14. fejezet

A megbeszélt helyre mentem, már ott toporgott Miksa, szemmel láthatóan elég türelmetlen volt; amikor meglátott, rögtön elindult felém.

- Hello – mondtam, majd kezet fogtunk. – Na mi van?

- Roxiról van szó – mondta.

- Mi van vele? Jól van, ugye? – kérdeztem.

Nem mintha aggódtam volna Roxiért, de mégis csak a barátom testvére volt, nem akartam, hogy baja legyen, és hogy Miksának emiatt fájjon a feje.

- Ja, nincs nagy baj, de mondott valamit. Mindegy, kezdem az elejéről.

- Jól van – mondtam, közben félrevonultunk egy fa alá, egy viszonylag csendesebb helyre.

- Tehát… Roxi ma hazajött a pasijától, de végleg, tehát haza fog költözni. Fater volt csak otthon, ő már megint csatak részeg volt, tehát csak én beszéltem a nővéremmel – meséltem színtelen hangon, tudtam, hogy nem csak olyan egyszerű ez a sztori, hogy Roxi szakított a csávójával. – Tehát nagyon szar állapotban volt, sírt, meg szerintem ivott is, mert tényleg nagyon ki volt borulva. Szakítottak a csávóval, vagyis inkább az az agresszív állat elküldte onnan Roxit a gecibe, mondta, hogy jöjjön vissza hozzánk, mert nem bírja elviselni.

- Aha – bólogattam, vártam, mi fog ebből kisülni.

- Aztán Roxi rákezdett, hogy ő mekkora szerencsétlen, és elkezdte sorolni, hogy kik hagyták már ott őt, és téged is megemlített – nézett rám várakozóan.

Sejtettem, hogy ide fogunk kilyukadni, meg hogy ez a beszélgetés egyszer bekövetkezik, és nagyon tartottam tőle, hogy Miksa hogyan fog reagálni.

- Ezt mondta? – kérdeztem vissza, hogy húzzam az időt.

- Igen. Persze, belementem a részletekbe, mert tudni akartam, hogy mégis miért említi meg a legjobb haveromat. Aztán azt mondta, hogy ti kavartatok még régen, amikor ő tizenhét volt, te meg tizenhat. Igaz ez? – nézett rám olyan tekintettel, hogy nagyon reméli, hogy nem igaz, mert ha az, akkor kinyír.

- Igen, igaz – mondtam ki, nem érdekelt engem ez az egész, majd kidumálom… - De az nem igaz, hogy én hagytam ott.

Ám ezt Miksa már meg sem hallotta, teljesen le volt döbbenve, hogy mi ketten Roxival valaha „együtt voltunk”. Olyan dühösen nézett rám, ahogy még sosem láttam azelőtt.

- Te megdugtad a nővéremet? – kérdezte.

- Elmeséljem, hogy volt az egész? – kérdeztem, próbáltam nyugodt maradni, de Miksa meg sem hallotta, csak azt bírta felfogni, hogy igaz a hír.

- Nem hiszem el, hogy pont te tetted ezt! Mégis hogy gondoltad, hogy csak úgy megdugod a nővéremet? Nem gondoltad, hogy ez kibaszottul kurvára nem szabad? Hát hol van itt a barátaid tisztelete? Meg leszarom, hogy megdugod, de akkor már vedd feleségül.

- Mi van? – kérdeztem vissza. – Mi az, hogy vegyem feleségül? Jól is néznénk ki, ha te minden nőt feleségül vettél volna, akit megdugtál.

- De ez a tisztelet irántam, érted? Ha már megdugod a nővéremet, akkor ne úgy bánj vele is, mint egy útszéli kurvával, hanem vedd feleségül.

- Neked mi a szar bajod van? Te akarsz nekem a tiszteletről beszélni, amikor még életedben nem volt rendesen nőd? Meg azt akarod hogy vegyem feleségül, miközben neked kapcsolatod sem volt még? Te tudod, hogy milyen dolgokkal dobálózol? – kérdeztem.

- Ezzel túl messzire mentél, érted? – kiabált vissza Miksa, szinte kétségbeesett volt a hangja. – Nem hiszem el, hogy ezt tetted egy baráttal, nem hiszem el, hogy ezt tetted velem, hogy megdugtad a nővéremet, aztán meg cserbenhagytad!

- Figyelj, meghallgatsz, elmesélhetem, hogy hogy volt? – kérdeztem.

- Nem érdekel a kibaszott magyarázkodásod, leszarom, érted? Hogy volt képed megdugni Roxit, mi? Miközben én mondtam, hogy jöjjetek össze, te meg adtad az ártatlant, hogy neked nem tetszik; de arra már jó volt, hogy megdugd, ugye?

- Mondom, el akarom mondani hogy volt ez az egész, mert amíg nem tudod a részleteket, nem tudsz erről véleményt mondani!

- Ez a véleményem – mondta Miksa, azzal a lábam elé köpött. – Hogy tudtál ilyet tenni a legjobb barátoddal, a legjobb barátod családjával? Mindig is te voltál a legjobb haverom, én sosem számítottam tőled ilyen szintű kétszínűségre.

Én nem hagytam magam, megfogtam a vállát és ránéztem:

- Idefigyelj, te barom, el akarom mesélni, hogy hogy történt a dolog, meg hogy miért nem mondtam el eddig, rendben?

- Én akkor sem hiszem el, hogy ezt csináltad, és végig hazudtál nekem – mondta, azzal durván ellökte a kezem.

- Megvolt az okom, hogy miért, mert tudtam, hogy így fogsz viselkedni; és közel sem akkora ügy ez, amilyennek beállítod. De hagy mondjam már el, jó?

- De mit akarsz ezen elmondani? Tudom mi van, megdugtad Roxit, aztán meg otthagytad, mint mindenkit – mondta, szinte már ordibáltunk egymással.

- Figyelj, mondom hogy nem én hagytam őt ott! – kiáltottam, hátha most már lekötöm a figyelmét. – Ő lépett le, és utána totál ellenséges lett velem, de nem én hagytam ott, érted?

- Biztos azért hagyott ott, mert valami faszságot csináltál vele…

- Nem csináltam vele semmit, fogd már fel, de hagy kezdjem már az elejéről légy szíves… - mondtam, azzal bele is kezdtem a sztoriba, nem akartam már többet könyörögni neki, hogy hagy meséljek: - Tehát, én tizenhat voltam, volt valami buli, ő odajött hozzám, és konkrétan lesmárolt, aztán meg egymást követték az események, ahogy ez így lenni szokott. Részeg voltam, másnapra megbántam, mondtam, hogy ez nagy hiba volt, stb… De ő javasolta, hogy folytassuk, mert neki nem kell komoly kapcsolat, most jó leszek én is neki, így még lefeküdtünk egymással kétszer, érted, csak kétszer! Aztán ő ejtett engem, mert talált magának valaki mást.

- De csak erre kellett neked Roxi, hogy megdughasd? Meg sem fordult a fejedben hogy komolyan vedd őt? – kérdezte Miksa dühösen.

- Ember, tizenhat voltam, ő meg tizenhét! – kiáltottam. – Ha nem lépett volna le tőlem egy megbízhatatlan, faszfej csávóval, akkor még ki tudja, mi lehetett volna ebből az egészből, de ő lelépett, és utána úgy kezelt, mint egy utolsó senkit, érted? És valld be, hogy Roxinak mindig is a zűrös, rosszindulatú, igénytelen pasik jöttek be, akik szarként bántak vele. Nem értem, engem miért említett velük egy lapon, ő szakított meg velem minden kapcsolatot, nem én hagytam ott őt.

- És most mi van? – kérdezte Miksa. – Nem gondoltál rá, hogy most megvigasztalhatnád őt?

- Miért vigasztaljam mégis? – kérdeztem megütközve. – Ember, öt éve nem volt semmilyen kapcsolat közöttünk, szinte szóba sem állt velem azon kívül, hogy sértegetett. Nem én tehetek róla, hogy rossz pasikat választott, miért nekem kéne őt vigasztalni? Tudom, hogy a nővéred, és szereted őt, meg minden, de én nem fogok ilyen dolgokat csinálni, érted? Majd szépen kimászik a szarból, amit csinált magának, és majd meggondolja, milyen pasikat választ magának legközelebb.

Miksa erre nem mondott semmit, csak hallgatott, aztán rágyújtott egy cigire.

- Igen, tudom, hogy hülye a nővérem, de én nem tudom, hogyan tudnék neki segíteni. Lehet, hogy mindig is nagy szarnak tartottál engem, de azért vagyok otthon olyan sokat, hogyha apám nekiáll műsorozni, akkor ha gond van, meg tudjam védeni anyámat. Szóval próbálok én segíteni az embereknek, csak nem tudom, hogyan.

Szerencsére úgy tűnt, végre rájött, hogy nem engem kell vádolnia ebben a helyzetben.

- De figyelj, ezt nem neked kell megoldanod… semmi közöd hozzá, anyádék hogyan oldják meg a magánéletüket; ha anyád tűri, hogy apád állandóan ordít, akkor megérdemli.

- De ez nem ilyen egyszerű – mondta Miksa, azzal kifújta a füstöt.

Sosem beszélgettünk még azelőtt ilyen dolgokról, nem tudtam, hogy tud ő ilyen is lenni. Nem hittem volna, hogy önzetlenségből marad otthon, nem azért, mert lusta. Na jó, szerintem azért a lustaság is benne volt egy kicsit a dolgokban, de akkor is.

- Szerintem a legjobbat akkor teheted mindenkivel, ha otthagyjátok apádat egyedül – mondtam. – Fogd meg muterodat és költözzetek el ketten, vagy akár Roxival és hagyjátok apádat a francba; nehogy már tönkretegye az életeteket.

- De anyám sosem hagyná ott apámat, ő hisz abban, hogyha valakivel kimondta az igent Isten színe előtt akkor az örökké szól – mormogta Miksa.

- Akkor költözz el egyedül – mondtam.

- De sajnálom anyámat.

Én csöndben voltam, mert nem tudtam, mit tennék a helyében, ez tényleg egy nagyon szar helyzet volt.

- Még megpróbálhatod, hogy elmész dolgozni, gyűjtesz két-három hónapig, utána odaállsz muter elé, megmondod, hogy kivettél valahol egy lakást, és menjetek el otthonról együtt. Ebből látná, hogy van hova mennie, nem neki kell ezt megoldani, hátha így menne.

- Hát, talán – mormogta elmélázva. – Nem tudom, de ez az egész engem teljesen felőröl. Még emlékszem, amikor a fater régen normális volt. Íjat meg nyilakat készítettünk ketten a kertben aztán kimentünk az erdőbe és megtanított engem célba lőni… most meg egy kegyetlen barom lett belőle.

- Hagyjátok ott a gecibe – mondtam. – Nem neked kell őt gondoznod, és ez nem is muterod feladata… Az apád nem egy gyerek, aki gondozásra szorul, hanem egy alkoholista, aki megkeseríti a családja életét.

- Tudom, de anyám nem hagyná ő ott – ismételte Miksa.

- Miért, hányszor kérdezted meg muterodat, hogy otthagyná-e őt? – néztem rá, ő meg lehajtotta a fejét és megvonta a vállát, én folytattam: - Esetleg kérdezd meg úgy, hogy már lenne hova menni, hátha életében először büszke lehetne a fiára.

Miksa csak horkantva felnevetett.

- Na, mert te is olyan gyakran tetted büszkévé a szüleidet.

- Tudom, hogy nem így volt, de attól, mert még az én életem egy nagy kalap szar, attól még segíthetek a barátaimnak – mondtam, azzal én is rágyújtottam egy cigire.

- Hát, sajnálom haver – mormogta.

- Én is sajnálom a Roxival történeteket – mondtam.

- Ez még mindig hihetetlen nekem… de mindegy, megértem, hogy Roxival nem lehetett akkor értelmesen beszélgetni, sajnos ez azóta sem változott sokat.

- Elég kár… és most hogy van? – kérdeztem, ő csak legyintett.

- Túl lesz rajta… most még sajnáltatja magát egy kicsit, aztán majd úgyis rohan a következő idióta faszfejhez. Sajnos ebben igazad van, neki mindig is a zűrös faszfejek kellettek.

- És mi van veled? – kérdeztem, őt bámultam, ahogy állt ott megtörten.

- Ezt hogy érted? – nézett rám szemöldök ráncolva.

- Nem éreztél soha késztetést, hogy otthagyd ezt a mocskot és teljesen új életet kezdj? – kérdeztem meg, mert most meg lehetett, ez egy ilyen pillanat volt.

- Dehogynem, de még hányszor – sóhajtott.

- Akkor kezdd el – mondtam. – Azt hiszem, rászánom magam, és megcsinálom az érettségit.

- Igen? – kérdezett vissza csodálkozva. – A ribi miatt?

- Nem, azért mert így lenne lehetőségem előrelépni a munkámban – mondtam. – A „ribivel” nem beszéltem azóta sem, és amúgy ne hívd így.

- Jól van, csináld meg az érettségit, bajod nem lesz belőle – mondta, majd hozzátette: - Csak az a baj, boldogságot ez sem ad.

- Hát miért, az talán ad boldogságot, hogy otthon ülsz egész nap, aztán este meg elmész berúgni és idegen csajokat kefélsz meg? – kérdeztem.

- De én nem tudnám azt csinálni, amit te, hogy csak egy nő van – mondta. – Nekem fontos a család, meg egyszer én is szeretnék, de félek, hogy ez nem fog sosem megvalósulni, mert el sem tudom képzelni, hogy milyen az, ha csak egy csaj van velem mindig.

- Hát, erre nem lehet felkészülni, ez majd jön magától. De ne csak azt nézd egy csajban, mint eddig, hogy hogyan lehet őket megfektetni, hanem próbálj meg beszélgetni is velük.

- Jó, talán – mondta, de láttam, hogy csak azért mondja, hogy rám hagyja a dolgokat, mert nincs kedve folytatni a beszélgetést.

- Na, én megyek, mert holnap is meló van – mondtam.

- Jól van, kösz haver, hogy ilyenkor iderángathattalak – mormogta.

- Nem gond. Én meg köszönöm, hogy előbb megkérdeztél engem, minthogy elhitted volna Roxinak, hogy otthagytam őt.

- Ja, hát nincs mit… bár biztos lesz még pár álmatlan éjszakám, hogy ti ketten… érted.

Én erre nem tudtam mit mondani, de aztán kezet nyújtott és így szólt:

- Na, jó éjt, haver!

- Neked is – mondtam, aztán elindultam le a metróba, ő meg gyalog ment tovább a Váci úton, nem is értettem, miért nem velem jön a metróhoz.

Próbáltam nem sokat rágódni ezen a beszélgetésen, mert sok értelme nem volt. Örültem neki, hogy Miksa nem akart engem megverni, miután megtudta, hogy lefeküdtem Roxival; régebben ugyanis sokszor elképzeltem ezt az eshetőséget. Aztán azon járattam az agyam, hogy milyen szánalmas, hogy Miksának is tudtam tanácsokat adni, mint ahogy Csontinak is, de a saját életemben alig van bármi változás. Igen, megpróbálom összehozni az érettségit, de ez nekem még nem volt elég, mert érzelmileg még mindig teljesen padlón voltam, és tudtam, ez nem is változik, amíg meg nem próbálok Anettel beszélni.

Otthon Bence és Zoli a szobáikban voltak, ezért enyém volt a konyha, nyugodtan csinálhattam magamnak sonkás rántottát, majd megettem a konyhaasztalnál. Nem volt rossz a srácokkal lakni, nem baszogattuk egymást, meg nem voltunk útba egymásnak, nem kellett harcolni a fürdőszobáért, stb… szóval elég nyugis volt, ők is sokat dolgoztak, meg én is, nem azok a Miksa-féle otthonülős, délben kelős emberek voltak.

Kaja után bekopogtam Bence szobájába, ő meg kiszólt:

- Jöhetsz – így benyitottam.

Az ágyban feküdt és egy filmet nézett a tévéjén.

- Na mi van? – kérdezte.

- Megnézhetek valamit a gépeden? – kérdeztem, nem akartam az öreg laptopomra várni, amíg tíz perc után méltóztatik bekapcsolni.

- Persze – mondta.

Leültem az asztalához, majd elkezdtem keresgélni, hogy hogy lehet a lehető legrövidebb idő alatt leérettségizni a lehető legkevesebb pénzért, és az sem gond, ha keveset kell hozzá tanulni. Úgy láttam, egy év a minimum, ami alatt meg lehet csinálni, mivel megvolt az első két osztályom. Azt nem láttam sehol, mennyibe kerülne a dolog, de kiírtam egy-két telefonszámot, majd felhívom őket másnap. Továbbra sem jött meg hozzá a kedvem, de úgy láttam, hogy van, ahol péntek délután meg szombat reggel van tanítás, és az sem kötelező, szóval talán nem lesz olyan durva a dolog.

- Mit nézel ilyen elmélyülten? – kérdezte Bence, kikelt az ágyból és odaállt mögém. Én nem is mondtam semmit, úgyis látta. – Na, megcsinálod mégis csak?

- Igen, úgy néz ki –sóhajtottam.

- És hogy jött ez neked? A csaj miatt?

- Nem, nem a csaj miatt - feleltem.

- Komolyan? – csodálkozott.

- Ja, a főnök azt mondta, hogyha megcsinálom az autószerelő szakmát, akkor lehetek a helyettese, dupla fizetést kapok, meg ilyesmi… Még ha ez nem is jönne össze, akkor sem lenne rossz, ha meglenne a szakma, mert akkor majd lehetek vállalkozó, lehet saját műhelyem.

- Na, ez a beszéd – mosolygott Bence. – Örülök, hogy találtál valami értelmes célt, szerintem ez tök jó ötlet. Na és most mi lesz a nővel akkor?

- Nem tudom, mi lenne – mormogtam. – De ha már ennyire érdekel a téma, akkor nézzük meg őt Facebookon. Remélem nem olyan képek vannak kint neki, ahol más csávóval smárol.

- Hát ja… nézzük meg az enyémen, ha akarod – mondta, én meg beütöttem a Facebookot, Bence már be volt jelentkezve.

Megkerestem Anettet, és mivel láttam, hogy a kezdőlapon nincs feltűntetve, hogy lenne kapcsolata, rákattintottam a képeire. Tényleg nagyon reméltem, hogy nem lesz ott semmilyen csávó, és szerencsére nem volt. Három kép volt kint, ami a szakításunk után készült, az egyik egy kocsmában volt, az volt aláírva, hogy „kézilabdás csapatépítés”. Valami csaj kommentelt alá, hogy „Ez inkább agysejt leépítés volt”, Anett meg ezt írta neki: „Ne is mondd”. A másik két kép sem volt túl érdekes, az egyiken egy barna hajú csajjal volt, akit még sosem láttam, ezt írta a kép alá a csaj: „Munka előtti kávézás”. Nekem Anett sosem említette, hogy bárkivel is ilyen jóban van a munkahelyéről, hogy reggel még külön találkozik vele kávézni… de mindegy, legalább nem pasival volt. A harmadik kép meg egy moziplakát volt egy olyan filmről, amit nem is ismertem. Visszamentem a második képre, és csak bámultam őt. Nem volt benne semmi különös, hosszú ujjú fekete felsőben volt, nem volt kisminkelve, csak aranyosan vigyorgott; de már ez is elég volt, hogy ellenállhatatlan vágyat érezzek, hogy a közelében legyek, megöleljem, megcsókoljam…

- Jaj, hát miért ennyire kibaszottul jó nő – sóhajtottam, azzal be is zártam az egész Facebookot.

- Na, akkor mi lesz? – nézett rám Bence. – Úgy látszik, nincs pasija.

- Majd beszélek vele… - mondtam, azzal felálltam a géptől. – Kösz a lehetőséget.

- Nincs mit. Aztán tényleg beszélj a csajjal, elég szar lenne, ha most ijednél be.

- Ja, tudom, de megoldom – mondtam, de még fogalmam sem volt, hogyan fogom megoldani.

***

Aznap éjjel Anettel álmodtam, ugyanabban a cuccban volt, mint a képen a kávézóban, csak most velem volt ugyanott, és rám mosolygott pont ugyanúgy, mint régen. Beszélgettünk, aztán csókolóztunk, majd megkérdeztem, hogy akkor most minden megint rendben van-e köztünk, ő meg nem értette, mi van, azt mondta, eddig sem volt semmi gond. Aztán meg egyszer csak fogta magát és lelépett, én meg próbáltam őt megkeresni a városban; egyre kétségbeesettebb lettem, hogy végre újra együtt voltunk, és akkor azonnal elveszítettem megint.

Hajnalban felriadtam, a kezemmel őt kerestem, de rájöttem, hogy nincs sehol, és nem is lesz. Felültem az ágyban, a kezembe temettem az arcom, és megfogadtam magamnak, hogy ez így nem mehet tovább, másnap feltétlenül beszélnem kell vele. Lesz, ami lesz, de muszáj megtudnom, hogy ő is gondol-e még rám, és most tényleg úgy voltam vele, hogy haljak meg, ha nem keresem fel őt most már tényleg.

***

A nagy terveim csúsztak még egy kicsit, mert másnap, kedden elmentem munka után beiratkozni az érettségire, így ha minden jól megy, jövő júniusban kész is lesz az egész. Az utolsó két évet, ami nekem hiányzik, elvileg megtanulom egy év alatt, de mondták, hogy ehhez azért nem árt látogatni az órákat. Aznap már későn értem haza, nem akartam ilyenkor zaklatni Anettet, ezért megint úgy feküdtem le, hogy na, akkor majd másnap.

Eljött a másnap, már nagyon úgy voltam vele, hogy jó, akkor ma este végre beszélek is vele, de munkahelyen történt egy nagyszerű esemény, ami megint elterelte a figyelmemet a volt csajomról. Öt után pár perccel, amikor Viktor és Robi már hazamentek, én is le akartam lépni korábba, de előbb beszélni akartam Dáviddal.

- Akkor megcsinálom az érettségit, de amikor kezdődik a tanítás, már nem tudok hatig maradni, mert gondolom hétköznap is kéne valamennyit tanulnom. Ez gond lenne? – kérdeztem.

- Nem gond, de azért heti egyszer-kétszer szükségem lenne a segítségedre, ha jön egy komolyabb autó, amit nem tudok egyedül megcsinálni. De amúgy persze, menj haza nyugodtan hamarabb és tanulj, ez majd később úgyis megtérül – mondta.

- Jól van, köszi szépen – mondtam. – Aztán persze, bent maradok majd tovább, ha szükség van rám.

Már éppen mondani akartam, hogy ma is lelépnék korábban, de beállított egy kedves vevő.

- Haló Dávidkám, nyitva vagytok még? – kérdezte.

Ötvenes éveiben járó öltönyös ember volt, bár nem azt a benyomást keltette, hogy tele lenne pénzzel.

- Szervusz Janikám, persze – mondta Dávid. – Csak így, bejelentkezés nélkül jössz?

- Ne haragudj, de most jártam a környéken, és eszembe jutott, hogy behoznám a verdát egy nagyszervizre. Nem baj, ha begurítom most?

- Hozzad csak, Janikám.

„Janika” nemsokára beállt a BMW-jével a garázsba, én jobban szemügyre vettem a kocsit, amíg Dáviddal beszélgettek. Eléggé megakadt a szemem az autón, egy 98-as fekete 316i volt, külsőre nagyon szép állapotban volt.

- … most akarom eladni, gondoltam, rendbe hozhatnátok annyira, hogy megérjen hét kilót is. Egyelőre csak négy kilót mernék érte kérni, de ha ti megcsináljátok kettőért, és eladom hétért, akkor nyerek egy százast az üzleten – magyarázta Jani, én közbeszóltam:

- Nem adná el nekem most négyszázért? – kérdeztem egy hirtelen ötlettől vezérelve.

Jani úgy tett, mintha csak most venne észre.

- Neked, öcsi? – kérdezte. – Költened kell a javításra is bőven, mert nincs tökéletes állapotban.

- Az már az én gondom – mondtam. – De önnek nyilván jól jönne, hogy valaki már megveszi másnap négyszázért, így nem kell előbb kiadni kétszázat a javításra, és még nem is biztos, hogy elmegy hétszázért, tehát nem olyan biztos, hogy nyerne rajta egy százast. Viszont ha most elviszem négyszázért, akkor mindenki jól járna.

Jani Dávid felé fordult elgondolkodva.

- Nem mond hülyeséget, hát legyen így – mondta aztán, Dávid így szólt:

- Jó, akkor holnapig átnézzük Norbival a kocsit, aztán majd felhívlak, hogy meg akarja-e még mindig venni, és ha nem, akkor megbeszéljük a részleteket, hogy mit javítsak rajta.

- Rendben – bólintott Jani, majd kezet nyújtott Dávidnak, majd nekem is. – Ha megvennéd, akkor jó boltot csinálnál vele, mert már tíz éve az enyém, és nem hajtottam ki a lelkét, meg rendesen volt szervizelve.

Amikor Jani elment, Dáviddal nekiálltunk megnézni a kocsit, hogy milyen hibái vannak jelen pillanatban.

- Ha megveszed, akkor mi ketten ingyen megcsináljuk a szerelést, az alkatrészeket meg meg tudom szerezni elég olcsón. Szóval neked ez nem lesz kétszázezer, hanem maximum nyolcvan, és az is csak az alkatrész – mondta Dávid.

- Hmm, az komoly – vigyorogtam, én meg már rögtön úgy néztem az autóra, hogy ez az enyém lesz.

Volt rá pénzem, mert az utóbbi időben viszonylag sok pénzem összegyűlt, nem nagyon költöttem semmire. Ha megvenném, akkor a szervizzel, meg átíratással együtt is bőven maradna még a megtakarításomból. A fenntartása sem lenne drága, mert nem minden nap használnám, hanem maximum hétvégéken mennék kirándulni vele. Aztán ha bármi baja lenne, Dáviddal elintézzük, meg én magam is meg tudnám szerelni egy idő után.

- Na, úgy néz ki, nincsenek komoly hibái – mondta Dávid, miután átnéztük a kocsit. – Meg hát ismerem Jancsi barátomat, mindig is nagyon vigyázott erre az autóra, rendszeresen hozta hozzám karbantartani.

- De akkor miért adja el? – kérdeztem.

- Mert kinőtte – mondta Dávid. – Mindig is mondta, hogy ő ennél nagyobb, erősebb és újabb kocsit szeretne. Nem is csoda, hogy már nem kell neki, mert igaz, hogy nagy BMW-buzi, de ez a háromajtós, lassan húsz éves, száz lóerős csoda inkább a te korosztályodnak fekszik.

- Akkor megteszed légyszi, hogy holnap felhívod, hogy jöjjön a lóvéért? – kérdeztem.

- Persze… de biztos, hogy meg akarod te ezt venni? Annyira hirtelen döntésnek tűnik ez nekem. Nem akarsz még körülnézni?

- Nem – mondtam. – Öt éve tervezem, hogy veszek autót, de eddig ez az egyetlen, amire azt mondtam, hogy na, ez kell nekem. Nem terveztem soha, hogy milyet veszek, de ez pont megfelel árban is, meg mindenben. Legalább ennek a kocsinak van stílusa, megakad rajta az ember szeme.

- Na igen, stílusa az biztos van – mormogta Dávid. – Na, vigyük ki egy kicsit hátra, nézzük, rendesen indul-e. Igen, te vezeted, nyilvánvalóan – tette hozzá a reménykedő képemet látván.

Kipróbáltuk a kocsit, Dávid arról magyarázott, hogy szerinte akár már most is elindulhatnék vele hosszabb távra, mert azért viszonylag rendben van a kocsi. Szinte meg sem hallottam, hogy mit mondott, ugyanis a vezetés teljesen lekötötte a figyelmemet. Végre lesz saját autóm, és így, hogy egyszer csak besétált hozzám a garázsba… persze, vártam rá öt évet, de akkor is hirtelen jött ez most. Egy pillanatra lenéztem a kormányra, ott volt középen a BMW logó, én meg elmosolyodtam, hogy ez a kocsi remélhetőleg hamarosan az enyém lesz. Sosem tudtam pontosan, milyen márkájú autót szeretnék majd; az volt a fontos, hogy valami megtetsszen benne, és ez pont ilyen volt. Vezetni is kényelmes volt, meg jól is ment… azt gondoltam, ez tökéletes választás lesz, reméltem, hogy a tulaj is beleegyezik, hogy akkor biztosan eladja nekem.

Dáviddal elköszöntünk egymástól, mondta, majd holnap, ha megveszem a kocsit Janitól, akkor elkezdjük rajta a szükséges munkálatokat. Amikor vártam a villamost, és az órámra néztem, rájöttem, hogy azt már megint elbasztam, hogy Anettel beszéljek… már este nyolc óra volt, ilyenkor már úgysem akarna találkozni velem. Na, majd holnap.

***

Természetesen a másnapból sem lett semmi, mert Jani beállított a műhelybe délután négykor, hogy írjuk alá a papírokat. Én előzőleg aznap reggel elmentem a bankba kivenni a négy kilót, tehát késtem a munkából, ezért tovább akartam maradni. Jani sajnálkozott egy fél órát, hogy milyen kár, hogy meg kell válnia a szeretett autójától, aztán arról kezdett beszélni, hogy nincs nagy gond, mert most vesz magának egy másikat. Mondta még, hogy használjam egészséggel az autót, és az sem baj, ha vigyázok rá. Ekkor már délután fél hat volt, és ezután is dolgoztunk Dáviddal egy kicsit az autómon, ami végre az ÉN autóm volt. Mondta, hogy holnap rendel egy-két alkatrészt, aztán ha hétfőre megérkeznek, akkor be is szereljük őket, és keddre már gond nélkül vihetem bárhova.

Amikor aznap este elszabadultam melóból, már megint nagyon késő volt, szintén este nyolc volt, így ma sem tudtam Anettel beszélni. Mindegy, másnap péntek, már bármi lesz is, nem fogok túlórázni, eljövök ötkor a melóból, és beszélek vele.

Hazafelé a villamoson azon gondolkodtam, hogy milyen sűrű hetem volt. Előbb az érettségi, aztán a kocsi, ezek mind pozitív dolgok, amik hozzáadnak valamit az életemhez. Az érettségihez nem volt sok kedvem, de most már mindegy, már belevágtam, és megcsinálom, egy évet kibírok. Utána az autószerelő suli már gyerekjáték lesz; és még ha Dávid ki is rúgna, vagy bármi gond lenne, már akkor is megélnék ebből a szakmából valahogy. Persze eszem ágában sem volt lelépni Dávidtól, mert nagyon sokat segített nekem, és beláttam, hogy nagyban hozzájárult ahhoz, hogy végre összeszedtem magam.

Ha nem jöttem volna hozzá dolgozni, akkor nem vettem volna rá magam az érettségire, meg nem lenne autóm sem. És továbbra is azt érezném, hogy egy kibaszott senki vagyok, aki nem érdemli meg, hogy bármi jó történjen vele az életben.

Így már könnyebb lesz Anett elé is odaállni azzal, hogy megváltoztam. Nem kell kamuznom, már tényleg van valami jövőképem, és tudom, hogy még hosszú út áll előttem, és nehéz lesz, de éreztem magamban erőt, hogy megcsináljam az érettségit, és meglegyen a szakma is. Ha Anett visszautasítana, legalább tudnám, hogy amiatt van, mert már nem szeret engem, és nem azért, mert még mindig ugyanaz a céltalan balfasz vagyok, mint régen.

Ettől függetlenül nagyon féltem a találkozástól és az elutasítástól, de úgy voltam vele, hogy ha már arra rászántam magam, hogy beiratkoztam érettségire, akkor a volt csajomtól sem kéne megijednem… Nem tudtam még pontosan, hogy hogy akarom őt elhívni találkozni. Valószínű, hogy felhívom majd, és ha nem veszi fel, akkor odamegyek a lakásához. Tudom, egy kicsit tolakodó leszek, de végre pontot akartam tenni ennek az ügynek a végére. Nem fogok rányomulni, csak azt akartam elérni, hogy meghallgasson pár percig. Ha nem akar már velem lenni, akkor is jó lesz ezt megtenni, legalább azért, hogy lássa, hogy végre jutottam valahova. De az mégis csak nyújthat valamennyi vigaszt, hogy akárhogy is lesz, nem miatta csináltam ezeket a dolgokat, hanem magam miatt, és ezt a jó utat nélküle is folytatni fogom. Persze, akkor lenne minden a helyén, ha visszakapnám őt. Holnap kiderül…