2016. április 9., szombat

Ajánló

Ajánló



Most már összesen 6 "művem" van fent, ezekről gondoltam azt, hogy vállalhatóak. Mindegyikről írok egy pár soros ismertetőt.

Három évszak ­– Egyelőre a legfrissebb írásom. Ez az a történet, amiből azt hittem nem lesz semmi, mármint hogy nem fogom sehova sem feltenni. Egy hét alatt írtam meg az első rész első változatát, de nem volt vele semmi tervem azon kívül, hogy a legjobb barátnőmnek megmutassam. De mivel eléggé megszerettem a két főszereplőt, és úgy gondoltam, többet ki lehet hozni ebből az egészből, átírtam az első részt, és megírtam még két részt folytatásnak.

Két lány kapcsolatáról szól, és szerintem ez lett a leghétköznapibb sztorim, tényleg tök átlagos dolgok történnek benne, viszont akit érdekel a lány-lány téma, annak biztosan nem lesz unalmas.

Ennél a történetnél jött meg a kedvem a rövidebb írásokhoz, szerintem elég sok mindent sikerült belesűrítenem ebbe az 50 oldalba, mondjuk átnézni ezt is legalább olyan nehéz volt, mint egy 160 oldalas írást. De azért úgy érzem, továbbra is próbálok a rövidebb írásoknál maradni, mert mostanában tényleg csak ennyire van időm.



A napfény árnyékában – Ez a történet "A legszebb évek" folytatása Anett szemszögéből. Leírtam benne minden előzményt, tehát a megértéséhez nem szükséges ismerni az előző részt. Tartalmát tekintve arról szól, hogy a korábbi sztoriból megismert pár, Anett és Norbi, gyereket szeretnének, és közben hogyan küzdenek meg az élet szokásos hülyeségeivel. Nincs benne sok izgalom, inkább csak egy lassabb lelki fejlődés bontakozik ki, ahogy Anett rájön, hogy van kiút a reménytelenségből. Mert hiába van meg az embernek majdnem mindene, ha pont az nincs meg, amit igazán szeretne, vagy hogy nem boldog, de ő maga sem érti, hogy miért.

Szóval ebben a történetben sem állt meg az élet a boldog egymásra találás után, vannak még bőven olyan dolgok a szereplők életében, amiket helyre kell tenni. Akkor ajánlom, ha kedvelitek a lassabb cselekményt és a hosszú párbeszédeket.

160 oldal lett, egy kicsit rövidebb, mint az előző rész, és azt hiszem, egyelőre ez volt az utolsó hosszabb írásom, mert a végén már elég fárasztó volt átnézni és kijavítgatni egy ilyen hosszú szöveget. Ráadásul nem is volt annyi időm erre a történetre, amennyit szerettem volna, és munka mellett a jövőben sem lesz valószínűleg több időm, úgyhogy ezentúl próbálom majd rövidebbre fogni a mondandómat.

Ez a történet egy kicsit megváltoztatta az íráshoz való hozzáállásomat olyan értelemben, hogy eddig csak hobbiként tekintettem rá, abban az időszakban viszont kb. az írás volt az egyetlen dolog az életemben, ami vitt előre, és amit úgy éreztem, hogy megérte csinálni. Nem voltam valami jól, és ez is segített egy kicsit rendezni a gondokat, tényleg emiatt éreztem, hogy nem érdemes feladni, mert vannak még céljaim. Azért persze most sincsenek világot megváltó terveim az írással, nekem elég annyi, hogy van egy olyan tevékenység az életemben, amit szívesen csinálok, és aminek talán van értelme.



A legszebb évek – Ezt a történetet, A bajnok után két és fél év elteltével írtam 2015 nyara és 2016 februárja között, a két történet között csak halovány próbálkozások voltak.
Ez a sztori még a többihez képest is sokkal hétköznapibb, mivel totálisan átlagemberekről szól, átlagos dolgokról, például munka, tanulás, család, szerelem, szex, barátság, ilyesmi… Jó, talán a főszereplő, Norbi, mégsem annyira átlagos, mert az átlagnál azért problémásabb a srác. Az életének azon szakaszáról szól a történet, amikor belezúg egy öt évvel idősebb lányba, és hogy ez milyen változásokat indít el az életében. Időközben a lányt, Anettet is elég jól meg lehet ismerni, legalábbis Norbi szemszögéből, mivel itt most csak a fiú lesz a történet mesélője.
Amúgy érdekes volt fiú szemszögből írni, úgy éreztem, ennek most így kell lennie, mivel szerintem Norbi gondolatait, problémáit, érzéseit és életét jobban ki lehetett dolgozni.
Úgy érzem, ebben a történetben vannak a legőszintébben kimondva a dolgok, tehát a szereplőknek teljesen természetes, hogy csúnyán beszélnek, meg a szexről is teljesen nyíltan beszélgetnek. Tehettem volna még ennél is nyíltabbá ezeket a párbeszédeket, de nem akartam, mert az lehet már az én ízlésembe sem fért volna bele. Terjedelemben ez a történet sem rövid, kb. háromnegyede A bajnoknak, 160 oldal Wordben, és itt is hosszú fejezetekre kell számítani.

Ajánlom azoknak, akiket érdekelnek a magyar hétköznapokról szóló sztorik. A történet egyik fontos részét a talán mégsem annyira szokványos szerelmi viszony teszi ki, ahol a pár tagjai finoman szólva sem egymásnak lettek teremtve, de mégis nagyon jól elvannak. Aztán jönnek a viharfelhők is természetesen, a rossz dolgok; kiderül, Norbi a sok elrontott dolog után mihez tud kezdeni.



A bajnok – Ezt a történetet a 2012-es londoni olimpia ihlette, és végül 2013 februárjában készült el, de utána még sokat javítgattam rajta. Ez a leghosszabb regényem, kb. 200 oldal Wordben, a fejezetek is elég terjedelmesek. A két főszereplő egy fiú és egy lány, akik gyerekkoruk óta barátok, fejezetről fejezetre változik, hogy éppen melyikük meséli a történetet; ezért megismerhetitek mindkettejük gondolatait, érzéseit. A történet fő szála egy kilenc hónapos időszakot mutat be, ez alatt mindketten sokat változnak; de lesznek még további rövidebb jelenetek évekkel később is.

Budapesten játszódik, a hétköznapokról szól, hogy hogyan próbálnak kijönni a szereplők az érzelmi hullámvölgyekből; lehet, végül még arra is rájönnek, hogy mi az élet értelme, de arra biztosan, hogy mi a fontos az életükben. Itt a családi kapcsolatok is jobban ki vannak fejtve, például anya-gyerek, apa–fiú, lány- és fiútestvér viszony. Meg lesznek más érdekfeszítő témák is, mint természetesen a szerelem, szex, sportsikerek- és kudarcok, stb…

Én ezt tartom a legjobban megírt és megszerkesztett történetemnek, még így is, hogy a tehetségem az íráshoz, hát hogy is fogalmazzak, nem súrolja a csillagos eget. Azoknak ajánlom, akik a hétköznapi történetek mellett a sportokat is szeretik, például olvashattok pár rövid jelenetet meccsekről, meg játékos-edző viszonyról is.


Elveszett szavak – 2012-ben tavasztól nyárig írtam ezt a történetet, és mivel akkor volt a nagy Evanescence korszakom, akartam egy olyan sztorit írni, amiben egy feltörekvő énekes lány próbálja elérni az álmait. Nincs köze a történetnek az Evanescence-hez, maximum annyi, hogy a bandának fiú tagjai vannak egy énekesnővel, meg hogy ők is egy kisvárosból jöttek. (A 600.000-es lakosságú Denver, mint amerikai kisváros.) Ahhoz képest, hogy Amerikában játszódik a történet, próbáltam nem tipikus amerikai sablon dolgokat beletenni, úgyhogy szerintem, aki kedvelte a magyar történeteimet, ezt is nyugodtan elolvashatja; mert hasonlóan hétköznapi problémákat vet fel, mint a többi. Próbáltam a földön tartani a dolgokat, szerintem sikerült, a szereplők ugyanolyan átlagemberek, mint a többi történetben.

Ezt a történetet azoknak ajánlom, akik nem szeretik a magyar nevekkel és helyszínekkel megírt sztorikat; viszont szeretnének egy nem annyira sablonos, könnyen „sztárrá válunk”, Amerikában játszódó történetet olvasni. A központi témák, mint nálam mindig, a szerelem, barátság, útkeresések, elmélkedések a világról, az élet értelméről. Igazából kívánom mindenkinek, hogy éppen ugyanúgy találja meg a maga útját, mint ahogy a főszereplő lány megtalálta ezt a zenében.



Imaginary – Egyáltalán nem jellemző rám, hogy novellákat írjak, mert a hosszabb történeteket szeretem, ahol van idő megismerni a szereplőket, ahol sok dolog történhet velük, és végig lehet követni a fejlődésüket. Itt most kivételt tettem, de azt hiszem azóta sem írtam novellát, ezt konkrétan az egyik legjobb barátnőmnek írtam, nem nehéz kitalálni, hogy a barátságról szól.

Magyar környezetben játszódik a történet, és igazából mindenkinek ajánlom olvasásra, aki szereti a novellákat egy kis fordulattal a végén. A téma nem túl vidám, de majd meglátjátok.

Nem tervezek több novellát továbbra sem, de hát sosem lehet tudni, hogy mit hoz az élet, szóval lehet, hogy egyszer még lesz ilyen jellegű írásom.


Gondoltam, ennyit írok a történeteimről, ezek azok a fontosabb részletek, amiket érdemes tudni róluk, a többi csak rizsa. Ezeknél régebbieket már nem akartam feltenni, mert már nem érzem őket annyira közel magamhoz, és a stílusukban is találok kivetnivalót. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése