4. fejezet

Gyorsan eltelt a délután, próbáltam verset írni, de nem igazán ment, ezért hagytam is a fenébe, hiszen az úgy volt az igazi, ha volt ihlet. De most semmi nem volt, nem hogy ihlet, már annak is tudtam örülni, hogy nem voltam annyira szarul. Estefelé kimásztam a szobámból megnézni, hogy ki volt otthon, de mivel Zoén kívül senki, ezért vissza is mentem. Mondjuk azzal semmi baj nem volt, hogy anya és Nándi leléptek valahova, és még nem kellett beszámolnom a következő féléves terveimről, de Zalánnal szívesen játszottam volna valami videojátékot. De hát megértettem őt, húsz évesen ki a fenének volt kedve itthon lenni.

Az volt az esti programom, hogy az ágyamon fekve nosztalgiából végighallgattam az Arctic Monkeys Favourite Worst Nightmare albumát. Azóta nem is követtem őket, mert meggyőződésem volt, hogy ez volt az egyik legjobb album, ami valaha létezett, és úgysem tudják felülmúlni, szóval nekem ez után nem volt élet. 2007-ben adták ki, de én jóval később, gimiben hallottam először. Éppen a 505 ment, eszembe juttatott csomó emléket. Végiggondoltam az elmúlt évek történéseit, próbáltam összerakni, hogy miért voltam most ott, ahol voltam. Nem csak a családom tehetett arról, hogy érettségi után mindenképpen le akartam lépni Pestről, az amúgy is elég kusza magánéletem is benne volt a dologban.

Tizenhat éves koromban még azt hittem, hogy csak a fiúk érdekelnek, de addig még nem is jártam senkivel, nem nagyon voltak jelentkezők. Volt egy srác, akivel találkozgattam, és smároltunk is párszor, de valahogy nem olyan volt, mint amire számítottam. Olyan fiatalon persze nem is nagyon tudtam, hogy mit várok pontosan, de azt éreztem, hogy ez nem volt az igazi, és a srác sem vonzott annyira. Szerencsére ő is úgy gondolta, hogy valami nem stimmelt velünk, és egy idő után már nem kerestük egymást. Kevés fiú tetszett, mert a kortársaim többsége elég gyerekes volt, és nekik sem én voltam az elsődleges célpont, hanem a könnyebben megfektethető, ribis külsejű lányok. Különben jól elvoltam a magam világában, verseket írtam, festegettem, rajzoltam. Néha úgy éreztem, jó lenne valakivel együtt lenni, de nem is volt hiányérzetem.

Tizennyolc évesen, egy szeptember eleji péntek estén páran felmentünk az egyik osztálytársamhoz, hogy egy kis iszogatással feledtessük a tizenkettedik elkezdésének fájdalmait, de nem volt semmi vadulás, csak elvoltunk, és beszélgettünk. Én vittem az egyik évfolyamtársamat, Szilvit is, mert még rám írt előtte, hogy unatkozik, és tudok-e valami programot. Ő a B osztályba járt angol tagozatra, én meg a D-be olaszra, még gólyatáborban ismerkedtünk meg, de csak egy éve lógtunk együtt rendszeresebben, mivel kiderült, hogy mindketten a Margitszigetre jártunk futni, ezért onnantól kezdve szinte mindig együtt mentünk. Volt, hogy nem is futottunk, csak leültünk beszélgetni. Jófej és aranyos lány volt, de egymás teljes ellentétei voltunk, ő inkább társasági ember volt, én meg szerettem a magányt. Csomó menő emberrel barátkozott, szóval én is menőnek számítottam, hogy vele lóghattam, büszke is voltam rá, hogy jóban voltam vele. Utólag nézve ez nevetséges volt, de akkoriban ezek még nagy dolgoknak számítottak.

Azon a baráti találkozón, miután már megittunk egy-két sört, magukra hagytuk a társaságot Szilvivel, kimentünk a konyhába vízért, aztán leültünk a kisasztalhoz.

– Elég lapos a hangulat, legalább üvegezhetnénk ilyen jópofa feladatokkal, vagy valami – sóhajtott.

– Milyen jópofa feladatokkal?

– Hát nem tudom, például egyik barátnőm mesélte, hogy neki egyszer egy percig kellett smárolnia egy lánnyal.

– Miért, szeretnél lánnyal smárolni? – kérdeztem vigyorogva.

Azt hittem, hogy azonnal elkezd tiltakozni, ehelyett ő is rám vigyorgott.

– Téged érdekel, milyen lehet?

– Hát… – vontam vállat. – Szerintem nekem tetszene.

Akkoriban könnyen a fejembe szállt a pia, és gond nélkül kimondtam, amire éppen gondoltam. Tudtam, hogy nem voltam közömbös a lányok iránt, de sosem gondoltam bele, hogy mégis mi ez pontosan, hogyan tetszhetnek egyszerre a fiúk és a lányok is.

Ő továbbra is mosolygott, aztán egy kis gondolkodás után megszólalt:

– Szerintem nekem is tetszene.

– Ez meglep – mondtam. – Nem gondoltam volna, hogy más is szokott erre gondolni.

– Hát akkor most már tudod. De amíg nem próbáljuk ki, nem tudhatjuk biztosan.

– Hát nem – bólintottam.

– Benne lennél? – kérdezte, én pedig kaptam az alkalmon.

– Persze.

Erre eszembe jutott, hogy még tizennégy éves korom környékén mennyire féltem a gondolattól, hogy bármit is kipróbáljak lánnyal, mert mi van, ha annyira bejön majd a dolog, hogy örökre hátat fordítok a pasiknak, leszbikus leszek, és jézusom, akkor mi lesz… Akkor sem nagyon tudtam, hogy mi volt velem pontosan, de már egyáltalán nem érdekelt, hogy mi lesz, ha smárolok egy lánnyal.

Egy hosszú pillanatig csak méregettük egymást Szilvivel, hogy tényleg megtegyük-e. Rá azelőtt még nem néztem úgy, hogy bármit is szeretnék tőle, de ahogy a szájára tévedt a tekintetem, határozottan el tudtam képzelni, hogy csókolózzunk. Hosszú barna haja volt, a szemszínét nem tudtam megállapítani, valahol a barna és zöld között lehetett. Egyszer lerajzoltam őt, akkor sokat elemeztem az arcát, tetszett például a mosolya, de úgy gondoltam, hogy aránytalanul hosszú az orra, és összességében hiába nézett ki jól, nem mozgatott meg bennem semmit, viszont akkor a konyhában már teljesen más véleményen voltam.

– És mikor? Most? – kérdezte mosolyogva.

Egy kicsit meglepett, hogy tényleg most azonnal szeretné, de természetesen nem volt ellenemre. Tehát csókolóztunk, és sokkal jobb volt, mint azzal a sráccal. Szilvinek jobb volt az illata, puhább volt az ajka, meg az egész sokkal finomabb és bizsergetőbb volt. Ezután visszamentünk a többiekhez, mintha semmi sem történt volna, de én a hétvége további részében is sokat gondolkodtam erről. Úgy éreztem, ezzel most minden a helyére került, végre megértettem, hogy nem véletlenül voltak azok a "fura" érzéseim a lányok felé, hanem mert vonzódtam hozzájuk. Nem ijedtem meg ettől, mert már úgy gondoltam, hogy ami ennyire jó volt, attól felesleges volt félni.

Szilvi hétfőn félrehívott az egyik szünetben, hogy ő már megbánta ezt, és hogy ne mondjuk el senkinek. Biztosítottam, hogy természetesen nem mondom el senkinek, ha így akarja, de hozzátettem, hogy én ebben nem láttam semmi rosszat, és ez ébresztett rá, hogy tetszenek nekem a lányok. Ő erre csak értetlenül pislogott, és otthagyott.

Azután ugyanúgy folytatódott minden közöttünk, mint előtte, de talán mintha egy kicsit távolságtartó lett volna, és látványosan hallgatott, ha poénból szóba hoztam neki, hogy kit tartok jó csajnak a suliból, vagy úgy általában. Már vele is felszabadultan beszéltem erről, hiszen nem kellett előtte titkolnom semmit. Azelőtt csak Esztinek mondtam olyasmit, hogy milyen lányok tetszenek, és jó volt, hogy már Szilvinek is nyugodtan mondogathatom ezeket, bár ő valamiért nem volt túl lelkes a témával kapcsolatban. A srácok akkoriban teljesen háttérbe szorultak, mert olyan nagy újdonság volt, hogy végre beismertem magamnak, hogy tetszenek a lányok. Még nem is akartam ezzel semmit sem kezdeni, csak jó volt rájönni, hogy nincs mitől félnem. Szilvitől akkor még nem akartam semmit, ráadásul fél éve barátja is volt, szóval nyugodt szívvel mondogattam neki tovább, hogy milyen lányok jönnek be nekem, mert tudtam, hogy úgysem számít. Aztán egy következő buli alkalmával minden megváltozott.

Egyébként nem nagyon szerettem bulizni, mert ha nem ittam, általában unatkoztam, ha meg ittam, az sem volt jó, mert ha nem álltam meg két-három sörnél, akkor részegen nem vidám, hanem szomorú lettem. De azért egy évben párszor mentem, főleg, ha Eszti nagyon nyaggatott, hogy kísérjem már el. Erre a bizonyos bulira is Eszti hívott meg, én meg írtam Szilvinek, hogy jöjjenek a barátjával, leírtam neki a címet, és nem is foglalkoztam vele tovább, hogy jön-e vagy sem. Egy húsz-harminc fős házibuli volt a budai hegyekben egy nagy házban, szóval nem vettem észre azonnal Szilvit, amikor megérkezett. Viszont nem a barátjával jött, hanem két osztálytársával, mert a srác elutazott valahova. Én főleg Esztivel lógtam, de amikor már nem voltunk teljesen józanok, Szilvi félrehívott engem egy kisszobába, és becsukta magunk mögött az ajtót. Fogalmam sem volt, hogy mit akarhat, álmomban sem gondoltam arra, ami ezután következett. Gyanútlanul leültem az ágyra, hogy majd odajön mellém, hogy beszélgessünk, ehelyett megállt előttem, és vigyorogva valami olyasmit kérdezett, hogy még mindig tetszenek-e a lányok. Nem is várta meg, hogy bármit válaszoljak, hanem megcsókolt.

Talán ott kellett volna ellöknöm magamtól, és megkérdezni, hogy "mégis mi a fenét csinálsz?", és ezzel megelőztem volna a katasztrófák sorozatát, amit ez a "kapcsolat" magával hozott, de nem tudhattam előre, hogy mi fog történni, és nem is volt semmi önuralmam. Hagytam, hogy szemből az ölembe üljön; és csók közben simogassa az arcom, hajam, aztán a mellem. Hirtelen megértettem, hogy a tartózkodó viselkedése nem tükrözte a valóságot, és az alkohol hatására előjöttek az igazi vágyai; az viszont akkor még nem esett le, hogy ez így mennyire nem volt rendben, mert túlságosan lefoglalt, hogy én is szabadon simogathattam őt. A teste reakciói elárulták, hogy ő is mennyire élvezte, olyanokat mondott, hogy "annyira jó veled", és ezután csak még szenvedélyesebben csókolt. Hamar teljesen kész voltam, olyan gondolataim támadtak, hogy milyen jó lenne, ha a bugyimba is benyúlna, és érezné, mennyire kívánom, és az is érdekelt, hogy vajon én milyen hatással lennék rá, ha lassan végigcsókolnám a testét, aztán a nyelvemmel kezdeném izgatni. Annyira be voltam indulva, hogy időnként halkan belenyögtem a szájába, és ő is szaporán sóhajtozott. Már nem is emlékeztem, hogy álltunk le, talán túl részegek voltunk ahhoz, hogy ténylegesen bármit is tudjunk kezdeni egymással.

 Hétfőn a suliban úgy éreztem, hogy ezt meg kellene beszélnünk, szerencsére ő is így volt ezzel, tanítás után hazakísért. Mondta, hogy nem tudja pontosan, mit érez, de az biztos, hogy szereti a barátját, és nem akarja otthagyni, de attól még érdekli, milyen lehet, ha a smároláson kívül más dolgokat is kipróbálunk. Én beleegyeztem, nem éreztem úgy, hogy kihasználna, mert akkor még úgy tekintettem erre a helyzetre, hogy szerencsém volt, hogy volt valaki a környezetemben, akivel lehetett ilyen dolgokat csinálni, és aki ráadásul még jó csaj is volt. Akkor még elég ártalmatlannak találtam az egészet, hiszen mégis mi baj lehet abból, hogy néha csak úgy lefekszünk egymással.

Arra nem gondoltam, hogy belé fogok szeretni, pedig visszatekintve elég logikusnak tűnt. Azelőtt soha nem feküdtem le senkivel, nem volt semmilyen kapcsolatra hasonlító dolog az életemben, nem tudtam milyen érzés kielégülten átölelni, megcsókolni valakit, és meztelenül összebújva aludni, úgyhogy nem tudtam előre megállapítani, hogy ez mit vált majd ki belőlem.

Mondta, hogy tartsuk teljes titokban a dolgot, mert nem akarja, hogy a barátja valahonnan tudomást szerezzen erről. Ezzel egyetértettem, mert én sem akartam, hogy valaki megtudja, például a családom, bár azért magamban jót röhögtem a gondolatra, hogy anyám helyben szívinfarktust kapna, ha megtudná, hogy lánnyal szexelek. Nem volt nehéz összehozni az első alkalmat, ő azt mondta a barátjának, hogy csajos estét tart, én meg azt mondtam anyáméknak, hogy itt alszik egy barátnőm, szóval senki sem gyanakodott. Szilvi azért még ott alvás előtt elcipelt inni egy "tök jó helyre", hogyha esetleg összefutunk ismerőssel vagy a barátjával, akkor tényleg lássák, hogy egy barátnőjével volt, és nem más pasival kavart. Ezt már nagyon furcsának találtam, hogy miért érdekli, mások mit értenek "csajos este" fogalma alatt, de gondoltam, majd leszokik ezekről a hülyeségekről. De persze minden csak egyre rosszabb lett.

Október környékén kezdtük ezt az egészet, két-három hetente tudtunk együtt aludni, én meg decemberre már belé voltam zúgva, karácsony másnapján is amiatt depresszióztam, mert ő a barátjával volt, és nem velem. Elhatároztam, hogy elmondom neki, hogy mit érzek iránta, hogy szakítson a barátjával, és próbáljuk meg együtt, de nehezen tudtam rászánni magamat. Végül január végén elmondtam neki, mire ő elég hülyén reagált, jött olyan dolgokkal, hogy "megbeszéltük, hogy ez csak szex", és meg is haragudott, hogy olyat kértem tőle, hogy dobja miattam a pasiját. Utána került engem hetekig, mindig valahogy úgy intézte, hogy ne lássam a suliban, ezt nem is volt nehéz összehoznia, mivel kívülről tudta az órarendem.

Miután kb. négy hétig nem beszéltünk, próbáltam lezárni magamban, hogy jó, akkor ennek most vége, de aztán megkeresett, hogy beiktathatnánk megint egy együtt alvást. Én meg ahelyett, hogy tisztáztam volna, hogy akkor most mi van köztünk, nem faggatóztam, csak beleegyeztem. Utána ezt játszottuk áprilisig, hogy néha lefeküdtünk egymással, de aztán került engem, én meg rendesen szenvedtem.

Esztivel tudtam csak megbeszélni ezt az egészet, tök természetesen kezelte, hogy a történet másik szereplője is lány volt. Vele nem volt olyan, mint a legtöbb ilyen esetben szokott lenni, hogy elé álltam, és elmondtam neki, hogy bejönnek nekem a lányok, hanem csak simán elkezdtem mesélni a Szilvis sztorit, ő meg egyáltalán nem akadt fent azon, hogy akkor most mi van, szerintem ő régebb óta tudott róla, mint hogy én beismertem volna magamnak. Mivel látta rajtam, hogy elég szar helyzetben voltam, megkérdezte tőlem: "Ugye tudod, hogy még felnőtt embereket is megvisel, ha csak a szeretői valakinek? Akkor miért csodálkozol, ha ezt te nem bírod kezelni a tizennyolc éveddel?" Emiatt eléggé elgondolkodtam rajta, hogy hagyom az egészet a fenébe, de ez nem volt ilyen egyszerű, mivel szerettem Szilvit, mert valahol még mindig ugyanaz a kedves és jófej csaj volt, akivel annak idején barátok lettünk.

Viszont ezen kívül semmi jót nem adott nekem ez a kapcsolat, és a nagy szerelemben nem is láttam, hogy milyen szánalmas dolgokat néztem el neki. Egy idő után észrevettem, hogy ő csak akkor tudott teljesen ellazulni szex közben, ha előtte ivott valamennyit. Két hónap után először végre nem mentünk el előtte megtartani a szokásos iszogatást, hanem csak simán átjött, és akkor tűnt fel, hogy mennyire más volt így vele a szex. Nem vetette rám magát, mint ahogy szokta, de ez még nem zavart, nekem az is jó volt, hogy én kezdeményeztem, gondoltam, majd közben feloldódik. De nem így történt, éreztem rajta, hogy végig feszélyezett volt. Máskor amikor nyaltam, egyáltalán nem bírt magával, belemarkolt a hajamba és hangosan sóhajtozott, de akkor semmi ilyen nem volt, ráadásul kétszer annyi ideig tartott neki elmenni, de már azt hittem nem is megy el egyáltalán. Utána nem viszonozta nekem, csak ujjazott egy darabig, aminek nem igazán örültem, mert az sokkal élvezetesebb volt, ha a nyelvével csinálta, és érezhettem az ajkait és a forró lélegzetét. De aztán az ujjazást is hamar abbahagyta, mondta, hogy most fáradt, és inkább aludna. Aztán tényleg elaludt, én meg csak néztem, hogy ez mégis mi volt.

Akkor még nem szóltam, de amikor legközelebb előfordult egy ilyen, akkor jól összevesztünk. Nekem baromi sértő volt, ahogy viselkedett, ezért aztán nem is tudtam normális hangnemben elmondani a problémámat, ő meg persze támadásnak vette, és engem nézett hülyének, hogy nem bírom átérezni a helyzetét, hogy neki "furcsa lánnyal lenni". Én ezen még jobban felkaptam a vizet, hogy mi ez a hülyeség, amikor már hónapok óta csináltuk ezt, és amúgy is, akkor ez az egész egy nagy hazugság volt köztünk, mert én végig egy "részeg" lánnyal voltam együtt. Ő meg azzal védekezett, hogy nem is volt részeg soha, csak kellett egy-két pohár sör, hogy ki tudja zárni az olyan gondolatokat, hogy nem helyes, amit teszünk. Én erre azt mondtam neki továbbra sem túl higgadt stílusban, hogy felejtse el ezt a baromságot, ami kettőnk között történik, az köztünk is marad, nehogy már emiatt ne legyen képes hozzám érni. Azt is a fejéhez vágtam, hogy próbálja már meg feldolgozni, hogy szereti a lányokat is, nem volt ebben semmi különös.

Persze így egyáltalán nem tudtam rá hatni, és amikor nem ivott, továbbra is rossz volt a szex. Még ha nyalt is, végig arra gondoltam, hogy nem szívesen teszi, és így nem tudtam élvezni. Eleinte egyébként próbáltam türelmes lenni, hogy csak én foglalkoztam vele, hogy hátha emiatt el tudja engedni magát, de nem nagyon jártam sikerrel, néha eszébe sem jutott viszonozni, sőt, volt, hogy hanyagul hozzám vágta, hogy "úgy látom, te azt is élvezed, hogy nekem csinálhatod, akkor nem értem, mit elégedetlenkedsz".

Szóval szar volt az egész úgy, ahogy volt, de valahogy reménykedtem benne, hogy ha elhagyja a barátját, és összejövünk, addigra végre elfelejti ezeket a gátlásait, és simán is olyan jó lesz vele a szex, mint amikor ittunk előtte. De a valóság az volt, hogy hetekre eltűnt, és mindig, amikor már kezdtem volna tudatosítani magamban, hogy ez így nem jó, és tényleg abba kéne hagyni, mindig megjelent, és kezdődött az egész elölről; a rossz szex, minden fontos téma kerülgetése, és az újabb hetekre eltűnés.

Nekem komoly önértékelési gondokat okozott ez az egész, de persze akkor ezt még nem tudtam, csak utólag jöttem rá. Akkor csak annyit éreztem ebből, hogy nem tudtam koncentrálni a tanulásra, nem ettem rendesen, Esztin kívül nem volt kedvem senkivel lenni. Májusra végül eljutottam odáig, hogy ez nem mehet így tovább, mert hiába volt valamilyen szinten érthető, hogy Szilvi nem tudta elfogadni, hogy a lányokat is szerette, már nem tudtam elviselni, amit ezzel okozott nekem.

Szóval megmondtam neki, hogy vagy én, vagy a barátja. Teljesen ki volt akadva, hogy hogy kérhetek tőle ilyet, én meg valamilyen szinten megkönnyebbültem, hogy úgy nézett ki, hogy a barátját választja, mert legalább vége lenne ennek a bizonytalanságnak, még akkor is, ha nagyon szar érzés volt. Aztán olyan fordulat következett, amire egyáltalán nem számítottam. Két hét múlva átjött, és elmondta, hogy szeret engem, és hogy el fogja hagyni a barátját, csak fél attól, hogy lánnyal legyen olyan kapcsolatban, mint fiúval.

Akkor újra nagyon türelmes lettem vele, mert minden szar ellenére reménnyel töltött el a gondolat, hogy együtt lehetünk, és milyen jó lesz a kapcsolatunk. Tényleg szakított a barátjával, és csomót beszélgettünk, egyre jobban megnyílt nekem a félelmeivel kapcsolatban, pedig azelőtt mindig hevesen hárított, ha arról kérdeztem, mitől fél pontosan; szóval bizakodtam, de egyelőre még nem jöttünk össze.

Egyszer sétáltunk az utcán, és mondta, hogy például az is rossz, hogy ilyenkor nem tudja megfogni a kezem, és nem tud megcsókolni, de fiúval ezt meg lehet tenni. Erre én csak annyit kérdeztem tőle, hogy miért akarja ezt egy fiúval csinálni, ha egyszer engem szeret. Aztán vigyorogva hozzátettem:

– Én amúgy bármikor szívesen megcsókollak az utcán – azzal odahajoltam hozzá, és adtam egy puszit közel a szájához, mert azt hittem, már nem fog ilyeneken fennakadni, de tévedtem.

Eltolt magától, és mérgesen így szólt:

– Ha még egyszer ilyet csinálsz, felpofozlak.

Akkor is veszekedtünk egy jót, és még talán ott sem lett volna késő kiszállni, megóvtam volna magam még pár fájdalmas tapasztalattól, de gondoltam, már közel voltunk ahhoz, hogy tényleg összejöjjünk. Ez meg is történt egy-két hétre rá, de ettől függetlenül semmi sem változott, nem is értettem, miért gondoltam, hogy bármi is változni fog. A szex továbbra sem nagyon működött, pedig már jobban elengedte magát, de én nem nagyon tudtam szabadulni attól az érzéstől, hogy biztos csak azért nyalt, hogy nekem jó legyen, de egyébként semmi kedve nem volt hozzá. Így majdnem végig erre gondoltam közben, sokszor mondtam is egy idő után, hogy inkább hagyja abba; ő meg semmit nem kérdezett, hogy miért, és én sem mondtam semmit.

Sokszor gondolkodtam azon, hogy minket semmi sem tartott össze, csak az, hogy mindkettőnket érdekelték a lányok, viszont még ehhez a kérdéshez is teljesen máshogy álltunk hozzá. Azon is felháborodott, hogy én otthon el akartam mondani, hogy lánnyal járok együtt, és ha sikeresen feldolgozták, szívesen bemutattam volna őt is, de ő egyáltalán nem támogatta az ötletet, továbbra is mindent titokban akart tartani. Én kérdeztem, hogy most mégis meddig, mert én se terveztem mindenkinek elmondani, de azért a barátoknak jó lett volna. Ő viszont még ebben sem volt benne, nekem meg ez csak tovább erősítette az olyan gondolataimat, hogy nem vagyok elég jó neki, és hogy hozzám egy lelkileg sokkal stabilabb társ lenne való.

Csak Eszti tudott róla, hogy együtt voltunk, és még elmondtam Hannának is, aki viszont meglepődött ezen, de mondta, hogy csináljak, amit akarok, én életem; és ez tőle amúgy kedves támogatásnak számított. Egyébként továbbra is eléggé magamba voltam fordulva, mert nagyon éreztem, hogy ez tökre nem jó így, hogy lehetne jobb a szex, felvállalhatnánk a kapcsolatunkat legalább pár ember előtt, meg úgy egyáltalán, nem volt normális, hogy csomó mindent nem mertem neki elmondani, mert tudtam, hogy csak lecseszne érte. Például akkoriban eléggé elkezdett foglalkoztatni, hogy milyen lehet a szex fiúval, és mivel ő már csinálta, szívesen kikérdeztem volna erről; viszont tudtam, hogy simán félreértené, mert ennél kisebb dolgokon is kiakadt már. Addigra már olyan sok minden felhalmozódott, hogy nem is voltam biztos benne, hogy szerettem őt, de mindig mintha megérezte volna, mikor nem lelkesedtem érte annyira, mert akkor nagyon kedvesen és szeretetreméltóan kezdett viselkedni.

Ez így ment június végéig, amikor elmentünk egy buliba, amit megint Eszti osztálytársa szervezett Budán. Együtt indultunk hárman Esztivel, mondtam Szilvinek a villamoson, hogy majd maximum csak akkor smárolunk a többiek előtt, ha már lerészegedtek, és akkor úgysem fog feltűnni nekik. Eszti meg vigyorogva megjegyezte, hogy felőle akár most is smárolhatnánk, őt nem zavarná, de Szilvi természetesen ebben is talált valamit, amin meg lehetett sértődni. Egész este kerültük egymást, én főleg Esztivel beszélgettem kint a kertben, mondta, hogy szerinte Szilvi borzalmas, de ha bízom benne, hogy meg fog változni, akkor csináljam még egy darabig. Én persze akkor még védtem, hogy csak bizonytalan, de majd egyszer jó lesz minden, ha végre hozzászokik, hogy lánnyal van együtt; de a lelkem mélyén éreztem, hogy csak én akartam ezt igazán. Még azt is mondtam Esztinek, hogy Szilvi hiába tiltakozott, én majd el fogom mondani otthon, hogy együtt voltunk, mert az öcsémet se akartam kizárni a magánéletemből, ha már ő is beavatott a csajozásaiba.

Aztán ebből nem lett semmi, mert éjfél körül, amikor visszamentem a házba megkeresni Szilvit, láttam, hogy egy pasival smárolt önfeledten. Ezer és egy gondolat futott akkor át az agyamon, de végül az volt a döntő, hogy jó, ez nem megy, eleve halva született ötlet volt az egész, és hagyom a fenébe. Kimentem Esztihez, könnyes szemmel megkérdeztem tőle, hogy hazajön-e velem, ő mondta, hogy persze, így szótalanul ballagtunk lefelé a hegyről a városi fényekkel megvilágított nyári éjszakán. Ő megértette, hogy nem akarok beszélgetni, ezért nem is faggatózott.

Másnap az én drágám felháborodva hívott fel, hogy mégis hova tűntem a bulin, én meg csak annyit mondtam neki, hogy úgy láttam, jól elvolt nélkülem, aztán rányomtam a telefont, tényleg úgy voltam vele, hogy soha többé nem akarom őt látni. Persze ilyenkor újból előkerült, feljött hozzám, szerencsére egyedül voltam otthon, mert azt a veszekedést, amit ott levágtunk, szerintem a szomszéd háztömbben is hallották, így legalább anyámék kimaradtak belőle. Eleinte sírt, hogy szeret engem, hogy sajnálja, és folytassuk a kapcsolatunkat, de aztán én minden szart rázúdítottam, ami addig felgyűlt bennem. Hogy önző volt a szexben, hogy úgy amúgy is önzőn viselkedett velem, hogy gáz volt, hogy mindenen megsértődött, hogy semmit sem tudtam elmondani neki, például azt sem, hogy a pasikat is kívánom, mert biztos felhúzta volna magát rajta. Persze ezek a vádak kicsapták nála a biztosítékot, én is megkaptam, hogy önző voltam, mert csak magamnak akartam őt, és rá akartam erőltetni ezt az egész "leszbi életmódot". Én ezen teljesen kiakadtam, hogy mégis milyen "leszbi életmódról" beszélt, ő kezelte ezt az egészet teljesen természetellenesen. Ezután még rengeteg mindent vágtunk egymás fejéhez, rájöttem, hogy ez a veszekedés is pont olyan volt, mint a kapcsolatunk, hozzánk méltó befejezés volt. Ő még egyszer azért mondta, hogy szeret, és nem próbálnánk-e meg most már rendesen, de mondtam, hogy nem, mert elegem volt ezekből az állandó nézeteltérésekből, és felfogásbeli különbségekből.

Szóval ahhoz képest, hogy én voltam a magába forduló fura művészlélek, és ő a nyitott, barátkozós csaj, kettőnkkel kapcsolatban mindig is én voltam az, aki tudta, hogy mit akar, ő meg csak sodródott az eseményekkel. Tudtam, hogy örök ellentétben álltunk egymással, ez maximum felnőtt korunkra változott volna meg, amikorra már teljesen kiégtünk volna egymástól, és én ebből nem kértem. Nagy lelkierő kellett, hogy ezt belássam, és tényleg úgy éreztem, örökre meghalt a lelkem egy része, amikor becsuktam mögötte az ajtót.

Nem is tudtam már, hogy az elkövetkezendő pár hetet hogyan éltem túl, anyáméknak is feltűnt, hogy a szokásosnál is szótlanabb voltam, de nem kérdezték meg, hogy mi bajom volt, amit egy kicsit sajnáltam, de hát ez is jól mutatta, hogy milyen volt velük a viszonyom. Volt egy olyan hülye érzésem, hogy anyám pontosan tudta, hogy mi történt, de mivel félt szembenézni az igazsággal, inkább nem kérdezett semmit. De nem is érdekelt, az volt akkor a legkisebb bajom. Egy idő után viszont már kimozdultam, Esztivel gyakran lementünk a Duna partra sörözni és cigizni, meg egyre többet rajzoltam, és kezdtem szépen elengedni ezt az egészet. Csináltam egy listát, hogy mit nem szerettem Szilviben, hogy mivel keserítette meg az életemet, és hogy ezek után mit szeretnék máshogy csinálni az életemben, és a jövőbeli kapcsolataimban. Az is sokat segített, hogy nyári szünet volt, és végig semmit sem tudtam Szilviről, nagyon reméltem, hogy a gimi maradék egy évében is ugyanolyan ninja ügyességgel fog előlem bujkálni a folyosón, mint amikor még vele akartam lenni.

Hannához is gyakran feljártam, filmeztünk, beszélgettünk, próbálta bennem tartani a lelket. Zenehallgatás közben néha Lana Del Reytől a Summertime sadness ment, ami az azelőtti nyáron jött ki, azóta is az volt a hivatalos nyári depressziós számom. Pár sulis társammal is tartottam a kapcsolatot Facebookon, például Ádámmal, akivel még tizedikben lettem jóban floorball edzésen. Az edzés főleg abból állt, hogy gyepáltuk egymást az ütőinkkel, egyszer Ádám úgy eltalált engem, hogy bedagadt a bokám, ezért nagyon udvariasan hazakísért, és azóta beszélgettünk néha egymással. Csak sima ismerősök voltunk, viszont ezen a szakítós nyaramon valahogy egymásra találtunk, talán éreztük, hogy most mindketten fogékonyak voltunk egymásra.

Gyakran találkoztuk is, például elmentünk bringázni, és egy-egy cigi mellett megmutogattam neki a telefonomon a rajzaimról készített fényképeket, mondta, hogy tetszenek neki, és majd szívesen megnézné élőben. Én mondtam, hogy semmi akadálya, csak cserébe készítenék róla is egy rajzot. Ádám volt az első, akit Esztin kívül le akartam rajzolni a Szilvivel való "kapcsolatom" után, szóval ebből éreztem, hogy talán már nyitott vagyok másra is. Az augusztus huszadikai tűzijátékot is Ádámmal néztük meg, felvitt a Hármashatárhegyre, ahonnan sokkal jobban lehetett látni mindent, mintha lent nyomorogtunk volna a Margit hídon. Akkor, ahogy álltunk egymás mellett, úgy éreztem, hogy szívesen csókolóztam volna vele, de tudtam, hogy csak azért, mert hiányzott valaki közelsége. Szilvi elég bújós volt, szeretett ölelgetni, én meg megszoktam a jót, túl régóta nem volt részem ilyesmiben.

A nyári szünet utolsó napján szintén Ádámmal voltam, csak sétáltunk a városban, aztán a Margitszigeten kötöttünk ki. Leültünk egy padra az elejében, szótlanul bámultunk ki a fejünkből, aztán megjegyzett valami olyasmit, hogy szép ez a város, csak el akar húzni innen. Mondta, hogy élnek rokonai Angliában, érettségi után kimegy oda dolgozni, és megvesz magának minden jó cuccot, amit eddig nem tudott; nem akart a szar magyar oktatási rendszerben eltölteni három hosszú évet, hogy aztán a negyedét keresse annak, amit külföldön megkapna. Ebben nem feltétlenül értettem vele egyet, de mivel akkoriban erősen fontolgattam, hogy ha sikerül túlélnem az érettségi évét, én is itt hagyom Pestet, és másik városba megyek egyetemre, az ő kijelentése még jobban megerősített ebben.

–  Én is el akarok menni – mondtam, ő meg hosszan fürkészett barna szemével.

Nem volt egyébként rossz pasi, vékonyabb arca, és felborzolt barna haja volt, meg tetszett a szeme is, mert volt a tekintetében valami komolyság, amit ilyen fiatal srácoknál még nem láttam. De hát nyilván azért lógtam vele, mert ugyanúgy nem találta a helyét az életben, mint én, és biztos voltam benne, hogy az átlag korombeli pasiknak sem én voltam az esetük.

– Elmondod, hogy mi a baj? – kérdezte, én meg azonnal tudtam, hogy mire gondolt.

– Hát… Nem tudom, akarod-e hallani, de mondjuk egy fiúnak talán könnyebb erről beszélnem.

– Ezek után még jobban szeretném hallani – küldött felém egy bátorítónak szánt mosolyt, és mivel nem gyakran mosolygott, el is érte a célját.

Amúgy is már ki voltam éhezve arra, hogy ezt valakinek elmeséljem, aki félig-meddig idegen volt számomra.

– Ismered Szilvit a B-ből? – kérdeztem.

– Aha, megvan – mondta egy kis gondolkodás után.

Ezután elmondtam az egész történetet, de a szex részét csak nagyvonalakban vázoltam fel, mivel a szexuális életemet Esztin kívül senkivel sem szerettem megbeszélni. Ádám nem lepődött meg túlságosan, de azért az érdekesebb eseményeknél néha csodálkozva felhúzta a szemöldökét. Utána mondott pár biztató szót, hogy biztos találok nála jobbat, és azt elemezgettük, hogy Szilvi valószínűleg még nagyon nem volt kész egy kapcsolatra, de én sem, mert nekem sem volt hozzá elég türelmem.

Aztán megint hallgattunk, már teljesen besötétedett, és lehűlt a levegő, fel is vettem a pulcsimat. Már sokkal szebbnek láttam mindent, a városi fényeket, a levegőnek is jobb illata volt, és most már a tücsökciripelésre is felfigyeltem. Egyszerűen megkönnyebbültem, mintha azzal, hogy kimondtam ezeket a dolgokat, a rossz érzéseim nagy része is elszállt volna.

– És akkor ezek szerint csak a lányok érdekelnek? – kérdezte Ádám előre nézve.

– Nem tudom… amíg tartott Szilvivel a dolog, azt hittem, hogy igen, de egyre többet gondoltam arra, hogy milyen lehet pasival. Szóval elvileg nem lehetek leszbikus, ha szívesen lefeküdnék fiúval is.

– Hát akkor biszex vagy, ez ilyen egyszerű – mosolygott rám.

– Hmm, amúgy régen azt hittem, hogy csak meleg pasik takaróznak azzal, hogy biszexek, mert az nem olyan ciki számukra; nem gondoltam volna, hogy valaha én is biszexként tekintek magamra.

Ő elnevette magát.

– Nem hitted el, hogy létezik biszexualitás?

– Ja – mosolyogtam én is. – Azt hittem, csak leszbi vagy heteró lehetek, de nincs átmenet.

– Pedig az élet tele van átmenettel.

Addig tényleg nem nagyon gondoltam bele, hogy hova soroljam magam, de aztán rájöttem, hogy valószínűleg tényleg biszex vagyok, ha a lányok és fiúk is tetszettek, az már mindegy volt, hogy milyen mértékben. Egyébként úgy éreztem, hogy a lányok jobban bejöttek, de akkor éppen egy olyan időszakomat éltem, hogy szexuális értelemben fiúkra gyakrabban gondoltam.

– Azért vicces, hogy neked lányként több tapasztalatod van lányokkal, mint nekem – jegyezte meg Ádám, én meg ezen jobban elcsodálkoztam, mint ő bármikor az én kis történetemen.

– Ne mondd már, hogy nem voltál még lánnyal! – kiáltottam, mire ő csak idemorogta nekem:

– Mondd hangosabban, a sziget végében még nem hallották.

– Oh, bocs, ne haragudj, izé, én nem akartam… de basszus, jó pasi vagy, hogy lehet, hogy nem jött még össze?

– Nem is nagyon törtem magam.

– Ja, értem – mondtam, majd hozzátettem: – Fiúval amúgy még én is szűz vagyok.

– Jó, de voltál lánnyal, az jobb.

– Neked lehet. Bár sokáig azt hittem, nekem is, és végül is lehet, hogy még most is, csak nem tudok róla – vontam vállat.

Ezután elszívtunk közösen egy cigit, majd rádőltem a vállára, mert éreztem, hogy megtehetem. Neki is jó illata volt, a Balatont juttatta eszembe, nem is mozdultam el, úgy beszélgettünk. Kis idő múlva így szólt hozzám:

– Lehet, hogy ez kísértetiesen emlékeztet majd téged egy korábbi helyzetre, de ha már mindketten el akarunk húzni érettségi után, és mindkettőnket érdekel, hogy milyen lehet a szex a másik nemmel, akkor esetleg összehozhatnánk valamit.

– Igen, ez tényleg nagyon emlékeztet egy korábbi helyzetre – mormoltam. – Azt mondanám, hogy tök szomorú, hogy a szexet mindig csak "kipróbálni" akarom, ahelyett, hogy rendes kapcsolatba kezdenék, de most nem vagyok abban az állapotban, hogy kapcsolatban legyek. Még Szilvi előtt lehet, hogy tudtam volna valakivel komolyan kezdeni, de azóta úgy érzem, elvesztem.

– Nem érzem rajtad, hogy elvesztél volna. Sokkal jobban egyben vagy, mint sok ismerősöm.

– Köszönöm, ez aranyos – mosolyogtam. – De amúgy jó, benne vagyok. Úgyis volt már velem ilyen, már nem fogok semmin sem meglepődni.

– Hát, nekem azért kicsit más adottságaim vannak, mint egy lánynak.

– Hú, tényleg? – néztem rá mosolyogva. – Gondolom az első és legfontosabb szabály, hogy nincs szerelem, csak szex.

– Hát igen. De egyébként nem akarlak lerohanni, nem kell azonnal a szexszel kezdeni.

– Mire gondolsz, hogy társasozzunk előtte? – kérdeztem naivan, mire ő így szólt:

– Nem, hanem hogy nem fogok semmit sem erőltetni, ha nem állsz rá készen.

– Öhm, jó… ne írjunk előre esetleg forgatókönyvet, hogy mi fog történni? – vigyorogtam, mire ő csak a szemét forgatta.

Amikor hazafelé sétáltunk, megkérdeztem tőle:

– És te miért nem akarsz kapcsolatot?

– Mert ha úgyis elmegyek, akkor minek?

– És miért akarsz mindenképpen elmenni?

– Te miért akarsz?

– Ez nem ér, te már többet tudsz rólam.

– Csak azt akartam ezzel mondani, hogy ha ugyanaz a motivációnk, akkor felesleges ezt firtatni. Amúgy semmilyen különösebb oka nincs, olyasmi, mint neked.

– Aha, szóval nem akarsz róla beszélni, értem – mosolyogtam elnézően.

Elkísért hazáig, mert ő is közel lakott, aztán megcsókolt a ház előtt. Éreztem, hogy mindkettőnk részéről több volt ebben, minthogy csak egy csodás szexkapcsolatot akarnánk ezzel indítani, de megfogadtam, hogy nem fogok belészeretni, még egyszer nem fogom elkövetni ezt a hibát. Ez elég nevetségesnek tűnhetett, de tudtam, hogy valahogy majd megpróbálom irányítani az érzéseimet.

Másnap elkezdődött a suli, de nem érdekelt különösebben, hogy láttam Szilvit a folyosón jókedvűen beszélgetni a barátaival. Örültem, hogy boldognak tűnt, legalább így véletlenül sem jut eszébe újrakezdeni velem.

Azon a héten pénteken mentem fel először Ádámhoz. Az apjával lakott, és azt mondta, este kilencig nem kell tartanunk az érkezésétől. A szobája olyan volt, ahogy egy fiú szobáját elképzeltem, számítógéppel, biciklivel, focilabdával, és a szokásos fekete-szürke színkombinációkkal, de mivel az öcsémén kívül sosem jártam még egy fiú szobájában sem, minden érdekesnek tűnt.

Ő megkérdezte, hogy kérek-e valamit inni, még lejátszottuk ezeket a szokásos köröket, aztán az ágyon csókolóztunk, és egymást követték az események. Végig elég figyelmes volt, tejesen el tudtam engedni magam. Kérte, hogy mutassam meg, hogyan érek magamhoz, aztán ő is simogatott, végül a nyelvével fejezte be. Nem volt jobb, mint ahogy Szilvi csinálta, sőt, akkor még nem érzett rá igazán, de mivel láttam rajta, hogy szívesen csinálta, ezért egy percig sem görcsöltem rajta, hogy vajon el tudok-e menni, hanem csak élveztem, ezért aztán sikerült is. Utána én is simogattam őt, éreztem, hogy mennyire kemény volt a farka, és én is vágytam rá, hogy a számmal kényeztessem, de valahogy még nem mertem megtenni, ehelyett mondtam, hogyha akarja, beteheti. Ő persze élt a lehetőséggel, de egyáltalán nem siette el, csak lassan haladt egyre beljebb. Mozogni is csak lassan kezdett, átfogta a combomat, és csókolóztunk, közben megkérdezte, hogy nem fáj-e. Mondtam, hogy nem, és visszakérdeztem, hogy milyen érzés, ő meg csak mosolyogva ennyit felelt:

– Kurva jó.

Erre én is elmosolyodtam, és megcsókoltam. Akkor nem élveztem el, de legközelebb már sikerült, hogy simogatott közben. Pár alkalom után már volt elég bátorságom hozzá, hogy én is a számba vegyem a farkát, és én is ugyanúgy élveztem csinálni neki, mint ő nekem. Utólag mondta is, hogy megleptem ezzel, mert nem számított rá, hogy szeretném majd, de örült neki, mert nem is tudta elképzelni, hogy ez ilyen jó érzés lehet. Én meg annak örültem, hogy végre valaki értékelt, még így is, hogy nem is jártunk együtt.

Mondjuk tulajdonképpen úgy viselkedtünk, mintha járnánk, azzal a különbséggel, hogy nem mondogattuk, hogy szeretjük egymást. De ha úgy hozta a helyzet a suliban is simán megölelt, meg bemutattuk egymást otthon, de azt mondjuk nem mondtuk el, hogy pontosan milyen viszonyban voltunk egymással. Anyám megjegyezte nekem egyik reggel, hogy örül, hogy most már fiúk is itt alszanak, nem csak lányok. Ebből már biztos voltam benne, hogy tudta, hogy együtt voltunk Szilvivel, gondolom valamelyik szomszéd elmesélte neki azt a szép szakítós veszekedésünket; de én csak vállat vontam, nem akartam semmit sem beismerni neki; ő még ahhoz is túl prűd volt, hogy belenézzen egy pornófilmbe.

Ádámmal nem kerültem sosem olyan érzelmi viharba, mint Szilvivel, mert tényleg sikerült tudatosítanom magamban, hogy ez most nem az a helyzet volt, amikor szabadon engedhettem az érzéseimet. Viszont a szexben teljesen ki tudtuk élni magunkat, és Szilvi után ez kellett is nekem. Egyszer kérdezte Ádám, hogy összességében nézve fiúval, vagy lánnyal jobb-e a szex, én erre csak annyit mondtam, hogy vele jobb volt, mint Szilvivel. De ez csak féligazság volt, mert ha egy olyan alkalmat néztem, amikor Szilvi már be volt lazulva az alkoholtól, akkor nehéz lett volna dönteni. Néha az is eszembe jutott, hogy biztos jó lehet lánnyal is mindig olyan gátlástalanul szexelni, mint ahogy Ádámmal tettük, de abban az együtt töltött egy évben úgy éreztem, hogy minden a helyén volt, és nem volt szükségem mellette semmi másra.

Érettségi után Ádám közölte, hogy már július közepén kimegy Angliába a rokonokhoz, ezért volt szűk két hetünk még együtt lenni. Utolsó nap elmesélte, hogy volt egy lány, akibe tizenöt éves kora óta szerelmes volt, tulajdonképpen őt akarta velem elfejteni, és az új élmények hatására hamar sikerült is. Egy-két megválaszolatlan kérdést leszámítva már én is túl voltam Szilvin, Ádámban viszont nagyon is "benne voltam", és tudtam, hogy hiába nem volt szó szerelemről, az egy év alatt eléggé megszerettük egymást.

Volt egy újabb magányos nyaram, amikor Esztivel, Hannával, és a Summertime sadness-szel vigasztalódtam, de talán nem voltam annyira letörve, mint a Szilvivel való szakítás után. A nyár maradék részére vállaltam diákmunkát is, hogy mégse üres zsebbel költözzek majd el, és a szép új élet reménye is elterelte a figyelmemet mindenféle negatív dologról. Nem gondolkodtam olyasmin, hogy fiú, vagy lány kellene-e nekem, de azt megfogadtam, hogy egy darabig biztosan nem kezdek új szexkapcsolatba.

Mátéval ezekhez képest teljesen más volt, ő volt az első, akivel rendes kapcsolatban voltam, és akivel azért feküdtem le, mert szerettük egymást. Sok új érzés, és tapasztalat ért, mellette érzelmileg és szexuálisan sem kellett visszafognom magam, és jó darabig minden teljes is volt…

Ekkor feleszméltem, hogy már kétszer is végigment az Arctic Monkeys album, úgyhogy lekapcsoltam, mert már untam. Kimentem a konyhába enni, már este tíz volt, de Zoén kívül még mindig senki sem volt itthon, Zalán valószínűleg már nem is jön haza, anyám meg biztos elrángatta Nándit moziba. Lezuhanyoztam, aztán a szobámban lekapcsoltam a lámpát, és megnéztem a Messengert. Eszti még nem nézte meg az üzenetemet, de ebben semmi meglepő nem volt, mert általában két-három naponta válaszolt csak. Viszont erről eszembe jutott, hogy írnom kéne Heninek, hogy vigyázzon a kollégiumi szobában hagyott cuccaimra, úgyhogy írtam is gyorsan, mielőtt még egyszer felriadnék emiatt éjszaka. Nemsokára jött a válasz:

"Igen, feltűnt, hogy leléptél, de azt nagyon sajnálom, hogy ki fogsz költözni. Mi történt?"

Megírtam neki: "Majd ha visszamegyek, elmesélem."

"Okés. Átrakom a dolgait az enyémekhez, a macidat meg már át is telepítettem az én ágyamra :D"

"Köszönöm, aranyos vagy :)"

Ez elég könnyen ment, de hát Henire mindig tudtam számítani, furcsa is volt, hogy ha visszamegyek Debrecenbe, nem vele fogok lakni; egyelőre még nem gondoltam bele, hogy milyen hátrányai lesznek, ha félbehagyom az egyetemet.

Tizenegy körül hallottam, hogy hazajött anya és Nándi, én meg leraktam a földre a telefonomat, és úgy tettem, mintha aludtam volna. Ezt jól is tettem, mert öt perccel később bejött anya, de mivel úgy látta, hogy alszom, nem háborgatott. Tehát sikerült nyernem még egy kis időt, amíg megtudja, hogy halasztok egy félévet. Éjfél körül csend borult a lakásra, én meg még sokáig nem bírtam elaludni.