eleinte te mit akartál tőlem? – kérdeztem.

- Hát mondom, mivel azt hittem, hogy csak a szexre mész, ezért úgy voltam vele, hogy nem lenne ellenemre.

- Komolyan? És már elsőre benne lettél volna? – kérdeztem.

- Nem, de másodszorra már simán.

- Érdekes, én nem is gondoltam rá, mert annyira szarul érintett, hogy kimész Angliába – mondtam.

- Igen, láttam rajtad, hogy nem vagy jó passzban; de ha kezdeményeztél volna, biztosan nem tiltakoztam volna. Pedig egyébként nem szoktam ilyesmit csinálni – mosolygott.

- Én azért nem bánom, hogy csak akkor történt meg, amikor hazajöttél, mert akkor már legalább nem kellett hosszabb időre elválni.

- Igen, én is nagyon örülök, hogy így alakult.

Én is elmosolyodtam.

- Tényleg jó, hogy így történt… Eddig nem volt még normális, érett kapcsolatom, de nem baj, mert nem is lett volna kivel – mondtam, ezzel azért félig-meddig bevallottam neki, hogy különleges számomra.

Átöleltem őt hátulról, elsimítottam a haját, éreztem milyen finom illata volt, erre a szívem hevesebben kezdett verni. Sajnáltam, hogy ilyen gyáva vagyok, hogy nem mertem neki megmondani, hogy szeretem, de úgy voltam vele, ráérek még ezzel. Inkább örültem, hogy milyen jó, hogy vagyunk egymásnak; most hazamegyünk, kajálunk, aztán tévézünk és szeretkezünk, és ez teljesen kielégített minden téren.