3. fejezet

Meccs után egy közei újpesti kocsmába mentünk , Miksa egyelőre nem tartott velünk, mert mondta, hogy hazakíséri Gabit. Persze Csabi és Balázs azonnal beszóltak nekik, hogy biztos dugni fognak, amit én hihetetlenül gyerekesnek tartottam; de az is igaz, hogy ők nem csak két sört ittak a meccs alatt. Leültünk egy asztalhoz, jó végre levenni a kabátot és pulcsit, mert szerencsére itt már nem volt hideg. Norbi és Balázs elmentek piát venni, én meg ott maradtam Lórival és Csabival, úgy gondoltam, kimegyek mosdóba, hogy ne kelljen beszélgetni, de Csabi megkérdezte:

– Na és hogy vagytok Norbival?

– Jól, köszi – mondtam. – És te hogy vagy?

– Én is jól, kösz.

Lórira néztem, ő csak bámult bele a vakvilágba. Rájöttem, hogy semmit se tudok róluk azon kívül, amit Norbi mesélt. Kicsit hülyén jött volna ki, ha megkérdeztem volna Csabitól, hogy „Te tulajdonképpen mit dolgozol, hol laksz, mi a hobbid?”, de aztán eszembe jutott egy egész értelmes kérdés. Jó kis beszélgetés lesz…

– És ti honnan ismeritek egymást Norbival?

– A suliból – mondta Csabi. – Hatodikban sokat maradtam focizni délutánonként, és ott volt még Norbi és Miksa is, aztán mivel mi voltunk a legjobbak, összehaverkodtunk. Hétvégenként is kimentünk, később kijártunk meccsekre, meg mentünk inni, csajozni. Na és ti hogy ismerkedtetek meg?

– Egy kocsmában – mondtam.

– Odament hozzád felszedni? – kérdezte érdeklődve, Lóri még mindig csak bambán ült, egyáltalán nem érdekeltük őt.

– Nem, én mentem oda hozzá.

– Az fasza. Én is szeretem, ha idejönnek a nők, de sajnos nem nagyon szoktak. Jó, persze, most azokat nem számítom, akik ittasan beleájulnak az ölembe; normálisan ismerkedni általában nem szoktak idejönni.

– Ez rám sem volt jellemző, de aztán átgondoltam, mit veszíthetek vele, ha megszólítom? Ha nem megyek oda hozzá, nem lesz több lehetőségem, hogy bármi lehessen a dologból – mondtam, úgy tűnt, hogy ez tetszett Csabinak.

Közben visszajöttek Norbiék, letették a poharakat az asztalra.

– Na és mit mondtál neki, amikor leszólítottad? – kérdezte Csabi.

– Megdicsértem a sapkáját – mondtam, majd Norbira néztem. – Pont ezt, ami rajta van.

– Miről van szó? – kérdezte Norbi, miután leült mellém.

– Csak elmeséltem Csabinak, hogy az első találkozásunkkor megdicsértem a sapkádat – mondtam, azzal le is vettem a fejéről az említett ruhadarabot.

– Ami azóta sem nőtt a szívedhez, ahogy látom – mormogta, és nem is foglalkozott azzal, hogy visszaszerezze tőlem és újra felvegye, ezért ennek örömére megsimogattam hátul a haját.

Balázs átadta az italokat Csabinak és Lórinak, és ez teljesen lekötötte a figyelmüket. Norbi átnyújtott nekem egy sört, meg egy kisebb pohár valamit.

– Ez mi? – kérdeztem.

– Vodka almalével, de ha nem kell, megiszom én.

– Nem mondtam, hogy nem kell…

Iszogattunk vagy fél órát, a vodka különösen jót tett, végre azt éreztem, hogy nem vagyok szomorú, nem gondolok rossz dolgokra. Csak úgy elvoltam békében, mint ahogy amúgy is lennék… Ekkor terelődött a szó Miksa barátnőjére.

– Na, hol van már Miksa barátunk? – üvöltötte Balázs három pálinka után. – Hát ennyi időbe telik megfektetni a csajt?

– Jó munkához idő kell – mondta Csabi.

– Ja, baszd meg, lehet, te elintézed a dolgot öt perc alatt, de azért nem mindenki ennyire szerencsétlen – szólt Norbi, tudtam, hogy nagyon szereti oltogatni Balázst, főleg olyankor, amikor már ő sem volt józan.

– Na, Anett, Norbi hány perc alatt intéz el téged? – szegezte nekem a kérdést Balázs.

– Ha öt perc lenne, nem mentem volna hozzá – vigyorogtam.

– Na, ennyi – mondta Norbi, Csabi is röhögött ezen a válaszon.

Balázs új témát keresett, mert úgy tűnt, ezen a vonalon már több babér nem terem neki.

– Na, srácok, de azért jó csaj Miksa nője, nem?

– Persze–persze… – mormogta Norbi. – Szerintem keress magadnak nőt, és akkor nem foglakozol más csajával.

– Jól van, Norbi, nyilván nem mondhatod az asszony előtt, hogy szúrnád Miksa nőjét…

– Sosem akartam a barátaim nőjét „szúrni”, ne magadból indulj ki.

Erre mindannyian hangos nevetésben törtünk ki, kivéve persze Balázst, aki úgy gondolta, inkább elkullog italért. Mire visszaért két üveg sörrel, addigra Miksa is pont befutott. Bedobott ő is gyorsan két vodkát, majd Balázs újrakezdte a témát, kérdezgette Miksát, hogy mit csináltak a csajával ennyi ideig, de gyorsan megint leoltották, úgyhogy szerencsére nem kellett újra végighallgatnom a hülyeségeit. Azt hiszem egyértelmű volt, hogy ebben a társaságban agyi képességek tekintetében Balázs volt a leggyengébb láncszem…

Azt est további részében Norbival megittunk még egy-egy vodkát, a többiek lassan teljesen beálltak, hangosan énekeltek egy Ferencvárost fikázó szurkolói éneket, majd rákezdtek erre a csodálatos dalra:

– „Kissrác voltam én, Bámultam a csodát, Együtt nőtt velem Az újpesti világ. Élhetek bárhol, Ide jövök haza, Hűség, büszkeség Újpesti csoda!”

Tulajdonképpen jól éreztem magam velük, mert távol voltam a normális életemtől, a gondjaimtól; egy ilyen közegben nem kellett a problémáimon agyalnom. Tudtam jól, hogy részben az ital miatt feledkeztem meg egy kicsit arról, ami bánt, de azért jó volt hallgatni a baromságaikat is. Ha valaki azt mondta volna nekem tizennyolc évesen, hogy tíz évvel később egy csapat huszonhárom év körüli sráccal fogok együtt kocsmázni, biztosan kiröhögtem volna, nem tudtam volna elképzelni, hogy ennyi idősen még mindig itt tartok. De az volt a helyzet, hogy nem volt ezzel bajom, mert amikor én voltam ennyi idős, mint most ők, melóztam, nem volt baráti társaságom, nem volt alkalmam ilyen összejövetelekre járni. Sőt, Fruzsi halála óta egy-két munkatársakkal való ivászatot leszámítva nem is vettem részt ilyenen.

Épp Miksa és Balázs sorolták, hogy melyik csapatokat gyűlölik teljes szívükből, amikor Norbi hozzám fordult és megkérdezte:

– Kimegyek a dohányboltba, utána kijössz cigizni?

– Nem hiszem, sokat ittam, majd elszívok egyet hazafelé.

– Miért, ha már ittál, akkor nem lehet cigizni? – vonta fel a szemöldökét.

– Jaj, ne akarj mindenbe belevinni, egy estére egy bűnös dolog is elég – mosolyogtam.

– Pedig otthon még belevinnélek valami jóba – nézett rám csillogó tekintettel.

– Hmm, hát megszegjük a „két hétig semmi”–fogadalmunkat? – kérdeztem meglepetten, persze nagyon tetszett a javaslat.

–  Az egy nagyon hülye ötlet volt – vallotta be, majd megfogta az arcom és megcsókolt.

Én átöleltem a vállát, majd a haját kezdtem simogatni, de inkább elhúzódtam tőle, mielőtt még túlságosan beleéltem volna magam a dolgokba.

– Én mondtam, hogy rossz ötlet, és hogy nem fogjuk kibírni – mondtam.

– Látod, te ebbe tudsz engem bármikor belevinni.

– De hát nem is csináltam semmit…

– Ez a durva, hogy nem is kell – mondta, azzal megpuszilta a számat. – Na, megyek ki cigiért, aztán majd menjünk haza minél hamarabb.

– Jól van, rajtam nem múlik…

Norbi bejelentette a srácoknak, hogy kimegy a dohányboltba, erre Csabi és Lóri felugrottak, hogy ők is mennek, én meg feleszméltem, hogy akkor egyedül maradok Miksával és Balázzsal. Sajnos túl messze volt tőlem a kabátom, nem tudtam gyorsan felkapni és menni Norbiékkal, ezért itt ragadtam. Mindegy, már úgyis sok faszságot végighallgattam… láttam, hogy Norbi poharában még volt sör, meg is ittam, aztán vártam, mikor szegeznek nekem a fiúk valami értelmes kérdést.

– Én utálom nagyon az MTK-t, a Honvédot, és persze akiket a legjobban gyűlölök, azok a mocskos zöldek! – harsogta Balázs, aztán szerencsére kiment WC-re, és nem kellett hallgatnom az ordibálást.

– És te, Anett, melyik csapatokat utálod? – kérdezte tőlem Miksa.

– Az összeset, kivéve az Újpestet – mondtam, de persze csak azért, mert az Újpesten kívül más csapat most hirtelen nem jutott eszembe.

– Na, ez a beszéd, kezdelek megkedvelni – mondta, azzal felhajtotta a maradék sörét.

– És amúgy miért nem kedvelsz engem? – kérdeztem, ezt biztos nem tettem volna meg józanul, de két vodka és három sör után már mit számított…

Azért úgy tűnt, hogy megleptem ezzel, annak ellenére, hogy ő sem ivott keveset.    – Nincs bajom veled. Én csak azt bánom, hogy Norbi és a nővérem között nem lett semmi. De persze majd ők eldöntik, hogy mit akarnak kezdeni az életükkel, de én azt gondoltam, hogy Roxinak Norbi jó támasz lenne, lenyugodhatna mellette. Ehelyett most Angliában arab pasija van, aki ki tudja, hogy mégis milyen ember, milyen szándékkal.

Mindezt lassan mondta, láttam, hogy nehezére esik részegen komoly témáról beszélni. De legalább ilyenkor láthattam, hogy mit gondol erről valójában.

– Tudod, a nővérem sajnos mindig a nehéz eseteket kedvelte – folytatta Miksa. – Norbi volt a legnormálisabb haverom, örültem volna, ha összejönnek, mert akkor Roxit már biztonságban tudhattam volna.

– És nem próbáltál meg vele beszélni, hogy nem jó pasikat választ magának?

– Dehogy nem, de tudod már dacból sem azt tette, amit mondtam neki. De most már mindegy – mondta, azzal elvett az asztalról egy félig üres poharat, és megitta, ami benne volt. – Ő is elmenekült innen, de nem hiszem, hogy ott kint jobb lesz neki, szerintem mindent ugyanúgy folytat, mint eddig. Na de hagyjuk is, tényleg…

– Mesélhetsz, ha akarod – mondtam, látszott rajta, hogy ezeket a dolgokat biztosan nem osztja meg mindennap az emberekkel, pláne a Balázs-féle idiótákkal.

– Nem-nem, elég volt az én családomból, okoztak ők már nekem éppen elég szart – csóválta a fejét, majd végigmért engem, úgy éreztem, hogy most nézett rám először úgy, mint egy önálló egyénre, és nem úgy, mint Norbi feleségére. – Amúgy persze, nyilván semmi bajom nincs veled… látom, hogy jó hatással vagy Norbira, szerintem minden kapcsolatnak így kellene működnie… mármint, én nem tudom, de szerintem ez lenne a jó minta. Nem úgy, mint a szüleim, hogy az egyik teljesen elnyomja a másikat, a másik meg csak tűr, és nem lép semmit. Szerintem ti tök rendben vagytok, és ez becsülendő – majd hozzátette: – Sajnálom, ami történt, ti tökre nem ezt érdemeltétek volna.

– A gyerekre célzol? – kérdeztem, most én is tudtam erről szenvtelenül beszélni.

– Igen – bólintott Miksa. – Tudom, hogy Norbi nagyon szerette volna.

– Jó, hogy ilyeneket mondasz, ez segít feldolgozni – sóhajtottam.

Most nem fájt egyáltalán, amit mondott, de talán majd másnap fog. Újra eszembe jutott, hogy kár volt megosztani az emberekkel, hogy gyereket várok, mert a mostani helyzetre egyszerűen nem lehetett jól reagálni. Éppen ezért nem is haragudtam Miksára.

– Bocsi – mondta, látszott, hogy egy kicsit zavarba jött.

– Semmi gond.

– De amúgy ja, látom milyen sokat teszel Norbiért – folytatta az előző témát. – Például ideköltöztél vele Újpestre, neki nagyon sokat jelent ez a hely, és én nem is hittem volna, hogy megteszed ezt érte.

– Ez nekem nem volt nagy áldozat. Egyébként megszerettem Újpestet, megvan a maga varázsa.

– Igen, de én nem tudtam rólad elhinni, hogy te érted ezeket a dolgokat.

– Miért, azt hitted, hogy csak budai villában vagyok hajlandó lakni és csak tízmilliós kocsival akarok járni? Hogy a panel meg a metró degradáló? – mosolyogtam. – Vagy mire célzol?

– Jaja, ezt hittem – mondta Miksa. – Én sose gondoltam volna, hogy te megértesz egy olyan csávót, mint Norbi… Akinek zűrös a családja, nem volt jól fizető melója, nem volt kocsija, nem fejezte be a gimit… Jó, azóta már sok minden helyrejött vele, én ezt tudom…

– Igen, ezek közül a dolgok közül most már minden rendben van vele – mondtam. – De amikor megismertem, tényleg nem ez volt a helyzet.

– Ja, de amikor azért szakítottál vele, mert nem volt meg neki az érettségi, akkor tényleg azt hittem, hogy egy pénzéhes ribanc vagy… már bocsánat – tette hozzá gyorsan.

– Nem baj, vicces hallani, hogy mit gondolnak rólam az emberek – mosolyodtam el. – Amúgy meg zavart akkor az élethez való hozzáállása, de én már azelőtt megbántam a szakítást, mielőtt tudtam volna, hogy mennyi mindent megtett azért, hogy jó élete legyen. Meg tudod, ez kettős dolog volt, én elsősorban neki akartam jót azzal, hogy változzon meg, de nyilván ha nem akar megváltozni, az nekem sem lett volna jó.

– Igen, most már megértettem én is, hogy láttam, mennyi mindent megteszel érte. Roxi negyed ennyire sem lett volna képes, sőt… meg láttam én már Norbit sok nővel, mert hát sok nője volt előtted, de csak nálad láttam, hogy valaki igazán érdekli őt. Meg attól is féltem, hogy nem fogod őt elengedni velünk, nem járhat majd meccsekre, de ez sem így lett.

Ezen felnevettem.

– Miért ne engedném őt meccsre, nem vagyok az anyja…

Ő csak vállat vont, én megkérdeztem:

– És mi újság a barátnőddel?

Látszott, hogy ez már egy kellemetlenebb téma, zavartan megvakarta a fejét.

– Hazudnék, ha azt mondanám, minden rendben. Én tényleg próbálkozom, de nem való nekem ez a párkapcsolatban élés.

– Miért, mióta vagytok együtt?

– Csak két hónapja, de nekem még sosem volt úgy nőm, hogy jártunk. Amúgy nekem is sok nőm volt, lehet, több mint Norbinak, de velük csak szex volt, semmi más. Jó lenne, ha működne, de nem működik, mert én olyan vagyok, amilyen.

– De ez még változhat – mondtam. – Nyilván nem fog azonnal megváltozni a dolog, mert eleinte nem tudsz másképp viselkedni, mint ahogy megszoktad, még akkor sem, ha érzed, hogy ez nem helyes.

– És mi van, ha egyszer már túl késő lesz? Hogy nem lehet a hibákat helyrehozni.

– Ha tudod, hogy hol rontottad el, akkor az később még megtérül. Ilyen helyzetekben nincs szüksége az embernek tanácsokra, hanem magának kell végigmennie ezen. Szerintem nagyon hülye mondás az, hogy okos ember más hibájából tanul, mert nem lehet más hibájából tanulni, mindenki más, mindenkinek magának kell megtapasztalni a dolgokat. De azért ne vetítsd előre a rosszat, nem biztos, hogy lesz bármi gond.

– Oké, csak sokszor gondoltam arra, hogy én túl szar ember vagyok egy kapcsolathoz.

– Te nem vagy rossz ember, csak rossz dolgok történtek veled. De ne félj, rossz dolgok mindenkivel történnek; például velem, Norbival, de mégis itt vagyunk – mondtam, de éreztem, hogy ennek még közel sincsen vége.

– Jó, persze… – mormogta. – Kösz, hogy beszéltél velem ezekről. Eddig csak Norbival tudtam ilyenekről beszélgetni, szóval biztos nem véletlen, hogy téged választott – azzal felállt az asztaltól – Hozok inni, te kérsz valamit?

– Nem, köszi.

Ekkor Norbiék visszatértek a cigizésből, leültek a helyükre, Norbi rám és Miksára nézett, majd elvigyorodott.

– Na mi van, csak nem szóba álltatok egymással?

– De-de, beszélgettünk egy kicsit a kedves nejeddel – mondta Miksa.

– Jól van, ameddig nem veszekedtek, addig rendben van a dolog.

– Dehogy veszekedtünk – horkant fel Miksa. – Azért nem vagyok én akkora tuskó, hogy baszogassam a legjobb haverom szerelmét.

– Na jól van, akkor sokat változtál.

– Ugyan, hát tudod, hogy számomra mindig is a tesók voltak az elsők – vigyorgott Miksa, azt hittem, hogy egymás nyakába borulnak, de aztán a srác tényleg elment italért, Norbi meg leült mellém és megkérdezte:

– Tényleg nem szólt be semmit, ugye?

Közben a háttérben Miksa felharsant: „Hé, hát te meg mit csináltál ennyi ideig, belefulladtál a WC-be?”, gondolom Balázsnak mondhatta, de a választ már nem hallottam.

– Nem, de nem kell féltened engem, meg tudom védeni magam – mondtam Norbinak.

– Jó, azt tudom, de bármikor helyre teszem Miksát, ha úgy van… sőt, bárkit helyre teszek, ha rólad van szó.

– Ez nagyon aranyos tőled, de inkább engem tegyél helyre… – mosolyogtam rá, majd megpusziltam a száját.

– Jól van, akkor induljunk is haza – mondta, láttam, hogy eléggé fellelkesült a gondolatra.

Elköszöntünk mindenkitől, Csabi mondogatta, hogy maradjunk még, Lóri szokásához híven semmit nem mondott, Balázs szerintem örült is, hogy megyünk, legalább már senki nem fog neki beszólni, Miksa meg végül tényleg megölelte Norbit, és mondogatta, hogy örül, hogy ilyen jó barátja van. Norbi megveregette Miksa vállát, és mondta, hogy ő is örül. Igazán aranyosak voltak…

Miközben kint sétáltunk az éjszakai busz felé a lakótelepek között, rágyújtottam egy cigire. Nem tudtam, mennyi lehetett az idő, olyan éjfél körül járhatott, ebben a hidegben rajtunk kívül senki sem volt kint, én is reméltem, hogy hamar jön majd a busz és nem kell sokat fagyoskodni.

– Nem is annyira hülye ez a Miksa, mint gondoltam – jegyeztem meg.

– Mivel tudott téged ennyire megfogni?

Röviden elmeséltem, hogy miről beszélgettünk, végül így szólt:

– Igen, egyébként ő tud komolyan is beszélni, csak sajnos nem gyakran teszi. Most is csodálkozom, hogy az ital nem a bunkóságot hozta ki belőle, ilyenkor általában már ordít, mint a sakál, és szid minden földi halandót.

Nemsokára a buszmegállóhoz értünk, egy darabig szótlanul várakoztunk.

– És amúgy jól érezted magad? – kérdezte Norbi.

– Persze, teljesen rendben volt, sőt most is nagyon jól érzem magam… kár, hogy holnapra valószínűleg el fog múlni.

– Jaj, bébi, nem kell ezt ennyire a szívedre venni, tudod jól, hogy én itt vagyok neked – mondta mosolyogva, majd magához húzott és átölelt.

– Tudom, persze, és hidd el, most nem is érdekel semmilyen gond.

***

Otthon az előtérben levettük a cipőt meg a kabátot, alig vártam, hogy a többi cucctól is megszabaduljak végre. Bementünk a fürdőszobába, kezet mostunk, aztán levettem magamról a vastag pulcsit, utána meg a vékony pulcsit, és a mosógépre tettem őket; majd levettem a hosszujjú felsőt is, azt is a többihez raktam. Végre már csak egy póló maradt rajtam; észrevettem, hogy Norbi végig engem nézett, így szólt:

– Hát te aztán tényleg nem bíztad a véletlenre, nehogy megfázz.

– Ja, meg nyilván nagyon erotikusnak találtad ezt a kis vetkőzős mutatványt – nevettem, mivel tudtam, hogy baromira nem volt az.

– Ugyan, nem számít… – azzal megfogta az arcom, és megcsókolt.

Jó volt, hogy végre nem kellett megállni, és ki lehetett élvezni a pillanatot. Ajkaink lassan fedezték fel egymást, de nem kellett sok hozzá, hogy a nyelvével is megtaláljon. Nem siettük el, de éreztem, hogy már gyorsabban veszi a levegőt, és én is egyre jobban kívántam őt. Simogatta az arcom, aztán beletúrt a hajamba, én szorosan hozzásimultam, majd segítettem neki levenni a pulóvert. Utána azonnal folytattuk a csókot, nekidöntött a mosógépnek, én meg a hátát simogattam. Nemsokára a hajamnál fogva hátrahúzta a fejem, és ajkaival áttért a nyakamra, szívogatni kezdte, majd finoman meg is harapott, mire én felsóhajtottam.

Ő rám nézett, tekintete csillogott a vágytól, egyszerűen elolvadtam a szép kék szemétől.

– De legalább az illatod cseszettül erotikus – mosolygott rám, én is elmosolyodtam.

Megsimogattam az arcát, továbbra sem tudtam levenni róla a szemem.

– Mi az, bébi, miért nézel ilyen komolyan?

– Csak csodállak, mint mindig.

Ő elvigyorodott és megcsókolt, élveztem, ahogy ajkai az enyémhez érnek, és a borostája finoman karcolgat.

– És amúgy bugyi is három van rajtad? – kérdezte meg egy kis idő múlva.

– Nem, az csak egy… de a te dolgod lesz levenni rólam.

– Már alig várom.

Bementünk a hálószobába, levettem a farmeromat, ő meg megszabadult a pólójától és a nadrágjától, ezután ledöntött az ágyra, és szenvedélyes csókolózásba kezdtünk. A hajában turkáltam, simogattam, karmolásztam a hátát, csípőmet még közelebb nyomtam hozzá, hogy minél jobban érezzem őt. Simogatta a derekamat, majd jól megmarkolta a combomat, éreztem rajta, hogy mennyire kíván. A nyakamat csókolgatta és szívogatta, majd újra megcsókolt, rögtön a nyelvemet kereste. Odaadóan viszonoztam a csókot, simogattam az arcát, majd a nyakát. Nagyon akartam őt, úgy éreztem, meghalnék, ha most abba kéne hagyni. Szükségem volt rá, azt akartam, hogy szeressen, és én is mindenemet odaadtam volna neki, amit csak lehetett…

– Imádlak… – mormogta.

– Nekem is ilyen gondolatok jártak a fejemben… – mondtam, azzal oldalra döntöttem őt, és fölé kerekedtem.

Először csókolóztunk, aztán türelmetlenül mentem a nyaka felé és ott kezdtem puszilgatni. Éreztem a finom férfias illatát, ez tovább fokozta bennem a vágyat, közben simogattam a mellkasát, a hasát, aztán az alsónadrágján keresztül végigsimítottam a kemény férfiasságán. Számmal áttértem a mellkasára, finoman csókolgattam, majd a mellbimbóját nyalogattam; ő eközben a hajamat simogatva sóhajtott egyet az élvezettől. Ezután le akartam venni róla az alsót, hogy végre a farkát is érezhessem az ajkaimmal, de tudta jól, hogy mire készülök, és ezt még nem hagyta.

Egy mozdulattal újra a hátamra fordított, majd levette rólam a pólómat. A heves mozdulataiból tudtam, hogy nagyon ki van éhezve, és már gyorsan a lényegre fog térni. Így is lett, végigsimított a mellemen, majd bekapta a mellbimbómat és szívogatta, nyalogatta. Ezt nagyon szerettem, és már ettől is teljesen kész voltam, de aztán benyúlt a bugyimba, és simogatni kezdett. Beletúrtam a hajába, és csak élveztem, amit tett velem… Így is szívesen elélveztem volna, de nem akarta elsietni, amikor érezte rajtam, hogy már túlságosan belefeledkezem, akkor abbahagyta, és megcsókolt. Én rögtön lecsaptam a nyelvére, szenvedélyesen csókoltam, simogattam a hátát, vállát.

– Hmm, mocskosul megkefélnélek… – mondta, közben végigsimított nedves ágyékomon.

Már majdnem rávágtam, hogy „Hát tedd meg”, de tudtam, hogy ez most nem lenne jó ötlet, nem akartam magamnak semmilyen esetleges egészségügyi problémát. Pedig nagy volt a kísértés…

– Olyan jó lenne – mondtam, majd újra megcsókoltam.

Levette rólam a bugyit, én meg úgy voltam vele, hogyha megdug, akkor tegye, nem érdekelt, hogy mi lesz utána. Csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire jó lenne magamban érezni őt, és milyen jót élveznénk együtt. De úgy látszik, emlékezett rá, hogy be kéne tartani a két hetet, mert továbbra is csak az ujjaival simogatott, majd lejjebb csúszott az ágyon, és a nyelvével kezdett izgatni. Nagyon jó volt, teljesen belefeledkeztem az érzésbe, ráadásul elég intenzíven csinálta, ami ebben a felizgult állapotomban különösen jól esett. Így elég hamar közel kerültem az orgazmushoz, semmi nem érdekelt már, csak élveztem, hogy mennyire jól csinálta. A haját kezdtem simogatni, remegtem és hangosan sóhajtoztam; tudtam, hogy már csak másodpercek hiányoznak a beteljesüléshez, reméltem, hogy hagyni fog elélvezni… de persze az utolsó pillanatban abbahagyta, én meg csalódottan felsóhajtottam, nem volt valami kellemes érzés, hogy így játszadozott velem.

Fölém hajolt és vigyorogva így szólt:

– Na, most már csinálhatod nekem, ha akarod.

– Nagyon kedves tőled – mormogtam. – Ez nem volt szép.

– Majd ha végül elélvezel, annál szebb lesz…

Ebben mondjuk nem kételkedtem, de még mindig egy kicsit rosszul esett a testemnek, hogy egyelőre megfosztott ettől az érzéstől, viszont az jó volt, hogy végre én is foglalkozhatok vele. Segítettem neki levenni az alsónadrágot, ő az ágy szélére ült, én meg elhelyezkedtem előtte, és el is kezdtem… Eleinte csak lassan járattam rajta az ajkaimat, de mivel én is nagyon élveztem, ahogy kényeztetem a kemény férfiasságát, egyre hevesebb lettem. Hallgattam a halk nyögéseit, közben a hajamat simogatta, markolászta, néha rányomta a fejemet, ami különösen beindított. Gondoltam rá, hogy magamhoz nyúlok, nehéz volt megállni, de nem így akartam elélvezni. Amikor már nagyon jó volt neki, visszavettem egy kicsit, és lassabban csináltam. Ezt eljátszottam vele párszor, tudtam, hogy nagyon kivan tőle, de azért élvezi.

Amikor megint nagyon közel járt, akkor már nem lassítottam, megkegyelmeztem neki, na meg persze így én is nemsokára sorra kerülök… Elég hamar el is értem a célom, hangosan felnyögött, erősen belemarkolt a hajamba, éreztem a jól ismert ízét; örültem, hogy ilyen nagy élvezetben tudtam részesíteni, a reakcióiból tudtam, hogy ez most különösen jól sikerült.

Utána, amikor már egy kicsit lenyugodott, lehajolt hozzám, és hosszan megcsókolt.

– Kurva jó volt, bébi…

– Majdnem olyan jó, mintha dugtunk volna? – mosolyogtam.

– Hát azért nem szeretnék választani a kettő közül…

Nemsokára újra az ágyon találtam magam, ő folytatta, amit abbahagyott, igaz, sajnos már nem csinálta annyira szenvedélyesen, mint amikor ő is nagyon be volt indulva, de azért nagyon jó volt így is, mert rendesen fel voltam izgulva, ilyenkor bármi jól esett. Tudtam, hogy végre nem fogja abbahagyni a vége előtt, így alaposan kiélveztem, ahogy a nyelvével játszadozik rajtam. Mondjuk olyan sokáig nem tartott a dolog, mert túl jól csinálta, hamarosan újra ott voltam, amikor már tudtam, bármikor elévezhetek. Annyira jó érzés volt, nem érzékeltem semmit a külvilágból, csak hogy milyen nagy élvezetet okoz a nyelvével… ezután már csak egy pillanat volt, és én is átéltem az orgazmust, fantasztikus volt és intenzív. Tényleg megérte várni rá…

Amikor feleszméltem utána, Norbi mellettem feküdt, újra megcsókoltuk egymást.

– Látod, végül milyen jól jártál…

– Igen, tényleg megérte elhúzni a dolgot… Mindjárt jövök – azzal kimentem a mosdóba.

Mire visszaértem, ő már aludt is, persze keresztben az ágyon, nehogy elférjek. Odabújtam mellé, finoman felébresztettem, ő álmosan pislogott rám.

– Hé, kéne a helyem – mondtam.

– Jaj, jól van már – morogta, azzal átment bal oldalra, magunkra húzta a takarót, aztán újra becsukta a szemét.

– Jó hamar kidőltél. Jó, hogy nem nyalás közben aludtál el – mosolyogtam.

Ezen ő is elmosolyodott, rám nézett:

– Miért baj, hogy kidőltem? Azt szeretnéd, hogy nyaljalak egész éjszaka?

– Nem is rossz ötlet… – vigyorogtam.

– Jól van, tudod, hogy bármikor szívesen… de azért a viszonzásnak is örülök.

– Tudom jól. Mindegy, aludj nyugodtan, én is rohadt fáradt vagyok – azzal szorosan hozzábújtam, ő meg átölelt, megpuszilta az arcomat.

– Ja, amúgy szeretlek, kicsim – mormogta csukott szemmel.

– Én is szeretlek – mondtam, majd megcsókoltam.

Hamar elaludtunk, nagyon jó érzés volt gondtalanul álomba merülni. Minden úgy volt jó, ahogy volt, nekem itt volt a helyem, a karjaiban.