6. fejezet

VI. fejezet

Csütörtökön ötkor volt gyülekező Bradék házában, még egyszer elpróbáltuk a koncert anyagát, majd elkezdtünk készülődni. A srácok a hangszereket pakolták be Brad kocsijába, én meg a fürdőszobában átvettem a „fellépő ruhámat”, ami fekete miniszoknyából, necc harisnyából, és egy piros felsőből állt, továbbá kifestettem a szememet is. Amikor végeztem, megnéztem magam a tükörben. Már simán kinézek húsznak is – gondoltam, majd visszamentem a nappaliba.

A srácok mindhárman ott voltak, megkérdeztem:

- Na, idősebbnek nézek ki?

Ők végigmértek engem, egy kicsit talán több idő is eltelt, mint ami megszokott volt, amíg valaki megszólalt:

- Igen, kb. két évvel idősebbnek nézel ki – mondta Brad.

- A tizennyolchoz képest? – kérdeztem elégedetten.

- Nem, a tizenhathoz – mondta Brad.

- Remek, tehát annyinak nézek ki, amennyi vagyok… - mormogtam. – Kösz, srácok.

- Ne aggódj, tökéletes leszel így, csak gyere, most már menjünk – mondta Brad, a kezembe adta a gitáromat. – Ez már nem fért be a csomagtartóban, szóval az öledben utazik.

- Ne már, én akartam Mia ölében utazni – mondta Adam tettetett csalódottsággal.

Én és Will nevettünk rajta, Brad viszont így szólt:

- A csajod nem örülne ennek túlságosan – mondta, miközben kimentünk, aztán bezárta a bejárati ajtót.

- Jól van, csak poén volt, nem lehetett kihagyni – mondta Adam.

 Kocsihoz mentünk, Brad vezetett, Adam szállt be mellé, mi meg Willel hátra ültünk. Az út nem volt túl hosszú, Brad bekapcsolta a helyi rádió rock állomását, és azt hallgattuk, én közben az ablakon bámultam kifelé, azon gondolkoztam, vajon milyen lesz az első fellépésünk, már nagyon izgatott voltam.

Hét körül megérkeztünk a helyszínre, még nem voltak sokan, a hely sem volt olyan kicsi, mint ahogy elképzeltem, a színpad is elég nagy volt. A srácok barátnői már ott voltak, ők is látni akarták a nagy csodát, amit alkotunk. Mindhárom csajnak bemutatkoztam, kissé furcsán méregettek engem, értettem, miért, nyilván nem tetszett nekik, hogy egy lány legyeskedik a pasijaik körül.

Kipakoltuk a kocsit, aztán a helyi technikus beállította a hangszereket, mi meg kipróbáltuk a srácokkal, hogy minden megfelelő-e. Még maradt kb. negyed óra a kezdésig, szinte megtelt az egész helyiség, főleg Bradék barátaiból állt a közönség. A srácok igyekeztek mindenkinek bemutatni, voltak nagyon fura alakok is, de úgysem kellett senkivel társalogni.

A kezdésig a srácok a barátnőikkel foglalkoztak, én meg gyorsan felhívtam Megant, nem jön-e el mégis. Ezt a választ kaptam: „Sajnos nem tudok, most is Owennel vagyok, és ő nem szereti az ilyen alternatív rockot.” Szóval le lettem pattintva.

Ám nem értem rá sokáig ezen bánkódni, mert kezdődött a koncert, felmentünk a színpadra. Legalább két hónapja nem volt semmilyen fellépésem, nagyon jó volt most látni a közönséget, tudni, hogy csak miattunk vannak itt.

Brad, mint frontember, bemutatta a bandát, majd bemelegítésnek egy feldolgozással kezdtünk. Mindig is rengeteg energiát ad közönség előtt énekelni, ez most sem volt másképp, nagyon jó volt hallani, ahogy velem éneklik a szöveget. Ezután egy saját szám következett, egy kicsit féltem, hogy mi lesz a reakció. Ám úgy tűnt, hogy tetszett nekik. Utána az a dal következett, amivel a tehetségkutatón indulunk, szemmel láthatóan ezt is szerették, ugráltak, és próbálták velünk együtt énekelni.

A következő szám a „Seven Nation Army” volt, most én is gitároztam Willel együtt, becsúszott egy-két hiba, de szerintem senki nem vette észre, mert ezt a számot mindenki teli torokból ordította. Ezután még egy feldolgozás következett, szintén nagy sikerrel, majd zárásképpen egy saját számot játszottunk, szerintem imádták, mert már nagyon tombolt mindenki.

El sem hittem, hogy ilyen hamar eltelt az idő, még szívesen maradtam volna, de sajnos menni kellett, át kellett adni a helyet a következő bandának. Gyorsan lepakoltunk a srácokkal, ők kivitték a cuccokat a kocsihoz, hozzám meg sorban jöttek gratulálni az emberek, hogy nagyon jók voltunk, dicsérték a hangomat is, pár részeg srác még dögösnek is nevezett. Nem is nagyon tudtam mit mondani, csak mosolyogva megköszöntem minden dicséretet, sosem jöttek még ide hozzám koncert után. És egyszer csak feltűnt valaki…

Jay volt az, széles vigyorral az arcán állt meg előttem. Nagyot dobbant a szívem, én is rámosolyogtam.

- Hát te hogy kerülsz ide? – kérdeztem.

- Meglepetés… - mondta. – Már ma hazaértünk, rögtön ide jöttem, amint megérkeztünk.

- Jó tetted… - mondtam.

- Hát tudom – mondta, majd végigpásztázott tekintetével. – Jól nézel ki.

- Köszönöm… te is – mondtam, mire elmosolyodott.

- Gyere, menjünk ki ebből a tömegből – mondta, megfogta a kezemet, majd kimentünk a friss levegőre, a parkolóban kerestünk egy csendes zugot.

- Örülök, hogy eljöttél – mondtam Jaynek. – Mindegyik számot hallottad?

- Nem, sajnos csak az utolsó négyre értem ide – mondta. – De nagyon jók voltatok, sosem tetszett még nekem ennyire Brad bandája. Meg hihetetlen, milyen jó hangod van…

- Oh, zavarba hozol – mosolyogtam.

- De így gondolom… - mondta, majd előhúzott valamit a zsebéből, a kezembe nyomta. – Boldog szülinapot!

Erre egyáltalán nem számítottam, csak meglepetten bámultam a kezemben lévő kis piros celofánba burkolt csomagra, de végül kinyögtem:

- Köszönöm, nem kellett volna… Honnan tudtad, hogy szülinapom volt? – néztem rá.

- Te mondtad, hogy ezen a héten leszel tizennyolc éves, szóval pontosan nem tudtam, mikor van… Na, de nézd meg, kíváncsi vagyok, tetszik-e – mondta.

Bontogatni kezdtem a papírt, alig akartam elhinni, hogy ajándékot vett nekem, és hogy így megjegyezte, amit én csak véletlenszerűen említettem. Végül egy nyaklánc került elő a csomagból, hangjegy alakú medállal, már első látásra nagyon megtetszett.

- Ez nagyon szép – néztem Jayre.

- Tényleg tetszik? Gondoltam, találó lehet rád – mondta.

- Hát, igen, jobbat nem is választhattál volna – mondtam.

- Jól van akkor… feltegyem neked? – kérdezte.

- Igen, köszi – mondtam.

Közelebb jött hozzám, elvette a kezemből a láncot, majd a hátam mögött összekapcsolta a két végét.

- Köszönöm, Jay – mondtam halkan, magam sem értettem, miért, de egy kicsit meg voltam illetődve.

Nem távolodott el tőlem, én felnéztem rá, kék szeme sötéten csillogott, én szinte elvesztem a tekintetében. A derekamra tette a kezét, még közelebb húzott magához, lassan végigsimított az arcomon, nem tudtuk levenni a szemünket egymásról. Annyira jól nézett ki, és ahogy rám nézet… szinte belebizsergett az egész testem.

Ajkaival hozzáért az enyémhez, én lehunytam a szemem. Finoman csókolt meg, lassan kóstolgatta ajkaimat, én is ugyanilyen lassan csókoltam őt, nagyon érzéki volt, hogy nem tértünk azonnal a lényegre, és előbb csak ajkaink fedezték fel egymást. Éreztem, hogy   elönt a forróság, ott helyben meg is kívántam őt. Átöleltem a vállát, még közelebb akartam érezni magamhoz, ő is szorosabban ölelte a derekamat, majd a hátamat kezdte simogatni.

Vágyakozva csókoltuk egymást, résnyire nyitotta a száját, nyelvét finoman végighúzta a felsőajkamon. Én rögtön megadtam magam; ahogy ajkaim elváltak egymástól, nyelvével megtalálta az enyémet. Élvezettel ízlelgettük egymást, szinte el sem hittem, hogy mindez velem történik, hogy ilyen közel vagyunk egymáshoz. Egészen új érzések jártak át, nem gondoltam volna, hogy ilyen jó vele, hogy ennyi mindent megmozgat bennem. Alaposan kiélveztük a csókot, miután ajkaink elváltak egymástól, magához húzott, és szorosan ölelt. A vállára hajtottam a fejem, simogattuk egymást, majd megkérdezte:

- Maradsz még a srácokkal?

- Nem, holnap iskola, haza kéne mennem – mondtam.

- Akkor elmegyek veled – mondta.

- Köszi, az jó lenne – mosolyogtam, mire ő lazított az ölelésből, és rám nézett.

- Aranyos voltál – mondta.

Én válaszképpen csak megpusziltam az arcát, majd újra megöleltük egymást.

Ezután elindultunk megkeresni Bradéket, mert még kellett a gitárom. Brad-et a kocsinál találtuk, a barátnőjével enyelegtek éppen, én nem zavartattam magam, kivettem a kocsi csomagtartójából a gitáromat.

- Már mentek is? – kapta fel a fejét Brad.

- Igen, tudod, holnap suli… - mondtam.

- És te, Jay? – nézett öccsére Brad kissé gyanakvóan.

- Hazakísérem Miát, aztán meg végre kipihenem magam, egész héten nem aludtam semmit – mondta Jay.

- Jól van, tegyél, amit akarsz… - vont vállat Brad. – Na sziasztok! – azzal tovább foglalkozott a barátnőjével.

- Sziasztok! – mondtuk mi is, majd elindultunk.

Amikor már eltávolodtunk tőlük, Jay így szólt:

- Hozom én a gitárodat.

- Jaj, köszi, de nem kell, elbírom – mondtam.

- Nem, tényleg hozom, mindig is ki akartam próbálni, milyen lehet gitárral mászkálni. Legalább azt hiszik, én is tudok rajta játszani… - mosolygott.

- Hát jó, köszönöm szépen – mondtam.

Elvette a gitárt, majd a hátára vette.

- Mivel kell menni? – kérdezte Jay, amikor a kereszteződéshez értünk.

- Busszal, mint mindig – mondtam, megmutattam, hol a buszmegálló, odamentünk, majd megálltunk a menetrend tábla előtt.

- A gitározást nem is említetted nekem – mondta Jay.

- Mert még csak most kezdtem – mondtam.

- Most kezdted, és így játszol rajta? – kérdezte csodálkozva.

- Nem olyan nehéz, volt már tapasztalatom a zongorával – mondtam.

- Nem olyan nehéz… nem vagy semmi… - nevette el magát.

Én csak vállat vontam.

- De ezt csak ti látjátok, a suliban meg mindenki röhög rajtam, mert nem akarok egyetemre menni – mondtam.

- Jaj, ne foglalkozz már a sok bunkóval… - mondta Jay. – Mondjuk én már átmentem ezen az időszakon, de ki lehet bírni.

- Igen, most én is csak azon vagyok, hogy túléljem, és utána végre azt csinálhassam, amit szeretek – mondtam.

- És készülsz már a vizsgákra? – kérdezte.

- Nem, még házit sem nagyon írok… Szóval tényleg csak a túlélésre hajtok – mondtam.

- És otthon mit szólnak ehhez?

- Nem érdekli őket – mondtam. – Elvileg anyám is ilyen volt, mint én, szóval nem szól bele a dolgaimba. Apámat szerintem zavarja, hogy ilyen flegma vagyok, de eddig még nem szólt.

- A mi szüleink még ennyire sem törődtek velünk – mondta Jay. – Anyám egyedül nevelt minket, semmit sem mondott nekünk soha, hogy mit kéne dolgozni, mit kéne tanulni. Apám meg csak utalta a pénzt, ha találkoztunk vele, akkor sem látott el minket semmilyen tanáccsal. Szerintem Bradnek csak ez a banda lett az utolsó esélye arra, hogy kilépjen ebből a monoton életből. Nekem valamivel nagyobb szerencsém volt, mert én már most azt csinálom, amit szeretnék. Ezzel csak azt akarom mondani, hogyha a szüleid elmondanák a véleményüket, hogy mi lenne neked a legjobb, nem ártana meghallgatni, szerintem nekem, de főleg Bradnek sokat segített volna.

- Értem… Lehet, hogy majd megkérdezem őket, de úgy gondolom, úgyis csak vissza akarnának tartani.

- Nem tudhatod, amíg nem kérdezed meg.

- Igaz… - mondtam.

Nemsokára jött a busz, volt hely, leültünk egymás mellé. Az úton nem nagyon beszélgettünk, én a vállára dőltem, ő meg átölelt, így üldögéltünk csendben, szerintem ő is hasonlóan fáradt lehetett, mint én.

Eszembe jutott, milyen jó volt a koncert, egy kicsit bántam is, hogy csak így otthagytam Bradéket, de végül is úgyis csak zavartam volna őket a romantikázásban…

Fél óra múlva megérkeztünk, leszálltunk a buszról, majd kézen fogva sétáltunk a házig.

- Holnap mikor végzel a suliban? – kérdezte Jay.

- Kettőkor – mondtam.

- Van kedved utána velem lenni?

- Persze – mondtam. – Csak az a baj, hogy hat körül próbálunk.

- Minden nap próbáltok?

- Igen, hétköznap minden nap, de szombaton és vasárnap nem nagyon.

- Ja jó, akkor szombatig kibírom, hogy többet legyünk együtt. Én megint csak vasárnap dél körül megyek vissza – mondta Jay.

- Hát, akkor marad a szombat – mondtam.

- De holnap is találkozhatunk. Odamegyek a sulidhoz, aztán majd hatra hazamegyünk, te próbálsz, én meg X-Boxozom.

- Jó, rendben – mosolyogtam.

Ő átölelt, majd hosszasan csókolóztunk, nem is akartunk elszakadni egymástól, de végül elengedett.

- Köszönöm, hogy hazakísértél – mondtam.

- Nincs mit… - mosolygott rám. – Akkor holnap a sulinál… Tényleg, hova is kéne mennem?

- Majd elküldöm SMS-ben a címet, egyébként nincs messze innen.

- Jól van… Akkor jó éjszakát, holnap látjuk egymást – mondta, még egyszer megcsókolt, majd elindult.

Én is elindultam be a házba, de aztán rájöttem, hogy hiányzik valami – a gitárom. Gyorsan visszafordultam, de láttam, hogy azóta ő is észbe kapott, ide is adta a gitárt, ez jó alkalom volt arra, hogy újra szenvedélyes csókcsatába bonyolódjunk egymással.

Amikor végül Jay elment, bementem én is házba. Még mindenki fent volt, köszöntem nekik, majd felmentem a szobámba, leültem háttal a zongorának, és hagytam, hagy csapongjanak a gondolataim…

Már nagyon régen voltam ilyen boldog, úgy éreztem, mindenben ott van a lehetőség, a bandában, és Jayjel is alakulnak a dolgok… Egy baj volt csak, tudtam jól, hogy a jókedv nem tart örökké, és féltem is, hogy nem válnak valóra az álmaim, de most igyekeztem nem gondolni erre.

***

Másnap kettőkor kiléptem a suli kapuján, még nem láttam Jayt, így megálltam a fal mellett. Olivia is most jött ki a suliból, nem állta meg, hogy be ne szóljon:

- Mi van, ribi, kit vársz? – kérdezte.

- A pasidat, nem tudtad, hogy dobott téged? – kérdeztem, nagyon idegesítő volt számomra, hogy ilyen dedós szópárbajokat kell vívnom.

- Álmodban, kicsi csíra… - válaszolt Olivia.

Ekkor idelépett hozzám Jay, a lehető legjobbkor.

- Szia! – köszönt nekem.

- Szia… - mosolyogtam rá, majd adtunk egymásnak egy szájra puszit, és mentünk is tovább, faképnél hagyva Oliviát, sajnos nem tudtam megnézni, milyen fejet vágott.

- Mi az, be sem mutatsz a barátaidnak? – kérdezte Jay csodálkozva, amikor eltávolodtunk a sulitól.

- Utálom azt a csajt, most is csak beszólni jött ide – mondtam.

- Ja, értem, el is felejtettem, hogy mostanában nem vagy túl népszerű – mosolygott, majd megfogta a kezem, és így mentünk tovább.

- Azért vannak barátaim, csak ilyen helyzetekben sosem ők találnak meg – mondtam, majd ránéztem. – Cuki a sapkád.

Baseball sapka volt rajta, Denver kosárcsapatának a logójával díszítve, szerintem tényleg jól állt neki.

- Köszönöm, van egy csomó, régen sok meccsre jártam - mondta.

- És hova megyünk? – kérdeztem.

- Hát, lehet, hogy unalmas lesz, de nincs kedved megint a parkba menni? Holnap mehetünk majd messzebbre.

- Jó, a park jó lesz, szeretek ott lenni – mondtam.

A parkba érve kerestünk egy csendes padot a fa alatt, majd leültünk. Eleinte főleg csókolóztunk, de aztán beszélgettünk is.

- A következő héten kivételesen itt Denverben is lesz egy fellépésünk, eljöhetnél megnézni – mondta Jay. – Ha jól emlékszem, szerda este lesz.

- Rendben, szívesen elmegyek, majd előbb ellógok a próbáról. Kíváncsi vagyok, hogy néz ki egy ilyen fellépés.

- Hát, én főleg a közepe felé leszek majd látható, és általában másfél órán át szokott tartani. De majd meglátod.

- Másfél óra… Biztos jó fáradt lehetsz utána – mondtam.

- Attól függ, mihez… Aznap este Denverben éjszakázunk, szóval a show után még együtt tudunk lenni egy kicsit.

- Na, ez jól hangzik. És hánykor kezdődik? – kérdeztem.

- Hat körül, szerintem.

- Az érdekes lesz, ugyanis a próba is általában akkor kezdődik. De akkor kihagyom a próbát, sőt, szerintem Bradéknek is el kéne jönniük – mondtam.

- Az én fellépésemre? – kérdezte Jay meglepetten.

- Igen, hát mégis csak az öccse vagy.

- Brad nem szereti ezt a közeget, ő csakis a rock koncerteket bírja elviselni, szóval kétlem, hogy eljönne, nem szokása.

- De hát te is eljöttél a Dead Meeting koncertjére – mondtam.

- Brad tudja jól, hogy nem miatta mentem el… - mondta Jay. – Csak téged akartalak látni.

- Tényleg? – néztem rá nagy szemekkel, Jay el is mosolyodott ezen.

- Istenem, hogy tudsz nézni… - vigyorgott. – Igen, csak miattad mentem.

- Ez kedves volt tőled… - mondtam, hirtelen eszembe ötlött valami: - Akkor te nem is szereted ezt a fajta zenét?

- Nekem más a műfajom, a hip-hop és a rap. De veled már egész jó lett a banda, végre van benne valami kreativitás is. De alapjába véve nem szeretem a rockot. Ez egyébként zavar téged? – kérdezte.

- Nem… - mondtam.

Kicsit még tétováztam, de aztán megkérdeztem:

- De hogyhogy én bejövök neked, ha te nem szereted a rockot? Mert én azért eléggé benne vagyok ebben.

- Nyilván azért, mert találtam mást is, amit lehet benned szeretni – mondta.

Azt már nem akartam megkérdezni, hogy mik ezek a dolgok, inkább csak hozzábújtam, ő meg a hajamat simogatta, így ültünk egy darabig.

- És akkor téged sem zavar, hogy én meg a rockot szeretem? – kérdeztem meg, még mindig a vállának dőlve.

- Nem zavar… Mert én téged inkább zenésznek látlak, és tudom, hogy nem divatból csinálod – mondta Jay.

Egy kicsit meglepődtem, hogy ilyen gyorsan sikerült normális képet alkotnia rólam, szinte az első ember volt ebből a szempontból.

Ezután sem sokat beszélgettünk, inkább csak elvoltunk egymással, hamar el is ment az idő, fél hat körül indultunk haza Bradékhez.

Amikor megérkeztünk, a srácok már mind otthon voltak, de nem szóltak semmit, hogy Jayjel együtt jöttünk. Mi ketten ki is mentünk egy kicsit a konyhába, elköszöntünk egymástól, megbeszéltük, hogy másnap délelőtt 10-kor értem jön, és elmegyünk kirándulni a hegyekbe.

Jay felment a szobájába, én meg visszamentem a nappaliba, és elkezdtük a próbát.

Ezután legközelebb este tíz körül sikerült egyedül maradnom a gondolataimmal, amikor a buszon utaztam hazafelé. Jay haza akart kísérni, de mondtam, hogy pihenjen nyugodtan, és ő élt is ezzel a lehetőséggel.

Nagyon fáradt voltam, de mégis jól éreztem magam az élmények miatt, amit ma átéltem… Nagyon szerettem Jayjel lenni, kedves volt és aranyos, ráadásul még jól is nézett ki. Még mindig nem tudtam, hogy kerültünk mi ketten így egymás mellé, de már nem is érdekelt, örültem, hogy így történt, és reméltem, hogy minél tovább vele is maradok