7. fejezet

A nyár gyorsan eltelt, sok mindent nem érzékeltem belőle, mert a nagy kánikulát a túlságosan lehűtött irodában vészeltem át, szóval nyugodtan fogalmazhatok úgy is, hogy elment mellettem a nyár. Hétvégenként Norbival néha kimentünk a strandra, de mindig nagy tömeg volt, ezért egy idő után oda sem volt kedvünk menni. Kirándulni sem akartunk, mert mire kiverekedtük magunkat a városból, elment az életkedvünk is. Valamiért ő is nagyon fáradt volt, meg én is, ebben a melegben kevésbé bírtuk a munkás hétköznapokat.

Júliusban voltunk öt napot a Balatonon, még fáradtabban értünk haza, mint ahogy lementünk, és másnap rögtön mehettünk is dolgozni. Összességében nem volt rossz, mert végig szép idő volt és nagyon jól éreztük magunkat; csak azt sajnáltuk, hogy nem volt otthon még pár napunk pihenni.

Időközben Norbi betöltötte a huszonhármat, én meg a huszonnyolcat. Szülinapjára vettem neki még pár újpestes cuccot, ami még nem volt neki, például bögrét, meg egy játékot a Playstationhöz, ő meg vett nekem új fürdőruhát és napszemüveget, amit természetesen együtt választottunk ki a plázában, szerintem ő el is unta az életét közben.

A gyerek egyelőre még nem jött össze, de nem is csodálkoztam, hogy három hónap alatt nem sikerült, inkább az lett volna a furcsa, ha megint egyből összejött volna. Egyébként nagyon jó volt így a szex, hogy nem kellett megszakítani és gumit sem kellett használni, hanem mehetett minden természetes módon.

Augusztus végén elutaztunk Krakkóba, amit én már nagyon vártam. Egyrészt, mert már majdnem megőrültem a munkahelyemen, olyan rohadt unalmas és fárasztó volt, másrészt nagyon szerettem volna újra látni a várost. Tizenhat évesen, tízedikben voltunk ott osztálykiránduláson, a sulis évem alatt egyértelműen ez volt a legjobb kirándulás. Megfogadtam, hogy egyszer visszatérek oda, lehetőleg az aktuális barátommal. Persze még csak eszembe sem jutott bármelyik exemnek megemlíteni ezt a lehetőséget, de tudtam, hogy Norbi fogékony volt az ilyesmire és hogy a város bizonyos részei fognak neki tetszeni. Krakkóban nagyon sok történelmi emlék volt, ami nagyon érdekelt, de már csak miatta sem akartam az idő nagy részét múzeumba járkálással tölteni. Nagyjából megterveztem, hogy mit nézzünk meg feltétlenül az öt nap alatt, Norbi meg rám hagyta, hogy neki mindegy, és tudta, hogy nem fogom őt reggeltől estig cseszegetni, hogy ide-oda menjünk. Nem akartam rohangálni és kapkodni, éppen eleget rohantunk már hétköznap, szóval nem érdekelt, ha valamit nem sikerül majd megnézni.

Egy szombat reggel indultunk, szerencsére a meleg idő még éppen elviselhető volt. Szlovákián, a Tátrán keresztül mentünk egy kanyargós hegyi úton, mindenfelé hegyeket, erdőket lehetett látni. Félúton megálltunk egy nagyobb városban, Besztercebányán pihenni, na meg enni természetesen. Kerestünk egy viszonylag olcsó vendéglőt, ahova be tudtunk ülni ebédelni.

– Tizenkét éve jártam ott utoljára, még kimondani is durva… így repülnek el az évek, pedig olyan, mintha tegnap történt volna – mondtam.

– Igen, tényleg olyan?

– Na jó, nem egészen, de az egy nagyon jó kirándulás volt, elég jól emlékszem az egészre.

– Például mire? Végigpróbáltad az összes piát meg az összes faszit? – vigyorgott, de én nem jöttem zavarba.

– Ha tudnád, mik történtek…

– Hmm, mégis mit csináltál te tizenhat évesen, ha tizenhét évesen szexeltél először?

– Jaj, semmi olyat, de majd elmesélem este valami pia mellett, most nem untatlak ezzel.

– Na, azt nagyon jól teszed, ezek szerint már ismersz – vigyorgott rám ismét, majd így szólt: – De majd tényleg jól esne valami pia; mi is van a lengyeleknél, vodka?

– Igen, például a Zubrowka, annak az üvegében van egy fűszál.

– Nagyon menő – mosolygott gúnyosan.

– Mindent ki fogsz figurázni az egész út alatt? – kérdeztem.

– Dehogy, csak vicces, hogy ilyen átéléssel mesélsz ezekről a dolgokról.

– Bocs, engem még érdekel valami. Lehetnék simán fásult és depressziós, hogy ki se akarjak mozdulni, úgyhogy örülj, hogy nem ez van.

– Örülök is. Sőt, annak is, hogy még ugyanúgy van kedved velem szexelni, mint mielőtt összeházasodtunk.

– Na látod, tudod te a dolgok pozitív oldalát is nézni.

Megnéztük még Besztercebánya főterét, a város a hegyoldalra épült, ezért a tér lejtett egy kicsit. Láttuk a völgyben elterülő lakóházakat, meg volt egy szép templom, szökőkút és műemlék, szóval tipikus dolgok, amik egy főtéren általában megtalálhatóak.

Ezután folytattuk az utat, két óra múlva elértük a lengyel határt, akkor már egyértelműen látszott, hogy egy másik országban voltunk, egészen más volt az építészeti stílus, mint Szlovákiában, ami alig különbözött az otthonitól. Amikor már Krakkó közelében jártunk, arról ment a vita, hogy merre kell menni a szállás felé, tehát már megint összevesztünk az útvonalon… Végül aztán könnyen megtaláltuk a szállodát, úgyhogy kár volt ezen veszekedni. Amennyire tudtam, megfigyeltem a várost, nem sokat változott mióta utoljára itt jártam, de egyelőre nem tudtam nagyon belemélyedni.

Amikor délután négy körül végre elfoglaltuk a szobánkat, Norbi kijelentette, hogy ő fürdeni meg aludni akar, aztán menjünk ki a városba kajálni és piálni, és akkor ennyi pont elég is volt aznapra. Ennél többet ma már én sem akartam csinálni, így is fárasztó volt a hat órás utazás. Előbb én zuhanyoztam, aztán amíg Norbi volt a fürdőszobában elkezdtem kipakolni pár fontosabb dolgot a táskákból, de nem akartam túlzásba vinni, mert nem volt sok hely. A szoba egyébként elég barátságosnak tűnt így elsőre, tartozott hozzá erkély is, a két ablakon át sok fény szűrődött be, az ágynemű piros, a fal sárga volt. Elég jó benyomást keltett ahhoz képest, hogy tényleg nem volt valami tágas, és a berendezés csak egy ágyból, szekrényből és hűtőből állt.

Kimentem az erkélyre, de nem volt sok látnivaló, mert a hotel belső kertjére lehetett csak rálátni. Úgy éreztem, hogy nincs is kedvem aludni, nem voltam annyira fáradt, inkább kimentem volna a városba nézelődni. Sokkal jobban érdekelt, hogy mennyit változtak a dolgok ahhoz képest, mint ahogy az emlékeimben élt; de tudtam, hogy hagynom kéne Norbit pihenni, nem akartam már rögtön az elején az agyára menni.

Amikor visszamentem a szobába ő akkor jött ki a fürdőszobából. Még mielőtt megkérdezhettem volna, hogy biztosan szeretne-e aludni, már kényelmesen el is helyezkedett az ágyon és magára húzta a takarót. Így nem volt más választásom, én is lefeküdtem, aztán hozzábújtam, hogy valami jó is legyen a dologban. A nagy összebújásnak az lett a vége, hogy szeretkeztünk, utána már nekem sem volt gondom az elalvással.

***

Akkor ébredeztünk csak, amikor a nap már lemenő félben volt, meg is néztem a telefonomat, este háromnegyed nyolc volt. Kikeltem az ágyból, és elkezdtem keresgélni a ruháimat, Norbi csak addig jutott el, hogy felüljön, közben álmodozó tekintettel bámult engem, ahogy éppen felvettem a bugyimat.

– Olyan jó volt veled, kicsim… – mormogta.

– Nekem is veled, szívem – mosolyogtam rá, közben felvettem egy pólót is. – Este megismételjük, ha visszaértünk.

– Az biztos. Akkor most ugye kajálni megyünk? Már kezdek éhes lenni – közben ő is kiszállt az ágyból és elkezdett öltözködni.

– Igen, de előtte gondoltam nézzük meg a piacteret, arrafelé úgyis sok az étterem.

– Jó, de ne vigyük túlzásba.

– Meglátod, élvezni fogod – mondtam biztatóan.

– Annyira biztosan nem, mint egy jó szexet.

– Azt azonnal gondoltam… – mondtam, majd odamentem hozzá, és megcsókoltam.

Ő megsimogatta az arcomat, aztán ölelgettük egymást egy darabig, néha megpusziltam az arcát meg a nyakát, élveztem, hogy ilyen közel voltam hozzá.

Amikor aztán sikerült egymást elengedni és felöltözni, Norbi felkapta a kocsi kulcsot, de rászóltam:

– Ha kocsival mennénk, akkor nem tudnál inni…

– Akkor te nem iszol és te vezetsz hazafelé – vigyorgott.

– Na persze… Szépen villamossal fogunk utazni, mint az itteni földi halandók.

– Ne már, én nem akarok BKV-zni – nyávogott, de azért letette a kulcsot és végre elindultunk.

– BKV, persze, neked Pest a világ közepe.

– Jól van, basszus, akkor úgy mondom, hogy te is megértsd: nem szeretek tömegközlekedéssel utazni.

– Oké, de ez már tizenkét éve is modernebb volt, mint a BKV a mostani állapotában.

Ezen még elvitatkoztunk egy kicsit a villamosmegálló felé sétálva, aztán Norbi még abba is belekötött, hogy miért hoztam magammal azt a turista térképet, amit a hotelben kaptunk, ahelyett, hogy a telefonomból nézném ki az útvonalat. Ez is jó alapot adott a vitára, de aztán megláttam egy jegypénztárt és a veszekedést megszakítva így szóltam:

– Na inkább kérj két jegyet, addig is gyakorlod az angolt.

– Mégis milyen jegyet kérjek?

– Nem tudom, amilyen van…

Ezen is elvitázgattunk, aztán megegyeztünk, hogy majd a villamoson veszünk jegyet. Így is lett, mert nemsokára jött is a villamos; útközben inkább nem szóltunk egymáshoz, jót úgysem tudtunk volna mondani egymásnak. Inkább bámultam ki az ablakon, egyelőre még semmit sem ismertem fel, mert amikor legutóbb itt jártam, teljesen máshol volt a szállásunk.

Szerencsére könnyen megtaláltuk a főteret, mondtam is Norbinak, hogy milyen hasznos ez a térkép, ő meg erre csak hallgatott. A nap már teljesen lement, de az esti szürkületben is nagyon szép volt a piac épülete, az óratorony, meg a kéttornyú templom. Nem néztük körül alaposan, mert elsősorban éttermet kerestünk. A templomnál balra mentünk, az utca végében volt a McDonalds, de ennél azért színvonalasabb kaját akartunk enni. Balra fordulva megláttam azt a kocsmát, ahol életem első vodka-kóláját ittam, meg ahol mellesleg először csókolóztam…

Végül aztán találtunk egy jó árban lévő éttermet, ami nem volt tele sznob kajákkal. Norbi nem nagyon merte kipróbálni a helyi ételeket, ő gyros tálat kért, én meg egy lengyel levest, meg valami kimondhatatlan nevű másodikat. Ő már előre gúnyolódott, hogy biztosan jól meg fogom ezzel szívni, de én nem foglalkoztam vele.

Jó volt újra itt lenni, de furcsa volt, hogy minden helyre ennyire élénken emlékeztem. Eleinte nagyon jó élmény volt mindent újra látni, de ez a lelkesedés hamar alábbhagyott, mert nem volt akkora újdonság. Persze, így sokkal jobb volt itt lenni, hogy azt csinálunk, amit akarunk, és azt eszünk és vásárolunk, ami szeretnénk, és nem egy sulis csoporthoz meg a tanárokhoz kellett igazodni. Mondjuk az a kirándulás nekem örök élmény marad, és nem is azért akartam ide jönni, hogy újra visszatérjenek azok az emlékek.

Fruzsival az volt utolsó külföldi kirándulásom, pedig terveztünk még párat… Olyan osztálytársaimmal is sokat beszélgettem az ittlét alatt, akikkel a suliban szinte szóba sem álltunk egymással. Jókat hülyültünk, aztán otthon persze minden ugyanúgy folytatódott tovább, de legalább tudtam, hogy Fruzsival soha nem változik meg köztünk semmi…

Végül nem szívtam meg a lengyel ételekkel, még Norbi is megkóstolta, és neki is tetszett. Ezután még sétáltunk egy kicsit a városban és beültünk az első szimpatikus kocsmába. Sokan voltak, de nem volt nagy a hangzavar, leültünk egymás mellé egy kanapéra egy eldugott sarokba, aztán rendeltünk is mindenféle italt, koktélokat, vodka kólát meg Zubrowkát. Hamar oldott hangulatba kerültünk, néha egészen megfeledkeztünk magunkról, hangosan nevettünk mindenfélén, meg hosszan smároltunk, közben elég feltűnően simogattunk egymást, persze szerintem senki nem foglalkozott velünk…

Amikor éppen nem voltunk egymásra tapadva, megkérdezte:

– Na és bébi, mik voltak itt azok a nagyon izgalmas kalandjaid az osztálykiránduláson?

– Hát mondtam, hogy nem valami érdekes, te szerintem sokkal durvábbakat mesélhetnél nekem.

– Azért mondd el… – kérte.

Egyébként arról a történetről volt szó, amikor először smároltam, igazából tök ciki volt az egész, de gondoltam, elmesélem neki. Második nap elmentünk kocsmázni a tanárok nélkül, valamiért elengedtek minket, jött szinte az egész osztály. Azt már nem tudom, hogyan szereztünk alkoholt tizenhat éves létünkre, de mi lányok ki voltunk sminkelve, a fiúk meg amúgy is idősebbnek néztek ki, szóval nem volt nehéz ügy. A fél osztály gyakorlott alkoholivó volt, én meg aznap este próbáltam először a vodka-kólát, azelőtt csak sört ittam maximum. Persze egynek még alig volt hatása, ha jól emlékszem megittam hármat is. Fruzsit sem kellett félteni, ő a vodka-narancsra volt ráállva, a pultnál beszélgettünk ketten mindenféle hülyeségről, például arról, hogy engem zavar, hogy még soha nem smároltam. Ő győzködött, hogy ez egyáltalán nem ciki, de én csak annyit mondtam, hogy könnyű neki, ő már túl van rajta. Végül megunta a nyafogásomat, és megkérdezte:

– És az osztályból kivel smárolnál szívesen?

– Hát… Ricsivel – nyögtem ki végül.

Ricsi szőke hajú, helyes srác volt, nem tartozott a menő fiúk közé, akikkel minden lány járni akart, inkább az osztály egyik mókamestere volt. Nekem mondjuk eléggé bejött, de nem vallottam volna be neki, akkoriban nagyon félős voltam.

– Oké, akkor idehívom neked, hogy dugja a nyelvét a szádba… – mondta Fruzsi, azzal indult is volna azonnal, de én tiltakoztam.

– Te hülye vagy, ne égess már le engem.

– Nem égetlek, de nem fogom hallgatni, ahogy sajnáltatod magad.

– De ha nem akarja? Az tök ciki lesz… – mondtam.

– Miért ne akarná? Nem vagy ronda – azzal elindult a többiekhez, hamarosan vissza is tért Ricsivel.

A srác értetlenül, de kíváncsian nézett, hogy vajon mit akarhat tőle Fruzsi, de azonnal meg is tudta:

– Na, arról lenne szó, hogy légyszi smárold már le Anettet.

Ricsit ez nem is lepte meg annyira, de engem annál inkább, hogy Fruzsi tényleg megkérte… A fiú nem akadékoskodott, hogy mégis miért kellene engem lesmárolnia, de azért nem is ugrott ki a bőréből örömében, egyszerűen csak idelépett hozzám és megcsókolt. Tök furcsa érzés volt elsőre, de azért jó volt, és nem is volt olyan nagy dolog, mint amennyire tartottam tőle… Utána a srác ránk nézett vigyorogva.

– Na, akkor most ti ketten.

Erre Fruzsi egy-két csúnya szó kíséretében elhajtotta őt, aztán meg egész este magát fényezte, hogy milyen jófej volt, hogy még ezt is elintézte nekem. Nem is zavart a dicsekvése, mert örültem a fejemnek, hogy végre megtörtént; mondjuk azért éreztem, hogy talán nem így kellett volna, de ennyi ital után ez volt a legkevesebb.

– Na, ennyi a nagy történet – mondtam Norbinak, miután elmeséltem.

– Jó, de ebben mi a ciki? – kérdezte.

– Miért, szerinted nem ciki, hogy tizenhat éves létemre a legjobb barátnőmnek kellett összehoznia az első csókomat, ráadásul így, hogy a sráccal nem is volt semmi közünk egymáshoz?

– Hát de te akartad… Ha tudnád, én hány lánnyal smároltam úgy, hogy nem volt közünk egymáshoz.

– Jó, te még szexeltél is velük úgy.

– Nem is eggyel. De azért durva belegondolni, hogy azok a csajok tizenöt-tizenhat éves korukra már mindenen túl voltak, én azért nagyon nem akarom, hogy az én lányom is ilyen ribanc legyen. Később úgy is be tudja hozni a lemaradást, te vagy erre az élő példa – vigyorgott rám.

– Igen, és úgy tényleg jobb szexelni, hogy szerelmes vagy.

– Ja, én ezt veled tapasztaltam meg először – mosolygott, majd megfogta az arcomat és hosszan megcsókolt.

– Hmm, miért, az előző barátnődbe nem voltál szerelmes? – kérdeztem.

– De, csak nem úgy. Akkor tizenhét voltam, inkább fellángolás volt, mint szerelem. Szerelem az csak nálad volt – mosolygott, én megsimogattam az arcát és megkérdeztem:

– És nem hiányoznak az egyéjszakás kalandok?

– Nem… de miért hiányoznának, hát tök jó veled minden.

– Jó, de mégis csak ez volt neked a normális sok időn keresztül, szóval remélem, komolyan mondod.

– Figyelj, ennyi pia után persze, hogy komolyan mondom. Amúgy tényleg nagyon jó ez a Zubrowka, vagy mi a halál…

– Látod, én mondtam. És te hány évesen smároltál először?

– Nem is tudom… – gondolkodott. – Tudom, hogy általános iskolában volt, és szintén osztálykiránduláson, de hogy hányadikban… talán hetedikben. Felelsz vagy mersz-et játszottunk, szóval nekem is közönség előtt történt meg a dolog.

– És legalább jó csaj volt?

– Igen, különben nem vállaltam volna be. De esküszöm, már arra sem emlékszem, hogy hogy nézett ki – mondta, majd beleivott az italába, és visszatért az előző témához: – Szóval amikor megkért titeket a csávó, akkor ti nem smároltatok Fruzsival?

– Jaj, nem, dehogy is.

– De ha akarod, Nikivel nyugodtan csinálhatod, biztosan szépek lennétek együtt – vigyorgott.

– Tényleg? Na és mi a következő ötleted, vegyünk be egy lányt harmadiknak?

– Gondoltam már rá. De amúgy nem annyira izgat ez a hármas szex dolog, egyszer lett volna lehetőségem két lánnyal csinálni, de olyan részeg voltam, hogy bealudtam. Egyébként meg néha te még egyedül is sok vagy nekem.

– Na persze…

– Hát tényleg. Én már kinőttem abból a korszakomból, hogy arról álmodozzak, hogy egyszerre négy nőt dugok meg, és hogy minden este mással legyek.

– Pedig még most sem vagy öreg, huszonhárom évesen a pasik még bőven ebben a korszakukban vannak.

– Persze, tudom, hogy az az elvárás, hogyha fiatal vagy, akkor dugj meg minden szembejövő csajt, és eszedbe ne jusson megállapodni, de nekem baromira arra volt szükségem, hogy végre megállapodjak. Csak a sok fasz nem tudja elképzelni, hogy az is lehet jó dolog, ha kapcsolatban van az ember.

– Jól van, hazudj még ilyeneket, olyan jó hallgatni – mosolyogtam, azzal megcsókoltam.

– Olyan kis hülye vagy… – mormogta, azzal beletúrt a hajamba, és újra belefeledkeztünk a csókolózásba.

***

Másnap reggel jó kis fejfájással keltem, eleinte azt sem tudtam, hol vagyok, csak ébredés után pár másodperccel esett le, hogy egyébként nem is otthon voltunk, hanem Krakkóban, a szállodaszobában. Szépen lassan beugrott, hogy mit csináltunk tegnap este, vagyis inkább hajnalban, mert azt hiszem már elkezdett feljönni a Nap, amikor visszaértünk ide.

Jó sokat ittunk abban a kocsmában, aztán az a nagyszerű ötletem támadt, hogy menjünk még sétálni. Megnéztük még egyszer a főteret, azt hiszem ott is ettünk meg ittunk valamit. Nem tudtam, merrefelé vannak az éjszakai járatok, ha voltak egyáltalán, ezért gyalog jöttünk vissza ide. De hogy itt mit csináltunk, arra már egyáltalán nem emlékeztem. Tudtam, hogy szexelni akartunk, mert hazafelé mondogattuk, hogy majd milyen jót fogunk dugni, de egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy meg is tettük. Sőt, szerintem ahogy hazaértünk, azonnal bealudtunk, de elég durva volt, hogy ennyire nem emlékeztem…

Norbi még aludt, én kimásztam az ágyból és mentem a fürdőszobába arcot mosni. Ettől persze nem enyhült a fejfájásom, úgyhogy tudtam, hogy szükségem lesz valami gyógyszerre. Amikor visszamentem a szobába, Norbi már ébren ült az ágyban és a szemét dörzsölgette.

– Jó reggelt – mosolyogtam rá, majd elkezdtem keresgélni a cuccaim között.

– Szia, bébi – mormogta.

– Te is kérsz Cataflamot? – kérdeztem.

– Dehogy kérek… Te miért veszel, fáj a fejed?

– Igen, nagyon, miért, te jól vagy?

– Ja, nincs semmi bajom. Nem kéne ilyeneket éhgyomorra szedned, mert egyszer ki fog lyukadni a gyomrod.

– Igen, persze, havi egy szemtől – mormogtam, majd ki is vettem a gyógyszeres dobozt a táskámból.

Bevettem egyet, majd nekiálltam kávét főzni, mert Norbi kedvéért a kávéfőzőt is el kellett hozni otthonról, de most végül is jól jött, nem lett volna kedvem ilyen nyűgös állapotomban lemenni kávéért. Mondta, hogy csináljak neki is, aztán kiment ő is a fürdőszobába.

– És egyébként szexeltünk éjjel? – kérdeztem meg, amikor visszajött.

– Nem tudom… – mondta elgondolkodva.

– Te sem emlékszel?

– Arra még emlékszem, hogy az ágyon fetrengtünk, éppen eszedbe jutott valami hülye történet és azon röhögtünk percekig. Utána már nem tudom, mi történt, bármi lehetett – mondta.

– Ez nekem teljesen kimaradt… biztos nem voltam valami beszámítható állapotban, ha történeteket meséltem, ahelyett, hogy veled foglalkoztam volna.

– Az lehet, de ott és akkor kurva vicces volt. De most már örök rejtély marad, hogy mit csináltunk. Lehet, hogy pont tegnap volt a valaha volt legjobb orgazmusod, és még csak nem is emlékszel rá. Hát igen, szar ügy… – húzta az agyam.

– Na persze – nevettem fel. – Szerintem arra nem voltál képes, hogy levedd rólam a felsőt.

– Oh, tényleg, akkor mivel magyarázod, hogy meztelenül aludtunk?

– Mindig meztelenül alszunk, ez nem magyaráz meg semmit. Amúgy szerintem biztosan nem dugtunk, csak emlékeznék rá…

– Hát amúgy meg is lennék sértődve, ha nem emlékeznél erre a nagyszerű élményre.

– Ennyi erővel én is megsértődhetnék rád – mormogtam.

Inkább elővettem a turista térképet és megnéztem, a szálláshoz képest merre van a királyi palota, amit ma terveztem megnézni.

– Van egy jó hírem, még otthon szerencsére tudtam jegyet szerezni a várba, úgyhogy ma megnézhetjük belülről – mondtam.

– Hú, basszus, micsoda szerencse, úgy aggódtam, hogy nem tudsz.

– Öröm veled itt lenni…

– Nem úgy volt, hogy fáj a fejed? Máris mennél ki a várhoz?

– Nemsokára hat a gyógyszer és semmi bajom nem lesz, szóval ez nem akadályoz meg abban, hogy kimenjek.

– Hát jó. Amúgy engem is érdekel, ha már ennyit utaztunk. Melletted világot látott ember lesz belőlem – vigyorgott.

– Örülök, hogy valamit hozzá tudok adni az életedhez. Te is olyan sok szép dolgot mutattál nekem, például a Szusza Ferenc Stadiont, meg Újpest legjobb kocsmáit.

– Meg a lakótelepet, ahol felnőttem – tette hozzá. – Nekem fontosak ezek a dolgok.

– Én ezt nagyon jól tudom, nem is azért mondtam.

– Tudom, hogy nem azért mondtad – simogatta meg az arcom. – Na, el kéne szívni egy cigit, meg reggelizni, aztán elmehetünk a váradba.

– Jól van – mosolyogtam, örültem, hogy nem akadékoskodott.

***

Gyorsan eltelt a három nap, az első két nap alatt végigjártuk Krakkó összes látványosságát, láttuk a Wawel dombon a királyi palotát és a katedrálist, aztán elmentünk a zsidó negyedbe. Jobban bejártuk a főteret, bementünk az ott található templomba, meg körülnéztünk a piacon is, vettünk ott pár hasznos dolgot. Például egy Polska feliratú baseball sapkát Norbinak, meg csokikat és tejkaramellát otthonra. Norbi vett nekem egy dögcédulát „Lew” felirattal, ami lengyelül oroszlánt jelentett, mivel én ebben a csillagjegyben születtem. Igazán kedves és nagyon praktikus ajándék volt, minden nap rajtam volt, csak estére vettem le. Ha már megvette nekem, akkor lássa, hogy hordom… mondta is, hogy majd melóba is vegyem fel, ezt már nem ígértem meg neki. Jó sok feltűnő cucc volt amúgy a piacon, alig győztem Norbit lebeszélni, hogy ne vegyen már meg minden hülyeséget. Egy másik ajándékboltban még muszáj volt venni „I love KR” feliratú pólót, neki feketét, nekem fehéret, hogy legyen valami emlékünk a városról. Aztán vettünk két üveg Zubrowkát otthonra, meg pár doboz lengyel cigit, amiben semmi különleges nem volt, de Norbi szerint nagyon jópofa volt, hogy lengyelül voltak ráírva a dolgok. Én nem ellenkeztem, mert ha ő eljött velem megnézni második nap egy múzeumot, akkor hagytam, hagy vásárolja meg ezeket a rendkívül fontos holmikat, legalább mindketten megtaláltuk itt a nekünk tetsző dolgokat… Jó kajákat ettünk, de Norbi továbbra sem mert olyanokat kipróbálni, aminek a nevében hatnál több mássalhangzó volt. Minden este ittunk, de már nem rúgtunk be, nem akartunk úgy járni, mint első este, az fontosabb volt, hogy este hazaérve még legyen kedvünk szeretkezni. Elég jókat szexeltünk egyébként, kicsit feldobta a dolgot, hogy nem otthon voltunk, hanem idegen helyen.

Utolsó napon megnéztünk egy közeli, kiejthetetlen nevű várost, Rzeszów-ot, csak másfél órára volt Krakkótól. Reggel indultunk, tizenegy körül meg is érkeztünk, mindent meg tudtunk nézni, ami fontos volt, meg még kajáltunk is közben. Amikor kezdett lemenni a nap, addigra vissza is értünk Krakkóba, ettünk valahol, aztán meg sétálgattunk az esti fényekben, lementünk a vár elé a folyópartra. Már hűvös volt a levegő, ezért elkértem Norbi pulcsiját, amit a hátizsákjában hordozott ilyen esetekre, most nagyon jól jött nekem.

Álltunk csendben egy-egy cigit szívva, néztem a túlparton kivilágított várat, sajnáltam, hogy ez az utolsó napunk itt. Tipikus nyár végi hangulat volt, amikor már hidegek voltak az esték és ott volt a levegő illataiban az elmúlás, a közeledő ősz. Az egész ittlét alatt nagyon jól éreztem magam, de mondjuk ebbe egy furcsa érzés is vegyült. Valami olyasmi, hogy tudtam, hogy most kellene kiélvezni a pillanatot, mert lehet, hogy most vagyok itt utoljára. Persze, tudtam, hogyha nagyon akarom, bármikor visszajöhetek ide, de azért a gyakorlatban ez nem így működött, sok volt a hat óra idefelé, és nehéz megszervezni, hogy mindketten ugyanakkor menjünk szabadságra. A szabadnapok is végesek voltak, egy évben maximum kétszer fért bele egy hosszabb pihenés. Nyilván a pénz sem volt végtelen, és még más helyekre is el akartam utazni. Szóval végig eléggé bennem volt ez az érzés, hogy ez egy egyszeri és megismételhetetlen alkalom, és minden percet ki kell élvezni, és pont ezért nem mindig sikerült. A régi kirándulás eszembe jutott néha; ha egy olyan helyre értünk, ahol már akkor is jártam, akkor beugrott pár emlék, de nem hasonlítottam össze a mostanival. Norbihoz fordultam és megkérdeztem tőle:

– Nem furcsa, hogy ezentúl mindig ez lesz? Csak pár nap szabadság évente, az életed nagy részét munkával töltöd, és az ehhez hasonló jó dolgokra alig lesz idő.

– Ja, én is ezen gondolkodtam, hogy milyen szar, hogy már csak három nap, és mehetek vissza dolgozni.

– Hát igen, és igazából legjobb esetben van az, hogy ez még így lesz jó sok éven keresztül, mert ennél azért sokkal rosszabb is lehet az élet. De ne így legyen, persze.

– Jaj, ne kezdd már ezeket a negatív témákat, bébi – mormogta. – Mondjuk, én se vagyok most olyan boldog, hogy újra dolgozni kell, nagyon jó volt veled ez a pár nap – azzal megsimogatta az arcomat.

– Aranyos vagy, nekem is nagyon jó volt – azzal adtam egy puszit a szájára.

– Jól van. És amúgy tudom, hogy nehéz így, hogy állandóan hajtás van, és szinte soha nem lehet megállni… de milyen jó lesz majd, ha lesznek gyerekeink, és velük is megoszthatjuk az életünk jó részeit.

– Néha eszembe jut, hogy majd milyen sok minden múlik rajtunk, a mi felelősségünk, hogy milyen lesz a gyereknek az élete – mondtam.

– De ez tök jó dolog. Ők is láthatják azokat a jó dolgokat, amit mi. Majd megtanítom őket focizni, visszük őket meccsre, a Balatonra…

Ilyenkor mindig eszembe jutott az elveszített magzat, hogy vele is ugyanilyen terveink voltak.

– Te szoktál gondolni rá? – csúszott ki a számon.

– Mire? – kérdezte értetlenül.

– A gyerekünkre, akit elveszítettünk – mondtam. – Amikor sorolod a nagy terveidet, nem jut eszedbe, hogy vele is ezeket szerettük volna?

– Nem. Mármint szoktam néha gondolni rá, de amikor a jövőre gondolok, akkor nem jut eszembe így konkrétan.

– Irigyellek – sóhajtottam. – Néha belegondolok, hogy milyen felelőtlenség, hogy az emberek évekre előre megtervezik a jövőjüket, miközben az élet egy tollvonással áthúzhatja az egészet.

– Jó, de én nem tudom ezt máshogy csinálni, minthogy tervezgetek. Engem ez visz előre.

– Tudom, és nincs nekem ezzel semmi bajom. Csak Fruzsi után, meg a gyerekünk után én már képtelen vagyok nyugodtan hátradőlni és elhinni, hogy milyen szép dolgokat tartogat a jövő.

Ő az arcomat fürkészte, mintha meg akarná fejteni, hogy pontosan mit érzek ilyenkor. Végül én szólaltam meg:

– Ne haragudj, tudom, hogy én nem vagyok a legjobb társ az álmodozásban.

– Nem, te ne haragudj, hogy mindig elfelejtem, hogy te láttál és átéltél olyan dolgokat, amiket én nem. Tudom, hogy közös volt a gyerekünk, de neked lényegesebb több jutott a szar élményekből.

– Próbálok nem gondolni rá, tényleg… Csak akkor jönnek elő ezek a dolgok, ha boldogan a jövőbe kellene tekinteni; nekem ez sajnos nem megy.

– Nem is szoktál arra gondolni, hogy majd lesznek gyerekeink?

– Ha gondolok is rá, mindig lecseszem magam, hogy miért jut eszembe ilyen, mert egyáltalán nem biztos, hogy így lesz. Nem akarom rád is átragasztani ezt a gondolkodásmódot, egyszerűen csak elmondom, hogy mit érzek. Én szeretlek úgy, ahogy vagy, nem akarok neked rosszat, nem akarom, hogy miattam ne álmodozz. És amúgy jó érzés, hogy velem akarod ezeket a dolgokat.

– Hát jól van, kicsim… És szerinted ez már soha nem múlik el?

– Nem tudom, mi tudná kiváltani az ellenkezőjét… talán ha lenne gyerekünk, akkor lehet, hogy újra tudnék én is boldogan tervezgetni.

Ő átölelt, és megpuszilta az arcom, én is átöleltem a derekát, szorosan simultam a karjaiba. Jól elvoltunk így egy darabig, jól esett ennyire közel lenni hozzá. Közben azon gondolkodtam, hogy a tizenhat éves énem vajon mit szólt volna, ha előre látta volna, hogy mi lesz velem. Akkoriban nagyon hittem benne, hogy minden jól alakul, Fruzsival rengeteg tervünk volt a felnőtt korunkra. Sokat beszélgettünk arról, hogy hova szeretnénk elutazni, hova akarunk menni fesztiválozni, meg amúgy sokat álmodoztunk arról, hogyha majd felnőttek leszünk hogyan akarjuk élni az életünket. Ha akkor láttam volna, hogy ehhez képest most mennyire más leszek, nem is hittem volna el. Nem hittem volna, hogy az élet képest ilyenre, hogy elvegye tőlem a legjobb barátnőmet; azt az embert, akit a családomon kívül legjobban szerettem és aki mindenben mellettem állt, akire mindig számíthattam, és akinek bármit elmondhattam, sosem nézett hülyének. Azt sem gondoltam volna, hogy a férjemmel várva várt első gyerekünk nem születhet meg. Tizenhat évesen el sem tudtam képzelni, hogy ennyire kegyetlen lehet az élet; otthagy tizennyolc évesen barátok nélkül egyedül a nagyvilágban, aztán otthagy huszonhét évesen kétségek között őrlődni, hogy vajon nem járok-e megint úgy, mint elsőre. Még jó, hogy a tinédzser éveimben nem tudtam előre, mi fog történni, hanem még maradt pár évem a boldog tudatlanságban.

Nem mondom, hogy csak rossz dolgok történtek velem, mert például arra sem számítottam, hogy valakivel majd ennyire szeretjük egymást, mint Norbival, és hogy ennyire jó lesz a kapcsolatunk. Mondhatnám, hogy ennyi rossz dolog után ez járt nekem, de tudtam, hogy ez nem így működik, hiszen a nagy boldogság közepette sem volt rest az élet jelezni a gyerekünk elvesztésével, hogy továbbra is bármit megtehet velem, nem sok beleszólásom van a dolgokba.

– És akkor mi tartja benned a lelket? – kérdezte Norbi halkan még mindig engem ölelve.

– Hogy érted? – néztem fel rá.

– Nekem fontos, hogy el tudjam hinni, hogy minden rendben lesz velünk, de ha te nem tudsz biztos lenni ebben, akkor mi adja neked a boldogságot?

– Hát, azt hiszem a jelen, hogy vagyunk egymásnak.

– Végül is igazad van bébi… tényleg nem az számít, hogy mi volt és mi lesz, hanem hogy most mi van.

Hazafelé már vidámabb témákról beszélgettünk, mondta, hogy jól érezte itt magát, és kár, hogy haza kell menni. A szobában még ittunk jó kis lengyel kólát a Polska feliratú poharakból, amit Norbi Rzeszówban vett, mert ezt egyszerűen nem lehetett otthagyni… Utána mondtam, hogy menjen nyugodtan előbb ő zuhanyozni, mert én majd hajat is mosok, és az több idő. Most lett volna kedvem egy közös zuhanyzáshoz, de olyan kicsi volt a hely, hogy egyikünknek biztos nem jutott volna víz.

Amíg ő zuhanyzott, én egy könyvet olvastam, de nem nagyon tudtam koncentrálni, már alig vártam, hogy én is letudjam a fürdést, és szeretkezzünk. Tegnap este és hajnalban is csináltuk, de megint annyira kívántam, mintha egy hete nem lettünk volna együtt. Ha kipihent voltam, akkor így ment ez…

– Na menj, és siess vissza – mondta Norbi, amikor kijött a fürdőszobából.

– Látom egyre jár az agyunk – vigyorogtam.

– Hát ezért vettelek feleségül, mert közöttünk fantasztikus az összhang – mondta, közben lefeküdt, és magára húzta a takarót.

– Csak nehogy elaludj, mire visszajövök.

– Akkor majd felébresztesz, nem nagy dolog… De tényleg ne szarakodj sokat.

– Jól van, már itt sem vagyok… – mondtam, közben kivettem a táskámból a fürdéshez szükséges dolgaimat, és bevonultam a fürdőszobába.

Tényleg próbáltam gyorsan letudni az egészet, de a hajszárítással és fésülködéssel együtt szerintem simán bent töltöttem vagy fél órát. Felvettem még egy áttetsző piros melltartót és bugyit; mivel Norbi szerette rajtam az ilyen cuccokat. Lehet, hogy hamar megszabadít tőle, de nem rögtön meztelenül akartam bemenni hozzá. Még megigazítottam a hajam a tükörben, hajmosás után most is szépen csillogott és világosabbnak tűnt. Még jól állt, de egy óra múlva ez már úgysem lesz elmondható, szóval inkább mentem is ki.

– Na végre… – mondta Norbi, amikor beléptem a szobába.

Az éjjeliszekrényre tette a telefonját, ami eddig a kezében volt, majd végignézett rajtam. Sok lehetőséget nem adtam neki, hogy megcsodáljon, mert kihasználva a helyzetet, hogy hanyatt feküdt, rögtön rámásztam, a lábamat átvetettem a derekán és megcsókoltam. Lassan fedeztük fel egymás ajkait, közben simogattam az arcát és a haját, ő meg a hátamat simogatta és beletúrt a hajamba. Végignyalt a felsőajkamon, a nyelvét finoman a számba dugta, és érzéki smárolásba kezdtünk. Úgy éreztem, nem tudok betelni vele, rajta is éreztem, hogy ugyanaz az izgalom kerítette hatalmába, mint engem. Szenvedélyesen csókolt, végigsimított a hátamon, majd jól megmarkolta a fenekemet, aztán a lábamat… Tudtam, hogy szívesen átvenné az irányítást, de előbb én szerettem volna vele foglalkozni. Megszakítva a csókot megszabadítottam őt a takarótól, és mivel nem volt rajta semmi, ezért már csak a bugyim anyaga választott el minket egymástól. Nagy volt a kísértés, de nem akartam azonnal a lényegre térni.

Végigcsókoltam a nyakán, éreztem a bőrének és a tusfürdő elegyének finom illatát; most is, mint mindig nagyon vadító volt. Újra megcsókoltam, végigsimítottam az arcán, majd a hajában kezdtem turkálni.

– Látom, nagyon nem bírsz magaddal – mosolygott rám, kék szeme sötéten csillogott a vágytól. – Most biztosan nem engeded, hogy én legyek felül.

– Még nem, de később úgyis azt csinálhatsz velem, amit akarsz – mondtam, majd hosszan megcsókoltam, tovább simogattam a haját.

– Meg is fogom tenni… – mormogta.

Ezután végigpusziltam a mellkasán, közben a vállát simogattam, majd végigsimítottam a hasán, meg az oldalán is. Valahogy úgy éreztem, nem tudok belőle eleget kapni, hiába sokadszorra történt meg, élveztem, ahogy az ajkaimmal újra érintem a bőre egész felületét. Alig vártam, hogy a férfiasságához érjek, de egyelőre csak a hasa alját csókolgattam, tovább feszítve ezzel a vágyat mindkettőnkben. Ameddig lehetett, húztam az időt, de aztán amikor végre odaértem, nem fogtam vissza magam, beleadtam az összes szenvedélyt és vágyat, amit iránta éreztem. Mindig nagyon jó volt játszadozni a nagy, kemény farkán; tudtam, hogy ő is nagyon élvezi, mélyebb sóhajok közepette végigsimított az arcomon, aztán belemarkolt a hajamba. Eleinte azt akartam, hogy így élvezzen el, de ahogy egyre jobban belelendültem a dologba, már másra sem vágytam, minthogy jól megdugjon. Mielőtt még abbahagytam volna, a hajamnál fogva ő húzott fel magához, aztán szenvedélyes csókolózásba kezdtünk. Végigsimított a fenekemen, aztán elkezdte lecsúsztatni rólam a bugyit, én meg levettem magamról. Belém dugta egy ujját, majd kívülről kezdett simogatni, fel is nyögtem, annyira jó volt…

– Hmm, már ennyitől ilyen nedves vagy – mormogta.

– Hát nagy szerencséd van velem – mondtam, majd újra megcsókoltam.

Érzékien nyelveztünk, közben továbbra is simogatott, már tényleg nagyon vágytam rá, hogy bennem legyen, de neki más tervei voltak:

– Gyere, ülj a számra – nézett rám vágyakozva.

– De nekem most a farkad kell… – mondtam, azzal meg is fogtam, és mire tiltakozhatott volna, már egy kicsit bennem volt és ilyenkor meg már nyilván nem lök le magáról.

Fölé hajoltam, felsóhajtottam az élvezettől, ahogy egyre mélyebben éreztem magamban, ő megsimogatta az arcomat, aztán végigsimított az ajkaimon.

– És most örülsz? – kérdezte, közben lassan mozogni kezdtünk.

– Persze… – mormogtam.

A számba dugta az ujját, amivel előzőleg ujjazott, én lenyalogattam róla a nedveimet, ez annyira beindított, hogy hevesebben kezdtem mozogni. Ő megmarkolta a mellemet, aztán kikapcsolta a melltartómat és levette rólam, így már közvetlenül tudott simogatni. Lehajoltam hozzá és megcsókoltam, rögtön megtalált a nyelvével, majd mindkét kezével megragadta a csípőmet, és erőteljesebben kezdett dugni. Imádtam, hogy ilyen intenzíven érezzük egymást, vadul csókolt, egyik kezével a derekamat ölelte a másikkal meg a hajamban turkált. Amikor már túl gyakran nyögtem bele a csókjainkba, fölé támaszkodtam és csak élveztem, hogy mennyire jó volt, ahogy mozgott bennem. Ő megfogta a nyakamat és megszorította amennyire még nem fájt, majd elkezdte nyalogatni a mellbimbómat. Ekkor kezdtem nagyon élvezni, már csak az ágyékomban növekvő forróságra bírtam koncentrálni, de biztos voltam benne, hogy nem hagy ilyen egyszerűen elélvezni, és azt se hagyja sokáig, hogy én legyek felül.

Ez így is lett, egy kis idő múlva oldalra fordított és leszállt rólam, elkezdett valamit keresgélni a takarók között.

– Oh, jaj, mit csinálsz? – kérdeztem.

– Amit te velem tegnap… – vigyorgott rám, majd meg is találta, amit keresett.

A fürdőköpenyem öve volt az, amivel tegnap kikötöztem őt az ágyhoz. Nem gyakran engedte nekem az ilyesmit, de tegnap hagyta, hogy kiéljem magam rajta. Azt csináltam, hogy kikötöztem őt, és mindig addig szoptam, amíg majdnem elélvezett. Egy idő után már nem esett neki olyan jól, hogy így szórakoztam vele, de már csak azért sem szólt rám, nehogy úgy érezhessem, hogy uralkodom fölötte. Aztán amikor eloldoztam, jól megdugott, annyira fel voltam izgulva, hogy sikerült vele együtt elmennem.

Most nem nagyon lelkesedtem érte, hogy nekem is át kell élnem azt, amit én tettem vele, mert én már eleve elég közel jártam az orgazmushoz, nem akartam, hogy sokáig elhúzza. A szemembe nézett, biztos látta rajtam, hogy nem vagyok annyira oda az ötletért, mert így szólt:

– Ne aggódj, bébi, jó lesz… – mosolygott.

Nem hittem neki, de közben alig vártam, hogy kezdje. Először a két kezemet kötötte össze a fejem fölött, majd az ágyhoz erősítette a kötelet. Fölém hajolt, megsimogatta az arcomat és megcsókolt. Gyengéden kezdtük, élveztem, hogy újra felfedezhetem a nyelvét, ajkait, aztán persze hamar elragadott minket a szenvedély, vágyakozva csókoltam, nagyon vártam, hogy megtudjam, mit tervez velem. Azt hittem, hogy lassan végigmegy az egész testemen és a végtelenségig fokozza bennem a vágyat, de most ehhez neki sem volt türelme. Lejjebb ment, elhelyezkedett a lábam között, és rögtön elkezdett kényeztetni a nyelvével. Halkan felnyögtem, igazán nem számítottam rá, de tudtam, hogy azért nem bírt várni, mert ő is eszméletlenül vágyott rám. Isteni érzés volt, imádtam, hogy ennyire szenvedélyesen csinálta; tudtam, hogy magának is örömet okozott ezzel. Hevesen vert a szívem, csak élveztem, hogy mennyire jó volt. Nagyon hamar éreztem, hogy el tudnék menni, reméltem, hogy nem akar sokáig ebben az állapotban tartani. Mondjuk a tegnapi után sok jóra nem számíthattam…

Természetesen megint tudta, hogy mikor kell abbahagyni, felült, és simogatta a mellem, meg a lábaimat, pedig legszívesebben könyörögtem volna, hogy folytassa, de egyelőre nem tettem. Amikor egy kicsit megnyugodtam, kezdte elölről, én meg újra átadtam magam a fantasztikus érzésnek, pedig tudtam, hogy most sem hagy majd elélvezni. Megint az utolsó pillanatban szakította meg, ezúttal fölém hajolt és megcsókolt, én nem bírtam tovább, így szóltam:

– Basszus, folytasd, kérlek…

Ő erre csak elvigyorodott.

– Nem hittem, hogy csak eddig tudod visszafogni magadat.

– Tudom, szánalmas vagyok… – ironizáltam. – De folytasd, tényleg. Vagy dugj meg, az is jó.

– Olyan édes vagy – méregetett mosolyogva.

– Miért? – kérdeztem.

– Csak nagyon jó látni, hogy ennyire akarsz engem – azzal megpuszilta az arcom.

– Hát azt el sem tudom mondani, hogy mennyire…

Egyelőre még nem csinált semmit, csak végigsimított a lábam között, majd rákente az ujját az ajkamra, ettől újra azt éreztem, hogy meghalok a vágyakozástól.

– Érzed, milyen nedves vagy?

Szemében játékos fény csillant, de én nem akartam tovább játszani… persze tudom, tegnap én is így néztem rá, amikor ő „szenvedett”.

– Igen, érzem… – mondtam. – Éppen ezért folytasd.

Ő hozzám hajolt, megcsókolt és megkérdezte:

– Na, szeretnél még valaha kikötözni engem?

– Hát az biztos, hogy legközelebb kétszer is meggondolom… – hagytam rá, de tudtam, hogy ezt még egyszer úgyis visszaadom neki.

Nyilván nem hitte el, de már nem feszegette tovább a dolgot, visszatért a korábbi tevékenységéhez, ugyanolyan szenvedéllyel nyalt, mint mielőtt abbahagyta. Megmarkolta a combomat, a másik kezével meg a mellemet; én meg csak élveztem, hogy mennyire jól csinálta. Nagyon hamar megint úgy éreztem, hogy már nem bírom tovább, a testem ívben megfeszült, hangosan nyögtem, már semmi sem létezett, csak az élvezett, amit adott nekem.

– Annyira jó vagy… – ziháltam.

Ő erre lelassított, már csak egy ponton nyalogatott nagyon lassan, de ennyi is elég volt; sőt, így még jobb is volt… Az orgazmus mindent elsöprően futott végig az egész testemen, eszméletlen érzés volt már sokadszorra, de ebből soha nem volt elég…

Amikor feleszméltem, már eloldozott az ágytól, de a két kezem továbbra is összekötve maradt. Hasra fordított, végigsimított a hátamon és a fenekemen, majd elhelyezkedett mögöttem. Oldalra fordítottam a fejem, ő elsimította a hajam, és megpuszilta az arcom, aztán a nyakamat kezdte szívogatni, harapdálni. Még egy kicsit el voltam zsibbadva, de nagyon izgató volt a gondolat, hogy így összekötözött kézzel jól meg fog dugni hátulról. Éreztem rajta, hogy nagyon ki volt már éhezve, egy mozdulattal jó mélyen bennem volt, élvezettel nyögtem fel, még nagyon érzékeny voltam az előbb átélt gyönyör miatt, ezért különösen jó volt magamban érezni őt. Lassan kezdtünk mozogni, de tudtam, hogy alig bírta visszafogni magát, és csak miattam finomkodott, ezért így szóltam:

– Dugj meg, amennyire csak tudsz.

Ő válaszképpen újra megharapta a nyakam, majd erőteljesebben kezdte belém tolni a farkát, mindig jó mélyre hatolva. Vele együtt mozgattam a csípőmet; és annak ellenére, vagy pont amiatt, hogy ez már elég durva volt, elkezdtem újra felizgulni, és nagyon élvezni. Nagyon izgató volt a tudat, hogy azt tesz velem, amit akar, és ennyire vágyik rám, hogy ilyen féktelenül érezni akar. Belül újra elöntött a forróság, tudtam, hogyha még bírni fogja egy darabig, akkor megint el tudok majd élvezni. Nyilván sejtette, hogy milyen jó volt, de egy idő után kicsit lelassított, és megkérdezte:

– Na, még mindig kell?

– Ez nem kérdés… – feleltem, azzal nekinyomtam a fenekemet.

Neki úgy látszik ennyi bőven elég volt, újra jó keményen kezdett dugni, a hajamba markolt és meghúzta, a nyakamat szívogatta. Már kezdett nagyon jó lenni, teljesen elvesztem az érzésben, hogy az övé vagyok; nagyon bensőséges élmény volt, hogy ki vagyok neki szolgáltatva és bármit megtehet velem.

– Imádom a farkad… – mondtam önfeledten.

Még mielőtt elélvezhettem volna, leszállt rólam, és elkezdett kioldozni. Ezt nem nagyon értettem, mert azt hittem így fejezzük be, de amikor már szabad volt a kezem és a hátamra fordított, megindokolta a dolgot.

– Majd nézz rám végig, amikor elélvezel – hajolt fölém.

– Milyen romantikus vagy – mosolyodtam el.

– Nem, csak szeretek ilyenkor elmélyülni a szép zöld szemedben.

– Ja, ez tényleg nem romantikus… – mondtam, mire ő megcsókolt.

– Jól van, ne dumálj annyit – mormogta, majd nyakába tette mindkét lábamat, egy lökéssel újra bennem volt, és mozogni kezdett.

Én nem tudtam megmozdulni, így megint teljesen rá voltam utalva. Keményen dugott, mindig jó mélyen hatolt belém, teljesen hatalmába kerített az élvezet. A mellemet markolászta, majd lehajolt, és szenvedélyesen megcsókolt, én is ugyanilyen hevesen viszonoztam. Nagyon jó volt így smárolni vele, hogy közben mozgott bennem a farka, egyre fokozódott is a jóleső érzés. Egyik kezemmel beletúrtam a hajába, jól bele is markoltam, a másikkal meg a nyakát, majd a hátát karmolásztam. Továbbra is a mellemet simogatta, majd megfogta a nyakam.

– Olyan jó kefélni téged… – mondta elragadtatva, aztán még hevesebben kezdett mozogni.

Ez már fájt egy kicsit, de csak az érdekelt, hogy minél jobban érezzem őt, már semmi mást nem érzékeltem, csak a közeledő élvezetet. Tudtam, hogy ő is nagyon közel jár, éreztem a bőrömön a szapora légzését, hogy remeg fölöttem… A vége felé szinte önkívületben voltunk, a testem megadta magát; még nagyobb erővel tört rám az orgazmus, mint először. Megszorította a nyakam, ezzel emlékeztetve, hogy nézzek rá, én így tettem, tekintetem mélyen az övébe fúrtam, közben élveztem a testemben tomboló gyönyört. „Tessék, nézd, hogy mit teszel velem.” Neki pont ez hiányzott, ő is átadta magát a megsemmisítő érzésnek, hihetetlen jó volt ezt újra egyszerre átélni…

***

Ezután pár perccel kiálltunk az erkélyre elszívni közösen egy cigit; Norbi felvett egy alsónadrágot, én meg az ő egyik pólóját, ami a fenekem aljáig ért. A szálloda belső udvara sötét és kihalt volt, egyik szobából sem szűrődött ki fény, mi is lekapcsoltuk bent a villanyt és csak bámultunk bele az éjszakába.

– Amúgy lehet itt cigizni? – kérdezte, amikor már elszívtuk a felét.

– Nem hiszem, de szerintem senki sem figyeli.

Ő átölelt hátulról és megpuszilta az arcom, én megsimogattam a karját.

– Ha már senki sem figyel minket, simán lehetne itt kint dugni is – mondta, mire én felnevettem.

– Hát ahhoz már innunk kéne valamennyit.

– Pedig nem is lenne feltűnő – magyarázta. – Te nekitámaszkodsz a korlátnak, én félig lehúzom a gatyát, te meg egy kicsit felhúzod ezt a pólót, és mehet is… Ha valaki megkérdezi mit csinálunk, csak nézelődünk.

– Persze… De amúgy gondoltam rá, hogy ma este még csinálhatnánk.

– Igen? – mormogta.

Szembefordultam vele, átöleltem a vállát és megcsókoltam.

– Igen… Olyan jó volt, amikor hátulról dugtál, meg akarom ismételni – mosolyogtam rá.

– Elképesztő, hogy milyen telhetetlen vagy, így is 2:1 van a te javadra – mondta, de tudtam, hogy csak teszi az agyát.

– 2:1? Ez nem focimeccs, basszus. Ha megdugsz még egyszer, akkor utána nem leszek hálátlan, és pont egálban leszünk, na? – vigyorogtam rá.

– Hát azzal azt hiszem, teljesen kivégeznél… – mosolyodott el.

– Jól van, örülök, hogy benne vagy.

Ő erre csak szorosan magához ölelt, a fejem fölött kifújta a füstöt, majd átadta nekem a cigit.

– Persze, megszoktam már, hogy kihasználsz – mondta.

– Mindjárt megsajnállak… A téli estéken még vissza fogod ezt sírni, amikor hulla fáradtan fekszünk egymás mellett és arra sem lesz erőnk, hogy felemeljük a kezünket – mondtam, közben én is beleszívtam a cigibe és kifújtam a füstjét.

– Na, tudod, hogy imádlak – azzal megfogta az arcom, és megcsókolt.

– Én is imádlak.

– És kurva jó volt veled, mint mindig – tette hozzá. – Főleg az, hogy én határozhattam meg, mikor élvezhetsz el… baromi izgató volt.

– Igen, észrevettem, hogy ezt nagyon szereted…

Elszívtuk a cigit, aztán csak ölelgettük és simogattuk egymást, élveztük, hogy csönd és béke volt. Arra gondoltam, milyen jó, hogy otthon még van pár napunk kettesben mielőtt vissza kéne mennünk dolgozni, ráadásul még a ma éjszaka is előttünk volt. Jó lett volna mindig azt érezni, hogy minden annyira a helyén van, mint akkor volt.