2016. március 29., kedd

19. fejezet

19. fejezet


Tomi

Alighogy visszaértem a szállásra, Kozma mester mintha csak megérezte volna, hogy jövök, pont akkor lépett ki a folyosóra, amikor már majdnem elértem a szobámat.
- Vitéz, te meg hol voltál? - morogta. - Már éppen fel akartalak hívni, hogy merre csavarogsz.
- Elnézést, mester, a barátnőmmel voltam – mondtam, próbáltam nagyon bűnbánó lenni, de nem sikerült, akaratlanul is elvigyorodtam.
- Látom, jól érezted magad – mondta Kozma kicsit megenyhülve. - A meccsig már nincs kimenő, holnap délelőtt taktikai megbeszélés, és pihenés van.
- Értettem – mondtam.
Jó éjszakát kívántunk egymásnak, majd bementem a szobámba. Rudi az ágyában laptopozott, rögtön felpillantott, amikor bejöttem.
- Na, jó, hogy jössz, Kozma már egyszer bent volt, és téged keresett. Mondta, ha nem jönnél tizenegyre, kegyetlenül lecseszett volna.
- Az előbb találkoztam vele, már megbékélt – mondtam.
- Remek... És mit csináltatok ennyi ideig? Azt ne mondd, hogy végig szexeltetek, mert féltékeny leszek – vigyorgott Rudi.
- Nem, nem csak szexeltünk – mondtam, majd leültem az ágyamra. - Képzeld, végre megkértem a kezét.
- Nem mondod? - csodálkozott Rudi. - És mit mondott?
- Igent, hát mi mást – mosolyogtam.
- Gratulálok – mondta egy kis szünet után, mintha nem akarná elhinni, hogy ez megtörtént.
Biztos furcsa neki, hogy ők Annával már öt éve együtt járnak, mi meg Adéllel csak két hónapja, de máris „előrébb tartunk”, mint ők.
- Kösz – biccentettem.
- Na és mikor lesz az esküvő? - kérdezte Rudi.
- Nem tudom, remélem még karácsony előtt – mondtam. - Annával meg vagytok hívva.
- Még jó, hát mi hoztunk titeket itt össze – mosolygott. - Nélkülünk most nem tudtatok volna ilyen romantikus együttlétet eltölteni.
- Jól esett, hogy szervezkedtetek a hátam mögött... Bár nem szeretem a meglepetéseket, de ez kellemes meglepetés volt – mondtam.
- Gondoltam... - mondta. - Na és most mit érzel? Csak kíváncsi vagyok.
- Miért? - kérdeztem homlok ráncolva. Sosem kérte, hogy beszéljek az érzéseimről.
- Hát nem is tudom... - mondta, majd összecsukta a laptopot, és szembe fordult velem. - Csak érdekel, mi késztetett arra, hogy el akarod venni őt feleségül.
- Mert szeretem őt – mondtam magától értetődően. - De nem csak szerelmes vagyok belé, hanem ez sokkal mélyebb érzés. Nem fellángolás, vagy ilyesmi, ezt biztosan tudom. Csak tudom, hogy ő kell nekem, és nekem rajta kívül senki más nem lesz jó, tehát miért ne vehetném el feleségül?
- Oké, értelek... De ugye tudod, hogy nem lesz élet mindig így? - nézett rám. - Mennyi is volt a leghosszabb kapcsolatod? Egy év?
- Igen, egy év – mondtam. - Jó, tudom, hogy egy idő után már megváltoznak a dolgok, de mégis csak húsz éve ismerem Adélt, és ő mindenki másnál fontosabb nekem, meg eddig is megoldottuk, ha volt valami gond.
- Jól van, én nem akarlak kiábrándítani, vagy ilyesmi, csak gondoltam, szólok, hogy néha még a legnagyobb szerelem is fáj, és majd emiatt ne akarj kiszállni az első nehézségnél.
- Eddig sem tettem – mondtam.
- De két hónap az még nagyon kevés – mondta Rudi. - Majd nézd meg magatokat három év múlva, vagy hét év múlva. Ki fogsz te egyáltalán bírni ennyi időt egyetlen nő mellett?
- A kitartással sosem volt bajom, általában a nők léptek le. Az mondjuk jogos kérdés, hogy el tudom-e azt érni, hogy Adél ne lépjen le, de szerintem simán, mert vele nem vagyok olyan, mint az előző csajokkal. Tényleg érdekel, hogy jó legyen neki velem, mert ha ő jól érzi magát, az rám is pozitív hatással van.
- Jól van, örülök, hogy végre így gondolkodsz – mondta Rudi. - Láttam, hogy eddig nem becsülted meg egyáltalán a barátnőidet, csak ezért kérdezgettelek. Azt mondom, próbálj meg kitartani, még ha néha nehéz is lesz Adéllel. Mert biztos lesznek majd ilyen helyzetek, ne is próbálj arra gondolni, hogy nem lesznek.
- Kösz a tanácsot, és igazad is van. De most el sem tudom képzelni, mi baj lehetne – mondtam.
- Hát, pedig bajok mindig lesznek – mondta Rudi. - És ha nem menekülsz el, akkor a közös gondok megoldása még közelebb hoz titeket egymáshoz.
- Jó, nem fogok elmenekülni – mondtam. - Már nem is tudom elképzelni sem a helyzetet, hogy őt magára hagyjam valamiben, amikor szüksége lenne rám. Tudom, régen nagyon bunkó voltam a nőkkel, de már örülök is, hogy leléptek mellőlem, mert akkor most nem lehetnék Adéllel.
- Jól van, csak azért mondtam ezeket, hogy próbálj meg tanulni a régi hibáidból – mondta Rudi.
- Rendben, és örülök, hogy elmondtad a véleményedet.
Ezután elmentem lezuhanyozni, közben eszembe jutott, hogy amikor Brigivel szakítottam, Adél is azt javasolta, hogy tanuljak a hibáimból. Nem mondanám, hogy tudatosan tanultam belőlük, egyszerűen csak teljesen természetesen jött, hogy Adélhez jó vagyok, meg hogy kimutatom a szeretetemet, hiszen ő is mindig jó volt hozzám. Sőt, csak ő volt az, aki mindig is mindenféle hátsó szándék nélkül akart jó útra téríteni, és ez szerencsére a kapcsolatunk alatt is így maradt. Ezek után magától értetődő volt, hogy ezt én is szeretném viszonozni neki, és hogy éreztessem vele, ő is számíthat rám bármiben.
Igaza volt Rudinak, hogy két hónap még nagyon kevés idő, de ha már én magam is érzem, hogy most mennyire más minden, mint előzőleg, akkor már csak meg tudok én is küzdeni a boldogságomért. Ha már eddig nem tettem.
Amikor lefeküdtem, eszembe jutott a másnapi meccs is, és egy kicsit bűntudatom is volt, amiért ennyire kiment a fejemből. Na,majd holnap megmutatjuk a világnak – ez volt az utolsó gondolatom elalvás előtt.

***

A félidőben 14-10 volt az állás Izland javára, az öltözőben Kozma sorban adta az utasításokat, hogy mit kéne jobban csinálni, de én alig bírtam odafigyelni, mert magamtól is tudtam, hogy én személy szerint mit basztam el, és hogy a többiek mit basztak el. Tudtam kívülről az összes figurát, és ahogy Kozma ordította a pofánkba, hogy mit kell majd játszani, én csak bárgyú fejjel bólogattam, mert nagyon jól tudtam, hogy mit kell majd csinálni.
A lövéseimnek kb. ötven százaléka nem ment be, ami elég siralmas volt, de megpróbáltam összeszedni magam. Ha más nem is, a tűz megvolt bennem. Olyan felfokozott idegállapotban vagyok meccsek alatt, hogy az biztosan hozzásegít engem a jó teljesítményhez.
Visszamentünk a pályára, az izlandiak már ott voltak, Rudi ideszólt nekem.
- Tomikám, kicsináljuk őket.
- Így van – bólintottam.
Tudtam, hogy nem hagyhatom veszni életem nagy lehetőségét, hogy olimpiai döntőt játszhassunk. Egy olyan jelentéktelen embernek, mint én, óriási dolog lenne, ha részt vehetne a világ legjelentősebb versenyének döntőjén. Küzdeni fogok érte az utolsó leheletemig. Nem érdekelt, hogy mennyire fáj a bokám, vagy a kezem, nem érdekel, mennyit kell fel-alá rohangálni, ki fogom hozni magamból a legjobbat, hogy azzal a legtöbbet segítsek a csapatnak.


Adél

A meccs nagyon izgalmas volt, a második félidő felénél a magyarok feljöttek 19-19-re, otthon ilyenkor szoktam kikapcsolni a TV-t, annyira nem bírom az ilyen izgalmakat. De itt most teljesen más volt, egyszerűen jó volt így nézni a meccset, hogy majdnem az orrunk előtt zajlanak az események. Annával pont olyan helyet sikerült szereznünk, ahol rengeteg magyar szurkoló volt, és velük skandáltuk a szokásos szövegeket. Volt pár szurkoló, akik már annyira be voltak állva, hogy szinte nem is figyelték a meccset, csak szurkoltak, meg énekeltek. Engem teljesen magával ragadott az egész meccs hangulata, Annával mindig pacsiztunk, ha gólt lőtt a csapat, és amikor átvették a vezetést, már össze is ölelkeztünk örömünkben.
Nem is tudtam rendesen megfigyelni, hogy Tomi hogy játszott, azt persze felfogtam, ha ő dobott gólt, de ezen kívül nem tudtam rendesen rá koncentrálni, inkább azt figyeltem, hogy hol van éppen a labda.
Rudi nemsokára dobott egy gólt, így 21-19 lett az állás a mi javunkra, Anna boldogan ugrált mellettem. Az 56. percben már négy gólos volt az előnyünk, már csak négy perc volt hátra a meccsből, kezdtünk egy kicsit megnyugodni, hogy a fiúk ezt már biztos nem engedik ki a kezünkből. Két szurkoló srác, akik végig mellettünk álltak, hozzánk fordultak:
- Hé, lányok, nincs kedvetek meccs után ünnepelni jönni velünk?
- Nincs, bocs, a hapsijainkkal leszünk – mondta Anna.
- Na, és hol vannak a pasijaitok? - kérdezte gúnyosan az egyik.
- Lent a pályán – felelte Anna ugyanolyan flegmán, mire a fiúk elhallgattak.
Én csak elmosolyodtam, de a szememet végig a pályán tartottam, Tomi éppen gólt lőtt. A magyar közönség egyszerre kezdte skandálni, hogy „Vitéz Tomi, Vitéz Tomi!”, mi is beálltunk közéjük Annával a buli kedvéért. Ez már Tomi sokadik gólja volt, de fogalmam sem volt, összesen mennyit dobhatott.
- Jól játszik a pasid – mondta Anna elismerően.
- Hát igen, ő már csak ilyen – mosolyogtam.
A meccs 29-26 lett a magyaroknak, én meg tudtam, életem legjobb meccsén vagyok túl, amin valaha kint voltam. Nagyon örültem, hogy Tomiék bejutottak a döntőbe, pedig ez a félidőben még nem egészen így nézett ki. Nagyon büszke voltam rájuk, igazi csapatként játszottak, és persze örültem, hogy Tomi megint nagyon jó volt.
Néztem, ahogy a pálya közepén pacsiznak egymással, hogy mindenki örül, és én is olyan boldog voltam, hogy olyan kis ország, mint Magyarország olimpiai döntőt játszhat kézilabdában. Örültem, hogy itt vagyok, és mindezt testközelből láthatom. A csapat nemsokára idejött a szurkolókhoz meghajolni és pacsizni, és mivel a helyünk nem volt túl messze a pályától, odakiáltottam Tominak:
- Hé, Vitéz!
Ő felnézett, amikor meglátott, elmosolyodott.
- Jó voltál! - mondtam.
Ő csak lazán vállat vont, de az örömteli mosoly továbbra sem tűnt el az arcáról; tudtam, hogy mennyire örül ennek a sikernek. A magyarok nemsokára bementek az öltözőbe, mi meg Annával elindultunk vissza a hotelbe, közben egymás szavába vágva ecseteltünk, hogy milyen jó, hogy a srácok ott vannak a döntőben.

***

A szállodában első dolgom volt lezuhanyozni, utána leültem az ágyamra, és felhívtam anyámat. Szerintem nem is tudja, hogy kint vagyok Londonban, hacsak Alex nem mondta neki, de az szinte kizárt volt, mert nem szoktak beszélni. Meg persze megígértem anyának, hogy ő lesz az első, akit értesítek, ha Tomival esetleg összeházasodnánk, így elsősorban emiatt hívtam fel.
Anyám felvette a telefont, én meg elújságoltam, hogy kint vagyok az olimpián, mire majdnem dobott egy hátast. Ez már így is elég nagy meglepetés volt neki, de aztán hozzátettem:
- Hozzámegyek Tomihoz.
Egy másodperc néma csönd után anyám így szólt:
- Tessék? - kérdezte hitetlenkedve.
- Jól hallottad – sóhajtottam.
- Biztos vagy te ebben, kislányom? - kérdezte anya kissé kétkedve.
- Igen, ennél nem lehetnék biztosabb – feleltem.
- Mennyi ideje is vagytok együtt?
- Kb. két hónapja, de teljesen mindegy – mondtam.
- Hogy lenne már mindegy? Ne legyél már ilyen naiv, pontosan tudod, hogy milyen hosszú ideig együtt lenni valakivel; egyáltalán nem olyan, mint a legelején.
- Tudom, de sokkal jobban ismerem Tomit, mint Zolit valaha ismertem – mondtam. - Jobban tudom Tomi hülyeségeit kezelni, mint Zoliét, akinek nem voltak különösebben idegesítő szokásai, viszont ő meg aztán jól pofára ejtett.
- És azt is jól fogod viselni, hogy sokat fog elutazni otthonról? - kérdezte anya.
- Az nem is hátrány, legalább magamra is lesz időm – mondtam.
- Igen, de amikor gyerekeitek lesznek, majd alig lesz otthon az apjuk, csak te fogod őket nevelni. Egyáltalán akartok majd gyereket? - kérdezte anya.
- Nem tudom, nem beszéltünk erről, egyelőre biztos, hogy nem. Különben tudod jól, hogy nekem nem is biztos, hogy lehet – mondtam.
- Szerintem már régen abbahagyhattad volna a gyógyszer szedését, csak az orvos direkt újra és újra felírja neked, hogy megkaphassa érte a prémiumot – morogta anya. - Ne foglalkozz ezzel a baromsággal, biztos, hogy majd lehet gyereked, csak ijesztgetni akarnak, hogy szedd azt a szart.
- Igen, tudom, hogy te a hippi világnézeteddel így gondolkodsz, de voltam már három különböző orvosnál is, és mindegyik azt mondta, hogy nem biztos, hogy lehet gyerekem.
- A „nem biztos” elég gyenge érv – mondta anya. - Szóval akkor még azt sem tudod, hogy Tomi egyáltalán szeretne-e tőled gyereket?
- Nem kérdeztem – mondtam. - De tett rá utalásokat.
- Látszik, hogy eszméletlenül komolyan gondoljátok együtt. Adél, a házasság nem abból áll, hogy legyen valaki, akihez minden éjjel hozzá lehet bújni, ez sokkal felelősségteljesebb dolog.
- De pont te mondod ezeket, aki egy olyan emberrel állt össze, akiben semmilyen felelősségérzet nem volt? - kérdeztem.
- Igen, én mondom, és pontosan emiatt mondom, mert én tudom, milyen hirtelen felindulásból házasodni. Nézd meg az eredményét.
- Tomi nem olyan, mint apa – mondtam.
- Jól van, kislányom, ez majd úgyis később derül ki. Szerintem várjatok még, de tudom, hogy úgysem fogsz várni. Mi sem tudtunk várni apáddal, csak azt szerettük volna, hogy minden éjjel egymás mellett aludhassunk el, és hogy együtt soha ne legyen vége annak az álomvilágnak, amit addig átéltünk... De a házasság minden, csak nem álomvilág.
- Tudom, négy évig együtt voltam Zolival.
- Akkor még gyerek voltál.
- Huszonhárom évesen? Nem hiszem – mondtam. - Különben is, majdnem tizenkilenc éves voltam, amikor összejöttünk.
- Jó, csináljad, tudom, hogy nem tudlak eltéríteni a célodtól, mert engem sem tudott senki... Úgyis lakva ismeri meg egymást az ember, majd meglátod, mi lesz ebből.
- Tudom, hogy nagyon nehéz bárkivel is együtt élni, de mindketten ezt szeretnénk – mondtam.
- Igen, most még ezt szeretnétek, de szerintem fél év után már nem így lenne.
- De miért akarsz ennyire lebeszélni Tomiról? - kérdeztem. - Amikor legutóbb fent voltál Pesten, még örültél is, hogy összeköltözünk.
- Igen, mert be voltam egy kicsit csiccsentve, de most színjózan vagyok – mormogta anya.
- Ja, veszekedtetek Ferivel, mi? - kérdeztem.
- Nem – mondta. - De mondom, próbáld ki, majd legfeljebb elváltok, a mai világban az úgyis elég nagy divat.
- Nem szándékozom elválni – mondtam. - Különben is, gyerekkorom óta ismerem őt, és most, hogy együtt vagyunk, nem sokat változott a viszonyunk.
- Azért remélem, nem verekedtek a homokozóban, mint ötéves korotokban – sóhajtott anya.
- Természetesen nem – morogtam. - Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem vállalok túl nagy kockázatot. Csak én tudtam őt elviselni, amikor meg volt sérülve; meg amikor mindenki menekült előle, akkor én mégis mellette akartam lenni.
- Az a kérdés, hogy ő ezt mennyire értékeli.
- Azt mondta, értékeli – feleltem.
- Mondani lehet. És mégis mennyit érzékeltél te ebből?
- Az elején nem sokat, de én türelmes voltam – mondtam.
- Az jó. Türelemből sosem elég, pláne egy nő esetében – mondta anya, majd más hangsúllyal folytatta: - Jól van, kislányom, sok boldogságot kívánok, és nagyon remélem, hogy neked jól fog sikerülni az első házasságod.
- Hát kösz – mondtam.
- Na, vigyázzatok magatokra, add át Tominak az üdvözletemet, meg hajrá a döntőre – mondta.
- Jó, persze. Én üdvözlöm az öcsémet.
- Átadom – mondta. - Szia, puszi.
- Szia – mormogtam, azzal letettem.
Elgondolkodtam, hogy amikor Tomi maga alatt volt a sérülése miatt, borzasztónak látta a világot, és ezzel megmérgezte a körülötte élők hangulatát. Én sem feltétlenül akartam akkor vele lenni, de amint jobban lett egy kicsit, máris normálisabb lett. Nagyon nehéz objektívnek maradni, ha szerelmes az ember... Tudom, hogy a párom nem hibátlan, de szeretjük egymást, és remélem, ez talán átsegít mindenen. És azt is remélem, hogy nem sérül meg többé. Tomi hangulatát főleg az határozza meg, hogy jól ment-e neki a kézilabda, vagy sem, de most állítása szerint már nem a kézilabda a legfontosabb neki. Én hittem neki, mert csak így lehet. Hiába csalódtam már egyszer valakiben, és sejtettem, hogy Tomival sem lesz mindig minden fantasztikus, de megteszek minden tőlem telhetőt, és megpróbálom elhinni, hogy most tényleg jó lesz. Tomi szülei is elváltak, az enyémek is, szerintem nem fogjuk könnyen feladni, pláne, hogy rólunk van szó.
A gyerekvállalásról, meg ilyen dolgokról is akarok majd vele beszélni, meg akartam tudni, mi a véleménye erről. Különösen úgy, hogy tudtam, nem lesz majd könnyű teherbe esnem, ha egyáltalán sikerül. Nem akartam, hogy a gondok beférkőzzenek most az agyamba, elővettem egy könyvet, és olvasgatni kezdtem.


Tomi

Este nyolc körül megérkeztem Adélhez, nem is szóltam neki előre, hogy mikor jövök, hagy legyen meglepetés... Amikor kinyitotta az ajtót, rám mosolygott, majd megöleltük egymást.
- Gratulálok – mondta, amikor elengedtük egymást.
- Én is neked – vigyorogtam.
- Mihez? - vonta fel a szemöldökét, amikor becsukta utánunk az ajtót.
- A jövendőbeli férjedhez – mosolyogtam tovább, majd ledobtam a hátizsákomat a földre.
- Ja, hát kösz – mondta, idelépett hozzám, átkarolta a nyakamat, majd megcsókolt.
- Szívesen – mondtam, beletúrtam a hajába, ezután én is megcsókoltam őt. Végignéztem rajta, rövidnadrágot és pólót viselt, mindkettő jól állt neki. - Nagyon szexi vagy – mosolyogtam, továbbra is a haját simogattam.
- Te is szexi vagy – mosolygott rám. - Tetszel ebben az izompólóban.
- Ez csak egy atléta... - mondtam. - Nem akarom szándékosan kihangsúlyozni az alakomat.
- Persze, úgy mondod, mintha nem tudnád, hogy jól áll rajtad – forgatta a szemét, én meg elvigyorodtam.
- Átlátsz rajtam – mondtam.
Leültünk az ágyra, én kivettem a hátizsákomból a mobilomat, a tusfürdőmet meg az izomlazító krémemet.
- Az micsoda? - kérdezte Adél a krémre nézve.
- Ez a bokámra kell, mert kegyetlenül megerőltettem a mai meccsen, és még most is eléggé fáj – mondtam. - Úgyhogy azt hiszem, minél hamarabb be kéne kennem.
- Szívesen megcsinálom helyetted - kapott az alkalmon.
- Jól van, az jó lenne – mosolyogtam.
Én hátradőltem az ágyon, a fejemet a párnára tettem, ő meg nekilátott bedörzsölni a krémet a lábamba.
- Hmm, elég jó érzés végre ledőlni egy kicsit – ásítottam. - Most már nagyon fáradt vagyok, erre az estére gyűlt fel bennem az összes fáradtság, azt hiszem.
- Csodálkoztam is, hogy eddig hogy bírtad energiával – mondta.
- Azért bírtam, mert az izgalom nem hagyta, hogy egy kicsit is elmélázzak.
- Miért, most nem vagy ideges? - kérdezte csodálkozva.
- Most semmire sem tudok gondolni – mondtam.
- Akkor nagyon ki lehetsz ütve – mondta.
- Ja... A meccs után is nagy volt a forgalom, legalább hárman hívtak fel. Anyám, Váradi, meg Juhász.
- Juhász is felhívott? Úgy tudtam, nem vagytok túl jóban.
- Ja, én is azt hittem – vontam vállat. - De azt mondta, hogyha megnyerjük az olimpiát, akkor kiállítják a kézilabdacsarnokba a válogatott mezemet, meg Rudiét is, és bármelyik szurkoló letapizhatja. Fantasztikus, nem? - fintorogtam.
- Amíg csak a mezedet tapizzák, addig nem leszek féltékeny – mosolygott.
- Ne aggódj, engem csak te tapizhatsz – mosolyogtam. - Amúgy jól csinálod.
- Mit? A kenegetést?
- Aha – mormogtam. - Ez a második legjobb dolog, amit a kezeddel csinálhatsz.
- Hmm, sejtem mi lehet az első – mosolygott.
- Majd azt is csinálhatnád – vetettem fel.
- Jó, majd megkapod, ami jár neked, de előbb még ezt befejezném, ha megengeded – mormogta.
- Persze hogy megengedem, ha ilyen jó vagy benne – vigyorogtam rá.
Tényleg jó volt, hogy a bokám környékén enyhült a fájdalom, és kellemes bizsergés vette át a helyét. Hát igen, tud ez a nő... Elnéztem Adélt, ő lefelé nézett, haja egy kicsit az arcába hullott, és csak csodáltam, hogy milyen szép így. Érdekes, hogy gyerekkorom óta bármikor ránézhettem, ennyi idő után akár meg is unhattam volna, most mégsem tudtam betelni a látványával. Ő volt a legszebb csaj, akivel valaha voltam. Felnézett, találkozott a tekintetünk, kissé értetlenül megkérdezte:
- Mi az?
- Semmi, drágám, folytasd csak – mormogtam.
- Jól van... - sóhajtott. - Képzeld, beszéltem anyámmal, és megmondtam neki, hogy hozzád megyek.
- Igen? - néztem rá. - Azt hittem, majd ha hazamegyünk, akkor mondjuk el a rokonoknak.
- De anyám nem is Pesten él. Különben is megígértem neki, hogy elmondom neki, ha ilyen terveim vannak.
- Mikor ígérted meg neki? - kérdeztem.
- Amikor megtudta, hogy összejöttünk, viccelődve megkérdezte, hogy hozzád mennék-e feleségül, én meg mondtam neki, ha esetleg ez bekövetkezne, akkor ő lesz az első, akinek szólok erről.
- Hát jó... És mit mondott?
- Azt, hogy szerinte korai. De engem nem érdekel, mi a véleménye – mondta Adél határozottan, ami nekem nagyon tetszett.
- Az mondjuk lehet, hogy korai, de én nem érzem annak – mondtam. - Egyébként nekem meg Rudi tartott egy szentbeszédet, hogy egy kapcsolat nem mindig könnyű, meg ilyesmi... Mintha nem tudnám – forgattam a szemem, mire ő elmosolyodott.
- Igen, gondolom, hogy milyen nehéz volt velem eddig is.
- Nem veled volt nehéz, hanem az előző libákkal – mondtam.
- Vigyázz, mert még én is olyan leszek – ugratott.
- Nem, te nem lehetsz olyan... Már csak természetedtől fogva sem.
- De azelőtt mégis mi volt neked annyira nehéz? - kérdezte érdeklődve.
- Azt hiszem, főleg az, hogy senkit nem vettem komolyan, és mindent leszartam. Így azért nehéz, ha a másik meg komolyan gondolja.
- Igen, az úgy tényleg nagyon szar – bólintott. - Még azt is mondta anyám, hogy reméli, az én első házasságom jobb lesz, mint az övé.
- Nagyon jófej – horkantam fel. - Nem tudtam, hogy nem bír engem.
- Itt most nem rólad van szó, hanem rólam, hogy milyen felelőtlen picsa vagyok – mondta.
- Nekem tetszik, hogy felelőtlen picsa vagy – mosolyogtam. - Különben is, anyád ne szóljon be neked, ő már mindent elrontott, amit az életben el lehet.
- Igen, de pont ezért veszélyesek az ilyen emberek. Mert ők tudják, milyen szarban lenni – mondta.
- És szerinted velünk is ez lesz?
- Nem hiszem – felelte.
- Én sem. Tudod, miért veszélyesek még a szétcseszett lelkű emberek? A neten olvastam valahol, és elég találó – mondtam.
- Na miért? - nézett rám kíváncsian.
- Mert tudják, hogy kell túlélni – feleltem.
- Igen... - mondta. - Akkor ezek szerint mi már tudjuk, hogy kell túlélni.
- De én nem csak túlélni akarok veled, hanem élni – mondtam, ő elmosolyodott.
- Igen, én is. Végre – mondta.
Ezután nem beszélgettünk tovább, csak a lábamat masszírozta, én meg közben azon agyaltam, hogy majd hogyan viszonozom ezt neki. De aztán kezdtek elterelődni a gondolataim, a fáradtság már teljesen rám nehezedett, szinte már nem is bírtam nyitva tartani a szememet. Adél lassan abbahagyta, majd így szólt:
- Megyek kezet mosni.
- Ühüm – morogtam, ki sem nyitottam a szemem.
Annyi erőm még volt, hogy levegyem az utcai nadrágomat, meg a trikót, és magamra húzzam a takarót. Gondoltam, majd ha Adél visszajön, és hozzám bújik, akkor biztosan felébredek, de innentől kezdve már semmilyen emlékem nem volt.


Adél

Hajnalban arra ébredtem, hogy Tomi hátulról átölel, nekem meg eszembe ötlött, hogy nem is szexeltünk elalvás előtt. Most volt ilyen először. Nem mintha baj lett volna, mert tudtam, hogy fáradt, de most éreztem, hogy jobb lett volna szeretkezni, mert rég nem aludtam ilyen szarul.
- Ébren vagy? - kérdezte halkan.
- Aha – mondtam, végigsimítottam a kezét, ami a derekamat ölelte.
- Bocs az estéért – mondta.
- Miért? - fordultam szembe vele.
- Amiért bealudtam – mondta. - Nyilván jobb időtöltésre számítottál.
- Ja, semmi gond – mondtam.
- Meztelen vagy? - kérdezte, közben kezével végigsimított a testemen, hogy megbizonyosodhasson róla.
- Igen, tudod, hogy nem szeretek semmi felvenni alváshoz – mondtam, majd én is végigsimítottam a mellkasán.
- Szeretem ezt a jó szokásodat – mosolygott, ezután megfogta a mellemet.
Csókolózni kezdtünk, lassan lekerült róla is a bokszer alsó, majd belefeledkeztünk ebbe az álom és valóság közötti világba. Én voltam felül, mert ő így akarta, de nem volt kifogásom ellene. Lassan mozogtunk, nem akartunk semmit sem elkapkodni, ez most így volt szép. Én fölé hajoltam, arcát, nyakát csókolgattam, vagy csak ajkaimat finoman végighúztam a bőrén, nyelvemmel a fülét cirógattam... Ő végigsimogatta az egész testemet; nagyon jó volt kezét az arcomon, utána hajamban, mellemen, fenekemen érezni; teljesen el is zsibbadtam érintéseitől. Végül már csak a lábam között simogatott, én meg egyre éberebb lettem, és éreztem, többet szeretnék ennél. Tomira néztem, ő becsukott szemmel feküdt alattam, láthatóan élvezte, hogy ilyen ráérősen elvagyunk egymással.
Én is behunytam a szemem, továbbra is lassú ritmusban mozogtunk, közben egyre jobban élveztem ujja kényeztetését, ő meg is érezte ezt.
- Milyen forró a tested – mormogta.
- Mindjárt elélvezek – suttogtam.
- Tudom... - mondta, majd a szemembe nézett. - Ülj föl, hagy nézzelek közben.
Én teljesítettem kérését, közben végig magamon éreztem a tekintetét. Csípőmet vele együtt mozgattam, ő meg tovább simogatott, nemsokára éreztem, hogy már nagyon közel vagyok, szapora sóhajok hagyták el ajkaimat. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk Tomival, láttam rajta, hogy már ő is nehezen bír magával. Egy hangosabb nyögés tört ki belőlem, éreztem, hogy már nincs visszaút.
- Ez az, élvezd csak... - mondta Tomi, én meg már csak az ujját, és bennem mozgó farkát éreztem, és egy pillanat múlva átlendültem az észvesztő kéj állapotába.
Miközben testem és lelkem ezernyi apró darabra hullott szét, éreztem, hogy Tomi is követ engem, szorosan megmarkolta a derekamat, hallottam élvezettel teli nyögéseit. Ezután magára húzott, és magához ölelt, én végigsimítottam az arcán, majd a vállára hajtottam a fejem, becsuktam a szemem, és csak elbódulva élveztem, hogy alig létezem... semmire nem gondoltam, csak rá, meg hogy mennyire szeretem, és hogy ez mindig így lesz, mert az nem lehet, hogy valaha bármi ne legyen ennyire tökéletesen szép.

***

Azt hiszem, újra elaludhattam, mert arra ébredtem, hogy már nem érzem magamon Tomi karját, aztán halottam, hogy kikelt az ágyból. Megfordultam, láttam, hogy alsónadrágjában a nyitott erkélyajtóhoz ment, és a korlátnak dőlve bámult kifelé. Szerintem hajnali öt körül járhatott az idő, mert már nagyjából világos volt, de még egyáltalán nem volt élet odakint a városban, legalábbis nem szűrődött be semmilyen zaj az utcáról.
Felültem az ágyban, majd megszólaltam:
- Szép a kilátás, ugye? - mosolyogtam.
Tomi megfordult, majd rám nézett.
- Azt hittem, alszol – mondta.
- Itt nem lehet jól aludni.
- Pedig szex után elég gyorsan elaludtál, még akartam beszélgetni.
- Miről akartál beszélgetni? - kérdeztem.
- Nem tudom, egyszerűen nekem nem ment könnyen visszaaludni, és jobb lett volna, ha ébren vagy – mondta, félig felém fordult, közben néha az utcát kémlelte.
- Hát, kifárasztottál – mosolyogtam.
- Ja, mert most kivételesen te voltál felül – mosolygott ő is.
- Nem csak amiatt... - mondtam. - Különben akartam kérdezni valamit – tettem hozzá komoly arccal.
- Oké, kérdezd csak – nézett rám kissé bizonytalanul.
- Milyen érzés olimpiai döntősnek lenni? - vigyorogtam rá.
- Jaj, Adél, azt hittem, valami gond van – mormogta.
- Gond, az nincs – mondtam. - Ha veled alszom el, akkor általában nincs semmi gond.
- Ja, velem is ez a helyzet... Lehet, hogy egy kicsit ellustultam az utóbbi időben. Túl nyugodt vagyok most is, és ez megijeszt egy kicsit, mert nem tudom, hogy hat ez majd a pályán nyújtott teljesítményemre.
- Felidegesíthetlek, ha gondolod – mondtam.
- Hmm, és hogyan?
- Jól irányzott beszólásokkal – mondtam. - Például láttam a franciákat, szerintem sokkal jobb formában lesznek a döntőre, mint ti, szegény fáradt magyar srácok.
- Komolyan gondolod? - kérdezte ijedten.
- Dehogy is – nevettem. - Mégis mikor láttam volna a franciákat játszani?
- Mit tudom én... - morogta. - Na jó, tényleg ne viccelj ezzel, mert fel tudnál húzni.
- De pont ezt akarod, nem? - kérdeztem.
- Nem tudom – vont vállat. - Tudom, milyen nagy dolog olimpiai döntőt játszani, és hogy mennyire megküzdöttem érte, szinte kicsináltam a bokámat miatta, és nagyon szeretném megnyerni ezt az egészet, ha már idáig eljutottunk, de mégsem érzem a szokásos idegességet. Amikor a Fradival magyar kupadöntőt játszottunk, majd' becsináltam az idegességtől. Pedig az csak egy szar magyar kupa. Mármint mégis csak összehasonlíthatatlanul kisebb dolog, mint az olimpia. Most meg szokatlanul nyugodt vagyok, mintha fel sem fognám, hogy milyen nagy lehetőség előtt állok. Én komolyan el sem hiszem, hogy itt vagyok... Holnap olimpiai döntőt játszom, pedig télen még leittam magam Janival, és egyik cigit szívtam a másik után, meg egy bunkó fasz voltam mindenkivel.
- Nahát, micsoda önvád – mondtam egy kis gúnnyal a hangomban. - Akkor még eszedbe sem jutott, hogy lehetséges, hogy nem mindenki más a hülye, hanem esetleg te. Szerintem most ne elemezd ezt.
- De muszáj, hogy kicsit jobban megértsem magamat – mormogta. - Váradi azt mondta, azért kell lehiggadnom az életben, hogy a pályán nehéz helyzetekben szintén higgadt tudjak maradni. És azt veszem észre, hogy pont ez történt velem, tényleg lehiggadtam. Régebben vártam, hogy passzoljanak, meg előkészítsék nekem a helyzetet, én meg bevágtam a gólt, mert ehhez értettem a legjobban. De most én adtam Rudinak passzokat, mert tudtam, hogy nincs túl sok önbizalma, meg én próbáltam felrázni a többiket, és még emellett a góllövés is jól ment.
- Igen, észrevettem, hogy mennyire jó passzokat osztogattál, és hogy mindig biztattad Rudit.
- Ehhez képest meg régen egy forrófejű hülyegyerek voltam, aki mindent csak erőből akart megoldani. Most meg végre elkezdtem látni a pályán, és pontosan tudom, mikor mit kell tenni.
- Akkor adok neked egy fantasztikusan elcsépelt, de jó tanácsot, drága szerelmem – mosolyogtam.
- Na, mondd – nézett rám érdeklődve.
- Legyél önmagad – mondtam. - Maradj nyugodt, ha úgy érzed, hogy annak kell lenned, aztán a többi úgyis jön magától. És lehet, hogy pont emiatt fogjátok megnyerni az olimpiát, mert téged idézve már nem egy „forrófejű hülyegyerek” vagy, hanem végre megértél komolyabb feladatokra is.
- Úgy gondolod, hogy ez így van? - kérdezte.
- Szerintem egyértelműen így van – mondtam, majd mosolyogva hozzátettem: - És hiába vagy nyugodt a meccseken, a szexben még így is kiélheted a hevességedet.
Ő is elmosolyodott.
- Az meglesz, biztosítalak róla – mondta, majd sóhajtott, újra lenézett az utcára.
Arra gondoltam, hogy milyen nagy utat tettünk meg mind a ketten. Ahhoz képest, hogy télen remény veszetten mászkáltunk át egymáshoz az omladozó lakótelepi lakásainkba, most itt vagyunk Londonban, Tomi közel az olimpiai bajnoki címhez, én meg végre boldog vagyok, mert ő végre olyan volt, amilyen mindig is éreztem, hogy tudna lenni. Velem is, és minden mással az életben. És végre én is szárnyaltam, el mertem jönni ide, nem gondolkodtam, csak jól éreztem magam, nem hagytam, hogy a problémák, meg minden szar beférkőzzön az agyamba, és elkedvetlenítsenek. Mindig is voltak, és lesznek is szar dolgok az életben, de nem hagyom, hogy ezek leterítsenek. Azt éreztem sok év után először, hogy van jövőm, és ennél több nem is kellett nekem. Tomival összeköltözünk, van munkám, még tanulhatnék is, ha nagyon akarnék, ott van a futás, meg csak szimplán a szép közös élet reménye.
És ő is annyira más lett. Tudtam, hogy teljes mértékben nyilván soha nem fog megváltozni, és ezt nem is akartam, de láttam rajta, hogy végre kezdi más szemmel nézni a világot. Végre megértette azokat a dolgokat, amik számomra már régóta nyilvánvalóak voltak, és csak vártam türelmesen, hogy végre neki is leessenek.
Hirtelen eszembe jutott, amit Iván mondott, hogy a nőknek az a legnagyobb bajuk, hogy meg akarják változtatni a pasit; elvárják, hogy mindig úgy cselekedjen, ahogy ők akarják. Nekem talán az volt a szerencsém, hogy Tomi egyáltalán nem az én kedvemért változott meg, hanem maga miatt. Az, hogy az én hatásomra változott valamennyit, az az ő döntése volt. Nem tudom, mi történt vele abban a két hónapban, amíg nem találkoztunk, de jó hatással volt rá.
- Mikor kell visszamenned? - kérdeztem.
- Reggel tízre – mondta. - Szerintem utána már szigorú házi őrizet lesz mindenkinek, készülünk a franciák ellen, meg szerintem a pszichológus is külön beszél velünk.
- Értem... Akkor ezek szerint csak holnap délután látlak a meccsen.
- Ja, úgy néz ki – mondta, azzal rám nézett: - És te mit fogsz csinálni?
- Szerintem Annával elmegyünk várost nézni – mondtam.
- Jól van – mondta, majd leült mellém az ágyra, és átölelte a vállamat. - Ha megnyerjük az olimpiát, szívem, akkor tényleg veszek neked valami szép és baromi drága gyűrűt.
- Aranyos vagy, de nekem ez a gyűrű dolog tényleg nem fontos, nekem elég egy egyszerű karikagyűrű is – mondtam.
- Jó, akkor mit szeretnél, ha esetleg nyernénk? Tényleg, mondj valamit – mosolygott rám.
- Hát... Keressünk olyan albérletet, ahol van erkély, mert nyár estéken szeretnék majd kint üldögélni – mondtam.
- Látom, te tényleg nem vagy valami nagyravágyó... - mormogta. - De jól van, megegyeztünk. Majd e mellé még veszek neked jó kis ribancos ruhákat, azoknak biztos örülnél.
- Mit veszel, tűsarkút, miniszoknyát, meg neccharisnyát? - kérdeztem.
- Ja, például... - bólintott lelkesen. - Meg jó kis feszülős farmereket, amik kiemelik a fantasztikus seggedet. Persze ezeket csak akkor veheted fel, ha velem vagy.
- Na, azonnal vissza is élnél a pénz adta hatalommal – mondtam.
- Jól van, nem akarom rád erőltetni, majd te választod ki, miben akarsz járni. Meg nekem meztelenül vagy a legjobb – mosolygott, majd megcsókolt.
- Te is nekem – mosolyogtam, majd megkérdeztem: - Tehát miért is van rajtad alsónadrág?
- Azonnal leveszem – vigyorgott, ezután tovább csókolóztunk.

***

Háromnegyed tízkor lekísértem Tomit a szálloda elé, ő nem sietett, ölelgettük egymást és csókolóztunk.
- Nem kéne már menned? - kérdeztem.
- Mi az, le akarsz rázni? - vonta fel a szemöldökét.
- Nem, csak legalább fél óra, amíg odaérsz – vontam vállat.
- Ne aggódj értem... Különben sem találkozunk, csak a döntő után.
- És utána itt alszol megint? - kérdeztem.
- Nem tudom... Azon is múlik, hogy nyerünk-e, vagy sem – mondta.
- Jaj, remélem nyerni fogtok.
- Azt én is remélem, elhiheted – mondta, majd hozzátette: - De mégis elég megnyugtató gondolat, hogy bármi történik, te itt leszel nekem - azzal megcsókolt, engem meg eléggé meglepett ezzel a kijelentéssel.
- Jó, de azért adj bele mindent – mondtam.
- Persze, mindent megteszek, ez egyértelmű – mondta. - Csak ezen felül már tényleg a szerencse dönt, és ha nem mi nyerünk, úgy érzem, nem zuhannék össze annyira, mintha mondjuk egy évvel ezelőtt történt volna ez.
- Értem. Egyébként nekem is könnyebb így az élet, hogy velem vagy – mosolyogtam rá.
- Jól van, örülök neki, drágám. Már nagyon várom, hogy a feleségem legyél – mondta csillogó szemmel, ezután megint megcsókolt.
Nehezen váltunk el egymástól, ezután kissé szomorúan mentem fel a szobába. Rossz volt, hogy egyedül vagyok, jó lett volna vele lenni egész nap. Viszont végre azt éreztem, hogy határtalanul boldog vagyok. Már nem gondoltam, hogy bármi is elválaszthat minket egymástól, és hogy bármi is szarul fog alakulni velünk. Még a gyerekvállalás kérdése sem izgatott jelent pillanatban, majd úgyis megbeszéljük azt is, ha eljön az ideje. Tényleg elhittem, hogy nagyon szép lesz a jövő, és hogy ez a mostani örömöm örökké fog tartani. Egy pillanatra bevillant, hogy ilyenkor szokott jönni a nagy csalódás, de ezt a gondolatot is elintéztem egy vállrándítással. Persze, biztos lesz még ennél sokkal szarabb is, de jelen pillanatban kit érdekel?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése