10. fejezet

Egy hét után már feladtam, hogy visszacsábítsam magamhoz Anettet, írogattam neki, meg hívogattam, de csak egy rövid üzenetben tudatta velem, hogy ő nem akar azzal foglalkozni, hogy embert faragjon belőlem, úgyhogy hagyjam őt békén. Szép lassan úrrá lett rajtam a rosszkedv, a kétségbeesés, meg minden negatív érzés, ahogy felfogtam, hogy tényleg kidobott engem, és elveszítettem őt. Őt, az egyetlen csajt, akibe valaha szerelmes voltam. Olyan hirtelen történt ez az egész, hogy nem is volt időm cselekedni közben semmit. Amikor elküldött, azt hittem, ez még bőven visszafordítható, de kiderült, hogy ő komolyan gondolja, hogy szakítsunk.

Haragudtam rá, mert velem együtt kidobta azt a sok szép emléket, a sok lehetőséget, ami ebben a kapcsolatban volt. Szar volt rájönni, hogy ő nem ugyanúgy gondolkodott a dolgokról, mint én, hogy neki megérte előre azon aggódni, hogy majd mi lesz, ahelyett, hogy belevágtunk volna az összeköltözésbe, és mindent hagytunk volna úgy alakulni, ahogy lennie kellene. Persze, elmondása szerint ő pont ezt a hozzáállásomat nem szerette, máskor meg azt mondta, azt szereti bennem, hogy nem izgulom túl a dolgokat, szóval faszom se érti a nőket… Éppen ezért pár napig még „zaklattam” őt, hátha szeretné, hogy visszamenjek hozzá, de vagy nem válaszolt, vagy csak annyit írt, hogy hagyjam békén.

Amikor igazán leesett nekem, hogy már nem tudom visszakapni őt, akkor durván beállt nálam az elveszettség érzése, meg egy undorító depresszió-szerű valami, ami miatt úgy éreztem, nincs is kedvem kikelni az ágyból és bármit is tenni. Dolgozni persze mentem, de teljesen kedvtelen voltam, és bármit is csináltam, nem javult a dolog. Egyik éjjel azt álmodtam, hogy megint együtt vagyunk, aztán amikor felébredtem, annyira szarul voltam, hogy majdnem el is sírtam magam, de persze az sem enyhített volna semmit ezen az állapotomon. Végül csak azért lettem egy kicsit jobban, mert ennél szarabbul már úgysem lehettem, egyszerűen törvényszerű volt a javulás.

Jogos volt a kérdés, hogyha ennyire szenvedtem, akkor miért nem mentem vissza hozzá, hogy akkor megcsinálom az érettségit, mert nem éri meg magamat kínozni, akkor már inkább az érettségi; de erre nem volt jó válasz. Azt hiszem, nem akartam beismerni a vereséget, meg nem akartam letenni az érettségit sem.

Próbáltam azzal vigasztalni magam, hogy nekem egy hozzám hasonló lánnyal kell együtt lennem, aki nem ennyire munkamániás, és nem hiszi magát ennyire felsőbbrendűnek, és aki nem kérdőjelezi meg a komoly szándékaimat; de az egyetlen baj az egészben az volt, hogy én senki mással nem akartam lenni, csak vele, mert senki sem váltott ki belőlem semmilyen érzést rajta kívül.

Szóval szépen lassan felőröltem magam, egyik rossz dolog követte a másikat.

***

Egy fagyos decemberi éjszakán Bencével ketten deszkáztunk a Deákon, nagyon hideg volt, de mivel nem volt jeges a pálya, csapattuk a dolgokat, mint két elvetemült. A fülemben ordított Eminem zenéje; de a trükkök véghezvitele alatt is azon filóztam, milyen jó lehetett volna Anettel a karácsony, és milyen szar, hogy megint Miksáéknál kell „ünnepelni”.

Amikor megálltunk elszívni egy cigit, Bence megkérdezte:

- Na mi van veled mostanában, tesó? El vagy tűnve, nem szólsz egy szót sem, tiszta élőhalott vagy…

- Ja, így is érzem magam.

- Mi történt? – kérdezte.

- Szakítottunk a csajommal – mondtam.

- Elmúlt a nagy szerelem? – vigyorgott.

- Szerinted ha elmúlt volna, akkor ilyen roncs lennék? – kérdeztem fásultan, nem volt kedvem most poénkodni.

- Akkor mesélj, mi történt…

Én röviden előadtam a sztorit, ő így szólt:

- Hát de emlékszel, mondtam én neked hogy ez a nő túl komoly hozzád… neki felnőttes gondolkodása van, te meg szarsz bele az egészbe. Oké, hogy olyan komolyan gondoltad a dolgokat, hogy elvennéd őt, meg őt akarod örökre, de kurvára megértem, hogy nem látta rajtad, hogy mégis hogyan meg miből akarod ezt megcsinálni.

- Na, azt ne mondd, hogy vele értesz egyet… - morogtam.

- De, cseszettül vele értek egyet; sőt úgy gondolom, hogy kurva hálásnak kellett volna lenned, hogy egyáltalán szóba állt veled, aztán meg adott neked egy esélyt, hogy bebizonyítsd, tényleg lehet veled bármit is kezdeni.

- Hülye vagy, baszd meg, nem vagyok én senkinek sem a kutyája.

- Jó, de akkor is igaza van a nőnek… Én is mondtam már neked, hogy simán jöhetnél hozzánk dolgozni a raktárba, aztán egy idő után úgyis előléptetnének eladónak, mert értesz a műszaki cuccokhoz, és azok már jól keresnek, jobban, mint te most. Vagy te is ugyanúgy lehetnél raktárvezető, mint én, nekem csak egy évbe telt ez az előrelépés, és már nézem is a következő lehetőséget. Simán el tudnám intézni, hogy te legyél az utódom, de persze, nem csinálod meg az érettségit. Nekem is csak érettségim van, ez a mai világban alapkövetelmény minden civilizált helyre.

- Ha te is csak az érettségiről tudsz nekem papolni, akkor inkább kussolj – morogtam, azzal kifújtam a cigifüstöt.

- Jól van, hála istennek nem engem akarsz feleségül venni – mondta Bence, azzal cigivel a szájában visszagurult a pályára.

***

Miksa már sokkal jobban egyetértett velem, ő aztán megerősített engem a tévhitemben. Egyik szombat este Újpesten voltunk náluk, a szobájában Playstation-öztünk és vedeltünk, ott volt még Balázs is, ketten osztották felváltva a volt csajom.

- Az a nő egy hülye volt, jól tetted, hogy eljöttél tőle a gecibe, nehogy már ő ugasson arról, hogy mit kellene tenned – morogta Miksa, közben gólt lőtt Cristiano Ronaldoval a Fifa 14-ben, majd felhajtott egy felest.

- Ez az testvér, a nőnek kuss a neve – mondta Balázs a képernyőre meredve.

Egy kicsit ideges volt, mert vesztésre állt Miksával szemben; én csak néztem a meccsüket, közben az üvegből ittam a Jack Daniel’s-t. Miksa így szólt:

- Ja, milyen világot élünk, hogy a csajok mondják meg a fasziknak, hogy mi legyen… ha mindenáron a szájukat akarják használni, akkor maximum leszophatnak – mondta, azzal lőtt megint egy gólt, ezúttal Benzemával, mire így kiáltott: - Hát ezt bevertem, geci!!! – azzal megpaskolta Balázs hátát, aki persze nem örült ennek egyáltalán. – Hát de most nincs igazam, haver? – nézett rám Miksa.

- De, már hogy ne lenne igazad – mondtam, azzal beleittam az üvegbe, közben azt gondoltam, hogy milyen hülyék ezek.

- Ja, szépen az történt volna veled, mint azzal a szerencsétlen Gábor gyerekkel, lett egy komoly kapcsolata, aztán már nem is láttuk többé… - mondta Miksa, én ezen hangosan fel is röhögtem, úgy mondta, mintha Gábort az ufók vitték volna el, vagy beszippantotta volna egy fekete lyuk.

- Meg az is milyen dolog, hogy a csajnak csak a pénz számít, utálom az ilyen pénzéhes ribancokat, akiknek csak az a fontos, hogy a faszi pénzes legyen. Aztán pár év múlva azt is elvárná, hogy te tartsd el őt – folytatta Balázs.

- Hát igen – bólintottam, majd megint nagyot húztam az üvegből, de persze tudtam, hogy hülyeséget beszél a srác, mivel Anett nem azért akarta, hogy legyen érettségim, hogy őt eltartsam, hanem hogy nekem jó legyen és több pénzem legyen.

- Jajj, haver, nehogy eltarts egy nőt is, egy idő után azt veszed észre, hogy amíg te keményen dolgozol azért, hogy neki meglegyen a lóvé a műkörömre, hajvasalóra, meg ilyen buziságokra, addig ő mással kefél a saját ágyadban – mondta Miksa nagy bölcsen.

Érdekes volt, hogy mindketten hogy beszélnek erről az egészről, mintha igazi szakértői lennének a témának. Nekik szerintem még sosem volt rendes kapcsolatuk, eltartaniuk meg még annyira sem kellett senkit, mivel mindketten ingyenélő kis gecik voltak. Miksa egy hónapban egyszer elmegy alkalmi munkára, csak hogy itthon ki tudja fizetni a rezsit, de egyébként simán eltartatja magát az imádott anyjával; akinek még annyit sem segít, hogy hazacipelje helyette a bevásárlásból a nehéz cuccokat. Balázs a nagyszüleivel lakik, akik elvakultan szeretik őt, elvileg most az ő pénzükön jár szobafestő tanfolyamra, de az utolsó részletet amit a sulira kapott, azt inkább elkurvázta; és mondanom sem kell, a tanfolyam óráit sem sűrűn látogatja.

Már régóta nem ittam ilyen sokat, éppen ezért elég gyorsan beálltam, de Miksáék is kidőltek hajnal kettőre. Miksa az ágyán aludt, Balázst meg a földön érte az álommanó, én meg kimentem hányni egyet; kicsit sajnáltam is a jó Jack Daniel’s-t, de igazából leszartam. Szerencsére Roxi már nem lakott itt, összeköltözött valami lecsúszott füves faszfejjel, szóval nem kellett attól tartanom, hogy összefutok vele; a szülők meg ilyenkor már aludtak; hallottam is Miksa apjának horkolását… az is jól alszik a piától, akárcsak a fia.

Visszamentem a szobába, fogtam egy takarót, és lefeküdtem a kanapéra, betakaróztam így farmerben és pulcsiban. Tudom, ritka igénytelen alvás volt, de ez van, nincs jobb. Elővettem a telefonomat, és tudom, hogy nem kellett volna, de megnyitottam a Skype-ot, és elkezdtem mindenféle faszságot írogatni Anettnek, leginkább azt, hogy nagyon hiányzik nekem, szeretném őt visszakapni. Aztán már főleg olyan dolgokat írtam, hogy nagyon jó lenne vele újra szexelni, és nyilvánvalóan ez neki is hiányzik, szóval abbahagyhatná ezt a távolságtartó viselkedést. Elkezdtem azt is részletezni, hogy jelen pillanatban mit tennék vele és mennyire rohadtul kívánom; persze ezt nem éppen szalonképes stílusban adtam elő.

Aztán mivel érthető módon így hajnalban erre nem kaptam semmi választ, kikapcsoltam a rohadt telefonomat, letettem a földre; és azon gondolkodtam, kimenjek-e WC-re kiverni a farkamat, vagy aludjak inkább. Addig gondolkodtam ezen, amíg nagy nehezen bealudtam.

***

Reggel nyolckor ébredtem, hallottam, hogy a konyhában már megy a műsor, Miksa szülei veszekedtek valamin. Miksa még aludt, viszont Balázs is kezdett ébredezni.

- Na húzzunk innen a gecibe – mormogtam, közben lassan kitakaróztam.

Kegyetlenül fájt a fejem, arra gondoltam, hogy kérek gyógyszert Miksa szüleitől, nem érdekel, hogy veszekednek, hazáig így nem bírom ki. De láttam, hogy Balázs előhúz pár doboz gyógyszert Miksa éjjeliszekrény fiókjából.

- Adj nekem is, baszd meg, mert megdöglöm – mondtam erőtlenül.

- Milyet kérsz? – kérdezte Balázs.

- A legerősebbet – mondtam, ő meg idedobott nekem egy dobozt, én csak utólag néztem meg, mi az. Jól van, ez tényleg erős.

Amikor az utcán voltunk Balázzsal, már enyhült a fejfájásom, de beugrottam egy kisboltba venni vizet is, mert muszáj volt innom. Balázs nem volt olyan szarul, mint én, de valószínűleg ő edzettebb volt az ivásban.

Újpest-központban álltunk, és vártuk a villamost, néztem a kihalt téli reggeli utcát; ahogy beszélgettünk, látszott a leheletünk a fagyban. A faszom se akart itt lenni; ha minden normálisan menne, most éppen Anettet dugnám a jó meleg szobában.

- Nem kellett volna felkelteni a hülyegyereket, hogy lelépünk? – kérdezte tőlem Balázs.

- Minek, majd a szülei elmondják neki, hogy hazamentünk.

- Szerinted észrevettek minket egyáltalán?

- Faszomat se érdekli – mondtam.

- Nagyon komoly, ahogy Miksa apja osztja az észt, én nem tudom, Miksa hogy bír így aludni…

- Hát megszokta már, így nőtt fel – mondtam.

- Szar lehet neki – tűnődött Balázs.

Na, mert neked aztán olyan jó, meg szegény nagyszüleidnek, hogy ilyen tróger unokájuk van, aki még egy szobafestő tanfolyamra sem bír eljárni úgy, hogy ezen kívül semmi más dolga nincs. De nem mondtam neki, szartam én a fejére.

Öt perc múlva itt volt a villamos, de addigra már szarrá fagytam a hidegben. Balázs a Gyöngyösinél szállt le, ott lakik a lakótelepen, én meg mentem beljebb a Tizenháromba.

Egy örökkévalóságnak tűnt, mire hazaértem, és végre befeküdtem az ágyamba. Már jobban voltam, de még mindig nem volt az igazi. Szerencsére álmos voltam, ezért nem kellett ébren lennem, és azon tépelődnöm, hogy mennyire szarul vagyok testileg-lelkileg.

Amikor felébredtem, már sötét volt, pedig még csak délután négy felé járt az idő, szóval nagyon lehangoló volt minden. A konyhában ettem egy szendvicset, mert már valamilyen szinten jól voltam. Így viszont újra előtérbe kerültek a hülye lelki problémák, hogy magányos vagyok, hiányzik Anett, szenvedek attól, hogy nincs velem.

Erről eszembe jutott, hogy milyen dolgokat írtam neki éjjel, és elszégyelltem magam… hát igen, ezt cseszettül nem kellett volna. A szobámban leültem az ágyra, bekapcsoltam a telefonomat, és visszaolvastam, mit írtam neki pontosan. Jézusom… hát tényleg nem fogalmaztam valami szépen, amikor azt részleteztem, hogy mennyire hiányzik vele a szex.

Írtam egy rövid bocsánatkérő üzenetet: „Ne haragudj, nem akartam így kifejezni magam.”

Felkeltem az ágyról, előkerestem a szekrényemben az egyik kedvenc téli sapkámat, gondoltam elmegyek sétálni egyet, aztán meglátogatom Miksát, hogy kipihente-e már a macskajajt, és van-e kedve valamit csinálni. Ekkor pittyegett a telefonom, Anettől jött az üzenet:

„Nem haragszom, már sikerült kijózanodni?”

Na, ezek szerint vágta a szitut, hogy részeg voltam.

„Ja, sikerült. Mi van veled, bébi?” – írtam neki gyorsan, hátha még válaszol erre valamit.

„Megvagyok”, csak ennyit írt, én még egyszer elnézést kértem.

„Tényleg ne haragudj hogy ilyen trágár szavakkal írtam le az irántad érzett dolgokat”

„Azt, hogy kanos voltál?”

„Igen, meg hogy szerelmes vagyok beléd”

„Ez annyira nem jött le, főleg az előbbiről írtál. Na mindegy, nem haragszom, csak ne írj nekem többet, rendben?”

„Hát pedig régen milyen jó dolgokat írogattunk egymásnak”

„Erre most nem tudok mit mondani…”

Ja, erre én sem tudtam sok mindent reagálni. Kis idő után megkérdeztem, csak hogy tovább fájdítsam a lelkemet:

„Gondolsz még rám, hiányzom neked?” Ő azonnal írt:

„Persze, hogy hiányzol, éppen ezért ne írj nekem légy szíves”

„De ha mindkettőnknek szar egymás nélkül, miért nem jövünk össze újra?”

„Mert nem tudunk megfelelni egymásnak, azért”

„Ez egy faszság, és hidd el, minden problémánkat megoldanánk, ha majd lenne valami gond”

„Mondom, én nem akarlak téged bekorlátozni, meg nem akarom, hogy miattam csinálj olyan dolgokat, amik ennyire ellenedre vannak, mert aztán közben jön majd a szemrehányás. Felfogtam, hogy nem illünk össze, jó lenne, ha rájönnél te is végre”

„Szerintem összeillünk, te is ugyanolyan csökönyösen hajtod a magadét, mint én J”

„J Jó lenne, ha ez ilyen egyszerű lenne”

„Az is, ne bonyolítsd túl” – mondtam, hevesen dobogott a szívem, reménykedtem, hátha lesz ebből valami, megkérdeztem: „Menjek át?”

„Ne, ezt már lezártuk. Lehet hogy egy hétig megint minden jó lenne, de aztán megint kijönnének az ellentétek. Én már letettem erről az egészről, tényleg hagyjuk egymást, jó?”

Én csak sóhajtottam, szívesen megkérdeztem volna tőle, hogy ha most ott állnék előtte, megölelném, megcsókolnám, és újra szeretkeznénk egy jót, akkor is így vélekedne-e; de nem akartam magam tovább égetni, nyilván arra is azt mondaná, hogy hagyjam őt békén. Persze nagyon jól tudtam, ha ez a beszélgetés személyesen zajlana, akkor nem lenne ilyen határozott; és idegesített is, hogy miért jó ez neki, hogy ezt a fos Skype-on intézzük; akkor inkább keressen magának egy kockafejű buzigyereket. Kiléptem a Skype-ból anélkül, hogy bármit is írtam volna; majd felhívtam Miksát. Fel voltam dúlva, tudtam, hogy ma este megint be fogok baszni, és ebben Miksára mindig számíthattam.

***

Karácsonykor elgondolkodtam, hogy minden pont ugyanolyan szar, mint tavaly, ha nem még szarabb. Miksáéknál voltam megint, szerencsére Roxi szentestére sem akart hazatalálni, a füves majom pasijának a családjával karácsonyozott. Az ajándékozás „csodálatos” volt, Miksa vett ajándékot a szüleinek, az anyja, Edit is megajándékozta őt, de a drága apukától, Bélától senki nem kapott semmit. Én vittem két doboz Milka szaloncukrot, alkoholt nem akartam adni, hiszen a hülye fasz Béla így is nulla-huszonnégyben piál; így ennek legalább Edit meg Miksa örültek. Én kaptam tőlük egy üveg Bailey’s-t, ami jól esett, mert ez volt a kedvencem.

Ezután Playstationöztünk Miksával a szobában, majd amikor Edit lelépett az éjféli misére, kimentünk az udvarra elszívni egy cigit. Vittem a piát is, amit kaptam, az üvegből ittam ezt is.

Szóval ugyanaz, mint tavaly, ugyanúgy kint cigiztünk, ugyanazt a piát ittuk, Edit és Béla ugyanúgy külön utakon jártak, Roxi ugyanúgy nem volt itt, és Anettel ugyanúgy nem voltunk együtt. Mondjuk tavaly legalább tudtam, hogy majd egyszer nyáron láthatom őt, és ha minden jól megy, ebből még lehet valami, de most erre már nem volt semmi remény.

Éjjel egy körül nem tudtam elaludni, gondolom Miksa úgyis mindjárt alszik, ezért elővettem a telefonomat, írtam Anettnek egy üzit Skype-on hogy „Boldog karácsonyt, bébi”. Nem beszéltünk a legutóbbi Skype üzenetváltás óta, nem is számítottam rá, hogy erre fog válaszolni. Ezután próbáltam keresni valami érdekes játékot a telón, de Miksa így szólt:

- Mit világítasz, haver?

- Zavar? Mert akkor elrakom – mondtam.

- Nem zavar, csak kérdezem, hogy mi van… nem tudsz aludni?

- Ja, valahogy úgy – mondtam.

- Mióta szakítottál a ribanccal, már nem vagy önmagad… - mormogta.

- Hát tudom, sajnos… folyton rá gondolok, vissza akarom őt kapni, érted?

Tudtam, hogy főleg az ital beszél belőlem, és tudtam, hogy szar ötlet ezeket a dolgokat pont Miksának elmondani, de igazából megváltás volt egy kicsit beszélni erről.

- Most is neki írtál? – kérdezte.

- Ja – mondtam.

- De ne csináld ezt… régen annyira vágtad ezeket a dolgokat, annyira tudtad, hogyan kell felhívni magadra a pinák figyelmét. Le kell szarni őket haver, le kell szarni… Azt csinálnám a helyedben, hogy szándékosan arra járkálnék, amerre a csaj szokott mászkálni, aztán ha végre összefutok vele, tudod mit csinálnék, barátom? Tudod, mit csinálnék?

- Mit, basszus? – kérdeztem.

- Átnéznék rajta! Érted, átnéznék rajta a gecibe, mert ezt érdemli! – mondta Miksa indulatosan. – Aztán elgondolkodna, hogy mit baszott el, és hogy vajon mi történt, hogy már nem futsz utána… aztán majd ő fog keresni téged, és akkor eldöntheted, hogy visszafogadod, vagy mehet szépen a levesbe, ahova való.

- Értem, amit mondasz, de ezt nem csak ő baszta el, hanem én is. Tényleg szarul reagáltam a dolgokra, amikor felvetette, hogy csináljam meg az érettségit.

- Jaj, ne csinálj már mártírt magadból egy pina miatt… majd jön még más is, akivel érdemes lesz foglalkozni.

- Jó, de mikor? – kérdeztem. – Már eltelt egy hónap, de semmit nem javult a dolog, ugyanúgy hiányzik, meg ugyanúgy vissza akarom kapni őt.

- De miért nem csajozol? Biztos, hogy sokkal jobb libák is jutnának neked.

- Nem tudom, eszembe sem jutott, hogy most csajozzak.

- Pedig csináld ezt szerintem… majd elmegyünk bulizni, aztán amikor egyszerre három tinipicsa ül az öledbe, akkor már nem is fogsz emlékezni a volt csajodra.

- De engem már nem érdekelnek a tinipicsák, nem adnak ők nekem semmit, és nem is értenek semmihez.

- Akkor keress idősebb csajokat, úgy látom, most azokra buksz, biztosan nekik is bejönnél; szóval én nem értem, mi van veled Norbikám.

 - Az, hogy engem most csak ez az egy csaj érdekel – mormogtam.

- Majd elmúlik… örülj, hogy nem maradtál vele, úgysem tudott volna téged elfogadni. Az ilyen úri picsák nem értik azt, hogy mi miben nőttünk fel, meg min mentünk keresztül, miért lettünk ilyenek… Na, most már én alszom, mert nagyon fáradt vagyok, ne haragudj, testvér…

- Jól van, jó éjt – mondtam.

Azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen Miksa is beletörődött a sorsába. Az apja alkoholista, az anyja egy gyengekezű hithű katolikus asszony, a nővére egy kurva; megvan tehát a mentség, hogy miért nem kell dolgozni, miért kell inni, cigizni, miért nem kell semmire sem vinni az életben. Kifogást keresni azt mindig könnyű, hát itt nőttünk fel az utcán, miért is legyen belőlünk normális ember, miért legyen egy rendes nőnk, aki szeret minket, miért legyenek normális gyerekeink, akiknek már nem olyan élet jut, mint nekünk…

Nekem ráadásul még normális volt a családom, csak ahogy az aggódó anyukák mondják, „rossz társaságba keveredtem”, az ilyen Miksa-féle srácokkal kezdtem el lógni. A faterom egy szigorú ember volt, és amikor lázadozni kezdtem a szigor ellen, még inkább bekeményített. Azt akarta, legyen belőlem focista, hiszen jól ment nekem, de kirúgtak, és nekem eszem ágában sem volt új csapatot keresni, inkább a sulit is otthagytam, és dolgoztam. Most először életemben elgondolkodtam azon, hogy jól csináltam-e ezt, és nem kéne tényleg mindent elölről kezdeni. Kár, hogy nem kezdhetem elölről, befejeztem volna a sulit, és most lenne egy vállalkozásom, és nyilván Anett is jobban megbízna bennem, ha azt mondanám neki, hogy örökre őt akarom. Persze, ha normális életet éltem volna, Anettel sem találkoztam volna…

Azon töprengtem, most vajon kész vagyok-e arra, hogy megmondjam Anettnek, hogy rendbe hozom az életem, és szeretném, hogy visszajöjjön hozzám, mert nem bírok nélküle létezni. De nem, nem tudok mindent újrakezdeni, azt sem tudom, hol kezdjem el a dolgokat, és nem is akarom kitalálni. Neki olyan könnyű, neki minden ki van alakulva, nem lesz neki jó végignézni azt, ahogyan én küszködök a dolgokkal; olyan dolgokkal, ami neki már teljesen természetes. Talán abban igaza van Miksának, hogy egy ilyen nő nem érthet meg engem igazán; neki jól alakultak a dolgok amikor elkezdte a felnőtt életet, nekem meg nem, én már az elején elbasztam sok mindent. Nem tudom, hogy mennyire lenne lelkes azután is, miután látná, hogy nekem sok küzdelem árán sikerülne akár csak a felét elérnem, mint amit ő elért. Talán igaza van Anettnek, hogy nem illünk össze.

Ezekkel a nyugtalanító gondolatokkal aludtam el, valahogy úgy éreztem, egyszer bekattanok még ettől az állandó dilemmázástól.