Én már a liftben nekiestem volna, de
mondta, hogy otthon majd szeretne előbb lezuhanyozni, én ezen eléggé kiakadtam.
- Jaj, de minek? Most miért váratsz engem
ilyen sokat? – kérdeztem egy kicsit túl kétségbeesetten.
- Ha ennyit kibírtál eddig, akkor ez a
tizenöt perc már semmiség – mosolygott. – És azért akarok zuhanyozni, mert
reggel nyolc óta ebben a cuccban vagyok, nem érzem így jól magam.
- De engem nem érdekel, ne csináld már ezt…
- mondtam.
- De most miért? Te akartál előbb
beszélgetni, most akkor már ezt a kevés időt is ki fogod bírni.
Én végül nem szóltam semmit, mert ha
annyira akar, akkor hagy zuhanyozzon… lehet, hogy munkából hazajövet, amikor
ragadok a kosztól nekem sem a szex lenne az első gondolatom. De most nem voltam
olyan állapotban, hogy objektívan tudjam értékelni ezeket a dolgokat, ezért amikor
beértünk a lakásba, megkérdeztem, nem zuhanyozhatnék-e vele.
- Jól van, ha ennyire nem bírsz magaddal –
mosolygott.
- Nemsokára már te sem bírsz majd magaddal
– mondtam.
Így is lett, amikor már bent álltunk a
kádban meztelenül és folyt ránk a meleg víz, akkor már ő sem fogta vissza
magát, éreztem, hogy mennyire átjárja a vágyakozás. A falhoz nyomtam őt és
csókolóztunk, ő átölelte a vállamat és a hajamban turkált. Eszméletlenül
kívántam őt, és rajta is ezt éreztem, hogy milyen régóta vágyott már rám. Tudtam,
hogy ez most egy vad és gyors szeretkezés lesz, pedig az is nagyon jó lett
volna, ha lassan fedeztük volna fel egymást újra, de most mindketten túl
türelmetlenek voltunk ehhez. El sem hittem, hogy megint itt tartunk, újra
érezhetem őt, ahogy teljesen átadja magát nekem.
A hosszas és szenvedélyes smárolás közben a
kezeink rögtön a lényegre tértek, ujjammal lassan simogattam a lába között, éreztem,
ahogy egyre jobban nedvesedik. Egyre intenzívebben járattam rajta az ujjam,
miközben ő is simogatott engem, eszméletlen jó érzés volt. Aztán kibontakozott
az ölelésemből, letérdelt elém, és a szájával is megtalálta a farkamat… bár így
is nagyon fel voltam izgulva, hagytam őt egy kicsit, hagy csinálja, mert
annyira jó volt, hogy nem bírtam neki ellenállni. Belemarkoltam a hajába, és
csak élveztem a nyelve meg ajkai kényeztetését, ez is annyira hiányzott… közben
meg arról fantáziáltam, hogy hogyan viszonzom majd neki.
Nemsokára finoman felhúztam őt magamhoz, és
megcsókoltam, de utána már nem nagyon finomkodtam; élveztem, hogy végre megint jó
erősen megmarkolhatom a mellét, meg a seggét… aztán két ujjamat visszacsúsztattam
a lába közé, éreztem, hogy már mennyire nedves volt. Ő vágyakozva nézett a
szemembe, majd átölelte a vállam, és tovább csókolóztunk.
Egy kis idő után eszembe jutott, hogy nem
hoztunk be gumit, ezt mondtam is neki, de ő megnyugtatott, hogy nem is kell,
majd vegyem ki a vége előtt. Mivel nem volt kedvem kimenni vizesen óvszert
keresgélni, meg már nagyon akartam őt, nekem háttal fordítottam őt, és
nekikezdtünk a dolognak… Amikor belé hatoltam, élvezettel nyögött fel, minden
mozdulatnál nekem nyomta a fenekét, hogy minél jobban érezhessen; itt jött el
az a pillanat, amikor már tényleg elveszítettem a fejem, komoly önuralomra volt
szükségem, hogy ne élvezzek el nagyon hamar. Sosem éreztem még őt közvetlenül
óvszer nélkül, és most ennyire kiéhezve ez még nagyobb élvezetet nyújtott. A
szívem hevesen vert az izgalomtól; néztem, ahogy a kis vízcseppek lefolynak a
hátáról a fenekére, aztán meg pár pillanatig csak azt bámultam, hogy milyen jó
segge van… Ezután oldalra fordította a fejét, én meg megcsókoltam, ő rögtön a
nyelvemet kereste, tudtam, hogy ő is mennyire élvezi. Az ujjaimmal továbbra is
simogattam, aztán megszakítva a csókot a nyakát kezdtem szívogatni, majd
finoman harapdálni; nemsokára áttértem a vállára is, közben hallgattam a
nyögéseit, ahogy visszhangzanak a falakon. Amikor már mindketten nagyon közel
jártunk, akkor abbahagytam, szembefordítottam őt, felhúztam az egyik lábát és
úgy folytattuk tovább.
Az egyik kezével a hátamat karmolászta, a
másikkal meg a hajamban turkált, közben megcsókoltam, nyalogattam az ajkait, de
aztán megtalált a nyelvével… Egyre szaporábban vette a levegőt, éreztem, hogy
hogy remeg a teste, tudtam, hogy mindjárt elélvez, én meg csak erre vártam. Ez
szinte azonnal be is következett, megszakítva a csókot hangosan nyögdécselve
élte át az orgazmust; én csodálattal néztem őt, átfutott az agyamon, hogy milyen
régóta akartam már így látni őt, és milyen szép pillanat volt ez. Ezután végre
nekem sem kellett visszafognom magam, de azt hiszem, nem is tudtam volna. Szinte
rögtön elélveztem, még volt annyi lélekjelenlétem, hogy kihúzzam előtte, de
egyébként teljesen elvesztem az érzésben. Ő szorosan átölelt, és száját az
enyémre tapasztotta; én meg arra gondoltam, hogy mennyire kellett nekem ez,
mennyire szükségem volt rá mindig is.
Utána még álltunk egy darabig egymást
átölelve, aztán amikor már meg bírtunk szólalni, én vigyorogva felajánlottam,
hogy segítek neki lezuhanyozni, meg szívesen megmosom a haját is. Mivel a
hajmosás olyan jól sikerült, hogy belekentem a sampont a szemébe, mondta, hogy
nem tart igényt a további segítségemre, így én inkább kiszálltam a kádból,
megtörölköztem, majd távoztam a fürdőszobából.
A törölközőt a derekam köré csavartam, majd
kerestem egy cigit, és kiálltam az erkélyre elszívni. Egy kissé hideg volt
kint, de még mindig el voltam egy kicsit varázsolva, csak arra tudtam gondolni,
hogy milyen jó volt megdugni őt megint. Reggel még nem is számítottam erre
egyáltalán, akkor még azt sem tudtam, szóba fog-e állni velem. Nagyon jó volt,
hogy mindent ugyanott tudtunk folytatni, ahol abbahagytuk. Bennem nem maradt
semmilyen rossz érzés, hogy ő szakított velem, mert láttam rajta, hogy
megbánta, és éreztem, hogy szeret engem. Na meg lehet, hogy igaza volt abban,
ami miatt szakított velem, és lehet, hogy sosem változott volna meg a véleményem
az érettségiről, ha nem lett volna ez az öt hónap szünet.
Amikor elszívtam a cigit, visszamentem a
szobába; feltűnt az asztalon pár rajz, ezért odamentem és szemügyre vettem.
Egyébként elég nagy rendetlenség volt az asztalán, ecsetek, ceruzák és festékes
üvegek hevertek össze-vissza rajta. Három műve volt kint hagyva, mindegyik
olyan rajz volt, amit még régen Egerről készített; ceruzával meg voltak
rajzolva a körvonalak, és festékkel voltak kifestve. Mindhárom tájképet
ábrázolt, de nem tudtam, hogy pontosan honnan vette őket. Azért tartottam ezt
érdekesnek, mert azt mondta, csak akkor csinálta ezt, amikor meghalt a legjobb
barátnője, hogy elterelje a figyelmét erről. Vajon a szakítás is ennyire
megviselte volna, vagy csak én képzelek bele túl sokat a dolgokba…?
Anett nemsokára megjelent a szobában, egy
fekete trikó, meg bugyi volt rajta, szőkésbarna haja így hajmosás után ki volt
engedve.
- Na mi van bébi, depis voltál? – mutattam
a rajzokra.
- Milyen kedves kérdés… Nem voltam az, csak
jó elfoglaltság volt, amikor nem tudtam aludni.
- Most már lesz más elfoglaltság, ha nem
tudsz aludni – vigyorogtam.
- Micsoda szerencsém van – mosolygott.
Én magamhoz öleltem, ő meg átölelte a
derekamat, fejét a vállamra hajtotta, éreztem, hogy milyen jó illata volt a hajának.
Ezután megcsókoltam, finoman ízlelgettem az ajkait, de nem sok kellett hozzá,
hogy újra megkívánjuk egymást. Én leültem az ágyra, ő szemből az ölembe ült;
miközben csókolóztunk a kezemmel a fenekét markolásztam, ő meg beletúrt a
hajamba és az arcomat simogatta.
- Olyan jó volt megdugni téged, bébi –
mormogtam.
- Nekem is jó volt. Folytathatjuk, ha
akarod – mosolygott, én elsimítottam a haját az arcából a füle mögé.
- Szeretnéd, ugye? – kérdeztem.
- Persze – mondta, és tudtam is, hogy
mennyire be van indulva.
Én megcsókoltam, aztán mielőtt
továbbmentünk volna, megkérdeztem:
- Nem csináljuk ezentúl mindig gumi nélkül?
- Hát, nem tartom olyan biztonságos
módszernek.
- Pedig olyan finom volt… - mondtam.
- Jó, de én még nem akarok gyereket –
mosolygott.
- Miért, nem is lenne rossz – vigyorogtam.
- Jaj te, már megint kezded – csóválta a
fejét.
- Mit kezdek?
- A felelőtlenséget. Végre egyenesbe
jöttél, és újra belevágnál valami hülyeségbe – mondta, de érződött, hogy nem gondolja
komolyan.
- De miért hülyeség? Bízzuk a sorsra, és ne
használjunk óvszert – mondtam.
- Persze… De nem emlékszel, mit mondtam? Én
csak pár év múlva szeretnék gyereket, most még nem. De ha szeretnéd óvszer
nélkül, akkor feliratok magamnak gyógyszert.
- Ne, nem kell… - mondtam. – De akkor most
miért engedted gumi nélkül?
- Szerinted miért? – kérdezett vissza.
- Nem tudom, mondd meg miért.
- Mert hónapok óta erre vártam, és nem
akartam egy perccel sem tovább húzni – nézett a szemembe mosolyogva, én is
elvigyorodtam.
- Na, ez a beszéd – mondtam.
Tovább csókolóztunk, most nem akartam
elsietni a dolgokat, és eleinte tényleg tudtam tartani magam ehhez. De aztán
elérte nálam, hogy ne tudjam visszafogni magam egyáltalán, így a tervezett
romantikus szeretkezésből egy vad, szenvedélyes kefélés lett. Nagyon jó volt
így is, mert imádtam, hogy ennyire rám van indulva; annyira mocskosul
felizgatott engem, hogy muszáj volt keményen megdugnom őt. Az, hogy ő még
jobban is élvezte így, az csak tovább növelte bennem a vágyat… De most legalább
használtunk óvszert.
***
Csak hajnalban jutottunk el addig, hogy
beszélgessünk, addig egy órás kajaszünetet kivéve végig dugtunk… Igaz, hogy öt
hónap eltelt, mióta utoljára csináltuk, de azért durva volt, hogy mennyire
kívántuk egymást harmadszorra, meg negyedszerre is. Mindegyik alkalommal jól
lerendeztem őt, meg nekem is eszméletlen jó volt, de mégsem tudtunk betelni
egymással. Isteni volt újra megtapasztalni ezt az érzést, hogy bármit
megtehetünk, ami a másiknak örömet okoz, és meg is tettük. Teljesen rám
telepedett a mámoros hangulat, hogy csak ő létezik számomra, semmi más; csak az
a fontos, hogy érezzem az ajkait az enyémen; a bőrét a bőrömön; a heves
szívverését; az illatát; halljam a nyögéseit; lássam, érezzem őt orgazmus
közben. Ő is valahogy így lehetett velem kapcsolatban, mert végig érzékeltem,
hogy mennyire odavan értem, és neki is mennyi élvezet nyújt, hogy engem
kényeztet. Sok teret nem hagytam neki, főleg én foglalkoztam vele, de szerintem
nem bánta, mert szerette, ha foglalkozom vele…
Tehát hajnalban már másról is tudtunk
beszélgetni, minthogy egymást szexuális teljesítményét dicsérjük. Egymás
mellett feküdtünk az ágyban egy takaró alatt, nekem csukva volt a szemem, már
félálomban voltam szinte, de azért még felé fordultam és megsimogattam a haját.
Ő végigsimított a kezemen, kinyitottam a szemem, ő meg rám mosolygott. Én is
elmosolyodtam, majd megsimogattam az arcát.
- Norbi, kérdeznék valamit – mondta.
- Mondd csak, szívem – mormogtam.
- Húsz évesen miért gondolsz arra, hogy
legyen gyerekünk?
Engem meglepett, hogy komoly témáról akar
beszélgetni, ezért szinte azonnal felébredtem, ahogy elkezdtem gondolkodni a
kérdésen.
- Először is, nemsokára huszonegy vagyok –
mondtam. – Másodszor, miért ne gondolhatnék erre? Én sosem akartam harminc
évesen még mindig agglegény lenni, aki nem akar feleséget meg kölyköket, mert
fél ettől. Az én szüleim is fiatalok voltak, amikor mi megszülettünk a tesómmal,
szóval most miért ne lehetne nekem is gyerekem fiatalon?
- Igen, de ez nagy felelősség, te lennél a
családfő. Általában a férfiak a húszas éveik legelején nem gondolnak ilyen
dolgokra.
- Jó, de én nem félek a felelősségtől –
mondtam.
- Igen, azt észrevettem, hogy te nem félsz
sok dologtól, de meggondolatlan is vagy – mondta.
- Hát ezért vagy te, hogy megmondd, mi a jó
döntés, és mi nem – mondtam, ő meg erre felnevetett.
- Persze, nyilván fogsz is rám hallgatni.
- Jó, mondasz valamit – mormogtam. – De
amúgy tényleg el tudom képzelni, hogy legyenek gyerekeink, akár már most is.
- Én azt hittem, azért mondod ezt, mert
idősebb vagyok nálad, és meg akarsz felelni az én állítólagos igényeimnek. Én
is elképzeltem, hogy egyszer majd családunk lesz, de majd jóval később, öt év
múlva, mondjuk.
- Nem, nem neked akarok megfelelni. Nekem
senki más nem kell rajtad kívül, nyilván szeretnék tőled gyerekeket, ennyi –
mondtam.
- És hány gyereket szeretnél? – nézett rám
szeretetteljes tekintettel.
- Nem tudom, amennyit bevállalsz –
vigyorogtam.
- És ha én négyet szeretnék? – mosolygott.
- Na jó, ne túlozz azért. De nekem
tetszene, ha lennének gyerekeink; nem félnék ettől a „felelősségtől”. Sőt, még
jót is tenne nekem szerintem, legalább újra azt érezném, hogy van családom.
- Jó, de nem mindegy, hogy milyen szerepet
töltesz be egy családban, hogy te gyerek vagy, vagy éppen te vagy az apuka meg
férj.
- Jaj, tudom, bébi…
- Jó, én nem akarok rád semmilyen terhet
rakni – mondta.
- Tudom, de hidd el, hogy ezzel nem neked
akarok megfelelni. Egyszerűen csak beléd vagyok zúgva, és azt érzem, veled meg
tudom valósítani ezeket a terveimet. Te vagy első és egyetlen nő, akit el tudok
képzelni ebben a szerepben.
- Nekem meg te vagy az első, akinek talán
el is hiszem – mondta. – De egyébként ezért vágytam vissza hozzád nagyon, mert
azt éreztem, hogy szeretsz engem, és neked nem fontosak az olyan „külsőségek”,
mint a pénz, meg karrier. Általában az emberek, mint ahogy néha én is, teljesen
beletemetik a fejüket ezekbe a dolgokba, és közben elfelejtik, hogy milyen
egyszerű dolgokat is lehet élvezni, és nem mindig az elérhetetlen,
megfoghatatlan dolgokon kell görcsölni.
- Ja, tudom, sokan nem értékelik azokat a
dolgokat, amit nem lehet pénzért megvenni – mondtam. – De hát ezért is vesztünk
össze.
- Igen, részben ezért. De aztán beláttam,
hogy nincs igazam; nehogy már az határozzon meg egy szerelmet, hogy ki mennyi
pénzt kap a bankszámlájára.
- Ja, ebben nem volt igazad, de más
dolgokban igen – mondtam, azzal magamhoz húztam és megcsókoltam.
Egy darabig csak ölelgettük és simogattuk
egymást, megint kezdtem elálmosodni, de aztán kizökkentett a következő
kérdésével:
- És min vesztetek össze apáddal?
Én csak sóhajtottam, majd röviden
elmeséltem az egészet:
- …és a végén anyám azt vágta a fejünkhöz,
hogy „Ez az a család, amit megálmodtunk?” Szóval el van ez cseszve, és én is
elcsesztem, amennyire csak el lehet. Szerinted apámnak igaza van azokban a
dolgokban, amiket elordított nekem? – néztem rá kíváncsian, tényleg nagyon
érdekelt, hogy mit mond erre.
- Mint szülő, nyilván igaza van, megértem,
hogy ezek a dolgok eléggé fájtak neki, gondolom ezt te is belátod – mondta.
- Igen – mormogtam, ő folytatta:
- Azt viszont elfelejti, hogy nem egy érett
felnőtt, hanem egy kamaszgyerek követte el ezeket a bűnöket, tehát nem kellene
ennek akkora nagy jelentőséget tulajdonítani, mint ahogy ő teszi.
Tizenhat-tizenhét éves korodban valamilyen szinten normális, hogy csak a
lányok, a bulik meg a haverok érdekelnek. És szerintem apád nagy hibát követett
el azzal kapcsolatban, hogy amikor otthagytad az iskolát, nem próbált meg veled
értelmesen beszélni erről, hanem hátat fordított neked. Vagy annyira
kezelhetetlen voltál, hogy nem lehetett veled beszélni egyáltalán? – kérdezte.
- De, lehetett; azt leszámítva, hogy apám
szigorú volt velem, egész jóban voltunk. Lehet, hogy már annyira betelt nála a
pohár, hogy nem tudott másképp reagálni.
- Jó, de akkor is… Ha a gyereked valami
nagy hibát akar elkövetni, akkor muszáj beszélni vele, nem szabad ezt a saját
sértettséged miatt annyiban hagyni. Végül is senki sem azért vállal gyereket,
hogy az majd milyen hálás lesz és nagyon megköszöni, hogy felnevelted. Meg
ennyi idős korban, tizenhat-tizenhét évesen szerintem még fel sem fogja az
ember, hogy a szülőknek milyen nagy munka egyben tartani egy családot.
- Igen, jól hangzik, amit mondasz, de mégis
már nagyon régóta úgy érzem, hogy szemét voltam apámmal emiatt.
- Na és nem lehet ezt már helyrehozni? –
kérdezte Anett.
- Nem tudom… - mormogtam.
- Most, hogy elhatároztad, megcsinálod az
érettségit, lehet, hogy elhiszi, hogy megváltozol, és tényleg bánod, hogy kissé
kezelhetetlen gyermek voltál.
- Szerintem rám nézne és megkérdezné: „Jól
van fiam és most hova szarjak? Már régen ezt kellett volna tenned.” Meg messze
vagyok még az én tökéletes bátyámtól, aki egy nagy cégnél mérnök, egyetemet
végzett ember.
- De az biztos, hogy apukád nem azt
akarja, hogy te is ilyen legyél, csak azt akarja látni, hogy elkezdtél valami
értelmeset.
- Áh, de nem is tudom miért fajult idáig a
helyzet – tűnődtem. - Apám meg anyám mindig is nagyon szerették egymást, és
egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy hogy hagyhatták, hogy ez legyen. Anyám a
mai napig beszél velem, és szerintem apámmal közöttük nem téma, hogy anyám
tartja velem a kapcsolatot, de ez mégis csak egy ellentét kettejük között.
Furcsa, hogy ezt sosem tudták megbeszélni egymással, hogy anyám hogy nem tudott
apámra hatni ebben a kérdésben.
- Mert nem egyformán reagálják le a
helyzeteket, azért – mondta Anett.
- Jó, de akkor is. Az a kijelentés is, hogy
„Ez az a család, amit megálmodtunk?”, ez is arra utal, hogy anyám nem akarja,
hogy így menjenek a dolgok, és nem így képzelte el az életét. Tudom, ebben én
is hibás vagyok, mert én is ahelyett, hogy befogtam volna, feleseltem apámmal, de
azért fater is beláthatná, hogy ez nem jó így.
- Apád makacssága emlékeztet valakire –
mosolyodott el.
- Jó, értem a célzást, de akkor mit tegyek,
szerinted nekem kéne megtenni az első lépést?
- Nem tudom, én beszélnék anyukáddal, hogy
beszéljen az apáddal, és akkor amikor az apád már tud veled olyan állapotban
találkozni, hogy ne legyen ideges már attól, hogy meglát, akkor találkoznék
vele, és elmondanám, hogy megbántam a dolgokat, de nehéz volt ez az időszak apa
nélkül.
- Igen, meg bűntudattal – egészítettem ki.
– Amúgy én is ugyanezt találtam ki, hogy előbb anyával beszélek, hátha tud egy
kicsit hatni faterra. Anyámnak még úgysem mondtam az érettségi-dolgot, legalább
örülni fog.
- Ja, biztos örülni fog – mosolygott Anett.
- Bemutathatlak anyámnak, ha van kedved megismerni
– mondtam. – Hagy örüljön még jobban, hogy van rendes barátnőm is.
- Jól van, szívesen megismerném, persze –
mondta.
- Jó, akkor erre még majd később
visszatérünk – mondtam, majd magamra húztam a takarót, őt is jobban
betakargattam. – Nem szeretnél már aludni, bébi?
- De, álmos vagyok, de most te jobban
érdekelsz. Nem mesélsz még egy kicsit a munkádról?
- Mesélhetek – mondtam, nem haragudtam,
hogy nem hagy aludni, inkább örültem, hogy ennyire érdeklik a dolgaim.
Elmondtam neki, hogy mi a helyzet az
autószerelő műhelyben, hogyan kaptam meg az állást, meg Dávid hogy vett rá az
érettségire és a szakmára.
- És jól érzed ott magad? – kérdezte végül.
- Persze, jó ez a meló, és túlóra pénzzel a
fizetés is egészen rendben van – mondtam.
- Tényleg, erről jut eszembe, vettél kocsit
végül?
- Nem – feleltem.
Szinte el is felejtettem, hogy ja, tényleg,
vagy egy BMW-m, de nem akartam neki megmondani, mert azt akartam, lepődjön meg,
amikor először beállítok vele. Különben is jövő hétig még várni kell, mire
üzemképes lesz a verda, Dáviddal még sokat kell szöszölnünk rajta.
- És nem bánod? – kérdezte Anett.
- Mit, hogy nincs kocsim? Hát eddig is
megvoltam kocsi nélkül – mondtam.
- Tudom, csak emlékszem, mennyire szeretted
volna.
- Igen, de most az érettségi az első, meg
ezek a dolgok – mondtam, erre elnevette magát.
- Ez tőled olyan hihetően hangzott.
Én is elmosolyodtam.
- Az lehet… Na, és te vettél kocsit? –
kérdeztem.
- Dehogy vettem.
- És motort? – vigyorogtam.
- Azt végképp nem. De a bátyám elvitt
motorozni a hegyekbe az új motorjával, amikor hazamentem egy hétvégén Egerbe.
- Na, és milyet vett?
- Suzuki Banditot, 1200-as.
- Jaj, úgy bírom, hogy te vágod ezeket –
mosolyogtam. – Ha más csajt kérdeztem volna, tuti azt mondja, hogy „Pirosat”
vagy „Kéket”.
Erre elnevette magát.
- Jó, de én már ki vagyok képezve, gyerekkoromtól
kezdve mindig segítettem apámnak és a bátyámnak motort szerelni a garázsban.
- Az igaz. Na és jó volt motorozni?
- Nem volt rossz, szerencsére alig voltak
az utakon. Mondta, hogy vezessem én is, de ki van zárva…
- Majd az én verdámat vezetheted – mondtam,
majdnem ki is csúszott a számon, hogy van autóm, de szerencsére észbe kaptam.
- Jó, majd ha meglesz a végre „verdád”,
tényleg fogom vezetni.
- Nagyon helyes – mosolyogtam, én tudtam,
de ő még nem, hogy akár a következő hétvégén vezetheti is.
- Na és mi lesz így a túrával? – kérdezte.
- Az országos autós túrával? – vontam fel a
szemöldökömet, most jutott csak eszembe, hogy elvileg most nyáron mennénk. –
Nem tudom, megoldjuk valahogy.
- Jól van – mondta, ő sem firtatta a
dolgokat, inkább hozzám bújt, én meg átöleltem, most már tényleg szerettem
volna aludni.
Ez már majdnem sikerült is, de aztán megint
megszólalt:
- Ja, amúgy jövő nyáron megyünk New York
City-be.
- Mi van, kivel mész? – kérdeztem, erre
megint ébrebb lettem egy kicsit, bár nem értettem, hogy miért most akar
ilyesmiről beszélgetni.
- Hát mi ketten – mondta.
- Mi van? – néztem rá értetlenül, erre már
rögtön felébredtem.
- Igen, jövő nyáron elmegyünk New Yorkba.
- És miért pont oda? – kérdeztem.
- Mert már régóta szeretnék, és téged is
biztos érdekelne, hiszen Yankees sapkában jársz. És megfogadtam, ha újra
összejönnénk, akkor elmegyünk valahova közösen abból a pénzből, amit a cégtől
kaptam, amikor kirúgtak.
- Ja, vagyis akkor te fizetnéd az egészet?
– kérdeztem rosszallóan.
- Igen, de ebbe most ne menjünk bele, bőven
telne rá, és nem is mondanám, ha nem így lenne.
- Hát jó – mormogtam, csak azért enyhültem
meg, mert ez még messze volt, addig még biztosan átbeszéljük a dolgokat.
- Csak bírjuk ki együtt jövő nyárig –
mondta aztán.
- Emiatt ne aggódj, bébi – mormogtam, azzal
oldalra fordultam, továbbra is a derekát öleltem, majd adtam egy puszit a
szájára. – Álmodj szépeket.
- Te is – mondta, ő is megpuszilt, de végül
megcsókoltam rendesen.
Ő is oldalra fordult velem szembe, megfogta
a kezem, én meg végre hónapok óta először nyugodtan aludhattam el.
***
Jövő hét szombaton végre eljött a pillanat,
hogy felavassuk a kocsit. Én már pénteken elvittem egy körre, de az igazi
próbatétel csak ezután jött, úgy terveztem, hogy lemegyünk vele a Balatonra.
Szombat reggel tízre odamentem Anetthoz, a ház előtt vártam rá, azt mondtam
neki, hogy Sanyi Hondájával elmegyünk Visegrádra, szóval remélem lesz majd nagy
meglepetés.
Csak tegnap nem aludtunk együtt a héten,
azon kívül minden nap melóból hazaérve zuhanyoztam és ettem, aztán már mentem
is át hozzá, reggel meg tőle mentem dolgozni. Egész héten nagyon keveset
aludtunk, mert az alvásidőt inkább kefélésre fordítottuk, ezért megbeszéltük,
hogy pénteken külön alszunk, hogy tényleg aludjunk valamennyit végre. Persze
nem volt olyan jó ötlet, mert hiába voltam nagyon fáradt, azért hiányzott, hogy
legalább egyszer jól elkapjam elalvás előtt, meg nyugodtabb voltam, ha
mellettem volt, és őt átölelve aludtam el.
Az előző hétvége, amikor összejöttünk,
nagyon jól telt, akkor is végig együtt voltunk. Filmet néztünk, lementünk a
boltba, meg elmentünk sétálni, próbáltunk főzni valami ehető kaját, másnap rendeltünk
pizzát, sokat beszélgettünk és jókat dugtunk.
Bencének feltűnt, hogy ritkán voltam
otthon, kérdezte is, hogy mi van.
- Na mi van, Norbikám, kit kúrogatsz
mostanában, alig látlak…
Én csak vigyorogtam, mint egy hülye, ő
tovább faggatózott.
- Na, ki a csaj? Valami friss hús, vagy a
felejthetetlen exed?
- Újra összejöttünk Anettel – mondtam
végül.
- Na jól van, örülök neked – mosolygott
Bence.
Én is örültem, mert végre visszatért az
életkedvem, de úgy igazán. Már nem akartam fél hatnál tovább maradni munkában,
mert inkább Anettel akartam lenni. De egyébként más dolgokhoz is megjött a
kedvem, például a gördeszkázáshoz, a vezetéshez, több erőt éreztem az
érettségihez, sokkal normálisabb voltam mindenkivel, sokkal vidámabb voltam,
sokkal többet poénkodtam, és ez feltűnt Bencén kívül Dávidnak is. Mondta, hogy
jó látni, hogy végre mosolygok, lazább vagyok, még annak is tudott örülni, hogy
hamarabb le akartam lépni a melóból, mert legalább látta, hogy van életem. A
kocsit rendbe raktuk négy nap alatt, pénteken kipróbáltam, és mivel mindennel
meg voltam elégedve, úgy gondoltam, bevállalhatom vele ezt az egy napos
Balaton-túrát.
Szerencsére nagyon szép idő volt így május
elején, pont ideális volt erre a kirándulásra. Kiszálltam a kocsiból amíg
vártam Anettet, nemsokára megjelent.
- Na hello – mosolygott rám amikor ideért.
- Szia bébi – vigyorogtam, majd átöleltem
és megcsókoltuk egymást.
Amikor elengedtük egymást, láttam, hogy
csodálkozva figyelte az autót, majd megkérdezte:
- Másik kocsija lett a haverodnak?
- Hát nem egészen… - mondtam, magamban már
nevettem a helyzeten.
- Hát akkor? – nézett rám.
- Na, szerinted? – kérdeztem.
- Mit szerintem? – kérdezte értetlenül. –
Egy másik haverodé a kocsi?
- Nem egészen – mondtam ismét, most már
nyíltan vigyorogtam.
Hirtelen leesett neki a dolog.
- Jaaa, igen, hát akkor a tiéd… - mondta
mosolyogva. – Na, tényleg a tiéd?
- Igen – mondtam.
- Azta, komolyan?
- Ahaaa. Tetszik? – kérdeztem.
- Persze! – mondta, majd jobban szemügyre
vette az autót. – Mikor vetted?
- Még múlt hét előtt, pár nappal azelőtt,
hogy összejöttünk.
- Szóval akkor direkt nem mondtad el nekem…
- Igen, így jobb volt.
- Hát, nagyon örülök, hogy sikerült
megvenned, gratulálok hozzá – mondta, majd adott egy puszit az arcomra.
- Kösz, cica… Akarod majd vezetni?
- Persze, de előbb te… gondolom még te sem
vezetted túl sokat.
- Hát nem… de majd ez az út a Balatonra
elég lesz, hogy teszteljem.
- Miért, hát nem Visegrádra megyünk?
- Ja, nem – vigyorogtam. – És majd csak
este jövünk vissza, jó lesz így?
- Persze – mondta.
Anett jól megnézte a kocsit még egyszer,
aztán indultunk. A benzinkútig végig arról beszéltem, hogy hogyan vettem meg az
autót, mit cseréltünk ki benne, stb. Aztán megálltam tankolni, amikor visszamentem
a kocsiba, megkérdeztem:
- Tíznapos autópálya matricát vettem,
szóval jövő héten is megyünk majd valahova, rendben?
- Jól van – mondta Anett, azzal hozzám
hajolt és megpuszilta a számat.
Én átöleltem és megcsókoltam, aztán mentünk
tovább. Amíg az autópályára értünk tovább beszélgettünk a kocsiról, dicsértem,
hogy milyen jól megy, és ő is kérdezgetett pár dolgot, aztán másról kezdtünk
beszélgetni.
- Na, volt bármi értelme ennek a külön
alvásnak? – kérdeztem.
- Hát, nem sok – mondta. – Nem lettem kipihentebb,
és jobb lett volna, ha inkább miattad nem tudok aludni.
- Ja, velem is ez volt. Akkor ma nálad
alszom, gondolom ez nem kérdés.
- Igen, feltétlenül nálam „alszol” –
mosolygott. – Vagy menjünk inkább hozzád? Még nem is láttam, hol laksz.
- Nem nagy szám… két sráccal lakom együtt,
nem hiányzik, hogy este beinduljanak a nyögéseidre.
- Persze, mintha nem tudnám visszafogni
magam…
- De én nem szeretem, ha visszafogod magad.
- Na jó… - mondta, gondoltam jobbnak látta
nem ellenkezni.
Kb. másfél óra múlva meg is érkeztünk,
először egy kilátóhelyen álltunk meg, ami a déli parton volt egy magaslaton, le
lehetett látni a tóra. Előtte vettünk egy kisboltban szendvicset, csokit, meg
egy-egy Pepsit, majd leültünk egy padra enni. Szerencsére a jó idő ellenére nem
volt itt senki, csak néha-néha láttunk egy-két helyi lakost felbukkanni, de ők
nem álltak meg bámészkodni.
- Nagyon szép ez a hely, honnan ismered? –
kérdezte Anett.
- Néha lejöttünk még régen a családdal
egy-egy napra a Balatonra, mert rendes nyaralásra nem volt pénz; és itt mindig
megálltunk.
- Értem… minket sosem hoztak a Balatonra,
apám általában többet szerelte az autóit, mintsem ment volna velük.
- És hova jártatok nyaralni?
- Miskolcra, mert ott lakott a nagyanyám,
de igazából nem jártunk sehova, én az egész nyarat Fruzsival töltöttem Egerben.
Egyszer voltunk Spanyolországban a családdal, de azt is autóval tettük meg,
nagyon hosszú és unalmas út volt. Főleg, hogy apámat kellett végig hallgatni út
közben.
- Ja, hát sokat tud beszélni, az biztos.
- Igen, hát még ha kocsikról van szó…
Szerintem a nyakadba fog ugrani, ha meglát majd ezzel az autóval – nézett a
kocsimra. – Na és miért pont BMW?
- Mondom, mert ezt láttam meg, és
megtetszett, tudtam, hogy ez kell nekem. Én sem gondoltam volna, hogy valaha
BMW-m lesz, mert mindenki olyat akar menőzésből; de annyira megtetszett, hogy
muszáj volt megvennem. Tényleg, visszafelé akarod majd te vezetni?
- Hát, lehet, de nem végig. Nem akarom
összetörni így az elején, sőt, soha nem akarom összetörni.
- Ugyan már, jól vezetsz… bármikor
elviheted a kocsit, felőlem járhatsz vele munkába.
- Persze, biztos… a munkahelyem kint van a
tizenegyedik kerületben, és látom a villamosról, hogy mekkora dugó van a
városban, amikor megyek meg jövök.
- Akkor kézilabda edzésre tudsz vele menni.
- Jó, talán annak még lenne értelme –
mondta. – Tényleg, múlthéten végig nem is voltam edzésen.
- Mert velem jobb volt az edzés, kicsim –
mosolyogtam.
- Az biztos. De jövő héten már mennem kéne.
- Jó, menj csak… észrevettem különben, hogy
szép formás lett a feneked.
- Komolyan? – nézett rám mosolyogva.
- Aha – mondtam. – Szóval van értelme az
edzéseknek… meg fogytál is.
- Igen, de azt nem feltétlenül az edzés
miatt.
- Hát akkor? Lelki problémák?
- Igen, meg étvágyam sem nagyon volt,
legalábbis nem olyan jó, mint most.
- Ismerős a dolog – mormogtam.
Egy darabig nem szólaltunk meg, csak
bámultam az előttünk elterülő tavat, és azon elmélkedtem, hogy mennyire jó itt
lenni a csöndben, békességben, friss levegőn azzal a nővel, akit mindenkinél
jobban szeretek. Próbáltam megbecsülni az ilyen pillanatokat, mert öt hónapig
egyáltalán nem volt természetes, hogy vele legyek; ezért most nagyon örültem,
hogy végre megint együtt vagyunk.
- És mi lesz az autós túrával, elmegyünk,
most hogy már van kocsi? – kérdezte.
- Ja, mehetünk, hát megbeszéltük –
mosolyogtam.
- Amikor nem voltunk együtt, ez is sokszor
eszembe jutott, hogy milyen kár, hogy nem fogunk menni – mondta.
- Igen, nekem is… bár nekem főleg az járt a
fejemben, hogy nem lesz semmi azokból a tervekből, amiket kigondoltam… nem lesz
összeköltözés, meg semmi.
- Hát de most már lesz – mosolygott rám. –
Hova szeretnél költözni?
- Nem tudom. Jó nekem a Tizenhárom,
gondolom nem akarsz Újpestre költözni.
- Miért ne akarnék?
- Miért, szeretnél? – kérdeztem meglepetten.
- Persze, miért ne… a munkahelyem amúgy is
messze van, plusz tíz perc utazás már nem számít.
- Hmm, ez meglepett.
- De valami jó környékre menjünk.
- Jó, rendben, én sem arra gondoltam, ahol
most lakom – bólintottam. – Örülök, hogy benne lennél, tök jó lesz Újpesten lakni
kettesben.
Ő csak mosolygott, majd megpuszilta az
arcomat, én meg átöleltem és megcsókoltam. Aznap elmentünk még Tihanyba is, ott
kajáltunk, meg sétálgattunk, aztán délután öt körül indultunk haza. Végig ő
vezetett hazafelé, bár mondogatta, hogy visszaadja majd az autót félúton, de én
nem erőltettem, aztán amikor elhagytuk az autópályát, mondtam neki, hogy innen
már igazán vigyen haza minket, és így is lett.
***
Otthon aztán rögtön egymásnak estünk, már
az előszobában megszabadított a pólómtól, de nem hagytam, hogy ő irányítson. Bementünk
a konyhába, felültettem őt az asztalra, levettem róla a nadrágot és a bugyit, aztán
csókolózni kezdtünk. Nyelve végig az enyémmel játszadozott, közben ujjazni
kezdtem lassan és finoman; ezzel teljesen felizgattam, kis idő múlva éreztem,
hogy milyen nedves lett, és egyre többször szakították meg a csókunkat a
nyögdécselései. Szorosan ölelt magához, egyik kezével a hajamban turkált, a
másikkal a hátamat simogatta, de aztán abbahagyta, és elkezdte kigombolni a
nadrágom. Ezt én fejeztem be helyette, majd lezúztam az alsónadrágomat is,
aztán nemsokára teljesen benne voltam; így megint óvszer nélkül érezhettem őt,
hogy mennyire finom nedves… Magához húzott, és megcsókolt, én meg lassan
mozogni kezdtem.
- Hmm, mennyire nem bírsz várni… –
mosolygott rám.
Én is elmosolyodtam, újra megcsókoltam,
aztán gyorsabban kezdtünk mozogni; a szemébe néztem, láttam, hogy mennyire
élvezi, és mennyire vágyik rám.
- Olyan jó vagy, kicsim – mormoltam.
- Te is… - mondta, aztán megcsókolt.
Nyelvével megtalálta az enyémet, aztán
levettem róla a pulcsit meg a pólót is, így már szabadon simogathattam őt. Egy
idő után éreztem, hogy minden lökéssel egyre közelebb kerülök én is, meg ő is.
Kinyitottam a szemem, vágytól csillogó tekintetébe és kipirult arcára bámultam,
lábát a derekam köré fonta, éreztem, hogy remeg, tudtam, hogy már nem sok kell
neki.
- Olyan jó benned lenni… - mondtam, közben
egyre intenzívebben mozogtam.
- Jaj, olyan jól dugsz… - mondta elfúló
hangon, aztán nemsokára éreztem, hogy megfeszült körülöttem, és testét elöntik
a gyönyör hullámai.
Az arcát puszilgattam, majd a nyakát
harapdáltam amíg élvezkedett, aztán én is éreztem, hogy teljesen elveszek
benne, elveszek a testében, az illatában, az összes érzelemben, amit kiváltott
belőlem… Kivettem, és én is elélveztem, éreztem, ahogy magához ölel és
megcsókol, semmi mást nem fogtam fel a külvilágból.
Utána egymást átölelve meghitten smároltunk,
néha egymásra néztünk, azt kívántam, mindig ennyi szeretet és megelégedést
lássunk egymás szemében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése